Krasznahorkai: Az utolsó farkas - III. rész, Narráció

Mint ahogy említettem, ez az egyetlen mondat nem egy személy monológja. A szereplőkön kívül megszólal egy (korántsem idealizált, mindent tudó) narrátor is.
A narrátori pozíciót könnyen azonosíthatnánk az íróval, mint azt az iskolai irodalomórán többször megtettük. Nem lenne alaptalan ez az eljárás, hiszen az életrajzból tudjuk, hogy Krasznahorkai 1989-ben Berlinben volt ösztöndíjjal, valamint megzavar a könyv végén tett kikötés és köszönetnyilvánítás, és ha nem vagyunk elég figyelmesek, majdhogynem az író és a professzor közé húzzuk meg az egyenlőségjelet (hiszen: "miről is írhatna ő maga, a szerencsétlen, bonyolult mondat- és gondolatlabirintusával!").
Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy ki, mikor és mit mesél. A narrátor megszólalásai a kerettörténetet adják, illetve segítik a helyszínek közötti váltást, amikor időről-időre visszaugrunk a török bárba. Ehhez a narrátorhoz kapcsolható a mondat vége, ahol felkelti az érdeklődést a történet fikcionalitását illetően, miszerint az olvasott történet nem a professzor saját kalandja lenne, csak egy általa írt majd újra- és újraírt történet, esetleg más valaki története, amelyet a professzor felhasznál, vagy ezek keveréke: a professzor kiszínezett utazása.
A "spanyol kalandnak" külön narrátora van, az ő személye lehet a professzor, aki E/3-ben beszél önmagáról, vagy egy tetszőleges második narrátor, de ennek kevesebb a valószínűsége. Ez előbbit támasztják alá a professzor saját magára tett utalásai (pl. "...ez egy vadőr, kiabálta a tolmácsnő, mármint neki, mutatott magára ő a Sparschweinben..."41.p.)
Ezen felül megszólal a tolmácsnő, a sofőr, a vadőrök, valamint megszólal és gondolkodik a magyar pultos, kommentálja az eseményeket és egy ízben magát a szituációt, amelyben a történet elhangzik. A spanyol út elmesélését ugyanis mindig félbeszakítja egy-egy kiszólás, kérdés, a professzor vagy a pultos visszarántják az olvasót a bárba, hogy ott az eddig érdekesnek tűnő történet egy csapásra unalmassá váljon. Mintha a két szereplő egy történet érdekességéről illetve érdektelenségéről akarnák meggyőzni az olvasót. Narrátorok közti ellentét máshol is van: amikor José Miguel az utolsó farkas történetét meséli, megindítóan, hatásosan ad elő, míg erre a professzor nem képes, az ő mesélje egyrészt inkább csak magának szól, másrészt hiábavalóság, hiszen nem tudja lekötni a pultos figyelmét, ahogy ezeket maga is látja.
Van ebben a könyvben valami anekdotikus utóíz, egyrészt a többek által és többször elmondott történet miatt, másrészt az életrajzi adatok alapján (főleg a köszönetnyilvánító megjegyzés alapján).

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - II. rész, avagy mit sugall a tipográfia

Egy kis alakú, ízléses vászonkötésben megjelent könyvecskéről van szó, amelynek lényegi része egyetlen mondatból áll. A könyv végén található még egy rövid kikötés a könyv valósággal való kapcsolatáról illetve egy köszönetnyilvánítás, de ezekre később visszatérek.
A mondat jól szerkesztett, eltekintenék attól a néhány hibának a nyelvtani szempontú elemzésétől, amelyek valószínűleg véletlenül csúsztak bele a szövegbe (mint pl. a 7. oldal alján: ...mert hiába akarta [őket] ezzel a tulaj becsalogatni, ide egy bárba, ahol alkoholt is mérnek, a törökök egyre inkább csak tévedésből jöttek...). A tagolatlanság, tömöttség mindamellett elég ijesztő. Egyrészt embertelen (vagy inkább élettelen, de még inkább hangtalan, hiszen a párbeszéd, a kommunikáció tipográfiája nem tud ilyen tömör lenni, ennek ellenére ez egy folyamatos beszéd, mese, csak a narrátorváltások miatt nem mondhatjuk, hogy teljes egészében egy monológ lenne), másrész megkívánja az olvasótól is azt az egy levegőt, amit az író is vett. Nehéz újra meg újra belerázódni a gondolatfolyamba, ha egy percre félrerakjuk a könyvet, könnyen a magyar pultos sorsára juthatunk, hiábavaló lesz a történet elmesélése, ha nem tudunk figyelni. Az életműnek szerves része ez a fajta nagyon hosszúra nyújtott mondat. Számomra ez a lezáratlanság, lezárhatatlanság képzeteit hívja elő. A pont, mint a klasszikus mondat, gondolat zárásának jele itt valójában nem zár, hanem újabb és újabb kérdőjeleket hív elő.
A hosszúság felvetheti azt a kérdést, hogy novellával vagy kisregénnyel van-e dolgunk. Ha novella, megjelenhetett volna novelláskötetben, de a "kisregény" kategóriából is kiszorulni látszik. Azzal több kritika is foglalkozott, hogy mi indokolja a külön kötetben való megjelentetést, még fel nem fedezett jelentőségű mű vagy csak médiafogás lenne?

Útravaló

Te elrepülsz s én
meszes szívemben őrzöm
ujjlenyomatod.

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - Közjáték

Mivel nem lineárisan írom a dolgozatot, egy kicsit várni kell majd a következő bekezdéssel, és előfordulhat, hogy részeket újraírok - de most úgyis ez a divat :)

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - I. rész, bevezetés

Próbáljuk meg összefoglalni, mit találunk ebben a vékonyka kis ajándékkötetben. Csak néhány szempont szerint, hogy teljen a hely, és hogy jó nézzen ki. Haladjunk kívülről befelé: nézzünk meg a borítót és lapokat (úgyis olyan fontos a szöveg tényleges térbelisége, no nem?), utána realizáljuk, hogy ez egyetlen egy mondat, majd ereszkedjünk le a tagmondatok és szavak szintjére, hogy megvizsgálhassunk, tulajdonképpen ki beszél és hogyan, és amikor már minden betűt összepárosítottunk a lehetséges beszélőkkel, akkor bukjunk megint a felszínre, hogy összerakjuk, amit láttunk, és levonhassuk a végkövetkeztetést: lehet, hogy a legnagyobb Greenpeace novellával van dolgunk?

Isten jól sikerült alkotása vagyok, elvégre rögtön bőrkötésben adott ki. (net)
Persze, az olcsó k. sorozatban (tudjátok, még nagyanyáink idejében volt az a kis egyszerű okker sorozat), de hogy milyen-melyik értelemben, az csak másnap reggel derül ki.

Kockás takarónkon

Ezrével verik a fák
a szirom-érmét:
rózsaszínek, fehérkék,
pirulnak és sápadnak,
ezer szűz kelyhével
a Természet
gazdagon megfizet
a kéjsóvár Tavasznak
minden fényes pillanatért.
Fent összefolyik fehér és kék,
lassú felhő-dönögés,
lassú szellő-lebegés,
tikkadt torok a májusi ég.
Kinyújtóznak az árnyékok
kockás takarónkon,
minden izom csupa várakozás,
s a méhek táncából kiolvasom:
csuda szép lesz idén a nyár.

Két hét - közeledik a vége

Szóval nem volt ez igazi ágybakö(l)tözés, mert kb. majdnem minden napra jutott valami elcsászkálni való. Tegnap pl. táncházazni kölköknek. De ma tényleg nem megyek sehová, és a kollégám sem látogat meg vasárnapig, úgyhogy tegnap este elkezdtem egy tisztítókúrát és ezzel párhuzamosan rendezgetni a receptes füzetemet, valamint megnézni újra a yt-on Nigella-összest. Meglátjuk, meddig bírom...
Ja, jönnek a méhecskék. Öt már megrekedt a szunyogháló és az ablak között.

Most nézem, hogy az újévi fogadalmam (fogadalom-féleségem)a legkevésbé sincs beteljesítve. Se kutya, amivel futkorászni lehet, se csigolyák. Nehéz az élet, ahogy a kollégám szokta mondogatni.

Egy kis "vicc". Anyu, hajrá.

A neutron walks into a bar and asks: "How much for a drink?"
The bartender says: "For you, no charge."

Két hét -

Tudósítónk a legprofibb vízszintesből jelentkezik. Az ágy remek kilátást biztosít, és kitűnően fel lehet vágni a 12 fokos gerincferdüléssel, mert net van, rohangálás meg nincs.
Szóval három hét szenvedés után végül elmentem (vittek) orvoshoz. Ha tudnék, írnék orvosi műszavakat, de nem mondtak semmit, csak hogy feküdjek, meg itt van gyóccer, szedjem, itt van spay, fújjam, azt' lesz valami.
Felmerültek ilyen összeesküvés elméletek a hátfájás geneziséről, mint pl. a földön fekvés (két hónapja alszunk a földön, node miért csak nekem fáj?), nem öltözöm fel rendesen, és megfáztam (még nagyanyám is büszke lenne a bundabugyiaimra!), és hogy calcium túladagolásom van (igen!).
Nemcsak azért nem jó így, mert rossz (fáj), és mert süt kint a nap, és a legjobb pótcselekvés a szolid kapirgálás lenne az udvaron, hanem mert hanyatt fekve nehéz olvasni, hamar elfárad az ember keze, még ha egy olyan kis könnyed olvasmányt is tart a kezében, mint a jövő heti műsorújság (ami teljesen érdektelen, egyrészt, másrészt a tv lent, az ágy fent). Idő mint a tenger, a tennivalókkal meg Dunát lehetne rekeszteni, így hát azt láttam a leghasznosabbnak, ha összepárosítom a zoknikat. (hahaha, csak vicceltem, ilyen szép időben zoknit párosítani??)

Kovácsné

Szerencsém jól üstökön ragadtam:
borzas fejét ölembe engedtem,
fészkelődött, kéjesen ásított,
- kínomban mi mást tehettem? -
lágyan füle tövét vakargattam.
És mert forgandó a jószerencse,
a rossz pedig nem szunnyad el soha,
álmatlanul forgolódott,
- vagy csak rosszakat álmodott volna? -
nem tudta, szeressen engem vagy ne.

Reggel végül vasra vertem.
Mindenki maga kalapálja,
ha van mit, ugye.

Hójelentés frissítés

A hátam még mindig nagyin fáj.
A kollégám nem veszett el, csak a szolgáltató intézte úgy, hogy az elküldött(nek vélt) röszükből csak azt az egyet kapjam meg, amelyikből biztosan tudható, hogy már nem volt színjózan, amikor a pötyögésbe fogott.

Hójelentés

Csak röviden, mert eléggé fáradt vagyok: rossz is volt meg jó is volt, három nap nem a világ és mégis.
Elvileg csütörök délután mentünk volna, aztán végül némi kavar után péntek reggel indultunk. Ahhoz képest, hogy tizenx éve járunk síelni, nem ment zökkenőmentesen a történet, pl. minden botot otthon hagytunk, Tesóm korcsolyáját hoztuk el boardcipője helyett...sebaj. A pálya tiszta jég volt. Semmi vész! Este esett a hó. Másnap is. (Délre értünk ki.) Délután, az utolsó csúszásnál nagynéném szaltózott egyet (felvágós lenne, ha direkt csinálta volna, de nem), a traptrap egyenesen a mentőautóhoz vitte, az meg Mürzuschlagba, a kórházba, ahol sikerült néhány órát eltöltenünk összezárva Anyuval - egy kocsiba nem fértünk be hatan, és mi voltunk a leggyengébb láncszemek. De még mindig jobb dolgunk volt a fűtött, kávéautomatás váróteremben (ittatok már irish coffet automatából?), mint Apámnak meg Tesómnak, akik ugyan felvitték nagynénémet meg unokatesómat a hegyi apartmanba, de lejönni már nem tudtak, csak hólánccal, de az meg gyári hibás volt... kerék lekap, hólánc fel, kerék fel, 500m legurul, kerék le, hólánc le, kerék fel... fél tízre értünk vissza. Reggel írt a kollégám. Látszólag sikerült 160 karakter erejéig kijózanodnia 3 nap után. Egész elérzékenyültem. Ma gyönyörű idő volt a hegyen, csak nagyon hideg és jeges. Próbáltam fényképezni, nem nagyon sikerült. A fenti, panorámás hüttében ettünk Anyuékkal, de olyan csúnyán sokat, nagyon rossz volt utána. Ne egyetek sokat síelés előtt. És most kialszom magam, vízszintesben, kemény ágyon, ahogy szoktam, mert a kocsiban csak félig összegömbölyödve tudtam ülni és nagyon fáj a hátam.

Augusztus, hőség, Duna-part

a lét
ma vendégmarasztalóbb
talán
a fény
tisztább mint szokott
izgatott szívdobogás
ez a boldog csillogás
a hullámokon

nő a fű
a halottak haja
anyaméhben a gyermek
gyönyörű
mozdulatlanba
merevedtünk bele
mi ketten
pedig ez lehetetlen

De hát nincs lehetetlen!

nincs állóvíz
csak a vásári lovak
fröccsentett-műanyagba
vont patájának
csillogása emlékeid
rezgő folyótükrében

Butaság.

Blöki end

Ma reggel apu visszavitte a termelőnek a kutyát. A szomszédbácsi erősebbnek bizonyult.
Egyelőre csak fura, hogy nem kell kiengedi a pincéből, nem kell rászólni, vízzel locsolgatni, az orrára koppintani.
De amíg a szomszéd bácsi allergiás a kutyaugatásra, addig nincs új kutya. Csak szép sorjában, egymás után. Ez de csúnya.
Viszont akkor... lehet füvesíteni?

Kisiklás

Tehát.

Félresöpörsz megannyi
szembehulló tincset
és nem félsz
a magánynak adni
a nehéz kilincset,
ha elmész.
Nélküled ezek már nem
azok az édes, tiszta
éjszakák.
Az álom sem érint meg.
Szelíden összebújnak
kint a fák,
törzsükön csorog le
a fürdővízzé oldott
híg hólé,
lecsöppen a semmibe
mint sok elharapott
csonk szóvég.
A köd vaskos teste
alatt halk-szöszke árny
a mező.
Tapogat sűrű keze,
roppan a szalmaszál-
temető,
a csöndben tejfehér
nyögése minduntalan
eltéved.
Mindig ez van, ha elmész.
Szentimentalista
kisiklás agyamban.
Túlélem.

Hagyjuk.

Liszt, Ravel, Franck - avagy vége a vizsgaidőszaknak

Nagyon szép és derék vizsgaidőszaknak értünk most a végére. Az átlagom nem tudom pontosan, mert még nem került fel minden jegy az etr klubba, de bőven 4.0 felett vagyunk, és ez jó.
Ennek a két hónapnak voltak igen szép pillanatai, ezekből szemezgetünk most.

1. Az első szigorlatomon egyedül voltam, mer a kolléganő nem jött el. Cserébe 70 percig beszélgethettem a bácsival...

2. A könyvtárosnéni lecicavirágozott (mert ha kölcsönözni szeretnék, ahhoz vissza kell hozzak egy másik könyvet).

3. Fejlődünk: idén először fészbukon mondtam le egy vizsgát, nem mailban.

4. A már megírt parti, aminek folytatása volt ez az utolsó szombat, amikor is a barátnőm kipróbálta, meddig mehet el a teljes lealázkodásban. És persze mi tartsunk vele!

5. Az utolsó vizsgám az utolsó vizsganap délutánjára esett. És a mai napig nincs meghirdetve hozzá időpont. A néni felírta egy lapra a jegyünket, aztán ennyi, ami nem túl megnyugtató.

6. A vizsgaidőszakot megünnepelendő, elmentem a családommal a bérletes müpa előadásra, ahol a következők történtek:
- kezdés előtt 10 perccel még csak én voltam ott, Apám már útban volt, Anyám már elindult a munkahelyéről, és állítólag a Tesóm is a belvárosban volt
- mivel a tesóm nem tudta, hogy ez a müpa, farmer-polóban jött, és nekem pedig nem adta oda a csinosabbik (és tiszta) felsőmet, így én kosztüm-polóban ültem végig az előadást... de utána az előcsarnokban odaadta Apámnak, aki húzta egy darabon a földön (micsoda szerencse, hogy nem váltóbugyit vagy melltartót kértem tőle)
- az első részben két kiscsaj addig idétlenkedett, hogy szünetben megkértük őket, ne jöjjenek vissza, és amikor már azt hittem, nyugodtam kiélvezhetem az utolsó hangokat is, a mögöttem ülő bácsi letüsszentette a fejem...

Most pedig minden mailra válaszolok...

Úgy tűnik, vége a karinak....

Anyám a végtelenre állította a Boney M-féle Little Drummer Boy-t, majd 10 centis darabkákra vágta a karácsonyfát. A nappaliban.

Ja, és kiderült délután, hogy nagyanyám egyszer abból vizsgázott, hogy hogyan könyveljük el azt az óvodát (vagy általános iskolát, már nem emlékszett pontosan), amelyik sertéstenyésztésbe fogott. Ezek a gyesznók fura kapcsolódási pontok az életemben. Vagy előtt.

Csak egy jótanács

Egy jótanács az ételhez: soha, de soha ne savanyítsátok a céklalevest ecettel. Akkor is szerezzetek be citromot vagy citromlevet, ha egy egész disznót kérnek érte. De ha mégsem sikerül, akkor ne felejtsétek el agyonborsozni meg agyonsózni....