Még nem adtam fel

Nádas Péter nem jelentette a véget. (Megjegyzem, azóta sem tetszett meg. De láttam olyat, aki szereti, na, az úgy is néz ki. A zh-ban, amiben róla kérdeztek, összesen csak fél pontot vesztettem. :P)
Egyszerűen elment a kedvem. Kávéból is már csak az 50 Ft-os kék automatás esik jól, 4 cukorral. Az egyetem sem lett könnyebb, rossz emlék sem kevesebb, a családi légkör nem oldódott tovább, így Gusztáv nem jutott be a legjobbak közé a 25-ei családi ebédre. (A zsűri indoklása: gyenge érzelmi kötelék, rövid futamidő. A bentlakásért nem kapott plusz pontot, pedig többször kivitte a szemetet.)
26-a óta görcsöl a hasam. Hányás-hasmenés, később ügyelet, sürgőségi (ó, hogy utálom a műanyag tűt). Nem vakbél, nem terhesség, kaptam hát nyugtatót, nem hatott. Azt hittem, most jön el a nap, amikor nem eszem semmit. Bírom az éhgyomrot, csak a tudat, az nagyon riasztó, ezért kerülöm - Tündit is mindig csodáltam a több napos léböjtkúráiért. Szerencsére kicsit jobban lettem (huh), megettem egy egész főtt krumplit, maga volt a mennyország. Utána, eszem a nassolós szívem, lecsúszott egy fél száraz kifli - nem kellett volna. Anyám délutánra belázasodott, így a háztartás gyakorlatilag teljesen megbénult. Fogyóban az aspirin.

Krakkó messze van. Néha belegondolok, mit csináltam tavaly ilyenkor kint. Olyan vegyes, olyan kusza. De csitt! Nehogy aztán kínos kérdéseket tegyünk fel egymásnak.

Idén ennyi. A jövő kecsegtetően szépnek látszik, majd megírom.