Kisiklás

Tehát.

Félresöpörsz megannyi
szembehulló tincset
és nem félsz
a magánynak adni
a nehéz kilincset,
ha elmész.
Nélküled ezek már nem
azok az édes, tiszta
éjszakák.
Az álom sem érint meg.
Szelíden összebújnak
kint a fák,
törzsükön csorog le
a fürdővízzé oldott
híg hólé,
lecsöppen a semmibe
mint sok elharapott
csonk szóvég.
A köd vaskos teste
alatt halk-szöszke árny
a mező.
Tapogat sűrű keze,
roppan a szalmaszál-
temető,
a csöndben tejfehér
nyögése minduntalan
eltéved.
Mindig ez van, ha elmész.
Szentimentalista
kisiklás agyamban.
Túlélem.

Hagyjuk.

Liszt, Ravel, Franck - avagy vége a vizsgaidőszaknak

Nagyon szép és derék vizsgaidőszaknak értünk most a végére. Az átlagom nem tudom pontosan, mert még nem került fel minden jegy az etr klubba, de bőven 4.0 felett vagyunk, és ez jó.
Ennek a két hónapnak voltak igen szép pillanatai, ezekből szemezgetünk most.

1. Az első szigorlatomon egyedül voltam, mer a kolléganő nem jött el. Cserébe 70 percig beszélgethettem a bácsival...

2. A könyvtárosnéni lecicavirágozott (mert ha kölcsönözni szeretnék, ahhoz vissza kell hozzak egy másik könyvet).

3. Fejlődünk: idén először fészbukon mondtam le egy vizsgát, nem mailban.

4. A már megírt parti, aminek folytatása volt ez az utolsó szombat, amikor is a barátnőm kipróbálta, meddig mehet el a teljes lealázkodásban. És persze mi tartsunk vele!

5. Az utolsó vizsgám az utolsó vizsganap délutánjára esett. És a mai napig nincs meghirdetve hozzá időpont. A néni felírta egy lapra a jegyünket, aztán ennyi, ami nem túl megnyugtató.

6. A vizsgaidőszakot megünnepelendő, elmentem a családommal a bérletes müpa előadásra, ahol a következők történtek:
- kezdés előtt 10 perccel még csak én voltam ott, Apám már útban volt, Anyám már elindult a munkahelyéről, és állítólag a Tesóm is a belvárosban volt
- mivel a tesóm nem tudta, hogy ez a müpa, farmer-polóban jött, és nekem pedig nem adta oda a csinosabbik (és tiszta) felsőmet, így én kosztüm-polóban ültem végig az előadást... de utána az előcsarnokban odaadta Apámnak, aki húzta egy darabon a földön (micsoda szerencse, hogy nem váltóbugyit vagy melltartót kértem tőle)
- az első részben két kiscsaj addig idétlenkedett, hogy szünetben megkértük őket, ne jöjjenek vissza, és amikor már azt hittem, nyugodtam kiélvezhetem az utolsó hangokat is, a mögöttem ülő bácsi letüsszentette a fejem...

Most pedig minden mailra válaszolok...

Úgy tűnik, vége a karinak....

Anyám a végtelenre állította a Boney M-féle Little Drummer Boy-t, majd 10 centis darabkákra vágta a karácsonyfát. A nappaliban.

Ja, és kiderült délután, hogy nagyanyám egyszer abból vizsgázott, hogy hogyan könyveljük el azt az óvodát (vagy általános iskolát, már nem emlékszett pontosan), amelyik sertéstenyésztésbe fogott. Ezek a gyesznók fura kapcsolódási pontok az életemben. Vagy előtt.

Csak egy jótanács

Egy jótanács az ételhez: soha, de soha ne savanyítsátok a céklalevest ecettel. Akkor is szerezzetek be citromot vagy citromlevet, ha egy egész disznót kérnek érte. De ha mégsem sikerül, akkor ne felejtsétek el agyonborsozni meg agyonsózni....

Disko partizani

5.00
A barátnőd kitalálja, hogy elveszett a telefonja, amit karácsonyra kapott.
Azonnal kijózanodsz.
Kiveszed a ruhatárból a táskád.
Odaadod a barátnődnek a Top100 zsepis zacskód, amiben a neve ellenére csak 85 db, három rétegű papírzsepi van (ezen délután jót nevettél a kollégáddal a kisboltban).
Kisírja magát a pulton.
Közben végigszkenneled a diszkó teljes területét és vadul hívogatod a mobilt, hátha felveszi valaki becsületes megtaláló.
Mivel kicsöng, úgy logikázol, hogy a mobil nincs a pincében, mert van térereje, és még nem találta meg senki, mert akkor már ki lenne kapcsolva. A rejtvény persze nincs megoldva, széthányod hát a női mosdók szemétkupacait, hátha.
Bevonod a keresésbe a legcukibb biztonsági ökröket... hopp, őröket.
Elfogy a zsepi.
Végül a ruhatárban a barátnőd megtalálja a kabátja zsebében a telefonját.
Az őrök lefogják, te meg iszonyatosan elpáholod.

6.00
Bár eredetileg hazafelé indultatok, most mégis úgy tűnik, hogy egy társásház kapujában próbálod meggyőzni a barátnőd, hogy a fiú, akihez már kétszer felcsöngetettetek, feltehetően alszik, és nem fog beengedni, még egy kávéra sem.
A barátnőd ragaszkodik az álláspontjához és kapucsengőhöz.
Patthelyzet.
Végül szépszóval leütöd, és elkezded húzni a metró irányába.

6.30
A nyugati téri dönciben kávézol, és konstatálod, hogy minden készpénzedet elverte a barátnőd.
Meggyőzöd, hogy haza kéne menni, már mindegy, hova, de neked van egy tuti tipped Mátyásföldcityben.
A mozgólépcsőn megszólít egy srác, gratulál a színpadon nyújtott pazar performanszért. Elpanaszolja, hogy a barátja meleg, vele mászkált bárokba és pocsék éjszakája volt.
Kunyerál a kávédból.
Kiszámoljátok, hogy ugyanannyi pasi próbálta megfogni az ő fenekét is, mint a tiedet.
Elkísérnek az Örsig. A meleg barátja megkívánja a puffasztott rizsedet, ami kikukucskál a táskádból. Mi jöhet még?

7.07
Elindul a HÉV.
Előtte még szépen is és csúnyán is megmagyaráztad a fiúknak, hogy nem kísérhetnek haza.
A barátnőd zsepis csomagját megtalálod a táskád mélyén, a tied eltűnt.
Ennek örömére megkönnyezed a szép délutánt.

7.30
Vízszintes, drága vízszintes.

11.00
Lazán a mosógépbe pakolod a ruháidat, éppencsak elfelejted levenni őket előtte.
Megfogadod, hogy soha, semmilyen körülmények között nem csókolózol többet borostás fiúval, főleg nem egy egész délután kint a hidegben.

"Te az én lovamon, én feleségeden igetek, Menelae!"

A címnek választott mondat a szigorlati szépirodalmi anyag gyöngyszeme. Eurialius gondolja ezt magában, mikor kölcsönadja lovát és hintóját a mit sem sejtő férjnek, hogy vidékre utazhasson (Lucretia és Eurialius).
Amúgy a tételsor összeállítója igencsak huncut lehet: a régi magyar irodalmi rész java a szerelemről és a szerelemfelfogásról szól.

Segítünk egymásnak

Én például Gusztávnak segítek beszédet írni. Az alapötlet a Tanárnőé, a tényanyag összeállítása és a beszéd megszerkesztése Gusztávé. Én csak ott segítettem, ahol tudtam. Íme :)

Drága Egybegyűltek!

Nagyon örülök, hogy ebben a témában mondhatok egy rövid beszédet Önöknek, mivel a Mikulás közel áll a szívemhez, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Ünnepek előtt, amikor ajándékok után kutatva tétlenül állunk a szupermarketek polcai előtt, melyek roskadoznak a csoki mikulások súlyától, nem is jut időnk elgondolkodni az ünnep valódi értelmén. Hihetünk-e még az igazi Mikulásban? Vagy Télapóban? Álljunk meg egy pillanatra! Kiben is hiszünk pontosan? Ki van a hosszú és fehér, hótól és jégtől összefagyott műszakáll alatt?

Nálunk, Magyarországon, a december 5. éjjeli vagy december 6. reggeli ajándékozással kapcsolatban esetlegesen két különböző figura alakja merül fel, a Mikulásé és a Télapóé. A Mikulás alakja az ókori Myra püspökére, Szent Miklósra vezethető vissza. Ő volt az, aki aranyat tartalmazó erszényeivel segített egy szegény emberen és annak három lányán. A december 6-i ajándékozás nyugatról terjedt el Magyarországon a 18. század végén, ám nagyobb méreteket csak a 19. század második felében kezdett teret hódítani. Ezt az ajándékot hozó embert kezdték itthon a két világháború között Télapónak nevezni. Ez a két elnevezés járulhatott hozzá ahhoz, hogy sokak úgy vélik, hogy két nagyon hasonló, ám mégis különböző figura hozza el december 6-án az ajándékot a gyerekeknek.

Véleményem szerint a Mikulás és a Télapó egy és ugyanaz a személy, csak eltérő elnevezéssel. Azt sem tartom véletlennek, hogy pont a két világháború között bukkant fel a Télapó elnevezés. A Mikulás (szlovákul a Miklós) elnevezés kb. 30 évvel korábban jelent meg, és eredete miatt már akkor is heves tiltakozást váltott ki sokakból. Tehát a magyar Télapó elnevezés a szlovák Mikulást hivatott volt helyettesíteni a jobboldali konzervatív Horthy-rendszerben. Továbbá az is bizonyíték még, hogy a Télapó nem rendelkezik markánsan eltérő ajándékozási szokással, amely a külön személyiségére utalna. Sokan, akik a Télapó önálló figuraként való létezése mellett érvelnek, azok szerint a Télapó a kommunista rendszer „találmánya”, melyhez a mintát az orosz Gyed Maróz (Дед Мороз) szolgáltatta. A Rákosi-korszak valóban előtérbe helyezte a Télapó elnevezést, ám a későbbi Kádár-korszakban már mindkét elnevezés használatban volt, és ez járult hozzá a Télapó név megszilárdításához. De mint rámutattam, maga a név már korábban is felbukkant. További különbség még a Télapó és Gyed Maróz között, hogy utóbbi segítői közé tartozik Babuska (Gyed Maróz párja) és Sznyegurocska (Hóleány, az unokájuk) is, míg a Télapónak a krampuszok segítenek, tehát a segítők között minőségi különbség van.

A Mikulással/Télapóval kapcsolatban további tévhit az, hogy a ruhája piros színét a Coca-Cola egy 1931-es reklámjával kapcsolják össze, azt állítva, hogy ez teremtette meg a piros ruhás Mikulást. A Mikulás piros ruhában előfordul egy 1885-ös keltezésű amerikai képen, valamint egy 1928-as magyar ábrázoláson is. Tehát nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Mikulás piros ruháját a Coca-Cola találta ki.

Érdekességképpen megemlítem, hogy pont a napokban olvasható az a hír a sajtóban, miszerint Törökország vissza fogja kérni Olaszországtól Szent Miklós csontjait, melyeket Bariban található Szent Miklós székesegyházban őriznek.

Tehát miközben ajándékok után járunk, jusson idő arra is, hogy eszünkbe jusson az igazi Szent Miklós, és az amit ő képviselt, vagyis a szegények és elesettek gyámolítása. Rajtunk múlik, hogy gyerekeinken ne csak a pénz és a dugós puska jusson eszébe a Mikulásról, hanem az alapvető emberi értékek is. Rendkívül nagy felelősség hárul tehát ránk ebben a morális válságban szenvedő világban. Csak rajtunk áll merre megy a világ tovább.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Eleje

Akartam fogadalmat tenni, de azt hiszem, nem kell. El vagyok én szánva amúgy is. Megállj világ, jövök. Mégpedig futva. Idén még jobb leszek. (Ja, idén ezidáig minden nap elmentem a kutyával sétálni - nem nagy csoda, tudom - , és ha rendbe jön a lában meg elolvad a jég, futkorászni is fogunk.)

Vége

Szépen felöltöztem és sminkeltem. (Najó, ez utóbbi elég eklektikusra sikerült, úgyis lekopik a buszmegállóig.) Még várom, hogy szépen megszáradjon a hajam, aztán tolok egy kis vacsorát, és mehet a parti. Idén nagyon sok minden történt. Nagyokat fordult velem a világ. Ja, és tegnap reggel futottam 13 km-t Micimackóval. Nagyon büszke voltam magamra.
Ennyi voltam idénre, mindenki menjen békével.

Á. Zsolt [1]

(Vasil és én)

Szárnysuhogtató erdők mélyén kereslek a rozsdabarna avarban.
A csöndre lélegzetem ránehezül.
Szárnyukvesztett angyalok bolyonganak így, istenük nélkül.

A szám egy befagyott vértó,
csak a te fényed ébresztené föl.
Kelj föl
pirkadj
derengj
légy

Késik a hajnal, kifordított üst az ég.
Füst és kávé után,
a ködbe vesző homály mélyén csillog szembogarad barna kitinpáncélja.
Nyakamba mászik, hajamba akad, titkosan rág, belülről kifele halad,
amíg teljesen fel nem emészt és meg nem adom magam.
Nincs rajtad kívül játék, mert te magad vagy az.

A szám a fény, ami tested fölé nyílik.
Nem vér a vörös, ami folyik
az az ajkam

A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a játék
és rajtad kívül minden csupa vér.

Csak a csókok.
És a sűrűre fonott ujjak kalásza.
Kipereg az idő kezeink közül, száraz szemeink forgatja a halál,
a vakbuzgó élmunkás.

tenyeremmel simítom homlokod
csókjaimmal tisztára csókolom
csillagfényes tested
mert nagyon szeretlek
meghalok a bűneidért

Boldogságunk ködként lebeg a tájon.
Mint tiszta hajnalok alja, vércsíkosra kaparom az arcom.
Testedbe kapaszkodom. Szép.
De ha felkel a nap, véget ér a játék.

Pirkad
A szám a fény, ami a tested felé folyik.
De nem nyílik, mert elfogyott a vér

Áttetsző hajnal boronálja ráncaim.
Arccal a földnek fekszem.
Kifordult szemeim utolsó képe te vagy.
A test csak játék.
Párolog a vér, mint a tavaszi harmat.

Elfáradtam létezni,
a szavak megfagytak az ajkaimon.
A hó is csak egy gúnyos mosoly a hajnalban,
amikor jön az este és minden kék lesz
a feledéstől


[1]
Radnóti: Az áhítat zsoltárai (részlet)
A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a föld, a test, a vér
és terajtad kívül minden csak játék.

Ünnepek között

Olyan sokat ettem Karácsony alatt (3 nap), hogy már rossz volt nézni. A hivatalos karácsonyi zabálást egy vasárnap kora este, de még szigorúan 6 előtt elfogyasztott fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos zárta - Mama volt a felbújtó és a tettestárs egyszemélyben, "az utolsó zsírcseppig"-felkiáltással.
Ma igazán diétás répát rágtam, meg persze volt még némi céklaleves is raktáron, de délután úgy megkívántam egy kis bejglit... szerencsére Apum mind elvitte reggel. Hüpp.
Ennyit az idei hízókúráról.
Muszáj fogyni. Mindig muszáj. Csak muszájok vannak. Jól kell kinézni. Bár a szeptemberi holdudvaron elég szép széles-fényes, ez valójában nem sokat jelent. Csak az egyet kéne megtartani, aki tényleg tetszik. Muszáj!

Karácsony másnap

Amikor elkezdtem gyakorolni hegedűn a karácsonyi repertoáromat, Tesóm ijedten szaladt be, ugyan mit flexelek ilyen elméyülten a szobámban? Szóval kiszavaztak a házi csillag születik-ből, és idén sem hegedülhettem a családnak. Valójában Nagymama szívét szerettem volna megrezegtetni, de Anyu azt mondta, ne tegyem ki őt ilyen sokkhatásnak ezen a szép ünnepen. Nem baj, most mindjárt bemegyek Nagymamához, és karácsonyi vip koncertet adok neki. Csordapásztorok, Mennyből az angyal, Krisztus urunknak - ez a mai program, és a Dicsőség mennyben az Istennek is, ha sikerül addig gyakorolni. Sajnos még mindenki alszik a házban. De már nem sokáig...
Ja, és tényleg azokat kaptam, amiket vettem magamnak, meg még néhány apró meglepetést, úgyhogy nagyon örültem.

Karácsony

Jön a Karácsony. A Nap, amikor legálisan kerül hal az asztalra.
Három napja ajándékok után futkosok. Meg könyvtárba. Azt hiszem, csomagolópapíron kívül minden megvan. Nagymamám és Édsapám helyett is én veszem az ajándékot magamnak. Mert senki más nem ér rá ilyesmire a családból, csak én. Még nem tudom, mit veszek, de biztosan nem kötöm az orromra. Teszem hozzá, amúgy sem szoktam sok dolgot az orromra kötni, talán, mert idétlenül néznék ki. Berni egyszer egy hajszálat csavart az orra köré. Mondtam neki, milyen nagy orra van, hogy ilyesmit tud vele, mire halálosan megsértődött.
A Tesóm csont alakú plüsst kért - gondolta volna valaki, hogy ez kis hazánkban hiánycikk? Gyorsan rá kell állni a gyártására, mielőtt valaki elhappolja a tuti ötletet.
Apámnak az 1001 étel, amit meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz c. könyvet veszem meg. Aki olyan kijelentésekkel dobálózik, hogy a cukkini nem létezik, mert ki látott már zöld tököt, az megérdemli, hogy ilyeneket tojjon neki a Jézuska.
A város tele van boldog bolondokkal, és ez jó.
Most nagyon jó a kedvem, ma egészen feltöltődtem :)

Lennék én szerény, de nincs mire.

Rozmaring Kázmér képei alá

Rajom az örvény.
Nem szabály: törvény, ahogy kanyarodik ez a végtelen spirál.
És benne én, a rizsszemnyi hal.
Síkom előtted a fal, megennél, ha nem lennék kép, nyálad csorgatja az éhség.
Bőségszarunk vége mutat lefelé utat a mélybe, kettőből háromdébe, agyad kapaszkodó képzeletében kavargó tenger titkos fenekére.
Ahova nem látsz le.
És ahonnan nem látlak én sem.

Összességében elég jó hetem volt: bezsebeltem néhány ötöst, megejtettük a nagy beszélgetést az észt tánccsoportban (aminek pozitív eredménye lett, vállveregetés kiutalva), és néhány percig még ezt is elhihettem, hogy fontos vagyok valakinek. Mert szép, ha az embert szereti a családja, de az azért picit más, mint amikor férfiember szereti. Rozmaing Kázmér (nevezzük így) ugyanis visszamondta az eheti találkozót - gyanítom, tőle sem kapok jegygyűrűt karira, ha egyáltalán megemlékezik rólam ezen a szép ünnepen.
Sebaj.
Illetve: afenébeis! Igenis baj. Nem azon az egy ajándékon múlik, tényleg, hanem az önbecsülésen. Nálam csúnyább és/vagy kövérebb nők rohangálnak pasival a kezükben. Azt kell hinnem, Guszti megátkozott, de nagyon. Na megállj, Guszti.
Szóval, minden tökéletes, mert nem zargat senki, lehet tanulni meg ismerkedni bátran.
Azért Rozmaring Kázmér két szép szeméért elmorzsoltam egy könnycseppet a magaméban, bár elég túlélhető történet.
A nagyobb baj az, hogy ezen a héten még nem ittunk Mamával, pedig igencsak kéne. Feltétlenül bepótoljuk. A hét mottója, ennek ellenére, vagy pont ezért: "There's no vodka left, what shall we do my friends?" (Rotfront)

Ausztriaturné 2009, 1. felvonás

A megszokott badeni nagyszínpadon túl most elmehettünk Mariazellre egy még nagyobb színpadra (2x3 méteresre), ezért hívjuk idén turnénak a jelenéseinket. Az eddigi tapasztalatok nem készítettek fel a színpadtól 3 méterre elhelyezett máglya füstjére, amivel a szervezők a közönséget akarták szórakoztatni, de a szembeszél miatt mi szívtuk. Annyira megható volt, amikor átadtuk a csillagszórókat, hogy elsírtam magam. (Nem túl látványosan, remélem, csak úgy elkezdett folyni a könnyem, hogy meghajlásnál mind a stagere pottyanjon. Jó lett volna aztán sírni egy nagyot, legalább a smink lejött volna. Egyébként minden rossz azért történt, mert előadás előtt nem rúgtuk seggbe egymást, ahogy szoktuk - nem vagyok babonás, de ebben lehet valami.) Az idő egyébként szupi volt, még túl meleg is, az első szám után levettem a sálam, és legközelebb biztosan nem veszek trikót. (0 fok körül Mariazellen, +4 körül Badenben.) Előadás után nyakunkba vettük a várost, én ráadásnak Pankát is, megnéztük a templomot meg a tornyát (Mátyás király építette rá, azért néz ki úgy, mint a Mátyás templom), aztán hazahajtottunk. Panka annyit köhögött a kocsiban, hogy csoda lesz, ha nem kaptam el tőle semmit.

Másnap, Badenben minden jól ment (seggberúgás megvolt), szinte flottul. A sminkemet én késztettem el, teljesen egyedül, korrektortól a pirosítóig. Büszke voltam magamra, csak egyszer kentem félre. Sushi makit ebédeltünk. A szójaszósz íze a szalonnalére hasonlított (volna, ha lenne szalonnalé).

Nem tudom, mi ez a sok zárójel, nem szoktam. (Pedig szeretem a jeleket:))

Könyvtárban

Némák a könyvek,
nem beszélnek.
De tompán puffannak
a sok száz oldalas csendek.
A papír zizeg, sistereg,
ahogy végigpörgetek
néhány tucatnyi kötetet.
Nyögnek a nehéz polcok.
Mint a fiatal leánytorkok.
Halk reccsenéssel sírják vissza
a gyöngéd tudós-kezeket.

Szeretem a könyveket.
Ahogy koppan a lexikon sarka,
és ahogy a százéves plakát
porrá olvad, anyaga olyan lágy,
fátyolként hullik alá,
ahogy óvatosan lapozom.
Szemem elmereng a sorokon.
Csak nézem, de nem értem.
Puhán futtatom végig az ujjam
egy-egy díszesebb gerincen.
Mennyi karc és repedés.
Bőrhuzatban édes remegés
ez a sok tudomány.

Mint a tested fürdés után.
Pergamen-száraz a kezem,
úgy simogattalak, mint most a könyveket:
ameddig lehet és ameddig bírom,
minden örömöm és bánatom
a hátadba írom,
hogy könnyebben elfelejtselek,
ne találjam meg a feljegyzéseimet.
Most mégis itt vagyok,
néhány öreg könyvgerincen
matatok valamit eltökélten,
pedig felejteni akarok,
és nem megy és nem megy,
mindenre emlékszik az ujjbegy,
szakadjanak rám a polcok,
ha úgy egyszerűbb és könnyebb!
Nem beszélnek,
némák a könyvek.

Vers(s)író verseny

Nem szoktam beküldözgetni magam mindenféle pályázatokra, de néha kivételt teszek. A legutóbbi kivételre kb. egy hónapja került sor, szombaton volt az eredményhirdetés (a két Vaszil-átiratot küldtem be, Vaszilostul).

Az jászai díjas igazgatónő rövid beszédet tartott, majd felkérte az önkormányzat képviselőjét, hogy "nyissa meg és üdvözölje önöket". Én megnyíltam, semmi gond.

A bácsi azzal indított, hogy van egy rossz meg egy (vagy több) jó híre. A rossz: válság van! A jóra már nem emlékszem, annyira meglepődtem ezen. Aztán még azt is mondta, hogy változik a világ, ezt pedig abból szűrte le, hogy negyvennyolcban lehetett forradalmat csinálni egy verssel, ma meg nem lehet. És hogy épül az új főutca, meg sok a köztéri szobor, meg hogy a kultúra soha nem lehet anyagi kérdés (ő biztos nem spórolt még koncertjegyre) és hogy mindenki tegye a dolgát. Már nagyon el voltam vakulva.

Aztán visszaadta a néninek a szót, aki, hogy felcsigázza a közönséget, bekonferált két erdélyi színészkollégát, hogy olvassanak ízelítőt a mezőnyből. Gondoltam is rá: nehogy felolvassanak itt engem a futottak még kategóriában, én nyerni akarok.

Hát nem, mert mint kiderült később, az ízelítő tulajdonképpen a győztesek műveit jelentette!

A novellák jók voltak, abba nem kötök bele, bár volt olyan, ami kicsit nagyon elvont volt, de hát nem kell nekem mindent megérteni.

Node a versek. Kérem, tényleg itt tartunk? Nem mondom, hogy rosszak. De nem tudom elhinni, hogy majd' 300 vers közül ezek voltak a legjobbak.

Namármost, gondolkodjunk el, miért nem nyertem.

a) Nincs sok ismerősöm a szervezők között. (Tényleg nincs, de akkor minek a jelige?)

b) Nem jutott el a pályázatom a címre. (Bár személyesen adtam le a portán a borítékom.)

c) Nem vagyok amatőr - ugye ez volt a feltétel. (Ez nagyon nagyképűen hangzik, de elnézve a nyerteseket...)

d) A verseim tényleg rosszak. Vagy Vaszil versei a rosszak. Vagy mind a ketten bénák vagyunk, és nem képviseljük a megfelelő szinten a magaskultúrát.

Nem tudok mire gondolni. Nyilván túl fogom élni, de azért engedtessék meg, hogy egy könnycseppet elmorzsoljak a szemem sarkában, hol tart ma a magyar (amatőr) irodalom...

Egy szinten

Azt hiszem, csúnyán süllyed a szintem. Egy AFC számot hallgatok. Vagy ez már a sznobizmus?