Krasznahorkai: Az utolsó farkas - III. rész, Narráció

Mint ahogy említettem, ez az egyetlen mondat nem egy személy monológja. A szereplőkön kívül megszólal egy (korántsem idealizált, mindent tudó) narrátor is.
A narrátori pozíciót könnyen azonosíthatnánk az íróval, mint azt az iskolai irodalomórán többször megtettük. Nem lenne alaptalan ez az eljárás, hiszen az életrajzból tudjuk, hogy Krasznahorkai 1989-ben Berlinben volt ösztöndíjjal, valamint megzavar a könyv végén tett kikötés és köszönetnyilvánítás, és ha nem vagyunk elég figyelmesek, majdhogynem az író és a professzor közé húzzuk meg az egyenlőségjelet (hiszen: "miről is írhatna ő maga, a szerencsétlen, bonyolult mondat- és gondolatlabirintusával!").
Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy ki, mikor és mit mesél. A narrátor megszólalásai a kerettörténetet adják, illetve segítik a helyszínek közötti váltást, amikor időről-időre visszaugrunk a török bárba. Ehhez a narrátorhoz kapcsolható a mondat vége, ahol felkelti az érdeklődést a történet fikcionalitását illetően, miszerint az olvasott történet nem a professzor saját kalandja lenne, csak egy általa írt majd újra- és újraírt történet, esetleg más valaki története, amelyet a professzor felhasznál, vagy ezek keveréke: a professzor kiszínezett utazása.
A "spanyol kalandnak" külön narrátora van, az ő személye lehet a professzor, aki E/3-ben beszél önmagáról, vagy egy tetszőleges második narrátor, de ennek kevesebb a valószínűsége. Ez előbbit támasztják alá a professzor saját magára tett utalásai (pl. "...ez egy vadőr, kiabálta a tolmácsnő, mármint neki, mutatott magára ő a Sparschweinben..."41.p.)
Ezen felül megszólal a tolmácsnő, a sofőr, a vadőrök, valamint megszólal és gondolkodik a magyar pultos, kommentálja az eseményeket és egy ízben magát a szituációt, amelyben a történet elhangzik. A spanyol út elmesélését ugyanis mindig félbeszakítja egy-egy kiszólás, kérdés, a professzor vagy a pultos visszarántják az olvasót a bárba, hogy ott az eddig érdekesnek tűnő történet egy csapásra unalmassá váljon. Mintha a két szereplő egy történet érdekességéről illetve érdektelenségéről akarnák meggyőzni az olvasót. Narrátorok közti ellentét máshol is van: amikor José Miguel az utolsó farkas történetét meséli, megindítóan, hatásosan ad elő, míg erre a professzor nem képes, az ő mesélje egyrészt inkább csak magának szól, másrészt hiábavalóság, hiszen nem tudja lekötni a pultos figyelmét, ahogy ezeket maga is látja.
Van ebben a könyvben valami anekdotikus utóíz, egyrészt a többek által és többször elmondott történet miatt, másrészt az életrajzi adatok alapján (főleg a köszönetnyilvánító megjegyzés alapján).

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - II. rész, avagy mit sugall a tipográfia

Egy kis alakú, ízléses vászonkötésben megjelent könyvecskéről van szó, amelynek lényegi része egyetlen mondatból áll. A könyv végén található még egy rövid kikötés a könyv valósággal való kapcsolatáról illetve egy köszönetnyilvánítás, de ezekre később visszatérek.
A mondat jól szerkesztett, eltekintenék attól a néhány hibának a nyelvtani szempontú elemzésétől, amelyek valószínűleg véletlenül csúsztak bele a szövegbe (mint pl. a 7. oldal alján: ...mert hiába akarta [őket] ezzel a tulaj becsalogatni, ide egy bárba, ahol alkoholt is mérnek, a törökök egyre inkább csak tévedésből jöttek...). A tagolatlanság, tömöttség mindamellett elég ijesztő. Egyrészt embertelen (vagy inkább élettelen, de még inkább hangtalan, hiszen a párbeszéd, a kommunikáció tipográfiája nem tud ilyen tömör lenni, ennek ellenére ez egy folyamatos beszéd, mese, csak a narrátorváltások miatt nem mondhatjuk, hogy teljes egészében egy monológ lenne), másrész megkívánja az olvasótól is azt az egy levegőt, amit az író is vett. Nehéz újra meg újra belerázódni a gondolatfolyamba, ha egy percre félrerakjuk a könyvet, könnyen a magyar pultos sorsára juthatunk, hiábavaló lesz a történet elmesélése, ha nem tudunk figyelni. Az életműnek szerves része ez a fajta nagyon hosszúra nyújtott mondat. Számomra ez a lezáratlanság, lezárhatatlanság képzeteit hívja elő. A pont, mint a klasszikus mondat, gondolat zárásának jele itt valójában nem zár, hanem újabb és újabb kérdőjeleket hív elő.
A hosszúság felvetheti azt a kérdést, hogy novellával vagy kisregénnyel van-e dolgunk. Ha novella, megjelenhetett volna novelláskötetben, de a "kisregény" kategóriából is kiszorulni látszik. Azzal több kritika is foglalkozott, hogy mi indokolja a külön kötetben való megjelentetést, még fel nem fedezett jelentőségű mű vagy csak médiafogás lenne?

Útravaló

Te elrepülsz s én
meszes szívemben őrzöm
ujjlenyomatod.

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - Közjáték

Mivel nem lineárisan írom a dolgozatot, egy kicsit várni kell majd a következő bekezdéssel, és előfordulhat, hogy részeket újraírok - de most úgyis ez a divat :)

Krasznahorkai: Az utolsó farkas - I. rész, bevezetés

Próbáljuk meg összefoglalni, mit találunk ebben a vékonyka kis ajándékkötetben. Csak néhány szempont szerint, hogy teljen a hely, és hogy jó nézzen ki. Haladjunk kívülről befelé: nézzünk meg a borítót és lapokat (úgyis olyan fontos a szöveg tényleges térbelisége, no nem?), utána realizáljuk, hogy ez egyetlen egy mondat, majd ereszkedjünk le a tagmondatok és szavak szintjére, hogy megvizsgálhassunk, tulajdonképpen ki beszél és hogyan, és amikor már minden betűt összepárosítottunk a lehetséges beszélőkkel, akkor bukjunk megint a felszínre, hogy összerakjuk, amit láttunk, és levonhassuk a végkövetkeztetést: lehet, hogy a legnagyobb Greenpeace novellával van dolgunk?