Gusztáv

Lassan a hétköznapok megszokásává válik az a félelem, hogy Gusztáv elhagy. És minél jobban vigyázok, annál többet hibázok. Semmi sem lehet tökéletes, csak Gusztáv. Pedig a környék legjobb 'bukszája' vagyok. Utálom a strigulákat!

Balatonalmádi, sokadik nap, reggel

A tegnapi 'Részegedj okosan' nem egészen úgy alakult, ahogy terveztük, egyrészt, mert öregek vagyunk és nem bírjuk a piát (én soha nem is bírtam), másrészt a sokadik pohár után elkezdtem sírni és nevetni egyszerre, csak már nem tudom, hogy min (akkor sem tudtam, és mivel ez nem elégítette ki Gusztávot, kiállított a játékból).
Most jól vagyok, csak kicsit éhes.

Balatonalmádi, sokadik nap

Ezúton szeretném megköszönni a szüleimnek (tényleg, most őszintén), hogy úgy neveltek, hogy négy nap után úgy hiányozzon a kultúra, mint egy falat kenyér, és hogy a jó alkoholt értékelni tudjam. Éd'sanyám, Éd'sapám, ekstrapuszit kaptok, ha hazaérek.

Balaton, haverok, partitájm

Itt vagyok, Balatonon, ahova nem járok, a haverokkal, akiket csak hallomásból ismerek, magányos vagyok, egyedül vagyok, ki ad enni a kis Vuknak?
Sokat ittam már - a 'Részegedj okosan' a legvagányabb játék, amit valaha játszottam. Húúú, mennyi pia.
Csuklok. Még van 2 adagom (=kb. 6 cl tömény). Kólával higítva a rum. Tesóm után koktél szabadon. Remélem, még nem szakított a barinőjével, mert már bőven van mire inni, állítólag van a hűtőjében valami megbontatlan likőr. Innunk kell rá. A Tesómra. W ogóle a szemét pasikra. A falábúakra, főleg. Akik csalnak, azokra is. Meg a puhányakra.
Nem jó itt. Pedig - őszinte vagyok - szeretem ezeket az embereket. Mind imádnivalóak, egytől egyig. De valahogy mégsem.
Krakkó, Krakkó. Sírni szeretnék. Follyanak a könnyek, mint a Wisła, szeretném újra kiejteni ezeket a hangokat, ezeket a különleges affrikátákat, folyamatosan beszélni, de nem magyarul, valami érthetelen nyelven, amitől még magyarabbnak tűnök, aki soha nem voltam.
Adjatok enni az éhezőnek!
És Te, Legkedvesebb Krakkói Vendégem, emlékszel még rám? Miért nem válaszolsz? Miért a hegyek visszhangja az egyetlen válasz?
A többi néma csend, de itt süvölt a rock.
Ne adjatok életvezetési tanácsokat. Már így is túl sokat kaptam, de egyneik sem láttam semmit hasznát.
El vagyok merülve. Söpörjetek össze és nevessetek ki.

Kraków jeszcze raz

Biztos azért hiányzik most kicsit jobban Krakkó, mert úgy terveztük, megnézzük együtt, de mégis inkább Balatonra megyünk Gusztáv kebelbarátaival. Szóval most ott kéne lennem, Hófehérkével nosztalgiázni a Ryneken meg az ulica Floriańskán. Nem mentünk, a Krakkó-fíling jött magától. Tegnap Anyuval moldvait táncoltunk a téren - köztéren való táncolás volt ott is, hajaj. Meg kell valljam, Tinódit nagyon hiányoltam, vele tudok a legjobban magyar táncokat táncolni. Közben titokban a tömeget lestem: nem pillantok-e meg valakit, aki már nagyon szeretnék megpillantani, valaki krakkói ismerőst. De nem. Holnap Gusztávval sörös-tepsis csirkét csinálunk. Kövezzetek meg, nem bírom tovább, meg amúgyis brokkoli nélkül lesz...

(Söröscsirke-falás a folyosón. Balra elölről ülnek: Tinódi, Hét Törpe, Én állva, hátul Hófehérke, jobbra: Vilmos, Katka.)

Nyár

Nyár. Meleg van, mindenütt, reménytelenül, az ember lánya kifogásokkal takarózik és ágyban marad egyész nap.
Vagy felhúzza szegecses bőrnaciját, fejébe csapja öccse unisex napszemüvegét és elmegy a sarki plázába shopni egy jót. (nagyon sok pénzt elver)
Könyvelőprogramot tanul használni, annak ellenére, hogy két számlát nem tud megkülönböztetni.
Vagy, hogy Apja meg Anyja kedvébe járjon, tökfőzeléket csinál. (el is rontja, de közben megnéz három főzőműsort)
Kiéli a hipohondriáját, elmegy vérvételre, allergiavizsgálatra. Gombkeresés ürügyén feltúrja a szekrényeit és mérsékelten lomtalanít. Szerelmesen álmodozik egy liter tea mellett a teraszon, gyertyafényben. A könyvtár körül sompolyog, könyveket visz vissza, meg vesz egy pár újat is.

Valójában már alig várja, hogy elkezdődjön az egyetem, és a napjai ismét szépen strukturáltak legyenek.

Értem, hogy gőzgép, de mi hajtja?

Most, hogy János kerek-perec megmondta a véleményét Kerekperecevőnek (hihi, ez én vagyok), és eme kinyilatkoztatás semmi pozitívat nem tartalmazott, valaminthogy Gusztáv kijelentette, hogy egy esetleges öngyilkossági kísérletről semmi esetre sem beszélne le, és hogy a világegyetem tágulása amúgyis erre ösztönöz - bár valójában minden efelé mutat - , itt az idő, hogy a lét-nem lét kérdését megint feszegetni kezdjünk, és nyugodtam tűrjük, hogy egy jó kis világvége-hangulat és némi nincsértelmeélni-érzés elhatalmasodjon rajtunk. Önbizalom a minuszban, életkedv házon kívül, de valahol a lelkem mélyén él bennem a remény, hogy ennek a világnak szüksége van az észrevétlnül jelen levő, értéktelen, szürke, hétköznapi kisemberekre...

Ferihegyről a Nyugatiig elég hosszú az út...

...főleg, ha nem tudod, merre menj. A Hét Törpe szétszóródott Spanyolországban, csak úgy, mint korábban én. Kölcsönösen megleptük egymást egy-egy képeslappal (bár nem emlékszem, hogy megadtam volna neki a címem - kicsit fura, mert irányítószám volt, házszám meg nem!). Amikor hazajött, kimentem elé a reptérre. A magam módján érkeztem meg a fogadására: késtem negyed órát, eltévesztettem a kaput, el is tévedtem, végül neki kellett összeszednie az épület előtt. A maga módján köszöntött: odavetett egy csá-t, majd egy mátrixos mozdulattal elhajolt (véleményem szerint minden rossz szándéktól mentes és abszoludt baráti indíttatású) közeledő fejem elöl. Ezek után teljesen érdektelen és szaggatott beszélgetéseket folytattunk, miközben megpróbáltunk úrrá lenni a bkv felett (tudom, tudom, naivak voltunk...). Útközben valaki a vonatunk elé ugrott, egy néni meg rosszul lett miattunk a buszon. Semmi sem érdekelte abból, amit mondtam neki, pedig a legtudományosabban előadott pesti metrós idegenvezetést tartottam neki. Amikor megkönnyebbülve sorsára hagytam a metrón, még úgy nézett ki, hogy pont lekési a vonatot haza. Szerencséje volt: 10 perces késéssel indult a vonat - így én a becsületesen eltitkolt lelkiismeret-furdalásomért megkaphattam életem első Oskar-díját. Szeretném megköszönni a szüleimnek, és mindenkinek, aki segített!
Mindezek után tíz pontban foglalta össze velem kapcsolatos eddigi tapasztalatait, amelyet spanyol élménybeszámolójának végére illesztett, így a post terjedelme másfélszeresére nőtt (és kiderült, hogy csak megszokásból simogat - hát mi vagyok én, fekete macska, hogy valaki csak úgy megszokásból simogasson?). Meg kell valljam, nagyon kedvelem őt, igazán kreatívvá tesz, nyílván mindemellett hanyaggá és lezserré is, az oldalszalonnáskenyérhagymával-típusú étkezési szokásokról nem is beszélve. Növekvő lótusz a mellkasomban. És azt is meg kell valljam, nagyon elszomorít, hogy csak addig volt a barátom, amíg szeretett. Nem vagyok különösebben szép lány, de különösebben rusnya sem. Nem túl okos, nem túl buta. Se falábú, se balerina. Semmi különös. Talán kicsit pozitívabb, mint más - de lehet, hogy ezt csak a hiúság mondatja velem. Egy kopott üveggolyó vagyok, aki a sok játéktól elvesztette csillogását, megunt játék lett, kész arra, hogy kisfiúk lyukas zsebéből kipottyanjon, elguruljon, leessen egy csatornanyíláson, és soha senki meg ne találja. De ne legyünk szentimentálisak! Végülis mindegy. Én meg majd úgyis letagadom, amit gondolok.

Ajde bozo, ajde kara

Ez egy dal refrénje, és csak annyiban jön ide, hogy a kutyánkat Karának hívják. A 'kara' (elvileg, én nem néztem utána) törökül feketét jelent. Valóban vannak szegény jószágon sötét foltok (a fejében a legtöbb, de jutott a múltjára meg a jövőjére is egy kevés). Ha nem röfögne és nem keltené messziről egy kisborjú benyomását, azt mondhatnám, hogy ő a család fekete báránya - de ez már túl magas humor lenne.
Ja, és egy hete a szomszéd bácsi paradicsommal megdobálta a kutyánkat, mert annyira ugatott, de nem találta el...

:(

Segíteni akartam. De tényleg csak segíteni. Elutaztak a szüleim, és gondoltam, szabad a pálya a jótékonykodáshoz. Első nap a Keresztapám beszélt le a fűültetésről és a pince rendberakásáról. Végülis, ki örülne, ha látná, hogy a kertje fel van ásva, és le van gyomírtózva, vagy hogy a felesleges kacatok zsákokban sorakoznak a kuka mellett. Második nap merült fel a spájz kitisztítása, mint később kiderült, erre határozottan szükség lett volna. Nem csináltam meg. Vasalni sem vasaltam. Mosogatni is csak azért, hogy ne legyen büdös. Aztán átszakadt a gát: Gusztávval reggelizni akartunk, és csak romlott ételeket tudtunk kivenni a hűtőből - akkor úgy döntöttem, kidobok még egy-két gyanús élelmiszert. Ezt (hiba volt, tudom) elmondtam este Anyunak, aki személyes sértésnek vette, hogy a hűtűnkben romlott kaják lennének, és felháborodott, hogy így leégettem a családot (mármint hogy romlott élelmiszerek vannak, amik ugye nincsenek). Hát ilyenek történtek ezen a héten.
A Dzsámivárosban készített feljegyzéseket valószínűleg kidobtam, úgyhogy most keresem őket, meglesznek, ígérem, felvésem ide is.

Szétszedtem egy széket

A széket a hozzá tartozó tükrös szépítkező asztallal Anyukám kapta a házinénitől, amikor nyolc éves lett. Amikor kiköltöztünk a panelből, Nagymamám előszedte a padlásáról és az egészet nekem adta. Lefestettük, de se újra nem lett húzva az ülése, se javítva nem lett a lába, ezért később levándoroltattam a pincébe, az asztal maradt. Ma reggel előszedtem, kibeleztem. A kóc mellett volt lilahagymalevél, szög, anyagdarabok, barackmag, bkv átszállójegy,
újságpapírcafatok, egy cetli 1943-ra datálva, kézírásos fecni, zsákdarabok. Teljesen szétkaptam, sajnos ketté is bontottam, ráadásul a teraszon. Elviszem megcsináltatni. Azt hiszem, aranyszínűre fogom festetni, vörös bársonyhuzattal. Olyan csúnya formája van szegénykének, hogy ez az új dizájn csak segíthet rajta...

Életem legrövidebb idő alatt megszervezett fellépése

Tegnap este Éd'sapám megkérdezte, nincs-e kedvünk Janisz bácsi (az ő jó haverja) születésnapi buliján ír steppet táncolni. Mondtam, hát hogyne lenne! Egy óra telefonálgatás után sikerült ötből kettő lelkeset találni, még fél óra kutakodás után volt gyakorlózeném meg cipőm, másnap délutánra úgy-ahogy begyakoroltam a táncokat, csináltam sorrendet. (Közben kisütöttem százhúsz muffint.)
Utoljára decemberben táncolt együtt a csapat. Hogy mikor voltam próbán, annak idejét sem tudom.
Ezek után nem várt és nagyon jó sikerünk volt, szinte mindenki gratulált, megdicsértek, nagyon tetszett nekik, amit csináltunk!
Vali, ne haragudj, hogy nem szóltunk előtte, de szorított az idő! Viszont nagyon büszke lehetsz ránk (és magadra is), hogy ennyi hónap kihagyás és lazsálás után ilyen remekül összehoztunk egy fellépést, ráadásul 24 órán belül!
Dórának, Zsófinak és Ivánnak millió köszönet a lelkes részvételért!!

(Halkan tegyük hozzá: nem lennék boldogtalan, ha minden héten minimum ennyi fellépésem lenne!)

Herend

A Hoissassaa nyári turnéjának utolsó állomása a Herend Nyári Fesztivál volt (ez itt a reklám helye). Jól sikerült, abszolút közönségsiker, egy néni a porcelángyárban másnap gratulált nekünk (reméljük, tényleg ránk gondolt, amikor azt mondta, fantasztikus volt). Én táncoltam a kadrelt a Pätivel meg a Mamával meg a Papával, és nem lett rossz, ki is utaltam magamnak egy nagy vállveregetést. Másnap a csoport eltáncolta a Balatonban a fél repertoárt - meg kell mondjam, szinkronúszó csoportnak sem lennénk utolsók. Persze én a parton álltam végig, és erősen kapaszkodtam Gusztávba meg a fényképezőgépembe.
Képek és videók csak a Katival való konzultáció után, és nem itt a blogon, hanem valami fényképnézegetős webhelyen.