A farmer első 6000 éve (Az ember tragédiája)

Az ember tragédiája nagyon hasonló a Bánk bánhoz, a Hamlethez, a Rómeó és Júliához, az Antigonéhoz, a Fausthoz... felnőtt fejjel egészen más, mint akkor, amikor az adott darabról a legkiterjedtebb és legmélyebb az ember ismerete. Szerencsére tavaly a tanítási gyakorlaton volt alkalmam meghallgatni újra az elemzést, így nagyjából sejtettem, hogy miről szól az eredeti mű, még korábbról pedig volt némi képi emlékem is: a nagy színészek mind játszottak Ádámot vagy Júliát lánykorukban, és az életrajzot illusztráló képek gyakran jelennek meg ezek a szerepek.

Biztosan Szatory Dávid és Tenki Réka porfóliójában is jól mutat majd egy kép a nyitójelenetből. A színészi játékra nem lehet panasz, de a nadrág...? Ádám és Éva nyitójelenete egy rossz farmerreklám. A Nemzeti nem titkolt célkitűzése a fiatalok megnyerése - denanehogymár, csak az modern, ami farmer? (És talán ugyanez érvényes a magas sarkúra vagy miniszoknyára...) A farmer egyenlő volt a lázadással, de túlzás lenne azt állítani, hogy egy gyerek manapság lázadásból venne farmert. Különösen ha színházba megy, mert a közönség öltözködési kultúrája jelentősen változott, egy farmer bőven belefér. Vagy tévedek, és mindenki úgy érzi, ez a lazaság szimbóluma? Öltöny helyett farmer - ennyire irodisták lennénk? Azt kell hinnem, hogy a farmer olyan, mint a rafinált ételízesítők: mindenbe lestrapált darabba bele lehet tenni, és kész a modern finomság, mintha ez lenne az út a legfőbb célközönséghez: a fiatalokhoz, hiszen aki farmert visel, vagány csávó. Egyébként ha láttam volna a hazai tévében azokat a farmerreklámokat, amelyeket a nagy Amerikában készítettek, akkor inkább úgy érezném, hogy a farmer a szabadságot, a függetlenséget (és a márka által régóta nyújtott minőség biztonságát) jelenti, ez azonban Ádám és Éva esetében szóba sem jöhet, a Paradicsom, és úgy általában az egyistenhit nem az önállóságról és a szabad akaratról szól.

Istenre persze szövetnadrágot (mellénnyel, zakóval) adott az öltöztetőnő, erősítve azt a sztereotípiát, hogy őnagysága egy kedélyes öregúr, rögtön nagypapája a játszóknak. Persze, Lucifer aggastyánnak nevezi, de ennyi farmer mellé nem fért be egy fiatalabb jóember? (Aki valóban hasonlítana képmására?)

László Zsoltot pedig valaki Stingnek öltöztette, a két cipzáros mellénykéje és 'Lord' feliratú övcsatja őszintén irigylésre méltó.

Azért folyik ilyen hosszú értekezés a jelmezről, mert túl szövegidegen. A szintén a Nemzetiben látott Hamletben nem zavartak a modern ruhák, mert a szöveg is modernizált volt, itt viszont (érthető okokból) nem állt rendelkezésre frissített szöveg, és az én kis szívem nehezen fogadta be a kontrasztot.

A rendezés legjobb része az egymásra rakódó díszlet: az édeni tollakra hullik az azon kívüli föld, erre építik az egyiptomi gyermekmunkások a szilárd játékteret, és úgy általában, semmilyen kelléket nem visznek ki. Nem utolsó Kopernikusz Stephen Hawking-ként való megjelenítése. (Kíváncsi lennék, hány gimnazista ismerte fel!)

A sokat szidott előadásban durva jelenet (pontosabban: a tv-ben láthatóakhoz képest) nem szerepelt, mindenki, aki ezeken megbotránkozik, nem látott még Krétakört. Összességében nagyon dicséretes a célkitűzés és a megvalósítás - különösen azért, mert ahogy a színpadon a színek, az előző előadások emlékei is úgy rakódnak le. A legvégén, amikor a nagy fehér félgömb ráborul az emberpárra és ők kimásznak alóla a tetejére, nem lehetett nem felidézni a Nemzeti nyitóelőadásán játszott darab nyitójelenetét, ahol Ádám és Éva egy hátulról megvilágított gömbből másztak elő. Így libbent be az újrakezdés hangulata a széttúrt színre...

(Nemzeti Színház, 2012.05.21-i előadás, rendezte: Alföldi Róbert)

Joni Skiftesvik: Akit állva temettek el (regény)

Előjáték: a 40 centi széles finn irodalmi részlegünket a tavalyi könyvvásáron vettük. Feldolgozás alatt, ez az első.

Kicsit családregény, kicsit krimi, kicsit szociográfia, kicsit modern, kicsit lányregény. Farkastörvényeket és kisded játszmákat mutat be egy kis halászfalu szereplőivel: megrokkant hősies férfi, nehéz fizikai munkát végző szép nő, bosszúálló fiúgyermek, zsugori boltos és fiatal felesége, megzakkant szomszéd, hatalmával visszaélő elöljáró, titkos kuplerájt vezető kocsmárosnő... A szálak szépen lassan bomlanak el, felfeslik a lassan kopó hajókötél, végül elszakad, és a gonoszok a vízbe potyognak. A fiatal, trapperes fedélzetmester gyermekkorát, megaláztatásait, szülei életét és anyja halálát rakhatjuk össze a vissza-visszatérő emlékképekből, megalapozva a bosszúját, amit a sérelmekért áll. Az ő problémáján túl jó képet kapunk az anyjáról, hiszen a fő cél az ő halálának megtorlása - érdekessége abban rejlik, hogy míg a fiában róla élő képek igencsak szépek, a visszatérés és a múlt kutatása sok negatív vonást rajzol ki, csak éppen senki nem mondja: fiam, a te anyád unalomból lett mindenki szeretője.

A cím a fedélzetmester régi szerelmének, a boltos feleségének apjára vonatkozik, akinek utolsó kívánsága az volt, hogy katonai érdemei miatt állva kell eltemetni. Az apának más érdeme nem volt, hacsak nem tesszük felelőssé a szerelmi házasság megakadályozásában és az érdekházasság létrehozásában, ami a fiú elhajózásához vezet, amibe (talán) az anyja is beleőrült, ami aztán a halálához vezetett.

Sok régi emlék megelevenedik, szép képek, jól adagolja az információkat, senki sem szent, senki sem jó, csak mindenki titokban tartja, amit kell. Az emberarcú fóka a legerősebb visszatérő kép, de nem bontakozik ki, ha valaki megérti, mesélje el.

(Polar Könyvek, fordította: Pap Éva)

Hamlet, dán királyfi

...mert ilyesmi nemcsak azoknak jár, akik éppen most olvassák a suliban, hanem azoknak is, akik maguktól már nem olvasnák. És mert megérdemeljük Szabó Kimmel Tamás mindkét farpofáját.

A legjobb a szöveg volt - az ilyen félművelt félértelmiséginek, mint amilyen én is vagyok, a Nádasdy-szöveg maga a hideg zuhany a szauna után. Ahogy egy elkapott félmondat említette a szünetben: a koponya hiányzott a lenni-vagy-nem-lennihez (vagy csak összekeverte a jeleneteket a figyelmes olvasó), és ezzel kb. össze is foglalta a tanulságot: a várakozásokkal ellentétben. Mert eddig fel sem tűnt (és/vagy talán soha nem került ennyire előtérbe), hogy a király (Makranczi Zalán) rendesen megrontja Opheliat (Radnay Csilla), hogy Hamlet (Szabó Kimmel Tamás) őrjöngése ennyire emberi, hogy a végén a nagy párbaj és a tömeges mérgezés valójában nevetséges végjáték, mert már senkinek nincs tovább. Erre a fináléra Hamlet Shakespeare-nek öltözött, rögtönzött divatbemutatót tartott és igen szépen megőrült. Mert szerintem csak egészen a végén őrült meg, addig puszta szivatásnak tűnt az egész - ami kiválóan játszott el. A már említett Ophelias kaland remek metakommunikációban kelt életre, a királynő (Básti Juli) pedig alkoholba fojtotta saját báb-mivoltát, miközben a király uralta a helyzetet (és néha kicsit a darabot is).

Jó megoldás volt a szintezés: a nézőérrel felcserélt játéktér (és így a közönség vélt és valós szerepe is) egyrészt néha összecsengett a szöveggel, másrészt szépen vezette a szereplők lelkivilágát - ennek jeles példája, hogy a király, megközelítve a bűnbánatot, az imádkozós jelenete körül a kiugró állvány alá bújt, az a szint (más, normális estéken ez talán a zsöllye) egyértelműen a szolgák, az alantasabb világok szintje, itt szedik össze a történelmi szemetet a sírásók (vörös csillag, sárga csillagos rabruha, lyukas zászló), de Polonius (Rába Roland) háza is itt van, no meg a fizetővendégek. Megmagyarázhatatlan okból ezt a szemetes világot, amiben élünk, fém italos dobozokkal fokozták - más szemét nem volt, vagy a fogyasztói társadalom ékköve a 0,33-as kóla??

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Hamlet kivételesen sántított - ez a színészt ért civil baleset miatt volt -, és azzal együtt, hogy állványokon szaladgálva bennem általános csodálatot keltett erőnléte, nem tudtam kiverni a fejemből a III. Richard nyitómondatát a bicegő Gloster képével. De ez már más.

A végén már nem bántam, hogy öltönyben játszottak, vagy csak immúnissá váltam, a jelmezt a politikusi magatartással legitimáltam. Persze, egy telefonáló, sms-ező király mindig vicces, de még az is előfordulhat, hogy nem titkolt szándéka a darabnak, hogy a szövegben oly aktuális kérdéseket feszegető hősöket még közelebb hozzák korunk kispolgáraihoz. És a nagy kereszténységi vonal még így sem tiszta.

A fekete ruhás, lenyalt hajú Fortinbras (László Atilla) sortüzet lövet. Nem tudni, hova.
(in Nemzeti Színház, 2012.05.02., rendezte: Alföldi Róbert)

Ha töpörtyűt akarsz tsinálni...

...akkor nagyon figyelj oda, hogy mennyi szalonnához mennyi tejet öntesz, mert csúnyán lehet járni. Életem első töpörtyűje nem akart megpörcösödni, összességében ehetetlen lett, de a zsír (mely kb másfél deci tejjel lett gazdagabb) egészen finom!

Az e heti tanulság egyébként az, hogy az általam erősen nézegetett szakácskönyv (Fáy-féle) egy jelentős szempontból merőben eltér az őt követő 200 évben születettektől, a maiakhoz áll talán a közelebb, mégpedig (jó-jó, ezt bárki kiszúrhatja, aki elolvasott már huszat): nem szorítkozik a receptek leírására, hanem szinte csevegő stílusban értekezik az olvasóval a sütésről-főzésről. Az utóbbi hét átnyálazott szakácskönyvei után (a MKVM könyvtára volt olyan szíves megengedni, hogy kotorásszak egy kicsit a polcokon) a szakácskönyvek kifejezetten távolságtartók voltak, az író és olvasó közötti kapcsolat kvázi egy tanár-diák kapcsolattá vált. Ez egyrészt nyilván köszönhető a nagy igénynek, másrészt a nemzeti öntudat paprikás erősítésének (de néhol még fellelhető egy-egy "magyarosan", vagyis prekolumbiánus fűszerekkel elkészített fogás), mert igen fontos, hogy minden családban legyen halpaprikás az asztalon pénteken, bizony.

Azok a szép reggelek...

Mivel a mai napot megint azzal kezdtünk, hogy átbeszéljük, ki mit hol tartana és milyen technikával őrizne meg épen és tisztán, a Facetom úgy hagyta el a tett színhelyét, vagyis a konyhát, mint a hadvezér a csatateret, én pedig leültem megnézni az index esküvővásáron készített ki videóját...

Lady's style (http://stylebykling.nowmanifest.com/)

A gimiben egyszer mindenkinek kitaláltunk egy kamu könyvet, amit soha nem írna meg (biztosan mindenki ismeri a poént). Az enyém valami olyasmi volt: A modern divat, nem emlékszem pontosan, elég ennyi, hogy azért kaptam, mert főleg anyám és apám fiatalkori ruháiban jártam, de volt egy darabom a déditől is... nagyon hippi volt. (Elithippik, ahogy hívtuk magunkat, ugye.)

Kb. 10 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rendesen elinduljak az átalakulás útján, és ennek egyik jele, hogy megpróbálom végigolvasni Elin Kling blogját, ami előreláthatólag nagyon hosszú és nagyon tanulságos lesz, mert már a 65 oldalon tartok, és néni nagyon becsületesen írt és fényképezett. A tudásra persze szükségem van, mert mert kezd túl laza lenni a farmer-póló kombináció, a kézirattárban könnyen otthon érezhet magát az ember - és innen már csak egy lépés, hogy otthonkában jegyzeteljek. (Nyilván nem értek egyet a divatozással, bár a közgázos könyvtárak vendégeinél ez az alap.)

Nem rossz dolog a divat, csak drága. És nálam azt is figyelembe kell venni, hogy én a ruháimban nem az utcán vagy egy műteremben pózolok, hanem a táncparketten izzadok bele. Fantasztikus lehet élő próbababának lenni. Bár én szeretem, hogy vannak melleim...

p.s. Nem olvasom, csak nézem, mert svédül ír...

Egy komoly ember (film)

Néznek. Ebben a filmben a szereplők folyton néznek.

Egyébként nincs baja, nagyon jó kis film. És ne zavarjon senkit, hogy a szereplők zsidók - tettestársam szerint látszik is, én sosem voltam szemmel orrhosszúság-becslében jó -, ezek a problémák minden családban előfordulhatnak és elő is fordulnak. Sajnáltuk, hogy a közönség nem nevetett sokat, így mi is csak visszafogottan kacarásztunk. De, kérdem én, meg tudjuk őrizni a méltóságunkat? Tiszták tudunk maradni rövid kis életünk során? Bizony, mondom néktek - 50 évvel később és a bolygó másik felén - hazudni kell, mert élni kell, és törtetni kell, és törni kell, és zúzni, zúzát kivájni, nem, inkább egymás máját tépni, egymás haját tépni, egymás haját levágni, erőtlenül összeesni a végén. Kérem, a fenti folyamatot senki ne képzelje el, mert az erkölcsrendészet fel fogja róni, hogy virtuális-véres széklábakkal fenyegetem a szűzlelkű közönséget, akik előáldozásra nyilván nem egy füves cigi elszívása után vonultak be.

Aki nem szereti az olyan filmeket, ahol néznek, az menjen mást nézni. Aki nem szereti a zsidókat, az keressen inkább egy Apácashow-t. Aki viszont úgy érzi, nyakába szakadt az ég, feltétlenül vonuljon egy kellemes mozi fedele alá, és nevessen mások túlélési taktikáin!

Karácsonyi készülődés

Ha az embernek nincs szép nagy gyöngye, csinál sok kicsiből. (Manuálisan kevésbé retardáltak kedvéért: a szalmagyöngyök a testek élei, kitöltés nincs, az eredmény inkább érdekes, de ha - ritkán - szép, akkor nagyon.)

Az előbb fűztem meg (véletlenül) egy csonkított oktaédert. A dodekaédert magam fejlesztettem ki még évekkel ezelőtt, de csak most tudtam meg, hogy így hívják. Ezen felbuzdulva azonnal megfűztem egy ikozaédert (ez pl. kifejezetten esztétikus lett), képről, és ha nem sül ki a szemem 3 prcen belül, akkor a cuki nevű pisze kocka (ismert erdei körökben csak pisze hexaéder vagy pisze kuboktaéder néven fut) következik.

Itt jártam (Sass HENNO, Silenos Kiadó, Bp., 2010.)

Inkább: így jártam. Nem egy Harry Potter, de megjárja.

Az a lényeg, hogy a bűnözés pont olyan szakma, mint a többi, csak nem úgy tanítják, mint a többit - itt a tudást és a tapasztalatot nem min. három év kiképzésben kapod, nincs "labor", sem mesterségesen előállított szituációk, amik nagyon életszerűek. (Lásd. 30 gyerek meg te: nem ugyanaz, mint 15 egyetemista meg te.) Tehát kénytelen a pályakezdő az élettől, éles szituációkból tanulni, vérrel, ütésnyomokkal, sok-sok elszívott cigivel, alkohollal, drogokkal - leginkább ösztönből. A könyv néha kézikönyv-szerűen adja elő magát, szerencsére nem a tuti módszerekre hajt. Ami a legzavaróbb: a majd. Mindent majd tudunk meg. Anélkül is lebilincselő olvasmány (szó szerint), hogy ott kéne lebegtetni az olvasó szeme előtt töménytelen mennyiségű el nem mondott receptet, történetet. Az oldalszámok a pontos időt mutatják, amíg a fogdában a srác ír, 03:18-tól 18:18-ig. Zseniális.

A nők nem virágillatút sz*rnak, egyszerűen tudják, hol van a wc illatosító spray!

Kiégés

Túl vagyunk az idei első és egyetlen badeni fellépésen, amely sokkal rosszabbul zajlott, mint bármelyik eddigi fellépés. Egyszerűen kiégtünk, mint a sokéves izzósor. Pedig idén olyan flottul ment minden: saját sminkkel, többéves rutinnal. Sikerült mégis 20 percet késni, ruhás zsákot otthon felejteni, minden számot elrontani, a végén 20 percet állni a hidegben, utána lekésni Vali fellépését (csak részben), a kellő pillanatban lemeríteni a gps-t, negyed egyre hazaérni. Hogy a pechsorozat onnan indult-e, hogy a kocsiba apuka nyári ablakmosó folyadékot töltött, vagy valahonnan korábbról, nem tudjuk, de a reggeli kávém föld ízű és drága volt - ebből már sejthettem volna. Ráadásul, mintegy fináléképpen, a Facetom egész este azon puffogott, hogy nem hoztam neki még csak egy fél kocka csokit sem az Alpok aljáról (a fagyos a karácsonyi vásárban pont az volt a legnagyobb gondom, hogy ugyan melyik bunkó osztráktól vegyek házi csokit!), aztán felvetettem éjfél körül, hogy hátha a Mikulás hozott neki csokit, és tényleg...! Az öreg szakállas akkor jött, amikor én, de olyan jól eldugta a bakancsába a virgácsot, hogy háromszor elment mellette és nem vette észre.

A szombat este-éjszaka ettől függetlenül nem volt rossz. Szerelmeink történetét meséltük el egymásnak (nem mertünk elaludni, hogy nehogy horkoljunk), fél 4-ig folyamatosan. Fura volt sokadszorra, immár jól átgondolva előadni megismerkedésünk lépéseit (részegen, kiábrándulva, ugye), de jó volt hallani mások mesés eseteit is. Érdekes, de cseppet sem meglepő, hogy ahhoz valakinek a hülyeségeit el tudd fogadni, mérhetetlenül sok tapasztalatra és (rosszul hangzik, de így van) kiégésre van szükség. Különben nem tudnád neki megbocsátani neki, hogy széthagyja a ruháit, nem kapkod a mosogatni való után, és cipővel járkálja össze a nappali-étkező-dolgozó-hálót, ahol előző nap porszívóztál.

Tisztába tenni

Jöttek a majszterok, felszedték és lerakták az új járólapot a fürdőben. Csuda szép lett. Ma fugáznak, aztán lehet tisztába tenni a lakást: elharapózott a por meg a haj, kezd megtelni a kicsi szennyeszsák, a muslincák megkezdték szokásos őszi vándorlásukat a szoba déli sarkába.

Kocsmahaiku

"Étel, ital, nők.
Szeretem mind a hármat,
kivéve a nőt!"

A surlófény a lelkiismeretes takarítók barátja. De nagyon gyorsan ellenséggé válik, amikor úgy érzed, most már abbahagynád.

Ha egy pasi azt mondja, még egy sör, akkor véletlenül sem azzal az időmennyiséggel kell operálni, amennyi idő alatt valaki fél liter folyadékot kényelmesen megiszik, hanem sokkal, de sokkal többel, és célszerű rögtön hozzáadni a következő sör idejét is.

Legyünk őszinték: ebbe a lakásba elférne egy szerszámos láda. Akkor pl. a harapófogóval ki tudnám nyitni a beszáradt körömlakkomat.

eat pray love - na ne

A csajos program árt a barátságnak, az egészségnek, a pénztárcának. De társadalmi élet, és mint olyan, fontos. A csajos filmek fontosak. Butaságom jele, hogy nem nézem meg a kritikákat, mielőtt leülök egy film elé, hanem a mindenkori partnereimre hagyatkozom. Ez bizony hiba.

Valójában nem erre van szükségem. Az emberekhez türelem kell. De az embereknek nincs türelmük. Ezért keresik azokat, akiknek van türelmük. Hogy "szórakoztassák" őket, hogy elmondhassák az okosságaikat, hogy legyen valaki, meghallgatja őket. Ez egy olyan probléma, ami túl sokszor merül fel az életemben.

Miért kell meghallgatnom mások hülyeségeit? A legtöbb ember vak, a szó nem fizikai értelmében. Egyszerűen dühít, ahogy nem látnak maguknál tovább. Mintha lenne egy ilyen program az agyukban: ez nem a te dolgod, ne foglalkozz vele, szeresd magad. És közben olyan filmeket gyártanak, amik ezt még erősítik. A legújabb Julia Roberts film számomra nem az egyél-imádkozz-szeress hármast hozta, hanem az utazgass és barátkozz felelősség nélkül, végső megoldásként hajózz el a szerelmeddel egy szigetre. Az, hogy az amerikaiak összekeverik az olasz zenét a franciával, még apró hiba. A filmzene végig zavaró volt. Egy ideje tudatosan figyelem, milyen zene hogyan van jelen egy filmben. Balin és Indiában nem jártam, nem ismerem, de ha ez megy, jó közepes. Tényleg el kell menekülni a világ másik végére, ha problémánk adódik? Utazni jó. De vajon Barcelona vagy Tallin segítene megoldani a problémáimat? Megíródna a szakdolgozatom, lenne állásom? Esetleg, ha úgy adódna, bármelyik pasin túl tudnám tenni magam?

Végül is, egy nőnek szüksége van némi változásra, ha túl akarja tenni magát egy problémán. A proletár nők ilyenkor elmennek fodrászhoz, műkörmöshöz, ruhaboltba, de előtte jól kisírják magukat a (türelmes)  barátnőjüknek.
Nem tudom jó szívvel ajánlani ezt a filmet senkinek, csak akinek sok pénze és ideje van , na meg aki kíváncsi, mennyire öregedett meg Julia és hogy milyen jó a fodrásza és az öltöztetőnője.

A mosoly egy görbe vonal, ami sok mindent elsimít.

Parkomban I.

Parkomban szobrok vannak:
egy öntött vasbeton szélcsengő,
egy alumínium repülő
a zuhanás pillanatában,
egy elfojtott kiáltás hangja
műanyag köntösbe öntve,
egy porcelánbögre összegyűrve,
egy férfi stilizált fa mellszobra,
mielőtt gyermeke megfoganna.
Parkomban én is szobor vagyok:
minden nap egy mohás kőpadon
márvány mosolyba merevedve
és órák hosszat idézem fel,
ahogy végtelen szeretettel
homlokom csókolgatod.

Egymás társaságában

Legutóbb annyira untam magam egy Facetom-féle baráti találkozón, hogy kénytelen voltam kinyitni egy könyvet. Gondolhatjátok: szemrehányások tömkelege (utána, természetesen) és nyílt színi vita a hazamenetel témaköréből. Az persze nem jutott eszembe ellenérvként, hogy Ő egyszer kora délután elaludt egy társaságban - természetesen az én táncostársaimmal beszélgettünk... még horkolt is kicsit.

Ma csendes részeg vagy

Ma csendes részeg vagy
és ma én is csendes részeg vagyok:
nem ütsz, nem ordibálsz velem
és én sem sírdogálok.
Csak annyit mondasz (csendesen):
Ez nem vers.
Papír és tinta, semmi több.
Kétdimenziós torzszülött.
Önbecsapás igazi teremtés helyett.
Jó gyújtós lenne. Vagy nem.
De legalább újrahasznosítható....

Tangyak - hatásszünet

Mivel új értelmet kapott az életem (és szépirodalmi ambícióimat elküldtem nyaralni) egy másik helyen folytatom az írást. Természetesen itt sem szűnök meg létezni - amúgy sem sokat aktívkodom mostanában -, apróbb történéseket közlök a nagyérdeművel.
Szeretettel látok mindenkit a http://tangyak.blogspot.com/ blogon, ahova ma este folyamatosan töltöm fel az e heti órákat. Kellemes szórakozást!

Tangyak rulez

Holnap megyek a tanítási gyakorlatom első konzultációjára. Már nagyon izgatott vagyok. (Ha jól emlékszem, ilyenkor izgatottnak kell lenni.)
Színhely: Békásmegyer.
Időpont: reggel 8 óra.
Ne kérdezzetek semmit a magyar felsőoktatás humánosságát illetően!
Ha szerencsénk van, csak egy órácskát kell ott lennünk.
És biztosan van kávéautomata vagy büfé.
(Fontolgatom, hogy egy szakmaibb jellegű blogon vezetem tanítási tapasztalataimat, hátha segít bárkinek is. Legalább lesz valami célja, mert ez a mostani kezd megint átcsúszni egy ilyen "ittőszinténkisíromidemagam,mireanyámszámonkér"-jellegű szerencsétlenkedésbe.)

Hátfájás

Tegyük hozzá, még a bevezető levegővétel előtt, hogy lehet örökletes. (Ez esetben vegyél egy kényelmes ágyat, állíts elé a tv-t és szerződtess szobaszerviz-szolgálatot.)
Ha nem örökletes, akkor: ússz (csak a megadott úszásnemekben), tornázz (ne csak a gyógytorna-órán, otthon is), egyenes háttal és derékkal hajolgass (és ha már lehajoltál, ne emelj fel semmi nehezet). Menj el gyógymasszőrhöz/csontkovácshoz/ortopéd orvoshoz, de bármelyiket is választod, ne csak a 'tutirameggyógyít' ajánlócédulákat nézd, bűntudat nélkül kérj árajánlatot. És ami a legfőbb: kényeztesd magad, hogy gyorsabban meggyógyulj :)

Tanévnyitó

Vízszintes. De nagyon.
Csak mert nem vigyáztam eléggé magamra. Előfordul. Azért igyekszem. Meg van egy nyomás: nem állt meg az élet, nincs idő fájni. Így nyilván nincs idő meggyógyulni sem. Persze még mindig jobb egy életet bénán végig bulizni, mint egy hónapra elveszteni a fonalat... Ugye-ugye.
Előre félek ettől a félévtől. Tele van erőszakos elvárásokkal.

Sárvár, 2010

Hát, ez is meg volt. Csinnadrattával (akárhogy is kelljen helyesen leírni ezt a szót), nádi hegedűvel, hátfájást gyógyító pálinkával, Mamával-Papával, fürdőcskéléssel, lángossal, cipőcskekoptató utcántáncolással. Tuljak a gálán, én az elmaradhatatlan muhuban illegetem magam: http://www.youtube.com/watch?v=BTkTVhSwVu0.

Mama-féle kakaós-banános süti (magányos éjszakákra)

Ha van egy jó recept, azonnal meg kell sütni, különben elvész a többi 'majdegyszer' recept között. Mama ma délutáni sütije is majdnem így járt, de szerencsére fürgébb voltam, mint nem.
Tehát: végy egy nagy tálat, és az összedolgozáshoz használj robotgépet.
10 dkg olvasztott margarint összekeverünk
1 tojással, majd
2 kanál kakaót,
1 vaníliás cukrot és
25 dkg cukrot szitálunk rá.
Két részletben 1/4 l tejet keverünk hozzá (ma éjjel a tejet 1 pohár joghurt helyettesítette), közben
1 sütőporral elkevert
25 dkg liszt jön.
2 túlérett, pépesített banán és
2 apróra vágott barack kerül még bele. (Bár én inkább kókuszt raktam volna bele - sajnos egyik sem volt a konyhában.)
Ha maradt még szalonképes banánunk, leszeletelve borítsuk be vele a süti tetejét. Kis lángon majdnem annyi idő kell neki, amíg az ember párja hazaér (30-40 perc).
Jó étvágyat :)

7 +1 hasznos tanács játszóteres önkénteseknek

1. Egyik gyerek sem a tiéd. (Vagyis: a legcukibbakat sem viheted el vacsorára.)
2. Ne sértődj meg, ha harmadszorra is lenéniznek, pedig te kétszer elmondtad, hogy csak azért, mert egyidős vagy az anyukájukkal, még nem vagy öreg. Viszont örülj, hogy nem bácsiznak!
3. Anyának/Nagymamának (ha láthatóan erősebb, mint az önkéntes) mindig igaza van. Akkor is, ha spanglitekerési szokásokról van szó.
4. Célszerű Anya (vagy Apa) hol- és hogylétéről alaposan tájékozódni, mielőtt flörtölni kezdesz Apával (vagy Anyával).
5. Ha lufibombát osztogatsz és a kút nincs elzárva, akkor csak percek kérdése, hogy minden kislány csurom víz legyen. (Ne lepődj meg, mást úgy sem tudsz csinálni.)
6. Tollasban/fociban/gólyalábversenyben kikapni nem szégyen. Ezt mondd el minden játék előtt tízszer és utána is jó sokszor.
7. Amíg szépen játszanak, nem érdekes, ki kinek a kije. Amint verekedés tör ki, lépj hátra és mentsd a játékokat. Majd az anyja elintézi.
+1. Ha Te vagy Jack Sparrow és Barbarossa kapitány ellen harcolsz, de előtte csak olyan típusú verekedős filmeket láttál, mint pl. a Tigris és a Sárkány, ne csodálkozz, ha ellenfeled (10 éves) tényleg le akarja vágni a melled.

Reklámok

Egyedül kb. a sörreklámokban van fantázia, meg néha az autóreklámokban. Volt egy jó sorozata a svéd bútorárudának meg valamelyik óvszermárkának (de lehet, hogy most az óriásplakát-sorozatukkal keverem). Hazai bankunk legújabb reklámjait dumaszínházasok segítik, ezek legalább néha viccesek.
A joghurt és fogkrémreklámok kiemelkedően unalmasak, a legrosszabbak viszont messze a mosópor (öblítő, vízkőoldó) reklámok - mintha minden mosógép-használó degenerált lenne. Miért nem egy kajacsatával illusztrálják az intelligens mosóporokat? Vagy egy remegő kezű nagypapával, akinek a nagymamája csak mosolyog a kilötykölt kávén? A legjobb a gyertyafényes randi lenne, ahol a fiatal pár összeveszik, és egymásra borítják az asztalt a spagettival együtt (persze, miért kell mindig spagettit enni a gyertyafényes randin...), majd egy ajtócsapódás és a szöveg: de a mosóporodban megbízhatsz.
Najó, megyek teregetni.

Szobanövény

Vettem ma egy szobanövényt. Nem virágot, nem élő fűszert, nem kertbe való zöldet, ez egy igazi szobanövény.
'Phlebodium Blue Star' - ez a neve. 100% szobanövény, pont úgy, ahogy az ember azt elképzeli, valami kulturált zöld, amelynek nem árt, ha a földje két öntözés között kicsit kiszárad, és nem kell napon tartani sem. Nem kispolgári, inkább olyan bohókásan elegáns, retrós levélformával, de modern, ezüstös-szürkés-zöld színnel. Nyilván innen a neve is: hűvös elegancia árad belőle, olyan 'ki-zöldül-itt-ha-én-nem'-érzés. Bizonytalankodtam egy sort, mikor megvettem (biztos, ami biztos), de hamar megkedveltem. Van valami fura vonzódásom a kicsi, zöld növények felé. Nem, nem eszem meg őket, csak szeretem, ha körülöttem vannak.
Beleraktam egy elfogadható árnyalatú rózsaszín szobanövény-tartóba. Welcome!

Múltkor megtaláltam azt a papírfecnit, amelyen azoknak az apróságoknak a listáját vezettem, amelyeknek megőrzését korábban élet-halál kérdésének tartottam, de újragondoltam létjogosultságukat, és kidobtam őket. Amíg elő nem kerül a lista, addig következő pontként ide jegyzem fel azt a kb. 20, kézzel írott levelet, amelyet egy tiszaújvárosi fiú küldött sok évvel ezelőtt (még nem dobtam ki őket, de most inkább nem idézek), illetve 100-150 blokkot és nyugtát, melyeket viszont egyesével négy darabra téptem és ideglenesen elhelyeztem a papírkosaramban.

Fiatal, modern nő

Anyám egyetlen női magazin hűséges olvasója, évek óta járatja. A kínálatból még ez a legértelmesebb darab, magam is beleolvasok néha. Mivel mindennek csökken a színvonala, csak idő kérdése volt, hogy ennél a lapnál ez mikor következik be. Első előjelként egy plasztikai műtéteket végző cég reklámja jelent meg - értelemszerűen, ha mégsem jutott volna el a kedves olvasó a lap által javasolt 'fogaddelésszeretsdatested' életérzésig. Az e heti szám 18. oldalán megjelent 10 pontos életmód-útmutató azonban kicsit kiverte a biztosítékot, hogyaszongya: "Útmutató 40 felett" "10 pont, hogy ne látszódjon öregebbnek a koránál". Szerencsére nem magyar találmány, link a lap alján, sőt, megkockáztatom, ez egy nagy vicc, csak én nem értem a poént. (A barátom szerint általában nem értem a poénokat.)
Elképzeltem, hogy Anyám e szerint él: nem kiabál a telefonba, nem beszél a gyerekeiről, nem szólít le vadidegeneket, kerüli a konfliktusokat, nem anyáskodik, nem mosolyog tánc közben, nem nézi az esti híreket, élősködik a szülein és lemondja az utat Provanceba (vagy Toszkánára), ahová nem fogalt korán szállást. Mert ezeket a fiatalok mind nem csinálják (vagy csinálják).
Negyven felett egy nő tényleg élősködjön a szülein?? (Ha még élnek egyáltalán.)
Az utolsó pillanatban foglaljon szállást, mint egy kezdő utazó?
És ne szólítson le idegeneket, csak azért, mert a szerencsétlen tinik sem szólítanak le?? Mennyi értékes emberi történet rohangál az utcán, amiket jó meghallgatni, nem is szólva arról, ha az ember bajban van, és útbaigazítást kér. (Nyilván, tiniként én sem kértem, Anyám tudna mesélni, hogy tévedtem el rendszeresen.)
Legyen inkább tájékozatlan és vágjon fancsali képet tánc közben, miközben nyolcas alakot köröz a csípőjével, azt a magányos férfiak úgyis nagyon szeretik. Nincs is jobb a buta, flegma néniknél, akiket egy újságírónő egy olyan, bestsellerből kapott információval látott el, miszerint "a fiatalok kutyapózban táncolnak".
Hm. Azt hiszem, öregszem :)

Láttam minap egy embert a metrón: fekete pólóján fehér sziluettjét láttuk egy fának, melynek egyik oldalán egy ágon gyermek ült egy hintán, a másikon egy akasztott férfi lógott.

Péntek, temetés

Üdv megint. (Akik a szaftosabb pletykákat első kézből akarják tudni: a gépen felépülése óta megint közelebb kerültünk egymáshoz...)
De nem erről akartam írni, hanem röviden egy rokon néni temetéséről, aki valóban ijesztő sebességgel épült le és halt meg. Ez volt életem második részvétele temetésen, de az első rokoni. Hogy e mögött mennyire hasznos pedagógia húzódik meg, abba ne folyjunk bele, mentségemre legyen mondva, ritkán halnak meg a rokonaim és a barátaim, nem nagyon tudtunk kísérletezni.
Ha szorosabb lett volna a kapcsolatunk, valószínűleg jobban megérintett volna - persze így is, és nagyon sajnálom, őszinte részvétem a családnak. Tesóm keresztapjának anyja, anyai nagypapám első unokatestvére volt, ritkán találkoztunk.
A pap bácsi nagyon szép beszédet mondott a kis cserhátsurányi evangélikus temetőben, egy dombtetőn, zuhogó esőben, térdig sárban.
Egy temetés tényleg nem vidám dolog. Nincs rosszabb, mint a zokogó (közeli)rokonok arca. A halottnak - bocsánat - már kvázi mindegy, mert a mennyországból pislog le, node kérem, mi lesz azoknak a szomorúságával, akik itt maradtak??

A lenti képeken látható macskák bérmentve elvihetők, ha most rendeled meg őket, egy áráért kettőt kapsz!

Nagyon macs

Másik macs

Macs

Jó estét, nyár

Vége a vizsgaidőszaknak, lassan vége az egyetemnek is (már ami a tanulást illeti, mert most jön a tanítás része...), szerdán volt az utolsó szigorlatom, juhúúújj, de boldog vagyok!
Vagyis nem egészen, de csak szimpla hiszti lenne, ha azon sírnék, hogy igen, ezt a jegyet sem érdemeltem meg.
És most indul a nyár.
Barátosném holnap szabadul, és ezután a töményet bizony nem sörrel csapatjuk, hanem még egy kis töménnyel.
A bemelegítést tegnap kezdtük másik barátosnékkal. A szoros program a következő volt:
10-10.30 - Röviditalok szakértése és sminktechinák gyakorlása a kóstolás után (gyakorlati foglalkozás, mottó: "Én rajzolok neked szemöldököt vagy az abszint?")
10.30-01.00 - Tánctanítás kezdőknek a színpadról, a szünetben leánybúcsús Chippendale-bemutató (workshopok, előzetes bejelentkezés nem szükséges, szintfelmérés a helyszínen)
01.00-01.30 - "Budapesti legénybúcsúk szombat este", előadás (meghívott előadó: a Fogtüntér, f### alakú síppal a nyakában)
01.30-04.00 - Szekcióülések
a) Külföldiek lehetőségei a pesti szórakozóhelyeken
b) Magyar fiatalemberek kommunikációja hajnalban
c) Tánctanítás kezdőknek és újrakezdőknek

El is fáradtunk. Az egyik barátnő reggel elveszett, de nem sajnáltuk annyira.

Béla bácsi

Nem csak azért nem írtam, mert nem volt időm meg kedvem meg témám (elveszett az a fene nagy lényeg a modern regények memoárjaiban), hanem mert a gépem megtagadta a csatlakozást az internethez.
Született négy kismacskánk. Majdnem olyan büszke voltam, mint az anyjuk. Mamáéknál öt kiscica született. Felvágós!
Béla bácsi pedig... hát megmondta. Az erősebb kutya b.
Fura volt végigállni a sort, meg végignézni a filmet. Szerencsére nem voltak elvárt reakciók. Elvhű maradt az öreg, az a lényeg, nem is értem, miért nem vetítik ezt a filmet a moziban. Mivel nem tudtunk meg sok újat (amire nem számítottunk), megint találgathatunk, pontosan mit és hogyan csináltak anno. Ezen a vesszőparipán még sokáig lehet lovagolni, csak el ne felejtsük néha abrakoltatni - a belső égéshez (pl. egy ló gyomra) elég egy szalmaszál is.
És forradalom meg forradalom között van különbség.
Oh, hát ma is végtelenül okosak voltunk! (Csak az a kár, hogy nem tudok ezen - vagy máson - hajnalig vitázni az időközben facettá minősített kollégámmal.)

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - III. rész, Narráció

Mint ahogy említettem, ez az egyetlen mondat nem egy személy monológja. A szereplőkön kívül megszólal egy (korántsem idealizált, mindent tudó) narrátor is.
A narrátori pozíciót könnyen azonosíthatnánk az íróval, mint azt az iskolai irodalomórán többször megtettük. Nem lenne alaptalan ez az eljárás, hiszen az életrajzból tudjuk, hogy Krasznahorkai 1989-ben Berlinben volt ösztöndíjjal, valamint megzavar a könyv végén tett kikötés és köszönetnyilvánítás, és ha nem vagyunk elég figyelmesek, majdhogynem az író és a professzor közé húzzuk meg az egyenlőségjelet (hiszen: "miről is írhatna ő maga, a szerencsétlen, bonyolult mondat- és gondolatlabirintusával!").
Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy ki, mikor és mit mesél. A narrátor megszólalásai a kerettörténetet adják, illetve segítik a helyszínek közötti váltást, amikor időről-időre visszaugrunk a török bárba. Ehhez a narrátorhoz kapcsolható a mondat vége, ahol felkelti az érdeklődést a történet fikcionalitását illetően, miszerint az olvasott történet nem a professzor saját kalandja lenne, csak egy általa írt majd újra- és újraírt történet, esetleg más valaki története, amelyet a professzor felhasznál, vagy ezek keveréke: a professzor kiszínezett utazása.
A "spanyol kalandnak" külön narrátora van, az ő személye lehet a professzor, aki E/3-ben beszél önmagáról, vagy egy tetszőleges második narrátor, de ennek kevesebb a valószínűsége. Ez előbbit támasztják alá a professzor saját magára tett utalásai (pl. "...ez egy vadőr, kiabálta a tolmácsnő, mármint neki, mutatott magára ő a Sparschweinben..."41.p.)
Ezen felül megszólal a tolmácsnő, a sofőr, a vadőrök, valamint megszólal és gondolkodik a magyar pultos, kommentálja az eseményeket és egy ízben magát a szituációt, amelyben a történet elhangzik. A spanyol út elmesélését ugyanis mindig félbeszakítja egy-egy kiszólás, kérdés, a professzor vagy a pultos visszarántják az olvasót a bárba, hogy ott az eddig érdekesnek tűnő történet egy csapásra unalmassá váljon. Mintha a két szereplő egy történet érdekességéről illetve érdektelenségéről akarnák meggyőzni az olvasót. Narrátorok közti ellentét máshol is van: amikor José Miguel az utolsó farkas történetét meséli, megindítóan, hatásosan ad elő, míg erre a professzor nem képes, az ő mesélje egyrészt inkább csak magának szól, másrészt hiábavalóság, hiszen nem tudja lekötni a pultos figyelmét, ahogy ezeket maga is látja.
Van ebben a könyvben valami anekdotikus utóíz, egyrészt a többek által és többször elmondott történet miatt, másrészt az életrajzi adatok alapján (főleg a köszönetnyilvánító megjegyzés alapján).

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - II. rész, avagy mit sugall a tipográfia

Egy kis alakú, ízléses vászonkötésben megjelent könyvecskéről van szó, amelynek lényegi része egyetlen mondatból áll. A könyv végén található még egy rövid kikötés a könyv valósággal való kapcsolatáról illetve egy köszönetnyilvánítás, de ezekre később visszatérek.
A mondat jól szerkesztett, eltekintenék attól a néhány hibának a nyelvtani szempontú elemzésétől, amelyek valószínűleg véletlenül csúsztak bele a szövegbe (mint pl. a 7. oldal alján: ...mert hiába akarta [őket] ezzel a tulaj becsalogatni, ide egy bárba, ahol alkoholt is mérnek, a törökök egyre inkább csak tévedésből jöttek...). A tagolatlanság, tömöttség mindamellett elég ijesztő. Egyrészt embertelen (vagy inkább élettelen, de még inkább hangtalan, hiszen a párbeszéd, a kommunikáció tipográfiája nem tud ilyen tömör lenni, ennek ellenére ez egy folyamatos beszéd, mese, csak a narrátorváltások miatt nem mondhatjuk, hogy teljes egészében egy monológ lenne), másrész megkívánja az olvasótól is azt az egy levegőt, amit az író is vett. Nehéz újra meg újra belerázódni a gondolatfolyamba, ha egy percre félrerakjuk a könyvet, könnyen a magyar pultos sorsára juthatunk, hiábavaló lesz a történet elmesélése, ha nem tudunk figyelni. Az életműnek szerves része ez a fajta nagyon hosszúra nyújtott mondat. Számomra ez a lezáratlanság, lezárhatatlanság képzeteit hívja elő. A pont, mint a klasszikus mondat, gondolat zárásának jele itt valójában nem zár, hanem újabb és újabb kérdőjeleket hív elő.
A hosszúság felvetheti azt a kérdést, hogy novellával vagy kisregénnyel van-e dolgunk. Ha novella, megjelenhetett volna novelláskötetben, de a "kisregény" kategóriából is kiszorulni látszik. Azzal több kritika is foglalkozott, hogy mi indokolja a külön kötetben való megjelentetést, még fel nem fedezett jelentőségű mű vagy csak médiafogás lenne?

Útravaló

Te elrepülsz s én
meszes szívemben őrzöm
ujjlenyomatod.

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - Közjáték

Mivel nem lineárisan írom a dolgozatot, egy kicsit várni kell majd a következő bekezdéssel, és előfordulhat, hogy részeket újraírok - de most úgyis ez a divat :)

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - I. rész, bevezetés

Próbáljuk meg összefoglalni, mit találunk ebben a vékonyka kis ajándékkötetben. Csak néhány szempont szerint, hogy teljen a hely, és hogy jó nézzen ki. Haladjunk kívülről befelé: nézzünk meg a borítót és lapokat (úgyis olyan fontos a szöveg tényleges térbelisége, no nem?), utána realizáljuk, hogy ez egyetlen egy mondat, majd ereszkedjünk le a tagmondatok és szavak szintjére, hogy megvizsgálhassunk, tulajdonképpen ki beszél és hogyan, és amikor már minden betűt összepárosítottunk a lehetséges beszélőkkel, akkor bukjunk megint a felszínre, hogy összerakjuk, amit láttunk, és levonhassuk a végkövetkeztetést: lehet, hogy a legnagyobb Greenpeace novellával van dolgunk?

Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki. (net)
Persze, az olcsó k. sorozatban (tudjátok, még nagyanyáink idejében volt az a kis egyszerű okker sorozat), de hogy milyen-melyik értelemben, az csak másnap reggel derül ki.

Kockás takarónkon

Ezrével verik a fák
a szirom-érmét:
rózsaszínek, fehérkék,
pirulnak és sápadnak,
ezer szűz kelyhével
a Természet
gazdagon megfizet
a kéjsóvár Tavasznak
minden fényes pillanatért.
Fent összefolyik fehér és kék,
lassú felhő-dönögés,
lassú szellő-lebegés,
tikkadt torok a májusi ég.
Kinyújtóznak az árnyékok
kockás takarónkon,
minden izom csupa várakozás,
s a méhek táncából kiolvasom:
csuda szép lesz idén a nyár.

Két hét - közeledik a vége

Szóval nem volt ez igazi ágybakö(l)tözés, mert kb. majdnem minden napra jutott valami elcsászkálni való. Tegnap pl. táncházazni kölköknek. De ma tényleg nem megyek sehová, és a kollégám sem látogat meg vasárnapig, úgyhogy tegnap este elkezdtem egy tisztítókúrát és ezzel párhuzamosan rendezgetni a receptes füzetemet, valamint megnézni újra a yt-on Nigella-összest. Meglátjuk, meddig bírom...
Ja, jönnek a méhecskék. Öt már megrekedt a szunyogháló és az ablak között.

Most nézem, hogy az újévi fogadalmam (fogadalom-féleségem)a legkevésbé sincs beteljesítve. Se kutya, amivel futkorászni lehet, se csigolyák. Nehéz az élet, ahogy a kollégám szokta mondogatni.

Egy kis "vicc". Anyu, hajrá.

A neutron walks into a bar and asks: "How much for a drink?"
The bartender says: "For you, no charge."

Két hét -

Tudósítónk a legprofibb vízszintesből jelentkezik. Az ágy remek kilátást biztosít, és kitűnően fel lehet vágni a 12 fokos gerincferdüléssel, mert net van, rohangálás meg nincs.
Szóval három hét szenvedés után végül elmentem (vittek) orvoshoz. Ha tudnék, írnék orvosi műszavakat, de nem mondtak semmit, csak hogy feküdjek, meg itt van gyóccer, szedjem, itt van spay, fújjam, azt' lesz valami.
Felmerültek ilyen összeesküvés elméletek a hátfájás geneziséről, mint pl. a földön fekvés (két hónapja alszunk a földön, node miért csak nekem fáj?), nem öltözöm fel rendesen, és megfáztam (még nagyanyám is büszke lenne a bundabugyiaimra!), és hogy calcium túladagolásom van (igen!).
Nemcsak azért nem jó így, mert rossz (fáj), és mert süt kint a nap, és a legjobb pótcselekvés a szolid kapirgálás lenne az udvaron, hanem mert hanyatt fekve nehéz olvasni, hamar elfárad az ember keze, még ha egy olyan kis könnyed olvasmányt is tart a kezében, mint a jövő heti műsorújság (ami teljesen érdektelen, egyrészt, másrészt a tv lent, az ágy fent). Idő mint a tenger, a tennivalókkal meg Dunát lehetne rekeszteni, így hát azt láttam a leghasznosabbnak, ha összepárosítom a zoknikat. (hahaha, csak vicceltem, ilyen szép időben zoknit párosítani??)

Kovácsné

Szerencsém jól üstökön ragadtam:
borzas fejét ölembe engedtem,
fészkelődött, kéjesen ásított,
- kínomban mi mást tehettem? -
lágyan füle tövét vakargattam.
És mert forgandó a jószerencse,
a rossz pedig nem szunnyad el soha,
álmatlanul forgolódott,
- vagy csak rosszakat álmodott volna? -
nem tudta, szeressen engem vagy ne.

Reggel végül vasra vertem.
Mindenki maga kalapálja,
ha van mit, ugye.

Hójelentés frissítés

A hátam még mindig nagyin fáj.
A kollégám nem veszett el, csak a szolgáltató intézte úgy, hogy az elküldött(nek vélt) röszükből csak azt az egyet kapjam meg, amelyikből biztosan tudható, hogy már nem volt színjózan, amikor a pötyögésbe fogott.

Hójelentés

Csak röviden, mert eléggé fáradt vagyok: rossz is volt meg jó is volt, három nap nem a világ és mégis.
Elvileg csütörök délután mentünk volna, aztán végül némi kavar után péntek reggel indultunk. Ahhoz képest, hogy tizenx éve járunk síelni, nem ment zökkenőmentesen a történet, pl. minden botot otthon hagytunk, Tesóm korcsolyáját hoztuk el boardcipője helyett...sebaj. A pálya tiszta jég volt. Semmi vész! Este esett a hó. Másnap is. (Délre értünk ki.) Délután, az utolsó csúszásnál nagynéném szaltózott egyet (felvágós lenne, ha direkt csinálta volna, de nem), a traptrap egyenesen a mentőautóhoz vitte, az meg Mürzuschlagba, a kórházba, ahol sikerült néhány órát eltöltenünk összezárva Anyuval - egy kocsiba nem fértünk be hatan, és mi voltunk a leggyengébb láncszemek. De még mindig jobb dolgunk volt a fűtött, kávéautomatás váróteremben (ittatok már irish coffet automatából?), mint Apámnak meg Tesómnak, akik ugyan felvitték nagynénémet meg unokatesómat a hegyi apartmanba, de lejönni már nem tudtak, csak hólánccal, de az meg gyári hibás volt... kerék lekap, hólánc fel, kerék fel, 500m legurul, kerék le, hólánc le, kerék fel... fél tízre értünk vissza. Reggel írt a kollégám. Látszólag sikerült 160 karakter erejéig kijózanodnia 3 nap után. Egész elérzékenyültem. Ma gyönyörű idő volt a hegyen, csak nagyon hideg és jeges. Próbáltam fényképezni, nem nagyon sikerült. A fenti, panorámás hüttében ettünk Anyuékkal, de olyan csúnyán sokat, nagyon rossz volt utána. Ne egyetek sokat síelés előtt. És most kialszom magam, vízszintesben, kemény ágyon, ahogy szoktam, mert a kocsiban csak félig összegömbölyödve tudtam ülni és nagyon fáj a hátam.

Augusztus, hőség, Duna-part

a lét
ma vendégmarasztalóbb
talán
a fény
tisztább mint szokott
izgatott szívdobogás
ez a boldog csillogás
a hullámokon

nő a fű
a halottak haja
anyaméhben a gyermek
gyönyörű
mozdulatlanba
merevedtünk bele
mi ketten
pedig ez lehetetlen

De hát nincs lehetetlen!

nincs állóvíz
csak a vásári lovak
fröccsentett-műanyagba
vont patájának
csillogása emlékeid
rezgő folyótükrében

Butaság.

Blöki end

Ma reggel apu visszavitte a termelőnek a kutyát. A szomszédbácsi erősebbnek bizonyult.
Egyelőre csak fura, hogy nem kell kiengedi a pincéből, nem kell rászólni, vízzel locsolgatni, az orrára koppintani.
De amíg a szomszéd bácsi allergiás a kutyaugatásra, addig nincs új kutya. Csak szép sorjában, egymás után. Ez de csúnya.
Viszont akkor... lehet füvesíteni?

Kisiklás

Tehát.

Félresöpörsz megannyi
szembehulló tincset
és nem félsz
a magánynak adni
a nehéz kilincset,
ha elmész.
Nélküled ezek már nem
azok az édes, tiszta
éjszakák.
Az álom sem érint meg.
Szelíden összebújnak
kint a fák,
törzsükön csorog le
a fürdővízzé oldott
híg hólé,
lecsöppen a semmibe
mint sok elharapott
csonk szóvég.
A köd vaskos teste
alatt halk-szöszke árny
a mező.
Tapogat sűrű keze,
roppan a szalmaszál-
temető,
a csöndben tejfehér
nyögése minduntalan
eltéved.
Mindig ez van, ha elmész.
Szentimentalista
kisiklás agyamban.
Túlélem.

Hagyjuk.

Liszt, Ravel, Franck - avagy vége a vizsgaidőszaknak

Nagyon szép és derék vizsgaidőszaknak értünk most a végére. Az átlagom nem tudom pontosan, mert még nem került fel minden jegy az etr klubba, de bőven 4.0 felett vagyunk, és ez jó.
Ennek a két hónapnak voltak igen szép pillanatai, ezekből szemezgetünk most.

1. Az első szigorlatomon egyedül voltam, mer a kolléganő nem jött el. Cserébe 70 percig beszélgethettem a bácsival...

2. A könyvtárosnéni lecicavirágozott (mert ha kölcsönözni szeretnék, ahhoz vissza kell hozzak egy másik könyvet).

3. Fejlődünk: idén először fészbukon mondtam le egy vizsgát, nem mailban.

4. A már megírt parti, aminek folytatása volt ez az utolsó szombat, amikor is a barátnőm kipróbálta, meddig mehet el a teljes lealázkodásban. És persze mi tartsunk vele!

5. Az utolsó vizsgám az utolsó vizsganap délutánjára esett. És a mai napig nincs meghirdetve hozzá időpont. A néni felírta egy lapra a jegyünket, aztán ennyi, ami nem túl megnyugtató.

6. A vizsgaidőszakot megünnepelendő, elmentem a családommal a bérletes müpa előadásra, ahol a következők történtek:
- kezdés előtt 10 perccel még csak én voltam ott, Apám már útban volt, Anyám már elindult a munkahelyéről, és állítólag a Tesóm is a belvárosban volt
- mivel a tesóm nem tudta, hogy ez a müpa, farmer-polóban jött, és nekem pedig nem adta oda a csinosabbik (és tiszta) felsőmet, így én kosztüm-polóban ültem végig az előadást... de utána az előcsarnokban odaadta Apámnak, aki húzta egy darabon a földön (micsoda szerencse, hogy nem váltóbugyit vagy melltartót kértem tőle)
- az első részben két kiscsaj addig idétlenkedett, hogy szünetben megkértük őket, ne jöjjenek vissza, és amikor már azt hittem, nyugodtam kiélvezhetem az utolsó hangokat is, a mögöttem ülő bácsi letüsszentette a fejem...

Most pedig minden mailra válaszolok...

Úgy tűnik, vége a karinak....

Anyám a végtelenre állította a Boney M-féle Little Drummer Boy-t, majd 10 centis darabkákra vágta a karácsonyfát. A nappaliban.

Ja, és kiderült délután, hogy nagyanyám egyszer abból vizsgázott, hogy hogyan könyveljük el azt az óvodát (vagy általános iskolát, már nem emlékszett pontosan), amelyik sertéstenyésztésbe fogott. Ezek a gyesznók fura kapcsolódási pontok az életemben. Vagy előtt.

Csak egy jótanács

Egy jótanács az ételhez: soha, de soha ne savanyítsátok a céklalevest ecettel. Akkor is szerezzetek be citromot vagy citromlevet, ha egy egész disznót kérnek érte. De ha mégsem sikerül, akkor ne felejtsétek el agyonborsozni meg agyonsózni....

Disko partizani

5.00
A barátnőd kitalálja, hogy elveszett a telefonja, amit karácsonyra kapott.
Azonnal kijózanodsz.
Kiveszed a ruhatárból a táskád.
Odaadod a barátnődnek a Top100 zsepis zacskód, amiben a neve ellenére csak 85 db, három rétegű papírzsepi van (ezen délután jót nevettél a kollégáddal a kisboltban).
Kisírja magát a pulton.
Közben végigszkenneled a diszkó teljes területét és vadul hívogatod a mobilt, hátha felveszi valaki becsületes megtaláló.
Mivel kicsöng, úgy logikázol, hogy a mobil nincs a pincében, mert van térereje, és még nem találta meg senki, mert akkor már ki lenne kapcsolva. A rejtvény persze nincs megoldva, széthányod hát a női mosdók szemétkupacait, hátha.
Bevonod a keresésbe a legcukibb biztonsági ökröket... hopp, őröket.
Elfogy a zsepi.
Végül a ruhatárban a barátnőd megtalálja a kabátja zsebében a telefonját.
Az őrök lefogják, te meg iszonyatosan elpáholod.

6.00
Bár eredetileg hazafelé indultatok, most mégis úgy tűnik, hogy egy társásház kapujában próbálod meggyőzni a barátnőd, hogy a fiú, akihez már kétszer felcsöngetettetek, feltehetően alszik, és nem fog beengedni, még egy kávéra sem.
A barátnőd ragaszkodik az álláspontjához és kapucsengőhöz.
Patthelyzet.
Végül szépszóval leütöd, és elkezded húzni a metró irányába.

6.30
A nyugati téri dönciben kávézol, és konstatálod, hogy minden készpénzedet elverte a barátnőd.
Meggyőzöd, hogy haza kéne menni, már mindegy, hova, de neked van egy tuti tipped Mátyásföldcityben.
A mozgólépcsőn megszólít egy srác, gratulál a színpadon nyújtott pazar performanszért. Elpanaszolja, hogy a barátja meleg, vele mászkált bárokba és pocsék éjszakája volt.
Kunyerál a kávédból.
Kiszámoljátok, hogy ugyanannyi pasi próbálta megfogni az ő fenekét is, mint a tiedet.
Elkísérnek az Örsig. A meleg barátja megkívánja a puffasztott rizsedet, ami kikukucskál a táskádból. Mi jöhet még?

7.07
Elindul a HÉV.
Előtte még szépen is és csúnyán is megmagyaráztad a fiúknak, hogy nem kísérhetnek haza.
A barátnőd zsepis csomagját megtalálod a táskád mélyén, a tied eltűnt.
Ennek örömére megkönnyezed a szép délutánt.

7.30
Vízszintes, drága vízszintes.

11.00
Lazán a mosógépbe pakolod a ruháidat, éppencsak elfelejted levenni őket előtte.
Megfogadod, hogy soha, semmilyen körülmények között nem csókolózol többet borostás fiúval, főleg nem egy egész délután kint a hidegben.

"Te az én lovamon, én feleségeden igetek, Menelae!"

A címnek választott mondat a szigorlati szépirodalmi anyag gyöngyszeme. Eurialius gondolja ezt magában, mikor kölcsönadja lovát és hintóját a mit sem sejtő férjnek, hogy vidékre utazhasson (Lucretia és Eurialius).
Amúgy a tételsor összeállítója igencsak huncut lehet: a régi magyar irodalmi rész java a szerelemről és a szerelemfelfogásról szól.

Segítünk egymásnak

Én például Gusztávnak segítek beszédet írni. Az alapötlet a Tanárnőé, a tényanyag összeállítása és a beszéd megszerkesztése Gusztávé. Én csak ott segítettem, ahol tudtam. Íme :)

Drága Egybegyűltek!

Nagyon örülök, hogy ebben a témában mondhatok egy rövid beszédet Önöknek, mivel a Mikulás közel áll a szívemhez, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Ünnepek előtt, amikor ajándékok után kutatva tétlenül állunk a szupermarketek polcai előtt, melyek roskadoznak a csoki mikulások súlyától, nem is jut időnk elgondolkodni az ünnep valódi értelmén. Hihetünk-e még az igazi Mikulásban? Vagy Télapóban? Álljunk meg egy pillanatra! Kiben is hiszünk pontosan? Ki van a hosszú és fehér, hótól és jégtől összefagyott műszakáll alatt?

Nálunk, Magyarországon, a december 5. éjjeli vagy december 6. reggeli ajándékozással kapcsolatban esetlegesen két különböző figura alakja merül fel, a Mikulásé és a Télapóé. A Mikulás alakja az ókori Myra püspökére, Szent Miklósra vezethető vissza. Ő volt az, aki aranyat tartalmazó erszényeivel segített egy szegény emberen és annak három lányán. A december 6-i ajándékozás nyugatról terjedt el Magyarországon a 18. század végén, ám nagyobb méreteket csak a 19. század második felében kezdett teret hódítani. Ezt az ajándékot hozó embert kezdték itthon a két világháború között Télapónak nevezni. Ez a két elnevezés járulhatott hozzá ahhoz, hogy sokak úgy vélik, hogy két nagyon hasonló, ám mégis különböző figura hozza el december 6-án az ajándékot a gyerekeknek.

Véleményem szerint a Mikulás és a Télapó egy és ugyanaz a személy, csak eltérő elnevezéssel. Azt sem tartom véletlennek, hogy pont a két világháború között bukkant fel a Télapó elnevezés. A Mikulás (szlovákul a Miklós) elnevezés kb. 30 évvel korábban jelent meg, és eredete miatt már akkor is heves tiltakozást váltott ki sokakból. Tehát a magyar Télapó elnevezés a szlovák Mikulást hivatott volt helyettesíteni a jobboldali konzervatív Horthy-rendszerben. Továbbá az is bizonyíték még, hogy a Télapó nem rendelkezik markánsan eltérő ajándékozási szokással, amely a külön személyiségére utalna. Sokan, akik a Télapó önálló figuraként való létezése mellett érvelnek, azok szerint a Télapó a kommunista rendszer „találmánya”, melyhez a mintát az orosz Gyed Maróz (Дед Мороз) szolgáltatta. A Rákosi-korszak valóban előtérbe helyezte a Télapó elnevezést, ám a későbbi Kádár-korszakban már mindkét elnevezés használatban volt, és ez járult hozzá a Télapó név megszilárdításához. De mint rámutattam, maga a név már korábban is felbukkant. További különbség még a Télapó és Gyed Maróz között, hogy utóbbi segítői közé tartozik Babuska (Gyed Maróz párja) és Sznyegurocska (Hóleány, az unokájuk) is, míg a Télapónak a krampuszok segítenek, tehát a segítők között minőségi különbség van.

A Mikulással/Télapóval kapcsolatban további tévhit az, hogy a ruhája piros színét a Coca-Cola egy 1931-es reklámjával kapcsolják össze, azt állítva, hogy ez teremtette meg a piros ruhás Mikulást. A Mikulás piros ruhában előfordul egy 1885-ös keltezésű amerikai képen, valamint egy 1928-as magyar ábrázoláson is. Tehát nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Mikulás piros ruháját a Coca-Cola találta ki.

Érdekességképpen megemlítem, hogy pont a napokban olvasható az a hír a sajtóban, miszerint Törökország vissza fogja kérni Olaszországtól Szent Miklós csontjait, melyeket Bariban található Szent Miklós székesegyházban őriznek.

Tehát miközben ajándékok után járunk, jusson idő arra is, hogy eszünkbe jusson az igazi Szent Miklós, és az amit ő képviselt, vagyis a szegények és elesettek gyámolítása. Rajtunk múlik, hogy gyerekeinken ne csak a pénz és a dugós puska jusson eszébe a Mikulásról, hanem az alapvető emberi értékek is. Rendkívül nagy felelősség hárul tehát ránk ebben a morális válságban szenvedő világban. Csak rajtunk áll merre megy a világ tovább.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Eleje

Akartam fogadalmat tenni, de azt hiszem, nem kell. El vagyok én szánva amúgy is. Megállj világ, jövök. Mégpedig futva. Idén még jobb leszek. (Ja, idén ezidáig minden nap elmentem a kutyával sétálni - nem nagy csoda, tudom - , és ha rendbe jön a lában meg elolvad a jég, futkorászni is fogunk.)

Vége

Szépen felöltöztem és sminkeltem. (Najó, ez utóbbi elég eklektikusra sikerült, úgyis lekopik a buszmegállóig.) Még várom, hogy szépen megszáradjon a hajam, aztán tolok egy kis vacsorát, és mehet a parti. Idén nagyon sok minden történt. Nagyokat fordult velem a világ. Ja, és tegnap reggel futottam 13 km-t Micimackóval. Nagyon büszke voltam magamra.
Ennyi voltam idénre, mindenki menjen békével.

Á. Zsolt [1]

(Vasil és én)

Szárnysuhogtató erdők mélyén kereslek a rozsdabarna avarban.
A csöndre lélegzetem ránehezül.
Szárnyukvesztett angyalok bolyonganak így, istenük nélkül.

A szám egy befagyott vértó,
csak a te fényed ébresztené föl.
Kelj föl
pirkadj
derengj
légy

Késik a hajnal, kifordított üst az ég.
Füst és kávé után,
a ködbe vesző homály mélyén csillog szembogarad barna kitinpáncélja.
Nyakamba mászik, hajamba akad, titkosan rág, belülről kifele halad,
amíg teljesen fel nem emészt és meg nem adom magam.
Nincs rajtad kívül játék, mert te magad vagy az.

A szám a fény, ami tested fölé nyílik.
Nem vér a vörös, ami folyik
az az ajkam

A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a játék
és rajtad kívül minden csupa vér.

Csak a csókok.
És a sűrűre fonott ujjak kalásza.
Kipereg az idő kezeink közül, száraz szemeink forgatja a halál,
a vakbuzgó élmunkás.

tenyeremmel simítom homlokod
csókjaimmal tisztára csókolom
csillagfényes tested
mert nagyon szeretlek
meghalok a bűneidért

Boldogságunk ködként lebeg a tájon.
Mint tiszta hajnalok alja, vércsíkosra kaparom az arcom.
Testedbe kapaszkodom. Szép.
De ha felkel a nap, véget ér a játék.

Pirkad
A szám a fény, ami a tested felé folyik.
De nem nyílik, mert elfogyott a vér

Áttetsző hajnal boronálja ráncaim.
Arccal a földnek fekszem.
Kifordult szemeim utolsó képe te vagy.
A test csak játék.
Párolog a vér, mint a tavaszi harmat.

Elfáradtam létezni,
a szavak megfagytak az ajkaimon.
A hó is csak egy gúnyos mosoly a hajnalban,
amikor jön az este és minden kék lesz
a feledéstől


[1]
Radnóti: Az áhítat zsoltárai (részlet)
A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a föld, a test, a vér
és terajtad kívül minden csak játék.

Ünnepek között

Olyan sokat ettem Karácsony alatt (3 nap), hogy már rossz volt nézni. A hivatalos karácsonyi zabálást egy vasárnap kora este, de még szigorúan 6 előtt elfogyasztott fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos zárta - Mama volt a felbújtó és a tettestárs egyszemélyben, "az utolsó zsírcseppig"-felkiáltással.
Ma igazán diétás répát rágtam, meg persze volt még némi céklaleves is raktáron, de délután úgy megkívántam egy kis bejglit... szerencsére Apum mind elvitte reggel. Hüpp.
Ennyit az idei hízókúráról.
Muszáj fogyni. Mindig muszáj. Csak muszájok vannak. Jól kell kinézni. Bár a szeptemberi holdudvaron elég szép széles-fényes, ez valójában nem sokat jelent. Csak az egyet kéne megtartani, aki tényleg tetszik. Muszáj!

Karácsony másnap

Amikor elkezdtem gyakorolni hegedűn a karácsonyi repertoáromat, Tesóm ijedten szaladt be, ugyan mit flexelek ilyen elméyülten a szobámban? Szóval kiszavaztak a házi csillag születik-ből, és idén sem hegedülhettem a családnak. Valójában Nagymama szívét szerettem volna megrezegtetni, de Anyu azt mondta, ne tegyem ki őt ilyen sokkhatásnak ezen a szép ünnepen. Nem baj, most mindjárt bemegyek Nagymamához, és karácsonyi vip koncertet adok neki. Csordapásztorok, Mennyből az angyal, Krisztus urunknak - ez a mai program, és a Dicsőség mennyben az Istennek is, ha sikerül addig gyakorolni. Sajnos még mindenki alszik a házban. De már nem sokáig...
Ja, és tényleg azokat kaptam, amiket vettem magamnak, meg még néhány apró meglepetést, úgyhogy nagyon örültem.

Karácsony

Jön a Karácsony. A Nap, amikor legálisan kerül hal az asztalra.
Három napja ajándékok után futkosok. Meg könyvtárba. Azt hiszem, csomagolópapíron kívül minden megvan. Nagymamám és Édsapám helyett is én veszem az ajándékot magamnak. Mert senki más nem ér rá ilyesmire a családból, csak én. Még nem tudom, mit veszek, de biztosan nem kötöm az orromra. Teszem hozzá, amúgy sem szoktam sok dolgot az orromra kötni, talán, mert idétlenül néznék ki. Berni egyszer egy hajszálat csavart az orra köré. Mondtam neki, milyen nagy orra van, hogy ilyesmit tud vele, mire halálosan megsértődött.
A Tesóm csont alakú plüsst kért - gondolta volna valaki, hogy ez kis hazánkban hiánycikk? Gyorsan rá kell állni a gyártására, mielőtt valaki elhappolja a tuti ötletet.
Apámnak az 1001 étel, amit meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz c. könyvet veszem meg. Aki olyan kijelentésekkel dobálózik, hogy a cukkini nem létezik, mert ki látott már zöld tököt, az megérdemli, hogy ilyeneket tojjon neki a Jézuska.
A város tele van boldog bolondokkal, és ez jó.
Most nagyon jó a kedvem, ma egészen feltöltődtem :)

Lennék én szerény, de nincs mire.

Rozmaring Kázmér képei alá

Rajom az örvény.
Nem szabály: törvény, ahogy kanyarodik ez a végtelen spirál.
És benne én, a rizsszemnyi hal.
Síkom előtted a fal, megennél, ha nem lennék kép, nyálad csorgatja az éhség.
Bőségszarunk vége mutat lefelé utat a mélybe, kettőből háromdébe, agyad kapaszkodó képzeletében kavargó tenger titkos fenekére.
Ahova nem látsz le.
És ahonnan nem látlak én sem.

Összességében elég jó hetem volt: bezsebeltem néhány ötöst, megejtettük a nagy beszélgetést az észt tánccsoportban (aminek pozitív eredménye lett, vállveregetés kiutalva), és néhány percig még ezt is elhihettem, hogy fontos vagyok valakinek. Mert szép, ha az embert szereti a családja, de az azért picit más, mint amikor férfiember szereti. Rozmaing Kázmér (nevezzük így) ugyanis visszamondta az eheti találkozót - gyanítom, tőle sem kapok jegygyűrűt karira, ha egyáltalán megemlékezik rólam ezen a szép ünnepen.
Sebaj.
Illetve: afenébeis! Igenis baj. Nem azon az egy ajándékon múlik, tényleg, hanem az önbecsülésen. Nálam csúnyább és/vagy kövérebb nők rohangálnak pasival a kezükben. Azt kell hinnem, Guszti megátkozott, de nagyon. Na megállj, Guszti.
Szóval, minden tökéletes, mert nem zargat senki, lehet tanulni meg ismerkedni bátran.
Azért Rozmaring Kázmér két szép szeméért elmorzsoltam egy könnycseppet a magaméban, bár elég túlélhető történet.
A nagyobb baj az, hogy ezen a héten még nem ittunk Mamával, pedig igencsak kéne. Feltétlenül bepótoljuk. A hét mottója, ennek ellenére, vagy pont ezért: "There's no vodka left, what shall we do my friends?" (Rotfront)

Ausztriaturné 2009, 1. felvonás

A megszokott badeni nagyszínpadon túl most elmehettünk Mariazellre egy még nagyobb színpadra (2x3 méteresre), ezért hívjuk idén turnénak a jelenéseinket. Az eddigi tapasztalatok nem készítettek fel a színpadtól 3 méterre elhelyezett máglya füstjére, amivel a szervezők a közönséget akarták szórakoztatni, de a szembeszél miatt mi szívtuk. Annyira megható volt, amikor átadtuk a csillagszórókat, hogy elsírtam magam. (Nem túl látványosan, remélem, csak úgy elkezdett folyni a könnyem, hogy meghajlásnál mind a stagere pottyanjon. Jó lett volna aztán sírni egy nagyot, legalább a smink lejött volna. Egyébként minden rossz azért történt, mert előadás előtt nem rúgtuk seggbe egymást, ahogy szoktuk - nem vagyok babonás, de ebben lehet valami.) Az idő egyébként szupi volt, még túl meleg is, az első szám után levettem a sálam, és legközelebb biztosan nem veszek trikót. (0 fok körül Mariazellen, +4 körül Badenben.) Előadás után nyakunkba vettük a várost, én ráadásnak Pankát is, megnéztük a templomot meg a tornyát (Mátyás király építette rá, azért néz ki úgy, mint a Mátyás templom), aztán hazahajtottunk. Panka annyit köhögött a kocsiban, hogy csoda lesz, ha nem kaptam el tőle semmit.

Másnap, Badenben minden jól ment (seggberúgás megvolt), szinte flottul. A sminkemet én késztettem el, teljesen egyedül, korrektortól a pirosítóig. Büszke voltam magamra, csak egyszer kentem félre. Sushi makit ebédeltünk. A szójaszósz íze a szalonnalére hasonlított (volna, ha lenne szalonnalé).

Nem tudom, mi ez a sok zárójel, nem szoktam. (Pedig szeretem a jeleket:))

Könyvtárban

Némák a könyvek,
nem beszélnek.
De tompán puffannak
a sok száz oldalas csendek.
A papír zizeg, sistereg,
ahogy végigpörgetek
néhány tucatnyi kötetet.
Nyögnek a nehéz polcok.
Mint a fiatal leánytorkok.
Halk reccsenéssel sírják vissza
a gyöngéd tudós-kezeket.

Szeretem a könyveket.
Ahogy koppan a lexikon sarka,
és ahogy a százéves plakát
porrá olvad, anyaga olyan lágy,
fátyolként hullik alá,
ahogy óvatosan lapozom.
Szemem elmereng a sorokon.
Csak nézem, de nem értem.
Puhán futtatom végig az ujjam
egy-egy díszesebb gerincen.
Mennyi karc és repedés.
Bőrhuzatban édes remegés
ez a sok tudomány.

Mint a tested fürdés után.
Pergamen-száraz a kezem,
úgy simogattalak, mint most a könyveket:
ameddig lehet és ameddig bírom,
minden örömöm és bánatom
a hátadba írom,
hogy könnyebben elfelejtselek,
ne találjam meg a feljegyzéseimet.
Most mégis itt vagyok,
néhány öreg könyvgerincen
matatok valamit eltökélten,
pedig felejteni akarok,
és nem megy és nem megy,
mindenre emlékszik az ujjbegy,
szakadjanak rám a polcok,
ha úgy egyszerűbb és könnyebb!
Nem beszélnek,
némák a könyvek.

Vers(s)író verseny

Nem szoktam beküldözgetni magam mindenféle pályázatokra, de néha kivételt teszek. A legutóbbi kivételre kb. egy hónapja került sor, szombaton volt az eredményhirdetés (a két Vaszil-átiratot küldtem be, Vaszilostul).

Az jászai díjas igazgatónő rövid beszédet tartott, majd felkérte az önkormányzat képviselőjét, hogy "nyissa meg és üdvözölje önöket". Én megnyíltam, semmi gond.

A bácsi azzal indított, hogy van egy rossz meg egy (vagy több) jó híre. A rossz: válság van! A jóra már nem emlékszem, annyira meglepődtem ezen. Aztán még azt is mondta, hogy változik a világ, ezt pedig abból szűrte le, hogy negyvennyolcban lehetett forradalmat csinálni egy verssel, ma meg nem lehet. És hogy épül az új főutca, meg sok a köztéri szobor, meg hogy a kultúra soha nem lehet anyagi kérdés (ő biztos nem spórolt még koncertjegyre) és hogy mindenki tegye a dolgát. Már nagyon el voltam vakulva.

Aztán visszaadta a néninek a szót, aki, hogy felcsigázza a közönséget, bekonferált két erdélyi színészkollégát, hogy olvassanak ízelítőt a mezőnyből. Gondoltam is rá: nehogy felolvassanak itt engem a futottak még kategóriában, én nyerni akarok.

Hát nem, mert mint kiderült később, az ízelítő tulajdonképpen a győztesek műveit jelentette!

A novellák jók voltak, abba nem kötök bele, bár volt olyan, ami kicsit nagyon elvont volt, de hát nem kell nekem mindent megérteni.

Node a versek. Kérem, tényleg itt tartunk? Nem mondom, hogy rosszak. De nem tudom elhinni, hogy majd' 300 vers közül ezek voltak a legjobbak.

Namármost, gondolkodjunk el, miért nem nyertem.

a) Nincs sok ismerősöm a szervezők között. (Tényleg nincs, de akkor minek a jelige?)

b) Nem jutott el a pályázatom a címre. (Bár személyesen adtam le a portán a borítékom.)

c) Nem vagyok amatőr - ugye ez volt a feltétel. (Ez nagyon nagyképűen hangzik, de elnézve a nyerteseket...)

d) A verseim tényleg rosszak. Vagy Vaszil versei a rosszak. Vagy mind a ketten bénák vagyunk, és nem képviseljük a megfelelő szinten a magaskultúrát.

Nem tudok mire gondolni. Nyilván túl fogom élni, de azért engedtessék meg, hogy egy könnycseppet elmorzsoljak a szemem sarkában, hol tart ma a magyar (amatőr) irodalom...

Egy szinten

Azt hiszem, csúnyán süllyed a szintem. Egy AFC számot hallgatok. Vagy ez már a sznobizmus?

V. Nemzetközi & Országos Salsa Táncverseny, Budapest

Szépen beondoláltam a hajam, kihúztam a szemem, mélyen dekoltálódtam és felvettem egy barátságos mosolyt. Indulhatott az este, nagymamástul, barátnőstül, családostul.

A versenyt a Campona mellett rendezték meg, egy szép művelődési házban, jó hangulatban, sok külföldi vendéggel. A verseny fővédnöke a kubai konzulasszony volt, személyesen.

Fél órás késéssel egy nagyon autentikus produkció nyitotta az estét, kubai táncosok, akik közül kettő zsűrizett is. Kilenc országból érkeztek lelkes emberek: Kazahsztán, Lengyelország, Izrael, Szlovákia, Kuba, Románia, Magyarország... (a másik kettőre nem emlékszem). A lengyel szóló srác mecdós figurának öltözött, piros-sárga ruciban. A románok egy kis népitáncot raktak a koreográfiájukba. Mindegy, úgyis a rendező tánciskola táncosai nyertek.

Négy kategóriában lehetett indulni. Az első, a salsa á la Amerika, nem volt túl izgi, egy szlovák pár nyert. A kubai salsa kategória volt az érdekes, mert abban indultak a tesómék, de sajnos nem nyertek, Robcsiék viszont a másodikok lettek, sőt, övék volt a kategória legjobb koreográfiája és az extra különdíj is! (Jellemző: egy tánctanár-páros nyert...) Tesómék nagyon ügyesek voltak, de mintha nem tudtak volna eléggé feloldódni. Saci végig görcsösen tartotta a karját, nem húzta ki magát, Andris megint takarásban vezette le a fele forgást. De bízom benne, hogy jövőre Robcsiék megint másodikok lesznek, csak ezúttal a tesómék után...

Futott még egy freestyle kategória, abban egy nagyon dögös lánycsapat vitte a prímet, a rueda kategóriát pedig a már említett szervező tánciskola növendékei nyertek. Megint úgy volt, ahogy lenni szokott: a közönség tudta, mi az igazság, erősen tapsolt a második helyezettnek, akik bizony jobban megérdemelték volna a győztesnek járó tortácskát...
Részemről büszke vagyok az öcsémre.

- El kéne már ennek az országnak egy jó disznóbőrperzselő nő! - mondta János rám kacsintva.
- S minthogy a szükség égető - folytatta - nem várhatunk tovább, keresni kell egy igazi magyar lányt, kinek tüzes pillantása lángra lobbantja a legkisebb disznóbőr szőrtüszőt is, és fénye reményt gyújt a küszködők és elesettek szívében, és egy nagy, össznépi disznótor közönsége együtt énekelhetne egész este, és mint gömbölyödne gömböc és nyúlna kolbász, úgy kanyarodna a tömegből a tánc. Mulathatnánk szabadon, csak a sonkát kötné kötelék, folyna bor, folyna vér, fogyna a kakukkfüves zsíros kenyér.
- Szép lenne - bólintottam. És mint egy oldal szalonna, lógtam e gondolat sarokvasán tehetetlenül és némán, hallgattam, annyi neszem sem volt, amennyit egy szalonna jókedvében hallatna.

Kívánom neked, ha odamész:
nyeljenek el a repedt pincék,
csípje arcod pirosra a vodka,
torkodból sör habozzon fel,
és tapadjon kezedhez
a kocsmák minden mocska,
ragadjon örökre
a fapadhoz feneked,
hogy ne tudj mozdulni se,
ott érjen váltakozva
a reggel és az este;
árnyak lessenek
minden sarkon,
jóféle magyar lányok
hajoljanak feléd
a füstös boltívekből,
rántsanak le ágyaikra,
és ne hagyjanak békét
míg az élményektől
túl nem csordulsz;
ezer templom tornya
zuhanjon rád
és szakadjon nyakadba
sáros hó és ónos eső,
és a krakkói szép nők
szennyes fürdővize;
hajnalban feküdj kiterítve
a Rynek márványos padján,
kacagjanak ki a parádés lovak,
úri hintók, szekerek kereke
kopogjanak össze-vissza fejeden.
Ez minden, amit szívemből kívánhatok.
Hogy akadjanak csodák
magányos horgászbotodra,
amit csali nélkül lógattál
az éjszaka csillagos vizébe.
És ha reggel felébredve
nézelődsz szállodai szobádban,
ne tudd miért, hogyan, honnan
ez a sok tarkabarka gondolat
és párnád miért csupa csillámpor -
ne tudd, hogy ez az éjjel igaz
vagy csak álom volt.

Vak vendéglátás

Ezen a héten olyan helyeken ettem és ittam, melyeken nem jártam eddig, és legközelebb is csak akkor fogok, amikor egy nagyon gazdag néni vagy bácsi géppisztolyt szorítva bármely testrészemhez megkér erre.
Vasárnap este, amikor egy ismert budai bevásárlóközpont alagsorának elegáns klubjában Hans annyit fizetett egy üveg borért, amennyiből Mamával ketten fél óra alatt derekasan be tudunk csiccsenteni, még nem gyanakodtam, főleg, hogy a maradék fél litert felvittük a várba, ami igen nagy lazaságra vallott.
Hétfőn este azonban bekeményített: közölte a városba jövet, hogy ő akkor gulyás. Mondom neki: azért ne legyünk vicces kedvünkben. De, de, ő gulyás, hol lehet olyat enni? Kizárólag überturpista helyeken, édes fiam. A busz viszont nem állt meg a Gellért téren, úgyhogy végül a Lámpásban kötöttünk ki. Kedves, figyelmes személyzet, olyan tízből tizenkettes egészen el voltam ájulva. Hansnak gulyás piros zománcos edénykében, ahogy kell, nekem csilis-kókuszos leves, malomkerék nagyságú tányér alján két deci finomság. Tényleg jó volt. Desszertnél kiderült, hogy a gyereknek mogyoró allergiája van. Semmi vész, így ugyan ugrott a magyar desszertek java, de egy csokibögrében érkező tiramisu és egy dobostorta pont belefért.
Egész rosszul lettem. Folyt. köv.

Vendéglátás

Hans a városban van, és engem akar. Én a városban vagyok, és aludni akarok.
Még mindig nem dőlt el, ki kinek a vendége ebben az egy hétben. Egész másfajta hinta ez, lévén egy pasiról van szó, akinél nem vagyok biztos, nem keverte el véletlen a Bangkok repjegyét egy budapestire . A jót-beszélgetünk-igaz-én-nem-beszélek-angolul jó játék, de fárasztó és már nagyon unom. Tetted már fel azt a kérdést egy idegennek, hogy vannak-e olyan kérdések, amiket túl korai feltenni egy idegennek?

Csend van és hó és te és a város.
A Rynek Głównyn
a mézeskalácsházak tetején
mint a szitált porcukor,
csillog a hó.
Vagy liszt? Vagy inkább só?
Sót nem sokat ehetünk -
na de lisztet mennyit?
Nem feszíti beleid
ez a tömény szénhidrát,
ahogy szemeddel falod a teret?
Ez a csoda-éhség,
ami mozgatja életed,
és amit szomjazol voltaképp -
tudod te pontosan, mi kéne neked?
A Kościół Mariacki szédülő tornya?
Az emberi gondolat mélye?
Nézz a szemembe:
én vagyok a csoda.
Csókom íze a tiltott gyümölcsé.
Az ősi kísértés kísér
vagy képzeleted kísértete?
Barna házak tetején
csillog valami fehér.
Csend van és hó és csak te.

Vers őszilével [1]

Szia!

Emlékezz vissza, hogy jártuk az erdőt, szüntelen tapodta lábunk az ösvényt, és mennyire a pokolba kívántuk ezt a levélhullató őszt, a félig meztelen fákat, az erezetes sárga leveleket.
Én nem tudom levetkőzni a nyarat.
Megtartottam a leveleimet, mindet, amiket neked küldtem volna.
Nem vitt rá a gravitáció. Vagy a postabélyeg.
Pedig, emlékszel, hogy hemperegtünk az avarban?
Alattam lüktetett a föld, fölöttem a szíved - vagy fordítva, már nem emlékszem.

Simogatom fényképed aranyos keretét, kicsit lepattogzott a festék itt oldalt, kézfejed felett.
Gyertyák fényét csillanja vissza üvegszemed kékje, bevilágítom lángjaival az egész fekete észt éjjelt, Tartu ege visszatükrözi pici fénypontjaim.

Nincs mit mondanom. De ha lenne se lenne kinek. Így is túl beszédes a némaságom.
El lehet felejteni az anyanyelvet?
Mert ha igen, szeretném minél előbb elfelejteni a szavaidat. Amikkel becéztél, amikkel szidtál, azokat, amelyeket messziről kiabáltál utánam az utcán, és azokat is, amiket suttogva ejtettél fülembe, mikor magad alá gyűrtél. És azt is: szia!

Feltámad a szél. Remeg a fákon minden megmaradt levél.
Reggel az egyetemre menet rugdosom a hullott leveleket.

Kint vagyok, mert kijöttem, ide nagyon messze. Nem elég messze. De ha bemegyek, attól még nem leszek bent.

Bent - hozzád, veled, neked.
Kint - mindenhol máshol, mint ölelésed, a kint az a valahol, ahol nagyon nem szeretek lenni.
Nyelvem megrabolt.
Szótáram egyszerre a minden és a semmi.



[1]
Mincsev Vaszil: Őszi levél

Tere
A süvöltő emlékek szele
eléd sodorja az őszi leveleket.
Aranygyertyák a múlt oltára elé,
míg az éjszaka nem veszi ölébe.
Minek mondjam azt a szót?
Csak azért, hogy a magyar nyelv inkorporáló voltát bizonyítsam be?
Nem azért jöttem, hogy az észt nyelvet tanuljam végre meg?
De.
Csak nincs kinek mondanom
Armastan sind,
Armastan sind.
Bár szépek és magasak mind -
de a tartui szél is csak tehozzád visz, tehozzád int.
És (mintha) szívesebben lennék
egy őszi levél ablakod előtt,
kint.

Egy vers alá[1]

Az évekkel nem alkudozom, nem veszekszem, ha jönnek, nem szabódom, ha valahol bő vagy szorít, amit rám szabtak könnyelműen.

Polcaimon arról álmodnak a könyvek, hogy egyszer kirügyeznek.
És hogy majd a múzsa szedi csokorba a hajladozó sorokat.
És kiszóvirágzik a félénk főnév.
És a szemérmes szintagmák karöltve járnak.
És kivirul a világnak világa, úgy gyújt fényt a néma éjszakában.

De összegabalyodik nyelvem a számban.
Hol van a kard, mely egy érvágással megoldja nyelvem, és a bennakadt szó folyama rizzsé duzzadhat, hogy megetethessem vele a jó szóra éhezőket, akik aztán szófosást kapnak és hangosan átkoznak el, hogy hal(l)jam?

Hol van a kard, hogy levágja a fennakadt hangokat, a cinkos néma - de akiben megmarad a szó, pont az lesz az áruló?

Nyár nyár után múlik, és telet követ egy újabb tél.
Sárga papírlapok porladnak kezeim közt semmivé.
Az évek újra- és úrjaszülnek gondokat.
Reggelente egyre fáradtabban öltözik fel bennem a gondolat.
Új papír széle sebzi fel kezem.
Vérem oly vöröslő, mint őszes hegyekben az alkonyat.




[1] Mincsev Vaszil: És igen

Az évekkel nem alkudozom én
A polcaim csak álmodnak
hogy könyveim majd egyszer
kivirágoznak
De régen már a balta
a szárnyaik levágta
a leveleik sárgulnak
csak fakulnak az évek során
Az évek meg csak lankadnak
mert egyre többen vannak.

A jótett magában hordozza büntetését

ezt mondta nekem egy bácsi, azok után, hogy átadtam neki a helyem, majd megkérdeztem, hogy kell-e segíteni leszállni, majd a sikeres leszállás után dolgomvégeztével nekimentem a buszmegálló-táblának kukástul. Kedvesen elbeszélgetett velem a sarokig. Az első ember volt a héten, aki nem nézett rám furán, nem akart megdugni, nem undorodott tőlem és nem szólt be.

Vér-képes-lap

Miután sikerült némi fizikai és pszichikai erőszak árán meggyőznöm az adminisztrátor néniket, hogy már nagyon is adhatok vért, levettek az indexről. A doktor néni viszont úgy küldött el, ahogy kell: ilyen vörösvérsejt számmal el sem lehet pirulni, nemhogy adakozni (ahol 125< kellett volna, ott nekem csak 119 volt). Egyek zöldséget meg vasat. Elmehet a Maja a jó MÉHbe...

Futólépésben

Mama meglátogatott ma. De ahelyett, hogy táncoltunk volna (ami egyébként a kerület jogos elvárása volt), csak szaladgáltunk fel-alá a patakparton nagyjából hatvan percig. Igazán üdítőleg hatott testünkre és lelkünkre egyaránt. Mama hozott sütit, de nem tudom, miért - valahogy a süti nem illett bele egészen a wellness-napba, amit terveztünk. A családom a kóstolás után úgy döntött, egész hetes edzéstervet állít össze nekünk...

Kutatók éjszakája 2009

Mát tavaly is részt vett a Finnugor Tanszék a Kutatók éjszakáján. Idén az előzőhöz nagyon hasonló programokat szerveztek az illetékesek: táncház, játszóház, irodalmi programok, mini nyelvleckék, teaház, étel- és italkóstoló, kiállítások, útibeszámolók, könyvvásár. Természetesen most is volt olyan, aki feltette a kérdést: bebizonyították már a rokonságot? (Gyengébbek kedvéért: nyelvészetileg már száz éve igen, genetikailag meg nem mutatunk nagyobb rokonságot a törökökkel, mint a finnekkel.) A lelkes szervezőknek hála minden flottul ment. Engem is befogtak: két könyvet adtam el a vásárban.

Hogy ki kinek tett szívességet, amikor úgy alakult a történelem, hogy a Höjszi a Könyvtár Klubban lép fel és tart táncházat hatvan perceben, nem tudjuk. Tavaly az I. épület alagsorában rendeztünk táncházat, és azt kell mondjam, jó volt, mindenki élvezte. Hogy most miért kellett fellépni, vacakolni a ruhákkal, a figurákkal meg egy kicsi és sötét színpaddal, ami megoldhatatlannak látszó feladatok elé állította a csoport vezetését, nem tudjuk, és nem akartunk senkit megkérdezni, egyszerűen azért, erre nincs jó válasz, azon kívül, hogy negyven kettő.

Az utolsó hetekben minden összezavarodott. Annyiszor váltottuk meg a világot Mamával vagy Katival, hogy szabályosan belefáradtam abba, hogy szélmalomharcot vívjak valamivel vagy valakivel, aki képtelen önvizsgálatot tartani. A felvételek jól mutatják, hogy eredményeinkkel korántsem lehetünk megelégedve - és ez most nem valami demagóg duma. Messze vagyunk attól, amire a vezetőség már most büszke. Ezer sebből vérzik a történet. Persze, én sem vagyok tökéletes, és az dobja az első követ, aki sosem felejti el a kadrel sorrendjét (ja, itt egy nagyon aranyos változat, a mienktől kicsit eltér: http://www.youtube.com/watch?v=GdiRDSgSszM ). De könyörgöm: miért? Tehetetlenül állok szemben az emberi szeszéllyel, ami veszélyesebb minden furfangnál, gonoszabb, mint az amerikai tinifilmek szőke pompomlányai.

Höjszi fellépés

Aki szeretne, megcsodálhat most pénteken a krampusz pinceklubjában, 18-18.25-ig leszek a színpadon. Várok mindenkit szeretettel.
Most lépett ki a csapatból a legjobb fiútáncosunk. Részemről az ő emlékére táncolok, abban a reményben, hogy még egyszer táncolunk együtt.
Ez még egy nagyon régi kép a herendi fellépésről.

Folyton változnak az emberek?
Nem csak szép szavak.
Én például esténként nem fürdök,
hanem egyszerűen levedlek.
Belül, a bőröm alatt
szorgalmasan dolgozik
a természet egy kis teremtménye.
Csodálatos. Helyettem megoldja.
Én meg nem csinálok semmit,
csak lábam lóbálva
várok az utolsó vedlésre.

Érettségi találkozó magyar tanároknak II.

Az Országos Széchényi Könyvtár büfésnénijének zsíros kenyér-kenő csuklómozdulatáról nem egyszer hallottam, hogy a tökéletesség határát súrolja (inkább simítja), mégsem mertem ma bevállalni - hátha meg kell még szólalnom a megjelent összes egyetemista nevében (magyarul egyedül a sajátoméban). Pogácsával és presszókávéval felfegyverkezve leültem egy bácsi mellé, aki a szemináriumon a kánon ellen érvelt, és megkérdetem, hogy is megy ez. Nagyon kedves volt, nem küldött el, készségesen és hosszan válaszolt. Beszéltünk egy pár szót magánemberként is. Egy híres színész papája - de nem hasonlítanak. Aranyos volt, és ennek nagyon örültem. Ha valóban őszinte volt az arcjátéka, akkor ő is örült nekem, lévén, hogy én szintén próbáltam ha nem is aranyos, de legalábbis kedves lenni. Esti iskolában tanít, fájlalja, hogy nincs motiváció, és a kánont nem tartja túl jónak, bár az amúgy időnként leszelektálja önmagát. (Muszáj neki, amúgy sem fér bele soha semmi abba a négy évbe.) Meg hogy amikor Homéroszon keresztül tanultak a gyerekek görögül, akkor azt könnyebb volt elemezni.
Az előadó teremben találkoztam egy frissen végzett kollégával - olyan fiatal képe volt, azt hittem, sorstárs. Nem nyertem, de kedves ember volt.
A következő programként Brassói Sándor előadása következett az érettségikről. No, van még mit javítani rajta, ez reggel óta bőven kiderült, a bácsi picit le van maradva. Persze, általánosságban ezek az okosságok soha nem fognak eljutni az illetékesekhez, de próbálkozni lehet. Megint volt szó az egyetemekről - be kell valljam, nem értem, miért jó, ha a középiskola diktál, szerintem ez megint csak a lebutítás jele, arra meg köszönöm, nekem sincs szükségem. Egyszerűen nem jó olyanokkal egy óra járni, akik buták, na.
Az egyes szemináriumok beszámolóinak fontosabb kérdései a pontozás, szaknyelv, a szóbeli szubjektivitása és a kronologikus tételsor voltak, és surprise, surprise, a nyelvészetről megint nem esett egy szó sem. Tetszett viszont a feladatbank ötlete.
Végül Arató László ismertette a Magyartanárok Egyesületének álláspontját. Itt már kicsit hazamentem volna. A problémák: erős szerzőközpontúság, tanárok felkészületlensége, nehézségi fokból adódó botrány, gyakorlatiasabb szövegek a szövegértésben. És persze: legyen minél egyszerűbb.
A szünet után Raátz Judit tanárnő órájára ültem be, és nem csalódtam. Kiosztmánya praktikus és használható volt. Rávilágított arra, hogy nem szabad elhanyagolni olyan témákat, mint retorika, stilisztika, pragmatika. Módszertani tippjei a mostani egyetemi tananyag része - szinte elképzelhetetlen, de igaz, hogy a jelenlévők nem hallottak Kagan kooperatív tanulásról szóló könyvéről. A tanárnő szerint a középiskola első évében csak retorikára, szövegértésre, érvelésre kéne tanítani a diákokat, majd onnan könnyen lehetne továbblépni. Vagyis alapozni. És lehet, hogy akkor a műelemzést már a kölykök is élveznék.
Amikor kijöttem az épületből, ragyogó idő volt. Napsütés, szellő, hú, nagyon odavoltam, tetszett. Elsétáltam a Galériába műsorért, megnéztem a várost a vár teraszáról, aztán a Nemzeti Táncszínház felé kanyarodtam - ott két lány meg egy srác zongorás koreográfiát adtak elő a büfénél. Nagyon tetszett. Hiányzott már egy kis macskaköves séta. Természetesen magas sarkú cipőben egy autóbusz műbőr ülésére jobban vágytam volna, de mivel ez a helyzet nem állt fenn, vidáman leszlalomoztam a turpisták között a Moszkva térig.

Érettségi találkozó magyar tanároknak

Elegánsan késtem negyed órát, de a lényeg megvolt: azért a két-három ezer diákért nagyon meg kell dolgozni. Továbbképzések, utánaolvasások, extra időpocsékolás - merthogy még így sem mindig sikerül. És egyre kevesebben vállalják be. Mert az a csúnya felsőoktatás nem tudja eldönteni, hogy szeretne-e emelt szintű érettségit vagy nem, akkor meg minek strapálja magát az ember gyereke?
A fő problémát a megoldókulcs kidolgozatlansága és a bizonytalan pontozás jelentette. Hiányolták továbbá, hogy nincs tétellista már tavasszal, és ráadásul nincs hozzá szakirodalom sem - így nehéz kidolgozni a vicces és szakmaiatlan című tételeket. Az, hogy a szövegértelmezős feladatokban kortárs szépirodalmi vagy nem szépirodalmi szövegek szerepeljenek, kb. minden fórumon beszédtéma volt. A kortárs szépirodalmi szövegekhez ugyanis nem elég képzettek a tanárok, nem tudják megtanítani, ugyanakkor az irodalomtól sem tudnak elszakadni, félnek az új témáktól. Ez történt tíz óráig. Utána rövid szünet következett, majd sor került a szemináriumokra.
Én egy műelemzős szemináriumra jelentkeztem (innentől minden közép szinten futott). A statisztikákból kiderült, hogy ezt a fajta feladatot nagyon kevesen választják, inkább a könnyebbnek látszó érvelős feladatot írják meg a diákok (az összehasonlítást pedig elhanyagolható százalék). Egyébként az, hogy a választható feladatok sem ugyanazon évben, sem éves összehasonlításban nem azonos nehézségűek, tény, és szerintem felháborító. Legelőször az merült fel, hogy jó-e, hogy a feladat elemzési szempontokat ad meg. Mert ugye a gyengébb képességű, bátortalan diák könnyedén el tud indulni ezek mentén, és biztos nem írja meg még egyszer a történetet a saját szavaival - ez létező jelenség, és ha ilyet kéne olvasnom, biztosan elmorzsolnék néhány könnycseppet közben. De ugyanakkor ez a fajta behatárolás nem engedi szabadon gondolkodni a jobb képességű diákokat.
Majd elterelődött a szó a szaknyelvre - hát itt nem mindenben értettem egyet a kollégákkal. Nem tudom elhinni, hogy nekik nem hiányzik a szaknyelv, nem tanítják, vagy mi történik? Igenis, egy érettségiző ismerjen olyan szavakat, mint beszédmód vagy frazéma. Azért érettségi, nem? Egyre erősödött bennem a gyanú, hogy ők nem ismerik a nyelvi versenyképesség fogalmát. Valahogy elsiklottunk a nyelv felett. Mintha egy szobrász nem nézné meg, hogy márványból vagy agyagból dolgozik. Amikor pedig hallottam, hogy az érettségi feladatsorban az elemezendő művek tele vannak helyesírási hibákkal és szavak maradnak ki, azt gondoltam, nonszensz: ennyire nem tisztelni a nyelvet meg a kritikai kiadást. Minden szó számít. A magyar nyelv és irodalom érettségije, okos emberek állítják össze, és nem tisztelik a szavakat. Sajnos nem volt fizika vagy matematika szakpáros körünkben: egyből megmondta volna, mi lenne, ha ezekben a tárgyakban nem a szaknyelvet használnák.
Azt kell higgyem, a magyar tanárok sincsenek egészen tisztában a szerepkörükkel. Az irodalom ma nagyon más, mint régen. A kánon és a hagyomány olyan biztos pontok, amiket eszük ágában sincs elhagyni - így viszont vergődésre vannak ítélve. Persze hiába próbálnak elszakadni a pozitivista irodalomszemlélettől, ha a szóbeli tételsor pont azt erősíti meg. Meg van ugye a műveltségi rész... Nem egyszerű - a továbbképzések nem elég jók. Vagy már korábban elrontják, az egyetemen, bár azt nem értem, hogyan, nekem például van új, modernebb szemléletű módszertanos segédanyagom, és nem tegnap nyomták. Így szocializálódtak - de ezzel nem lehet sokáig érvelni. Úgy sejtem, sokan nem tudják: a szépirodalomnak köze nincs a valósághoz, és nem arra szolgál, hogy egyes embereknek a lelkivilágát jobban megértsük. Szépirodalmat tudni kell olvasni, és ennek megtanítására a tanárok nagy része nem képes. (Tisztelet a kivételnek!)
Szünet.

Láttad már a kezet,
amely sújtani emelkedett,
de a kar ölelésre lágyult,
és mégis, közel érve
belenézhettél
az pofonra fordult
nyitott tenyérbe,
aztán félelmed oszlatta
az ujjak simítása
homlokodon, arcodon,
és ahogy a puha ujjbegyek
tovacsúsztak lefele,
nyakadra tapadtak -
ki hitte volna,
hogy ilyen erősen szoríthat
egy nő marka?

(Bízol még bennem...?)

Shop

Mivel kiterjedésemre egyedül a családom tesz negatív megjegyzéseket (kiv. ha szívességet akarnak, mert akkor a felvezető szövegben mindig benne van egy 'milyen jó most az alakod' vagy 'fogytál?'), és a környezetem nem, elég fura önképem van. Sokszor elhiszem, amikor mások szépeket mondanak nekem, ezért azok a legyintések is simogatásnak hatnak, amikor megkapom: "neked, fogyni?, ugyan!". Persze, ki merné azt mondani egy jó barátnőjének: költözöl, hogy folyton akkora koffert cipelsz? De amikor bemegyek a boltba, hogy ruhát vegyek magamnak, be kell látnom, hogy bizony a családomnak sas szeme van. Vagy nem, és akkor más megoldást kell keresni arra a kérdésre, hogy miért van az, hogy a boltban csak nálam kisebb nőkre van ruha (kiv. ducibolt). Például minden konfekcióból ugyanannyit varrnak, és a nagyobb nők előbb kelnek, ezért marad nekem délután négyre az a sok M-es, S-es meg XS-es darab. Vagy ugyanez történik, ha a nem ugyanannyit varrnak, hanem kevesebbet, akkor még gyorsabban elfogynak a normális nadrágok. (Be kell valljam, a felsőruházattal negyedannyit sem küzdök, mint az alsóval.) De az is előfordulhat, hogy nincs sok nagy nő ebben a városban, hanem egyszerűen annyi nagy számot gyártanak, amit látok kirakva, és azok a ruhák is mind rám várnak, és teljesen hamis illúziókat dédelgetek, amikor azt hiszem, hogy vannak sorstársaim. De akkor hol vásárol az a sok döncin meg pattogatott kukin hízott tizenéves, akiket mindennap látok az utcán császkálni? Egyszer leütök és kifaggatok egyet, mert tudnom kell a titkot.
(Hogy ne maradjon a T. Közönség hepiend nélkül, megsúgom, végül sikerült egy nagyon kafa kis nacit vennem, de van egy nagy baja: nem szabad benne hízni... aki szeretne, diétázzon velem: minden evés előtt egy kanál almaecet elfogyasztása némi vízzel állítólag csodákra képes.)

(I. rész: A nyúl) II. rész: A nyúl visszatér (III. rész: A nyúl bosszúja)

Mostanában amikor elengedjük a kutyát, valamit mindig visszakerget a szomszédba a málnásnál. Titkon reménykedem, hogy az vérnyúl rejtőzik ott. (Úgy általában őszintén remélem, él még.)
És akkor a nyuszi átlényegül szerelmünk jelképévé. Vagy mi. Fogjuk rá, úgysem értünk hozzá. János korábban meg is jegyezte: "te is tudod, és én is tudom, hogy nem születtél művésznek, és hogy rengeteg dologban jó vagy, de igazán jó semmiben". Persze a bölcsész túl sok mindenhez ért, attól függetlenül, hogy művész-e vagy nem. Túl okos, túl magasan képzett. Az utolsó, akinek van hajlama, vele született motivációja az olvasásra, szövegértésre. És ez nagy kincs. Hiszem, hogy ez a nyitottság örökletes, és csak génjeinkben vihetik tovább a tudományokhoz és a világhoz való hozzáállást ezek a különleges, ritka emberek. És persze művészek. Senki nem tud úgy sálat kanyarítani a nyakába, mint egy pesti bölcsész a kiskörúton, lassan ballagva a lanyha szélben az Astoria felé, maga mellett húzva az alkonyat kékes árnyékát az aszfalton.

Fussss

Félmaraton. Nekem, aki egészséges lelkű emberként nem gondol a távolbanézésnél megerőltetőbb sportra, maga a szó is félelmetes és rémálmaim lesznek tőle. Micimackó nem így van ezzel. A munka felosztása ezzel egyértelművé vált: ő fut, én fényképezek meg cipelem mellette a csomagját. Három pontot jelölt ki, ahol lekaphattam (ez gyakorlatilag ötöt jelentett). Nos, nem mindig sikerült. Mire metróval az Bözske tér sarkára értem, megérkezett az élboly. Egy srác később a hazafelé elmondta, hogy a második bolyban futott, és bizony nagyon kemény volt. (Erre nem tudtunk mit mondani.) Nem sokkal azután, hogy átértem a hídon, jött a Tömeg. Elfáradt a szemem, mire versenyzőnk megérkezett (fehér sapka, csak minden 6. emberen viselt ilyet). A második pont, Vásárcsarnok, könnyebbnek bizonyult, de addigra egyrészt teljesen leizzadtam, másrészt megcsappant az akufeszültségem. És igen, Murphy velem volt, mert a célfotóra már nem kapcsolt be a gép... Micimackó amúgy rendesen meghúzta az utolsó száz métert, azután kaptam észbe, amikor már elszáguldott mellettem... Na majd legközelebb. 1747-ik lett. A staff nevében szívből gratulálunk :)
És a tegnap hatása a mai napra: úgy érzem magam, mint akit elég rendesen elpáholtak. Jól eső fájdalommal jár minden mozdulat, amit meg tudok csinálni :)

Táncmaraton

Több ilyen nap kéne. Rendesen átmozgatott. Elsőkét a Pilates-óra - erről tudtam, hogy durva lesz, bemelegítésnek tényleg nagyon kemény volt. A jazztáncon remekül éreztem magam, csak a balett alapismereteim hiányoztak. (Magyarul: inkább néztem, mintsem a szóbeli utasításokra figyeltem.) A harmadik óra, az ebédszünet után viszont nagyon betett. Nem hallottam, nem láttam mit csinált a nő ott elöl, mert természetesen fekve mutatta a gyakorlatokat, amiket kb a harmadik sorból sem lehetett látni. Utána mindenféle földön kúszós-mászós-forgós gyakorlatok következtek, amik a végső koreográfia részévé váltak később. De előtte jött még, aminek jönnie kellett: fut, ugrik, vetődik, hempereg. Csodálatos volt. Biztosan rossz a technikám, mert kék-zöld a külső combom. És utána megint csúszkálás. Ha ez a kortárs, akkor azt hiszem, át kell gondolnom még egyszer az életemet. Szerencsére a negyedik és egyben utolsó óra nagyon vidámra sikeredett, úgyhogy pozitíve távoztam. (Kontakt tánc: a test központja köré szervezve mindenféle olyan, amit csak párban tudsz megcsinálni.)
Most fáj a lában és a hasizmon. (haha, igen, van hasizmom)

Csigaház

Mivel újra szembesültem komoly hiányosságaimmal, önkritikát gyakorlok. A félrevonulás idejében elsőként befejezem azt a könyvet, amelyet Gusztávtól kértem kölcsön még a nyár elején. (Megjegyzem, Gusztinak feltűnően egészséges színe van, amióta a város másik végében lakik, emésztése és közérzete kiegyensúlyozott, hangulata pedig kiváló.) Másodsorban - ez már lényegében meg is történt - elteszek némi almát télire. Az első adagból csatni, a másodikból fahéjas-zöld citromos-gyömbéres befőtt lett, a harmadik csoportból (ideiglenes túlélők) valami olyasmi lesz, amit a család többi tagja is el tud fogyasztani, pl. almás rétes vagy pite, azonnali fogyasztásra szánva, természetesen.
Ez a kép Krakkóban készült, de a jelen pillanatot is tökéletesen kifejezi.

Spontán táncház

Képek elérhetőek a Picasán, magukért beszélnek. És felismerhető vagyok. (egy projektzáró konferencia néhány perce, köszönet a lehetőségért)