niedziela, 24 stycznia 2016

Tapitalizmus (Mikó Csaba: Apátlanok)

Tapitalizmus - tényleg ez volt a leghasználhatóbb az egész darabban. A zinternet sajnos azt mondta az előadás kezdete előtt 20 perccel, hogy ez a darab érdemes arra, hogy spontán betévedjünk (előtte összeettük a hetedik kerültet), de utóbb kiderült, hogy mások sem nagyon kedvelték.
Közhelyes, pesszimista, sztereotip - oké, igen, láttunk egy frissen megírt drámát (2012-ben írta a szerző egy társulatnak, amely még a bemutató előtt feloszlott, de meg nem mondom már, hol olvastam ezt), amely nem ér el sem magasságokat, sem mélységeket, nem üt meg, nem állít meg, nem gondolkodtat el, nem kapom fel a fejem... vagyis de! Nem egy híres magyar filmrendező ül néhány székkel arrébb...? De bizony! Miután felhívtam erre szíves figyelmét, mindenkori Károlyom nem átallott meleg hangon gratulálni neki, mire állítólag a rendező azt kérte tőle, hogy mondja a el a barátnőjének, hogy neki  nem fizetett senki neki azért, hogy most gratulál. Én csak azért nem mentem oda, mert a barátnőjével volt, úgy éreztem, a mi kapcsolatunk hivatalos, ő a Rendező, és én a Néző, de most mindketten Nézők vagyunk, magánemberek, én a világhír küszöbén álló Károlyommal,  ő meg a saját világhírének küszöbén, péntek este van, lehet, hogy ők is a hétben vacsoráztak, és csak véletlenül estek be, hiszen pótszéken ülnek, nincsenek kiöltözve.... gyáva voltam?
Na, de ott volt ez a darab is, amelyet jobbára jó színészek játszottak egy ötletes díszlet előtt. Többször bakiztak feltűnően, mert csak nemrég mutatták be ezt a kis rendszerváltás-lenyomatot.
Szerintem lehet szidni, csak akkor pont azt éri el, amit nem akarunk: beszélünk róla. A zelmúltnegyvenévről, a rendszerváltásról, a színház elsilányodásáról, a burkolt kormányekézésről és arról, hogy mindig minden a másik/a rendszer/isten/az időjárás hibája, és neeeem, mi soha nem tehetünk semmiről. Számomra a "tapitalizmus" kifejezés volt a legkreatívabb momentum az egészben, egy aranyos kis definícióval, de elfelejtettem már.
....és akkor most kicsattogok a családomhoz a külvárosba némi csirkére és szájkaratéra, mert ugye a család az első.

Itt láttam: Örkény Színház, 2016.01.22.

wtorek, 19 stycznia 2016

Akik mindig viccesek (meg akik nem azok) (Jonas Jonasson: (Gyilkos Anders és barátai (meg akik nem azok), 2015)

Jonassontól korábban olvastam Az analfabéta, aki tudott számolni-t, ezért megörültem ennek a karácsonyi könyvnek. A pukiporos olvasmány után (amelyet egyébként a varrónéni unokájának szeretnék adni, hátha vele is csodát tesz - bizonyos szempontból) jó folytatásnak ígérkezett, egy második lépcsőfok az olvasáshoz visszavezető spanyol lépcsőn.
És valóban, ennek tökéletes volt: már volt valami, de kicsit mégsem, felnőtteknek íródott, de nem kevéssé feszegette a világ nagy kérdéseit (csak a svéd törvényeket...). A történet érdekes, de egyszer volt, bár kicsit lassan folydogált, és sajnos a csúcspont után még sokáig folyatódott. Dicséret az írónak, hogy a hőseit végig gonosznak, ügyesnek és utálom-a-világotnak festett le, és csak nagyon kevés jellemfejlődést engedett meg. Ez olyan emberi... mert olyan nehez változunk meg alapjainkban. Lehetnek új szokások és divatok, amelyekkel megerőszakoljuk magunkat, de van valmai (velős) lény(eg) belül, a szívkoszorúér közepén... jó, tudom, mindig vannak kivételek. A szép hosszú végjátékon kívül kiemelném még a sajátos humorát, amelyet kb. 100 oldal után még a legkedélyesebb olvasó sem tud "ómármegint"-sóhaj nélkül hagyni.
Az analfabéta nagyobbat robbant - minden szempontból -, kíváncsi vagyok a 100 éves bombagyárosra és a vicckultúrájára...

niedziela, 17 stycznia 2016

Én nem tudom, hány éves vagyok (Jo Nesbø: Doktor Proktor pukipora, 2007)


El fogom felejteni, hogy elolvastam, fel kell írnom, nehogy elolvassam még egyszer.... Egyszer már jártunk így: mondtam Anyukámnak, hogy az észak-európai írókat szeretem, de ugye azok is csak pénzből élnek, ezért gyerekkönyveket is írnak, anyukám meg a kollekció jegyében megvette azokat is. Nem mintha nem érdekelne egy targoncás családfő élete, de szeretném azt hinni, hogy erről már lekéstem, hogy el tudok olvasni valami összetettebbet is, gondolatébresztőt, félelmeteset. Egyébként nem bírom az erőszakot, kivéve, ha én követem el másokon.
....szóval idén is elmondtam Anyukámnak, hogy az észak-európai írókat szeretem, úgyhogy idén is kaphattam gyerekkönyvet. Anyu azzal védekezett, hogy a fiatal eladónő ajánlotta, mondván, nem csak gyerekek élvezhetik. Mondjuk szerintem annyira nem, vagy csak 99%-ban - persze most már mindegy, hiszem elolvastam, és ezzel újra feltettem a kérdőjelet a pontra. De: ha nem olvasom el, akkor sosem tudom meg, hogy tényleg nekem való lett volna vagy sem. De: mivel ordít róla, hogy gyerekkönyv, rögtön a felső polcra kellett volna tenni, vagy továbbajándékozni. De: mindegy, mert már elolvastam, néha nevettem is rajta. És bár összességében kidobott idő volt, egy valamit mégiscsak hozott a konyhára: rájöttem, hogy tudok olvasni, amit az utóbbi időben egyáltalán nem csináltam. Kicsit olyan érzés, mint a Harry Potter könyvekkel bemelegíteni A kőszívű ember fiaira.

niedziela, 25 stycznia 2015

Amikor túl sok a valóságos elem (W. S. Othello, 2014)

Az egész a karácsonnyal indult. Károly egy kedves ember, de nem akartam korabeli kínai vázát vagy szívecske alkatú illatos gyertyát ajándékozni neki. December 23-án este még görcsösen kapartam a klaviatúrát, 24-én reggelre már csak meredten bámultam a képernyőt és ernyedten nyomkodtam az egeret.
Élményt kellett ajándékoznom - ez egyszerűen trend és menőség az ismerőseim körében.
Egyik barátnőm könyvet és annak színházi adaptációjára szóló színházjegyet vett édesapjának - ezt próbáltam volna koppintani, de egyrészt semmiben nem láttam perspektívát, másrészt, ha én is szeretném megnézni a darabot, olyat kell válasszak, amire elmegyek. Szereposztás és időpont metszetében ráböktem a W. S Othello-ra és 24-én délben elkezdem idézeteket keresni hozzá. A koncepció az volt, hogy nem árulok el semmit a darabról, csak az előadás időpontját, de a kritikákból és elemzésekből vett idézetekkel "segítem" az áldozatot, hogy kitalálhassa, mit fog látni. A szövegek olyan szempontból jók voltak, hogy Károlyt bizonytalanságban tartották és meglepetés hatását keltették (amit nem szeret), de nem került közelebb a feldolgozottsághoz. (Az már más, hogy a kritikák túlbonyolították a darabot, a látottak fényében nem ezeket választottam volna.) A darabot ettől függetlenül nagyon élvezte, többször nevetett is.
Legyünk őszinték: nekem Rába Roland (Jágó) neve elég, hogy jegyet vegyek egy előadásra. Eleget láttam már tőle ahhoz, hogy a helyszínen hátradőlhessek, és ez jó érzés! Kaszás Gergőre (Othello) nem emlékeztem, de Károly azonnal felismerte, szintén nagyon hiteles volt, sőt, mint azt megbeszéltük később: van színpadi jelenléte, ami sok színészről nem mondható el. A Cassiot ("Kázió", ahogy Jágó ejtette, az én legnagyobb derültségemre) alakító Kovács Krisztiánra sem lehetett panasz, egy hosszú részeg jelenettel brillírozott, utána azonban eltűnt. A Desdemonát játszó Földeáki Nóra számomra megfelelően nem játszott - annyira szolid, ártatlan és merev volt, ugyanakkor annyira rossz volt a tartása (csakúgy, mint az Emiliát játszó színésznőnek - M40, Vertebralis deformitások), hogy egészen elhittem neki: Desdemona egy játékbaba. (Évekkel ezelőtt láttam a Forte Társulat Kalevalájában, az egészen nagyon jó volt.) A többiekről most nem értekeznék.
Ahol a cím tartalmazza a szerző nevét is, ott gyanús, hogy belenyúltak a szövegbe - ahogy olvastam, a rendező lefordította és modernizálta magának a szöveget (jól tette), ez vonzotta be valószínűleg a tizenéveseket (jól tették). Nekünk - szégyen, nem szégyen - ez volt az első Othello előadásunk, és én kimondottan örültem, hogy értem a cselekményt, vannak kortárs politikai ki- és beszólások. A dalokat a kritika túldimenzionálta, Desdemona (kulcs)dala teljesen ismeretlen volt.
A színház előtt egy olyan barátommal találkoztam, akivel korábban párkapcsolatot ápoltam, a szakítás után azonban barátokként folytattuk az életünk. Ez Károlynak sajnos nem jelentett garanciát, úgyhogy a féltékenység drámája esetünkben fél órával az előadás előtt kezdődött, és csak órákkal az előadás után ért véget. Bevonódás, átérzés, beleélés: pipa!
(Itt láttam: "Studio K", 2015.01.24.)

wtorek, 7 października 2014

Egy kis orosz romantika I. (Az Erzsébet-ligeti orosz tiszti kaszinó)

Oroszosra sikeredett a hét vége: orosz tiszti kaszinó, céklaleves, Varsói melódia.
A tiszti kaszinó úgy történt, hogy macskának megbetegedett a füle: egészen felpuffadt, mint egy fánk. Elvittem orvoshoz: ezzel kell kenni, ezzel csepegtetni, pénteken műtét. Jó. Pénteken felcihelődünk, orvoshoz el: háromnegyed óra múlva menjek vissza a cicáért, szebb lesz, mint valaha. Jó. Keresek addig kávét, a szomszédos főiskola épületében biztos van. Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy mindenki, akitől útbaigazítást kértem, következetesen más irányt mutatott, mint amit mondott. Ilyen kitartóan és hosszan én még nem kerestem kávét (az egyébként nagyon kulturált főiskolai épületben). Sétálni vittem fekete szerzeményemet a parkba. Ahogy kiléptem a hátsó ajtón, ebben a látványba ütköztem:

A portás szerint inkább ne ide kössem a kerékpárom. Jó.
Igen, ez egy kerékpártároló, nem virágosláda és nem úttorlasz, megkérdeztem a portás bácsit. Meseország, megjöttem! Érdemes lesz tovább menni, gondoltam, és igazam lett: a következő facsoport mögött a volt orosz tiszti kaszinó romantikusan bomladozó épületére akadtam.
Az épület északi oldala
Komótosan körbejártam, miközben nem győztem a saját vállam veregetni: ejjjjde rendes ez a lyány, nem mászik be sehol, pedig jujjjde kíváncsi, mi van bent, de nem mászik be, rendes lyány ez.... Körbeérve azonban rám mosolygott a szerencse: beszédbe elegyedtem az őrrel, kérdeztem, van-e itt idegenvezetés, mert elég izgalmas helynek látszik. Mondta, hogy nincs, de ha szeretném, idegenvezessem be magam az épületbe nyugodtan. Nagyon izgalmas és félelmetes volt, annak ellenére, hogy egy elég rossz szerkezetű és állapotú, teljesen üres épületről van szó. Egészen lázba jöttem.

A déli szárny
A zinternet szerint ez a terület, a mai Ómátyásföld, nyaralóövezet volt, a XX. század elején kezdték el felparcellázni. Az Erzsébet-ligetbe 1953-banköltözött be a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola (az első, 1953-54-es tanévben még Esztergomban laktak). A reáliskolában nagy hangsúlyt fektettek a sportra: vívni, birkózni, úszni, lovagolni, autót vezetni tanították a fiatalokat - összesen 14 sportszakosztály működött, de tanulmányi sikereket értek el sakkban, síben, ejtőernyős ugrásban. Feltételezem, hogy erre külön épültek, pályák álltak rendelkezésre, különösen, ha rendeztek például házi díjugrató és akadályversenyt, lovasbemutatót a szülőknek félév végén.... Túl szép ez, főleg, hogy a tanulók iskolán kívül még ráértek művelődni: a több ezer kötetes könyvtárhoz két könyvtáros tartozott. Az viszont beszédes, hogy heti 4 irodalom, 1 nyelvtan, 3 történelem óra illeszkedett bele az órarendjükbe minden évfolyamon, a gimnázium színvonalra törekedtek - még ha a tanulók átlaga ettől elmaradt. Az iskola minden eszközbeli és anyagi támogatást megkapott. 1956. nov. 4-én a szovjet hadsereg elfoglalta a épületeket, az iskola tanulóinak és dolgozóinak vagyontárgyait elvették és elrendelték az iskola kiürítését. Az elhagyott épületek, raktárak kifosztását a lakosság fejezte be. A tanulókat vidékre vitték. A tanítás alacsonyabb színvonalon, 1957-58-ban folytatódott a Vörös Hadsereg útján, mai Hűvösvölgyi úton, az iskolát 1958 őszén bezárták. Az épületekben 1991. júniusáig szovjet katonai bázis működött (Déli Hadseregcsoport néven). (forrás)
Legfőbb érdekessége a helynek, hogy az  középiskola épületében őrizték Nagy Imrét 1958-ban és a közeli reptérről vitték Romániába. (Mert hol máshol, mint Magyarország szívében, Mátyásföldön nyílt meg az első magyar reptér, 1916-ban.)
Maga a komplexum elég kiterjedt, jelenleg is ugyanaz az egyszerű, fekete kerítés futja körbe a tömböt. Lakóházak, sportpályák, fürdő és (valószínűleg) több közösségi tér működött a területen, egy másik forrás a mai színházépületet (a katonai reáliskola korábbi tornatermét) nevezi tiszti kaszinónak.  E mellett emlékeim szerint is volt egy használaton kívüli földszintes épület, melynek korlátját stilizált konyhai eszközök díszítették.
A mi kis kaszinónkról nem sok derül ki, úgyhogy leírom, mit láttam. A T-alaprajzú, földszintes épület északi oldalán oszlopsor húzódik, erre nyílnak a nagyobb közösségi terek ablakai. A nyugati részen két nagyobb terem található, a sarkokban külön női(nek látszó) és férfi mosdóval, és további két kisebb, ezek belmagassága nagy, a falakon néhol megmaradt tapéta, a tartóoszlopok fején aranyozott (értsd: sárga) dór oszlopfők, a plafonon rombuszt rajzol ki a vasbeton födém. Középen a konyha, melynek elszívó-szellőzőrendszere a keleti és nyugati oldalra is kiterjed. A középső szárnyban (a T szára) sok kicsi, csempézett helység található. Az egyikben felfedezhető az utolsó lakók nyoma: korom, csikkek és tollak. A keleti és a nyugati szárny között nem találtam átjárót, ki kellett mennem a középső szárnyon át a szabadba és a másik, párhuzamos, hasonlóan sok kicsi csempés szobával tarkított folyosón visszajönni. Itt néhány helység volt, majd megint ki az udvarra, átjáró sehol. A keleti szárnyban három helység található, a két nagyobbik plafonja és falai teljesen kiégtek, az őr szerint nem olyan régen a hajléktalanok okozták a tüzet.
A könyvtár ablaka, egy rózsával és egy bábbal
A legkeletibb csücsökben, külön bejáraton át jutottam a "könyvárba" (egyszerűen nem találtam átjárót). Ehhez az amúgy nagyon apró helységhez külön mosdó tartozott. Egyetlen érdekessége a méretén túl (kicsi, vagyis kicsi, értsd: kicsi), a virágos tetőablaka. Feltételezem, az északi hosszú oldal volt a tiszteké, a déli keresztszárny pedig a kiszolgálószemélyzeté.

A keleti szárny csücskében a kicsi könyvtár

Az Erzsébet-ligetben 2007-ben újították fel a színház épületét (ma: Erzsébetligeti Színház, itt szalagavatózott a szerző kisöccse, kis életrajzi adalék) és 2008-ban újuszodát építettek (ennek helyén korábban is fürdő állt, jóllehet a szerző határozottan úgy hitte lánykorában, hogy az a szép épület biztosan színház volt). Elvileg ez a tiszti kaszinó az utolsó felújítatlan épület a komplexumból. A XVI. kerületi önkormányzat 2007-ben kötött szerződést a Baucont Építőipari Zrt.-vel az állagmegóvásról és az őrzésről. 2009-ben Kovács Péter polgármester beszámolójában még mindig csak ígéretekről tudja tájékoztatni a képviselő testületet: 2009 végén már lesz pályázat sport célú fejlesztésre, melynek részeként felújítják az épületet. Jelenlegi tervek szerint 2015 nyarára sportcsarnokká alakítják át a kaszinót: birkózó- és vívótermeket szeretnének kialakítani.
További hangulatos képeslapok a környékről itt.

(A képek szerző felvételei.)

środa, 1 października 2014

A lemenő nap országai (Midsummer night's tango, 2012)

Szalmaözvegységem első estéjét szőke hasonmásnőmmel ünnepeltem (anyám mondta, hogy nagyon hasonlítunk egymásra, ő már csak tudja) - már-már hagyomány, hogy dokumentumfilmet nézünk, ha egyszer összeverődünk a mozipénztárnál.
Storyline: három argentin zenész megtudja, hogy finnek szerint a tangó tőlük ered és elutaznak ezt kideríteni.
Annyira steril volt a film, gyanúsan fikciós párbeszédekkel, hogy néhány kulcsjelenet magyarázatra szorult - ezekre a filmet követő beszélgetésben a rendezőhölgynél szerencsére rá lehetett kérdezni. A válaszából kiderült: minden autentikus volt, csak manipulálták a jeleneteket. Már maga a bonyodalom kirobbantása is erősen manipulált, ezt kérdezés nélkül éreztük, csak nem értünk rá foglalkozni vele, annyira zseniálisan adta elő sérelmét a finn sztárrendező a finn tangó elsőbbségéről.
A fiatalos német rendezőnek 9 év kutatómunkába került felhajtani a finn tangós társadalmat és szerezni néhány elvetemült argentint, akik személyesen kérdeznek rá, tényleg úgy gondolják-e a finnek, hogy a tangó tőlük ered (igen, így gondolják). A finneket könnyebb volt megtalálni, mivel elég szűk közösség, de a Buenos Aires-i casting alsó hangon egy hónap volt. Eredetileg argentin énekesnőt keresett, de amikor megtalálta a "bohócot, a filozófust és a dívát", tudta, hogy ők az igaziak: nem jöttek zavarba a kamerától (megkockáztatom, szívesen produkálták magukat), végig nagyon együttműködőek voltak. A 7 fős stáb Finnországban plusz egy hangmérnökkel bővült, a sok kültéri felvétel miatt - tényleg nem lehetett panasz a hangra, remélem, a "gyűjtőmunka" anyaga nem vész el, hiszen sok idős énekessel és zenésszel készült interjú  -; a két kamera miatt pedig bőven volt mit összevágni a levesbe.
Szóval, mint amikor begurul az aranyalma a vizsgálóasztalra és kísérleti egerek összevesznek rajta. A manipuláció kísérleti körülményeket jelent: nézzük meg, mi történik, hogyan viselkednek, mit mondanak, ha... és megnézték, pl. otthagyták eltévedve a szereplőket az út szélén, hátha jön valaki. Vagy pl. kivágták a tolmács fordításait a beszélgetésekből, azt a hatást keltve, hogy a spanyol és a finn főhősök "szavak nélkül" (?) is megértik egymást. Ugyanígy zavart éreztünk, amikor kiderült, hogy a főhős, aki a bőröndjébe dobta a "Finnish tango" című könyvet, valójában nem nagyon tud angolul és az út során jobban kellett figyelni rá, hogy ne szoruljon ki a jelenetekből. (Megjegyzem, a könyv borítójának ugyanaz volt a dizájnja, mint annak, amin az egyik finn főhős dobolt. Csak arra tudok gondolni, hogy a finn tangóirodalom alapműve lehetett, eredeti nyelven.) A nyelv tekintetében további érdekesség, hogy a rendező sem spanyolul, sem finnül nem tudott, szerencsére a finn utazáshoz spanyolul-angolul-finnül egyaránt beszélő tolmácsot talált. (Mázli!)
Azt persze nem tudtuk meg, hogy a tangó honnan ered, de megtudtunk egy csomó mindent a finn férfiakról. Például az egyik zenész szerint a finn férfiak olyanok szeretnének lenni, mint az argentin férfiak. Vagy hogy a tangó segít elmondani a finn férfinak, mit érez a finn nő iránt. Vagy nem mondja el, csak segít megmutatni... az 1950-60-as években, amikor ez a műfaj divatba jött, sok párt ez hozott össze. A két leglelkesebb finn zenészt elkíséri a kamera egy gyermekkoncertre, ahol cicának és nyuszinak öltözve énekelnek-zenélnek (igen, a bácsi itt ugyancsak az ominózus könyvön dobol). Azt mesélik öltözködés közben, hogy már a gyerekek szüleinek is játszottak, ezért visszajárnak. Úgy tűnik, sok finn köszönheti az életét egy cica-nyuszi tangóduónak.
Ja, és folyton megy le a nap. Buenos Airesben csak naplementés városképek vannak, a finneknél is folyton esteledik - igaz, ott kicsit később. Mintha a romantikus zene nem elég... a leghíresebb Reijo Taipale: Satumaa c. száma, érdemes meghallgatni.
Bár a fesztiválon díjat nem kapott, azért nem rossz film ez (Imdb). Nagyon szórakoztató, mi jókat nevettünk. Éljenek a finn férfiak!

(Itt láttam: 2014.09.27. Corvin Mozi)

niedziela, 7 września 2014

Csodálatos Vivian (Finding Vivian Maier, 2013)

Szóval felnőtt fejjel most voltam először filmklubban. (Önszervező, baráti, rendszeres.) Azt hittem, majd vagánykodás lesz, meg téren-idő átívelő összehasonlítások és létfilozófiával átszőtt elemzések - de hagyjuk a könyvelésre a valóság felépítését fikciók alapján! Károly bedobta a dadus-témát, de kiderült, hogy csak neki volt ilyenje, majd felmerült a Searching for Sugar Man (igen!! ronggyá hallgattam akkor!), de azt is csak ketten ismertük a  társaságból. És Maiert korábbról csak én.
Messzebbről kell indítsam ezt, mint bármint eddig, de rövidre kell fogjam: kb. két hónapja 2 méter könyvet mentettem meg a szelektívtől egy barátnőm révén.Voltak olyan példányok, amelyeket kifejezetten azért hoztam el, mert kreatívkodni akartam velük, pl. Dr. W. Halász Rózsi: A mai Amerika című útikönyvét, a '40-es évek elején jelent meg. Az ég bocsássa meg nekem, de a fekete-fehér képeket kivagdostam belőle, hogy irattartó mappákra erősítsen őket némi ragasztóval, mert szerintem az dizájn. (Higgyétek el, a könyv tartalma tényleg érdektelen...)
Tehát itt állok egy halom régi kép előtt, mentek egy "jóleszezmégvalamire-tárgyat, gyűröm a gyűjtőszenvedélyemet, holnap megint gyerekkel fogom szórakoztatni magam - és jön Maier és én nem tudom kivonni magam a hatása alól. Egy zseniális fényképész - 2012 őszén volt Pesten kiállítása a Mai Manó Házban, én  konkrétan nov. 30-án délután láttam (mert én is elrakom a jegyeimet...). A portréi különösen lenyűgöznek. Az árny-önarcképes képeiben van valami határozottan Mary Poppinsos: biztosan sokan emlékeznek az 1964-es filmadaptáció azon jelenetére, amikor Bert körberajzolja Mary árnyékát az aszfalton - igen, ilyen helyre kis kalapja volt Marynek is! A visszaemlékezők egy zárkózott, határozott nőt festenek le, akit imádnak a gyerekek.... megérkeztünk. Egy Mary Poppins karikatúra. Egy anti-Mary.
Ja, a film? Egy egyszerű srác talált valami fantasztikusat - de őszintén, melyikünk ne akarná, hogy a siker részese legyen? Nem róhatjuk fel neki, hogy a film róla is szólt egy kicsit. Nem kicsit. De ne rójuk fel. Van egy íve a nyomozásának, de amit csinált, az sokkal több, amit ahogy csinálta. A képek és a zene kárpótol.
Tovább itt, itt és itt, filmek itt és itt, magyarul itt.

(Itt láttam: Művész Mozi, 2014.09.07.)

czwartek, 13 lutego 2014

Meg hát (Megdönteni Hajnal Tímeát, 2013)

A Megdönteni Hajnal Tímeát címú filmet magyarok forgatták 2013-ban Magyarországon. A főhős építészirodája egy stadiont épít. Ezektől a tényektől sajnos nem tekinthetünk el, de nem elemezzük behatóan.
Mielőtt beültem volna a moziba, szolidan tájékozódtam, mit írtak a korán kelők. Például azt, hogy ez egy olyan alkotás, amelyet többször meg kellene nézni. Lehet, de csak azért, mert elszórva zseniális poénok találhatóak a filmben. Másért nem nagyon, ugyanis a karaktereket már ismerjük korábbi alkotásokból. Kis változtatásokkal gyakorlatilag a Társasjáték első évadának alternatív befejezését látjuk. A helyszín Budapest, könnyen felismerhetőek a külső helyszínek (Kecskeméti utca, Magyar utca, Károlyi kert és a Csendes, ahol hamburgereznek). Szerencsére a Lánchíd és a Vár valóban kimaradt, kapunk viszont étteremmé átalakított jogi kart. Meglepő módon jól felismerhető belsőket is láthatunk: Hajnal Tímea lakása kísértetiesen hasonlít Havas Léna lakására. Simon Kornélnak biztosan kihívást jelentett abban a fehér ajtókeretben sokadszorra bocsánatot kérni a viselkedésért. Ami nem valósult meg a Társasjátékban, azt itt sikerült továbbvinni: a főhős menyasszonya az a szőke lány, akivel egyszer már megpróbálták összeboronálni, sikertelenül. Érdekes módon a színésznőnek ugyanazt a karaktert kell megformálnia, mint az HBO sorozatában. Ahogy Jordán Adélról sem hitték el, hogy a szendeszüzen kívül el tud játszani bármely más karaktert. (Mint az Isteni műszakban.) Lapzárta után: a felsőszomszéd kisfiút szintén a Társasjátékból kérték kölcsön.
Ja, jut eszembe, mellékszereplők. Zseniálisak. Kamarás Iván - zseniális. A narrátor - aki magát mellékszereplőként definiálta, és nem tévedett nagyon nagyot - kitűnő. Nikki szerepét végtelenül erőltetettre írták, mással nem magyarázható az, amit csinál - igaz, azt ritka aranyosan adja elő.
A narrátori szerep egyébként menő, különösen, ha jól van megírva. A narrátor mindenhatósága, amit úgy szeretek, amivel lehet játszani, vicceket lehet rá építeni, azonban megkérdőjelezhető. Egy kiemelkedő pillanat a telefonos sztori: nem tudja, hogy ellopják a telefont, de tudja, hogy nem fogja megtalálni a kertben. Nahát.
Ja, a bakik. A fene vigye el, olyan látványosak és ütősek, mint a poénok (néhol tényleg őszintén nevettem). Apróbbak mindig előfordulnak, nem is érdekes, például Tímea szeretne kinyitni egy pezsgőt, amiből nem is akart inni, vagy a főhős nyitva hagyja a hűtőajtót (telefonkihajítós-jelenet), és ezért a háklis menyasszonya nem szól egy szót sem, vagy Tímeától nem búcsúzik el az apja, amikor az oltárhoz kíséri. Nahát. De a legkínosabb (komolyan, biztosan meg lehetett volna oldani) az volt, hogy a felsőszomszéd kisfiú a tarkójáról ismeri fel a főhőst. Bocsánat: a tarkójáról, a hátáról és/vagy válláról.
Ja, a cím. Komolyan, ez kell nekünk, erre ugrunk, húú szex, húúú, malackodás, húúú, micsoda dolog megdönteni egy nőt - mintha nem lenne mindennapos program. Kitűnő marketingese van a produkciónak. Ne felejtsük el, hogy Hajnal Tímeát az első 20 percben szó szerint falhoz állítják. Kellett egy provokatív cím és egy provokatív előzetes, hogy az emberek bemenjenek. Valentin nap? Ugyanmár. Fiúk, vegyetek halott virágot a mozijegyhez és titokban gyönyörködjetek Osvárt Andreában.
„Csináljunk olyat, amitől máshogy kel fel a nap.” - mondja a narrátor a főhősnek. Nos, az a nap már felkelt,  édes gyermekem, azért születhetett meg ez a film. Stadiont, most komolyan, stadiont?
Nem adtam le a kérdőívet, amelyben arra kérték a nézőket a film készítői, hogy nevünk és médiumunk feltüntetése mellett osztályozzák 1-10-ig a filmet, a rendezőt, a szereplőket. Mondjuk, tudják, hogy nem adtam le, mert jelenléti ív volt.
Bezárt a Rákóczi Pékség, srácok, ballagjunk át Csendesbe.

(Itt láttam:
Puskin Mozi, 2014.02.10.)

niedziela, 9 lutego 2014

Csapottan, kisütve

Van ám úgy, hogy az ember lánya nem kisírja, kiüvölti, kiugrálja, kifutja, itd. a bánatát, hanem kisüti. Igen-igen, nekiáll reggel, és addig süt, amíg el nem fogynak a hozzávalók a konyhaszekrényből. Lehetőleg olyan receptet vesz elő, amit egy kicsit pepecs elkészíteni, de gyorsan megvan és a sok mosogatnivaló sem probléma, hiszen mosogatás közben el lehet kántálni a legszebb és legszomorúbb slágereket.
Nos, ilyen esetben az ember lánya fél bögre lágy/olvasztott vajat egy bögre cukorral felver. (Nagyon bánatos verzió: a kristálycukrot és a hideg (!) vajat kézi habverővel keveri csomó- és szemcsementesre. Művészet!) Mehet rá egy tojás, egy citrom reszelt héja és leve. Megint kavar rajta. Száraz hozzávalók következnek: másfél bögre liszt, fél teáskanál só, egy-egy csapott teáskanál szódabikarbóna és őrölt rozmaring - szépen elkeveri. Olyan állagú masszát kap, mint a fasírt: se nem folyik, se nem kemény. Csapott nagykanálnyi adagokat szakít, gombóccá formálja azokat és porcukorban megforgatja. (Nagyon bánatos verzió: csapott kiskanálnyi adagok. Sose fogy el a massza.) Tisztes távolban elhelyezi őket a sütőpapíros tepsiben (pl. egy 36x27 centis tepsiben 4x4 darabot) és 180 fokon 9-10 percig süti. Azért nem süti tovább, mert akkor kiszárad. A gombócokból a sütés leple alatt gusztán repedezett korongok lesznek. Rácson hűti ki és csak hűlten mozdítja el a kekszeket a sütőpapírról, de onnan főleg a szájába rakja őket.
Miben rejlik ennek a receptnek a variabilitása?
Cukor: lehet barna vagy fehér-barna keverten. (Megérzés, hogy mézzel nem sikerülne, valószínűleg túl lágy lenne a tészta. A többi meg drágaság, és szomorúságban egészségre gondolni!? Az már nem szomorúság! )
Tojás: vagy amatörizmus, vagy bénaság, de joghurttal nagyon kemény lett, nem helyettesíthető.
Liszt: keverve búza és kukorica vagy az egész mennyiség egyharmada (fél csésze) kókuszreszelék.
Citrom héja-leve: lehet narancs héja-leve.
Fűszer: ha nem rozmaring, a citromoshoz adható egy csapott teáskanálnyi valíliaaroma, a narancsoshoz egy csapott teáskanálnyi fahéj, szegfűszeg vagy kardamon. Vagy azok a karácsonyi fűszerkeverékek, amik alapjáraton szomorúságfokozók - telitalálat.
Biztos működne az is, ha vaj egy része mogyoróolaj lenne, vagy a kókusz helyett durvára vágott mandula kerülne a száraz közé, vagy....  de akkor az már egy nagyonnagyonnagyon szomorú délelőttöt jelentene.
Eredeti recept innen.

wtorek, 19 listopada 2013

Garzon

Garzon

(Solo)

Meleg van. Egy kis pára.
Faltól falig. Faltól falig. Faltól falig. Faltól falig.
Kint a város, de mozgás alig.
Földre le, plafonra fel. Csend. Meleg. Kis pára.
Majd megint: faltól falig. Faltól falig. Faltól falig. Faltól falig.
Földre le, plafonra fel. Csend. Meleg. Pára.
Vízszintesből meredek fel egy repedésnyi hajszálra.
Kint a város, de semmi forgalom, mozgás alig.
Faltól falig. Faltól falig. Faltól falig. Faltól falig.
Ágy szélén, a rugót edzve. Asztal mellett. Fotelkarfán.
Üres kádban fekve. Puffra kuporodva. Semmi ágán.
Faltól falig. Faltól falig. Faltól falig. Faltól falig.

Beszédhangok a lépcsőházban!
Valami nesz! Kulcs? Fordul? Zárban?

Kint a város, mozgás alig.
És újra megint: faltól falig.


Szerelem

(Kánonban)

Amikor minden
rendben van, és ezért nem
kell külön szólni.


Kávé

(Improvizáció egy szem mélyhegedűre)

Egyedül élek.

Karácsonyra hatszemélyes kávéfőzőt kaptam.
Díszterítőt hozzá való szalvétával (8 darab).
Egy pakli francia kártyát, a hátoldalon tengerpart.
Különleges, rózsás tusfürdőt, 1 litert.

Július van, reggel fél hét.
A balkonon török kávé, könyv.
Egyedül élek.

niedziela, 28 lipca 2013

Tolvajok



Önkormányzat
(Fürelizre)
Egy pillanat, mindjárt kapcsolom.


Tanulmányi osztály
(Állókép aláfestéssel)
Mindjárt szólok neki, várjon itt kint, kis türelmét.


Rendelőintézet
(Végtelenített együltőhely)

Foglaljon helyet, majd szólítjuk.


Okmányiroda
(Arcjáték)
Sorszámot húzott reggel...?

niedziela, 28 kwietnia 2013

Feketén-fehéren (Regina, 2013)

No, csak egy kis életrajzi adat, hogy személyessé tegyük az írást (fontos motívum emlékállításnál): ma sem mentem férjhez, és pontosan tudom, hogy kihez nem fogok hozzámenni. Ez csupán egy kockája a fekete-fehér mozaiknak (őszinteség), és most már a múlt is (kifakult), lepréseltem a jegyet, kész - ennyit a szájbarágós vázlatokról.
Tehát. Groó Diana rendezőnőtől ez az első filmem, hiába szerettem volna neten megnézni a Csoda Krakkóban-t, nem találtam, ha valaki kölcsönadja, elviszem a Reginára - ma én vittem a közönség negyedét, és nem egy iskoláscsoportról beszélünk. Apropó: a film kitűnő illusztráció lehetne olyan iskolai témákhoz, mint pl. a XX. század első fele, II. világháború, vallási reformok, feminizmus. De természetesen nem azért becsüljük nagyra, mert kiegészítésnek jó, de akkor meg miért.
Jó például a hossza - éppen a tűréshatárig megy a homályos-zavaros kockasor, 63 perc (biztosan bűvös szám) szinte még sok is, főleg, hogy a végén néhány képsor megismétlődik legnagyobb bánatunkra. Mert mit látunk? Archív felvételeket, nagyon rövid snittecskéket, fényképeket - hozzá korhű dalocskákat és gitárpengetést (Kardos Dániel) hallgathatunk a visszaemlékezések mellett, amelyek a film alapjául szolgáló Elisa Klapheck rabbinő könyvéből valók (Fraulein Rabbiner Jonas: The Story of the First Woman Rabbi, 2004). A képanyag tekintetében egyszerre volt szűk- és bőmarkú a sors: míg a főhősnőről egyetlen egy fénykép maradt csak fenn, addig a korszakról, a témáról szóló felvételekkel (látszólag) Dunát lehetne rekeszteni. (Más kérdés, hogy ezekhez az alkotók hogyan jutottak hozzá, hogyan válogattak, izgalmas.) Ez mondjuk nekem kicsit sem baj, mivel órákra ott tudom felejteni magam a régi fénykép- és videófelvételek előtt.
Az viszont kicsit baj, hogy az életrajz nyomvonalát követve elég sok kislányt, nőt és nénit láthatunk, akik közül egy akár Regina is lehetne, de nem az, hanem egy nagyonis másik nő - ez felveti azt a problémát, hogy hogyan tudná egy tucat másik nő (ők ismétlődnek a végén, lásd feljebb) visszaadni Regina Jonas személyiségét, amelyet éppen most akarunk megismerni? A felvételeken látható sok nő nem csak azért nem ugyanaz a nő, akit keresünk - mert ugye nem az -, hanem azért sem, mert az, akit keresünk, az nem a felvételeken látható és nem véletlenül nem látható felvételeken. Az a nő az írásaiban él (ah! és amelyekből lehetett volna több idézet, hé), és már ott tartok, hogy kifejezetten örülök, hogy csak egy kép van róla, nem eszi meg a bulvárrozsda foga, nem lehet nyammogni rajta. Pedig egy 34 évvel idősebb rabbiba volt szerelmes - de ő nem olyan, akin nyammogni kell, ez nem a spektrumtévé, kérem.
Mint a vallásba visszatérő ismerősöm kérdezte: hozzáférhető vajon a szakdolgozata? Mert azt jó lenne elolvasni. Biztosan soványan illusztrált, de van, amit jobb elképzelni.
(Cudarokosak voltunk ma is!)

(Itt láttam: Uránia Nemzeti Filmszínház, 2013.04.28., 16.00)

niedziela, 10 lutego 2013

Je ne regrette rien (Hitgyógyász, 2013)

Ezt az írást nagyon nehéz volt elkezdeni, maga a kezdet majdnem akkora lélegzetvételt kívánt, mint amekkorát Teddy (Bán Bálint) vett, hogy fennhangon (többen szívükhöz kaptak!), jó falusi menedzser módjára, vagyis egy vásári kikiáltó stílusában az alagsorba invitálja a kedves egybegyűlteket. Láttam, ahogy lassan besomfordál, egészen nyugodtan és természetesen, ahogy nézi az előtérben állókat, és a pillanatot várja, hogy lecsaphasson.
Azért volt nehéz ezt elkezdeni, mert honnan kezdjem: onnan, hogy egy ideje már csak üres-üreges-üveges férfiszívekbe boxoltunk, és kellett valami kihívás jellegű? Vagy hogy a fiatalkori spontanaitást akartuk visszacsalni egy kicsit az életünkbe, amikor a jegyirodában az utolsó rendes ülőhelyekre vártunk? Vagy hogy valami barátságfélét akartunk megmenteni...? Ó, az ember tesz ilyesmit végszükségben - próbál menteni.
Hagyom inkább az okokat, onnan kezdem, hogy mindig nagy örömömre szolgál, ha nem egy sokadik klasszikust látok, hanem egy jobbjára ismeretlen (és ezért jobbjára ártalmatlan) szerző ismeretlen művét - Brian Friel 1979-es darabja ilyennek tűnik, habár már több darabját bemutatták itthon. Igaz, jó lett volna olvasni a szöveget, csak annak a kedvéért, hogy mit hoztak ki hőseink a lehetőségekből. Az is nagyon üdítő, hogy a pincében, az öltözők folyosóján játszanak, igen sok ajtóval, a színészek és egy beépített néző által mozgatott kellékekel és fényekkel, hogy az utolsó pillanatban, remegve megvett (és utólag kissé drágállot) jegyünk a második sorba szólt - ami egyben az utolsó is volt -, ami igen családias légkört idézett elő.
A darab ugyannak a történetnek az elmesélése három nézőpontból: a hitgyógyász, Frank Hardy (Fehér László), kedves neje, Grace Hardy (Ostorháti Bernadett) és a menedzserük, Teddy monológja. A klasszikus séma szépen, jó tempóban építi fel magát, vannak ismétlődő kedvességek, lépésről lépésre kiderülnek a részletek és az a bizonyos este is, amikor Frank meghal (vagy nem, ugye). Frank töprengése a létező vagy nem létező tehetségéről könnyed álmodozásnak tűnik Grace előadása után a halott csecsemőről, meghibbant apáról, pénztelenségről, a vitákról, az alkoholról. Teddy jelenete fogja össze és tágítja-mélyíti az elhangzottakat, a sóbizniszről és az olyan barátságfélékről, amelyek a vállukon hordozzák emberek egész életét és boldogulását. A tehetség forrásának kutatása helyett részemről sokkal érdekesebbnek tűnt az életbenmaradás, a túlélés harca a földszintes égen.
A színészek játéka zseniális volt, a színésznőbe rögtön bele is szerettem, főleg azért, mert képes volt karakterében maradva érthetően beszélni, míg a férfikollégák néha indokolatlanul mellőzték az artikulációt. A főhős adottsága, karaktere olyan rejtélyes maradt, mint a szerepe, végig nem tudtuk hova tenni, de ez természetesen jó. Most kell ezeknek az embereknek a nevét megtanulni (Fekete Ádám dramaturghoz már volt szerencsém, éljen a félműveltség).
És honnan a cím? Talán, mert senki nem bánt meg semmit, nem volt önvizsgálat, sem bűntudat - és persze én sem bántam meg, hogy elmentem, hogy azzal, akivel és akkor, amikor, mert azt hiszem, a barátságféléket menteni kell, ennek felismerése pedig szín tiszta ösztön és tehetség, még akkor is, ha később kiderül: fatális hiba.

(Itt láttam: Ódry Színpad, 2013.02.10. 18.00, rendezte: Fehér Balázs Benő)

piątek, 21 września 2012

Superfenofrenetikusmaxikapitális (Mary Poppins, 2012)

Az előző napokban (mintha csak megéreztem volna, hogy edzenem kell) sok bollywoodi filmjelenetet néztem-hallgattam, ezért az, hogy a szereplők spontán táncban és énekben törnek ki, nem lepett meg... hiába, ez egy ilyen műfaj.
Egy régi barátnőm szerzett jegyeket a tegnap délelőtti főpróbára. Madáchos főpróbához korábban volt szerencsém (A szerelem 8 stációja, valami ilyesmi, nem találtam meg), a projektorral ott is voltak problémák, más, érezhető technikai hiba nem volt, az előadás gördülékenyen ment. Talán a nagy ház-díszlet mozgatása, a folyamatos színváltogatás tette vontatottá a darabot, mivel a legtöbb jelenethez le-fel kellett mozgatni a hatalmas vásznat, amire az esernyő sziluettje vetült. Elbűvölőek voltak viszont a bűvésztrükkök, nagyon ötletes. Mary Poppins musicalt még nem láttam, de úgy tűnik, az előadás egyszerre könyv és filmadaptáció (nyilván a színpadom nem kivitelezhető filmes jelenetek miatt vágták össze így).
A szereposztás bőséges, és ha elvisszük a gyereket, el ne felejtsük kiszámoltatni vele, hány féle szereposztás valósulhat meg az évad során. Szerencsénkre nekünk az Oroszlán Szonja (Mary) - Sándor Dávid (Berti) - Dunai Tamás (Mr. Banks) - Gallusz Nikolett (Mrs. Banks) variáció énekelt (a gyerekszereplőket nem ismertem, a Patai Anna-Bauer Gergő páros rémlik). Szerintem mind kiválóak voltak: mind hangban (tényleg csak néhány hamis hang volt), mind karakterben, lehetőségeikhez képest jó színvonalat nyújtottak. Dunai Tamást találtam kicsit öregnek - Mr. Banks karaktere a könyvben és a filmen is jóval fiatalabb.
Végig az első felvonás alatt az járt a fejünkben, hogy ez gyerekmese-e vagy nem. Egyiünk sem emlékezett az elemzésre. Az internet megerősített: ez egy gyerekmese. Ettől függetlenül Mr. Banks munkamániás, Mrs. Banksról kiderül, hogy színésznő szeretett volna lenni, de most a társadalmi elvárásoknak szeretne megfelelni, nem sok sikerrel. Szeretne férje mellett állni, de nem tud, alapvetően nem túl életrevaló (ahogy a könyvben). A filmben ez a karakter női jogokért kűzd, folyton jön-megy, ezért nem tud a gyerekeivel lenni, így amikor a végén egymásra talál a család, nem csak aput kapják vissza a gyerekek, hanem egy kicsit anyut is. Végülis, meg kell tanulniuk a szülőknek felnvelni a gyermekeiket, a saját élményeikből, nem pedig mások által felneveltetni. Lehet, hogy a gyerekkel foglalkozni jó dolog, egy élmény, és akkor is kaland, ha nincs mellettünk egy nevelőnő.
Nem mehetünk el a mellett, hogy Mary Poppins erős személyisége elnyomja a gyerekeket. Mindennek úgy kell lennie, ahogy ő mondja, és akkor nem történik semmi baj, sőt, minden csupa csoda. Mary Poppins ugyanakkor nő, csinos és kívánatos, szívesen udvaroltat magának egy sereg kéményseprővel. "Belevalóságának" és nevelői státuszának köszönhetően a gyerekek a társadalom sokkal több rétegével találkozhatnak - a galambokat etető koldusasszonytól királyokig.
Az is jó, ha nézitek, de vigyázat, 3 óra hosszú. (Mi konkrétan éhen haltunk...) Olvassátok inkább, legyen közös élmény.

(Madách Színház, 2012.09.20-i főpróba, rendezte: Szirtes Tamás)

środa, 19 września 2012

IQ-teszt (A természet IQ-ja, 2012)

Ma este egy valóban különleges filmet láthatattak a szerencsések az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kevésbé szerencsések pedig máshol váltották meg a világot.
Tisztázzuk az elején: ez nem csak könyv adaptációja vagy egy természetfilm volt. Ahogy fogalmazott a moderátorhölgy: az alkótók darázsfészekbe nyúltak. A produkció minősége nem garantálja, hogy a film világháborút idéz majd elő, de elhiszem, hogy Amerikában nagy siker volt - mármint a könyv, mert a film világpremierjére ma került sor. Két dolog találkozott itt: egy látszólag kis költségvetésű természetfilm lelkes kutatók munkájából és a vallás vs. tudomány örök harca.
Az előbbihez nem kell sok mindent hozzátenni: a nyilatkozó tudósok nevét minden megszólaláskor kiírták, pedig kevesen voltak (tiszta spektrumtv!), az animációkból láttunk már jobbat is, a természetképek minősége nagyon vegyes volt, de ez még a megbocsáthatóbb része. Nagyobb baj, hogy a bevezetőben feltett kérdésekre egyáltalán nem kaptunk választ. Vagy csak számomra nem derült ki, miért vándorolnak a madarak? Pedig volt válasz, csak egy másik kérdésre, ugye... A trailer izgalmasabb volt, mint a film (csak most néztem meg).
A tudomány-vallás kérdés azonban összetettebb, nem hinném, hogy kellene állást foglalni, inkább csak a felmerülő problémákat vázolni.
Nyílvánvaló, hogy a könyv írói és ezért valószínűleg a film készítői is egy meghatározott vallás követői. Különben nem ült volna olyan sok lelkes matadzsi és prabu a nézőtéren. A film második fele pedig ennek a vallásnak az ún. tudományos nézeteit szolgálta ki. Érthető, hogy a darwinizmussal nem lehet semmilyen istent megmagyarázni, és sok tudományos kérdés marad megválaszolatlan, ezért új utakat kell keresni. Azt azonban, hogy a mély vallási toleranciát hirdető csoport nem szólaltat meg más vallási képviselőket, mikor látványosan közös a céljuk (Darwin tisztességes megcáfolása), érthetetlen. A film így (azon túl, hogy nem tudtunk meg semmi újat) arra korlátozza magát, hogy megválaszolhatatlan kérdéseket szegezzen a tudománynak. Ezekre a kérdésekre neki természetesen van válasza: isten. Egyenlőtlen kűzdelmet teremt. Persze ki fizetne olyan vállalkozást, amely nem a nézeteit támasztja alá...?
És igen, mint leendő pedagógus, hiszem, hogy sokféle nézőpontot kell adni a gyereknek, hogy aztán eldönthesse, mit akar elhinni. A lényeg azonban a sokfélén marad.
(Itt láttam: Uránia Nemzeti Filmszínház, 2012.09.18.)

niedziela, 26 sierpnia 2012

Svédcsavar (IKEA katalógus, 2013)

A DIY (do it yourself) nem új keletű dolog, de szerintem most kezd igazán divatba jönni a fejlett országokban. (Azért így írom, mert a világ egyes tájain ez nem kreativitás, hanem létszükséglet.) A DIY jelentése sokrétű és sokféle ház körüli munkát fed le. Számomra a DIY a "készíts egy új tárgyat egy másik tárgy felhasználásával" problémakörben ki is merül, de nem baj, mert ez az, amire legkedvesebb bútor és illatos gyertya terjesztő áruházam rámozdult.
Tévedés ne essék: imádom az áruházat. Rengeteget játszottunk tesómmal a gyerekmegőrzőben, amíg a szüleim kiválasztották a megfelelőnek látszó konyha- és fürdőszobaszekrényt. Kisebb lelki törés volt, amikor a korhatár miatt már nem mehettem be a színes labdák közé ugrálni. Mikulás, húsvéti nyúl, IKEA - fel kell nőni. Utána gond nélkül váltam lelkes vásárlóvá.
De térjünk a tárgyra! (Szó szerint.)
A friss, ropogós 2013-as katalógus a maga szolid 46 dekájával kimerítő képet nyújt az új termékekről. Sok kritikus megjegyzi, hogy nincs áttörés ilyen téren tavalyhoz képest, úgyhogy gyorsan megnyugtatok mindenkit: soha nem is lesz lényeges változás vagy egyediség. 40 év múlva is ugyanazokat a rizslámpákat fogjuk összefirkálni. Olyan ez, mint egy üres vászon. Vesz az ember egy kezeletlen fenyő bútort, majd összemaszatolja festékkel, leragasztja matricákkal vagy behúzza vászonnal. Ez utóbbinak különösen nagy a divatja. A legviccesebb a 127. oldalon megosztott ötlet: kenj össze egy csomó terítőt, és vacsorázz meg rajtuk a barátaiddal, 30 perc alatt. No meg a száradási idő. Persze, ha lefested a barátaidat, az majdnem olyan, mintha újakat szereztél volna!
További észrevételek. A környezetvédelmi vonalat nem kellett volna gyengíteni a dekorációs elemként felbukkanó szarvas/őz koponyákkal és a bundákkal - egyszerűen nem passzol a szelektív szemétgyűjtők mellé. A szövegezés annyira nyálas és demagóg - egyszer biztosan összeszámolom, a praktikus hány szinonimáját sikerült összegyűjteni. A térben mozgó emberekkel nagy baj nincs, de elég kiábrándító a 120-121. oldal tizenéves fiúcskája: csipsz és laptop fél tízkor? Egy katalógus, amelyik azt hazudja neked, hogy rendszeretőbb és nagyobb tisztaságot tartó ember leszel, ha nála vásárolsz, hogyan törheti meg a valóság eme szeletével a tökéletes harmóniát?
Az okostelefonra telepíthető alkalmazás biztosan jó mulatság, nekem nincs, úgyhogy elhittem, a termékeket végtelen variációban lehet egymás mellé rakni. Ötletnek mindenesetre nagyon jó, hogy a papír kommunikál a technika vívmányával.
Végeredményben: szerintem, aki itt vásárol, az nem tudja otthon letagadni, mert egy lakáson látszik, hogy ikeás és kész. Hiába festi-ragasztja a kisasztalt, attól az még Lack marad. (Vagy lackozott, hahaha.) Persze, ki kell élni magunkat, mert ez erről szól, rólunk szól, kerüljön bármennyibe a megfestendő vászon. Az egyediséget vagy a kreativitást (nyilván) azok a tárgyak adják, amelyeket nem lehet itt beszerezni, pl. hol lehet kapni a következőket:
-50. o.. bőr táska, bakancs
-62. o.: fonott táska
-124. o.: akasztók, falra szerelhető csipesz
-152. o.: falnak döntött képsorozat
-196. o.: fa halma játék
-282. o.: nyírfatörzsek
-255. o.: leejtett fagyi
-általában az aranyra festett betűk
Na, ezek tényleg érdekelnének! (Vagy csak nem találtam meg őket a katalógusban?)
Ja, és a cica is nagyon cuki, mint visszatérő elem, odáig voltam érte meg vissza!

sobota, 16 czerwca 2012

Happy Bloomsday!

Mint az mind tudjuk, különösen a kultúrsznobok, ma van Bloomsday, 108 éve ezen a napon játszódik az etalonregény, az Ulysses ún. cselekménye. Ebből az alkalomból az Ódry színpadon - pontosabban alatta, a pincében - a II. éves dramaturgok adtak elő-szerveztek installációként megjelenített előadást.
Frissítés.
A program könyvbemutatóval kezdődött, a már ismert információk hangzottak el: sok fordító sokáig dolgozott rajta, igyekeztek megmenteni a szentkuthyzmunsokat, az ideális olvasó (létező facebookos regisztráló) pedig az eredetit, a Szentkuthyt és a frisset egyszerre olvassa. Megtudhattuk, hogy a legtöbbet Molly monológját és a Kirké-fejezetet dolgozták fel a színház és a film számára, a hatvanas években hullámszerűen. Ez utóbbi persze színdarab formájában szövegeződik, szinte adja magát.
A másodévesek ősszel kezdtek el foglalkozni a szöveggel, amelyből 8 installációt készítettek: kettőt a színpadra, ötöt az alagsorba (ebből az egyik videós és folyosón az életérzés kedvéért lyányok incselkedtek) és egyet az előtérbe. Az "előadás" mikéntjét remekül választották meg: a szóban forgó fejezet ugyanis a vigalmi negyedben játszódik, éjszaka, ezért a jelenetek java a pincében, párhuzamosan folyik, jól megjelenítve a fülledt (itt: levegőtlen), zegzugos alantas világot, ahol az egyes jelenetek külön szobákban mentek (szobára mentek, haha) és nyögéseik szép alaphangzavart adtak. Az összművészetre nálam egy kövér és büdös (egyébként nagyon értő és lelkes) bácsi még rárakott egy lapáttal. Az alagsori kirándulás óhatatlanul a Vízraktér egy estjét idézte fel, ahol a fürdőkabinokban 5-6 néző próbálta meg élvezni a max. 3 fős jeleneteket: zsúfoltság, nyaknyújtogatás, tolakodás, várakozás...
Ki kell emelnem a kicsit oda nem illő "Marilyn Monroe esete a Szentkuthy-fordítással" című szobát, Nagy Orsi munkája (gyaníthatóan előadása is): egy Marilynre sminkelt hölgy egy Szentkuthy-fordítást olvas, és közben fel-fel sóhajt: "Nem értem!" vagy "Szent Kuthy!". Kevés és velős szöveg, de nagyon kreatív és igaz.
Négy hosszabb, kidolgozottabb jelenet volt (a videósról nem tudok nyilatkozni, mert nem lehetett hallani), szövegileg és képileg nagyon meggyőzőek, de ezek közül csak egy volt Dadelus-os (pont a fenti, az előtérben játszódó), három pedig Bloom-os, de nem volt zavaró, inkább érdekes, hogy hogyan lehet Bloom karakterét három eléggé különböző módon megjeleníteni (az egyik vékony-magas zavart, másik alacsony kéjvágyó, harmadik kövér nevetős).
(Itt láttam: Ódry Színpad, 2012.06.15., 18.00)

czwartek, 14 czerwca 2012

Töltött tök

(Figyelem! A recept elkészítése közben kimondható szójátékokat, mint pl. tökölés, tökkelütött, tökös törpörkölés, stb. mindenki süsse el magának!)

Ha Tündér keresztanyádra hallgattál volna, akkor nem csak az üres tök-szekér szerepelt volna a mesében, hanem a kiválogatott magvakat, borsót, lencsét, rizst kicsit megkapatva, de korántsem eléggé kapatosan a tök héjába töltötted volna, irdalt szalonnát tűzdeltél volna a tetejébe, mire taraja hármat kukorékol, legnemesebb hercegedet mennyei reggelivel vártad volna (aki ennek örömére biztosan eltekintett volna a cipő, papucs vagy bakancs viseletétől).

niedziela, 10 czerwca 2012

Paul Bocuse szeretője (Cheeni Kum, 2007)

A hétvégén a gasztronómia és a nyomdaipar szerelmesei élhették ki magukat - részemről a tahitótfalui eperfesztiválon és a könyvhéten vettem részt. Ezek bemutatása azonban igen unalmas lenne, mivel a beszerzett árut még nem került feldolgozásra, úgyhogy inkább egy korábbi élményt osztok meg, ami mellett amúgy sem lehet szó nélkül elmenni.

"A sugar free romance" - mondja a Cheeni Kum plakátja. A bollywoodi filmektől megszokott zenés-táncos-éneklős hangulat valóban elmarad, sőt, kb. két dallammal játszottak végig. Persze, happy end a vége, nem kell aggódni!
A történet annyi, hogy Buddhadev Gupta, az idősödő szakács (64) (Amitabh Bachchan) egyik főztjét visszaküldi a fiatal informatikus lányka (34) (Tabu), de másnap hoz neki egy "rendesen" fűszerezettet. (A konkrét probléma: az étel édes volt, pedig sósnak kellett volna lennie, az egyik szakács mellényúlt.) Aztán összefutnak az esőben, a főhős kölcsönadja az esernyőjét, amit a főhősnő mindig megpróbál visszaadni. Szerelmesek lesznek, össze akarnak házasodni, a lány cukorbeteg apja azonban éhségsztrájkkal próbálja ezt megakadályozni. Veje végül is 6 évvel lenne idősebb nála, ami ugye nem járja. Főhősünk irigységgel vádolja, de végül nem tudjuk meg, miért enyhül meg a szíve. Vártam, hogy kiderüljön, a főhősnő korán meghalt anyja sokkal fiatalabb volt férjénél.... A mellékszálon a kilenc éves szomszéd kislány, Sexy (Swini Khara) élete függ, aki rákos, és a főhőssel jó kapcsolatot ápol. Akkor hal meg, amikor a főhős végre elveheti a főhősnőt.
Nem nagy titok: a szövege miatt érdekes ez a film. Egyrészt nagyon karakán, szókimondó szerepeket írtak össze, és profin eljátszatták a karakteres szereplőkkel. A főhős és a főhősnő évődése és koravén kislány okosságai lenyűgözően szellemesek és bájosak.

Sexy: -Why are you sad sad?
Why aren`t you happy sad?
Why do we feel sad?
Because our heart is heavy.
Heavy heavy.
When does the heart feel heavy?
When someone hurts our heart.
Who can hurt your heart so much?
Who is very close to the heart.
Who is the heart close to?
With whom the heart feels happy.
You were happy, that`s why you are sad.
So be happy sad, not sad sad.
Gupta: -How do you know all this?
Sexy: - Experience.

Másrészt: számomra fura volt, hogy a szereplők hol angolul, hol hindiül beszéltek, és ez utóbbiba is elég sok angol szót kevertek. Mint utóbb megtudtam, az angol szavak használata presztízs. Minél többet tudsz, annál vagányabb vagy. Kicsit olyan, mint amikor shopping közben diszkusszáljuk meg a meetingen kiosztott projekteket.
Szóval aki nem akarja gyors és megszokott menetű amerikai vígjátékkal csapatni az összebújós estéjét, az nézze inkább ezt. Majdnem 3 óra (nekünk volt szünet), van benne egy kis gasztro, egy kis szerelem, egy kis társadalomkritika, meg persze egy kis romantika is, attól viszont nem kell tartani, hogy a főhősök megcsókolják egymást: tánc és ének ide vagy oda, ez egy indiai film, ahol a testi szerelmet nem szokás mutogatni.
Az IMDB-n 6.7 pontot kapott.

(Ekkor láttam: június 1., Indiai Kulturális Központ)