Vége

Szépen felöltöztem és sminkeltem. (Najó, ez utóbbi elég eklektikusra sikerült, úgyis lekopik a buszmegállóig.) Még várom, hogy szépen megszáradjon a hajam, aztán tolok egy kis vacsorát, és mehet a parti. Idén nagyon sok minden történt. Nagyokat fordult velem a világ. Ja, és tegnap reggel futottam 13 km-t Micimackóval. Nagyon büszke voltam magamra.
Ennyi voltam idénre, mindenki menjen békével.

Á. Zsolt [1]

(Vasil és én)

Szárnysuhogtató erdők mélyén kereslek a rozsdabarna avarban.
A csöndre lélegzetem ránehezül.
Szárnyukvesztett angyalok bolyonganak így, istenük nélkül.

A szám egy befagyott vértó,
csak a te fényed ébresztené föl.
Kelj föl
pirkadj
derengj
légy

Késik a hajnal, kifordított üst az ég.
Füst és kávé után,
a ködbe vesző homály mélyén csillog szembogarad barna kitinpáncélja.
Nyakamba mászik, hajamba akad, titkosan rág, belülről kifele halad,
amíg teljesen fel nem emészt és meg nem adom magam.
Nincs rajtad kívül játék, mert te magad vagy az.

A szám a fény, ami tested fölé nyílik.
Nem vér a vörös, ami folyik
az az ajkam

A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a játék
és rajtad kívül minden csupa vér.

Csak a csókok.
És a sűrűre fonott ujjak kalásza.
Kipereg az idő kezeink közül, száraz szemeink forgatja a halál,
a vakbuzgó élmunkás.

tenyeremmel simítom homlokod
csókjaimmal tisztára csókolom
csillagfényes tested
mert nagyon szeretlek
meghalok a bűneidért

Boldogságunk ködként lebeg a tájon.
Mint tiszta hajnalok alja, vércsíkosra kaparom az arcom.
Testedbe kapaszkodom. Szép.
De ha felkel a nap, véget ér a játék.

Pirkad
A szám a fény, ami a tested felé folyik.
De nem nyílik, mert elfogyott a vér

Áttetsző hajnal boronálja ráncaim.
Arccal a földnek fekszem.
Kifordult szemeim utolsó képe te vagy.
A test csak játék.
Párolog a vér, mint a tavaszi harmat.

Elfáradtam létezni,
a szavak megfagytak az ajkaimon.
A hó is csak egy gúnyos mosoly a hajnalban,
amikor jön az este és minden kék lesz
a feledéstől


[1]
Radnóti: Az áhítat zsoltárai (részlet)
A búnak áttetsző tiszta hajnalán
te vagy a föld, a test, a vér
és terajtad kívül minden csak játék.

Ünnepek között

Olyan sokat ettem Karácsony alatt (3 nap), hogy már rossz volt nézni. A hivatalos karácsonyi zabálást egy vasárnap kora este, de még szigorúan 6 előtt elfogyasztott fokhagymás-sajtos-tejfölös lángos zárta - Mama volt a felbújtó és a tettestárs egyszemélyben, "az utolsó zsírcseppig"-felkiáltással.
Ma igazán diétás répát rágtam, meg persze volt még némi céklaleves is raktáron, de délután úgy megkívántam egy kis bejglit... szerencsére Apum mind elvitte reggel. Hüpp.
Ennyit az idei hízókúráról.
Muszáj fogyni. Mindig muszáj. Csak muszájok vannak. Jól kell kinézni. Bár a szeptemberi holdudvaron elég szép széles-fényes, ez valójában nem sokat jelent. Csak az egyet kéne megtartani, aki tényleg tetszik. Muszáj!

Karácsony másnap

Amikor elkezdtem gyakorolni hegedűn a karácsonyi repertoáromat, Tesóm ijedten szaladt be, ugyan mit flexelek ilyen elméyülten a szobámban? Szóval kiszavaztak a házi csillag születik-ből, és idén sem hegedülhettem a családnak. Valójában Nagymama szívét szerettem volna megrezegtetni, de Anyu azt mondta, ne tegyem ki őt ilyen sokkhatásnak ezen a szép ünnepen. Nem baj, most mindjárt bemegyek Nagymamához, és karácsonyi vip koncertet adok neki. Csordapásztorok, Mennyből az angyal, Krisztus urunknak - ez a mai program, és a Dicsőség mennyben az Istennek is, ha sikerül addig gyakorolni. Sajnos még mindenki alszik a házban. De már nem sokáig...
Ja, és tényleg azokat kaptam, amiket vettem magamnak, meg még néhány apró meglepetést, úgyhogy nagyon örültem.

Karácsony

Jön a Karácsony. A Nap, amikor legálisan kerül hal az asztalra.
Három napja ajándékok után futkosok. Meg könyvtárba. Azt hiszem, csomagolópapíron kívül minden megvan. Nagymamám és Édsapám helyett is én veszem az ajándékot magamnak. Mert senki más nem ér rá ilyesmire a családból, csak én. Még nem tudom, mit veszek, de biztosan nem kötöm az orromra. Teszem hozzá, amúgy sem szoktam sok dolgot az orromra kötni, talán, mert idétlenül néznék ki. Berni egyszer egy hajszálat csavart az orra köré. Mondtam neki, milyen nagy orra van, hogy ilyesmit tud vele, mire halálosan megsértődött.
A Tesóm csont alakú plüsst kért - gondolta volna valaki, hogy ez kis hazánkban hiánycikk? Gyorsan rá kell állni a gyártására, mielőtt valaki elhappolja a tuti ötletet.
Apámnak az 1001 étel, amit meg kell kóstolnod, mielőtt meghalsz c. könyvet veszem meg. Aki olyan kijelentésekkel dobálózik, hogy a cukkini nem létezik, mert ki látott már zöld tököt, az megérdemli, hogy ilyeneket tojjon neki a Jézuska.
A város tele van boldog bolondokkal, és ez jó.
Most nagyon jó a kedvem, ma egészen feltöltődtem :)

Lennék én szerény, de nincs mire.

Rozmaring Kázmér képei alá

Rajom az örvény.
Nem szabály: törvény, ahogy kanyarodik ez a végtelen spirál.
És benne én, a rizsszemnyi hal.
Síkom előtted a fal, megennél, ha nem lennék kép, nyálad csorgatja az éhség.
Bőségszarunk vége mutat lefelé utat a mélybe, kettőből háromdébe, agyad kapaszkodó képzeletében kavargó tenger titkos fenekére.
Ahova nem látsz le.
És ahonnan nem látlak én sem.

Összességében elég jó hetem volt: bezsebeltem néhány ötöst, megejtettük a nagy beszélgetést az észt tánccsoportban (aminek pozitív eredménye lett, vállveregetés kiutalva), és néhány percig még ezt is elhihettem, hogy fontos vagyok valakinek. Mert szép, ha az embert szereti a családja, de az azért picit más, mint amikor férfiember szereti. Rozmaing Kázmér (nevezzük így) ugyanis visszamondta az eheti találkozót - gyanítom, tőle sem kapok jegygyűrűt karira, ha egyáltalán megemlékezik rólam ezen a szép ünnepen.
Sebaj.
Illetve: afenébeis! Igenis baj. Nem azon az egy ajándékon múlik, tényleg, hanem az önbecsülésen. Nálam csúnyább és/vagy kövérebb nők rohangálnak pasival a kezükben. Azt kell hinnem, Guszti megátkozott, de nagyon. Na megállj, Guszti.
Szóval, minden tökéletes, mert nem zargat senki, lehet tanulni meg ismerkedni bátran.
Azért Rozmaring Kázmér két szép szeméért elmorzsoltam egy könnycseppet a magaméban, bár elég túlélhető történet.
A nagyobb baj az, hogy ezen a héten még nem ittunk Mamával, pedig igencsak kéne. Feltétlenül bepótoljuk. A hét mottója, ennek ellenére, vagy pont ezért: "There's no vodka left, what shall we do my friends?" (Rotfront)

Ausztriaturné 2009, 1. felvonás

A megszokott badeni nagyszínpadon túl most elmehettünk Mariazellre egy még nagyobb színpadra (2x3 méteresre), ezért hívjuk idén turnénak a jelenéseinket. Az eddigi tapasztalatok nem készítettek fel a színpadtól 3 méterre elhelyezett máglya füstjére, amivel a szervezők a közönséget akarták szórakoztatni, de a szembeszél miatt mi szívtuk. Annyira megható volt, amikor átadtuk a csillagszórókat, hogy elsírtam magam. (Nem túl látványosan, remélem, csak úgy elkezdett folyni a könnyem, hogy meghajlásnál mind a stagere pottyanjon. Jó lett volna aztán sírni egy nagyot, legalább a smink lejött volna. Egyébként minden rossz azért történt, mert előadás előtt nem rúgtuk seggbe egymást, ahogy szoktuk - nem vagyok babonás, de ebben lehet valami.) Az idő egyébként szupi volt, még túl meleg is, az első szám után levettem a sálam, és legközelebb biztosan nem veszek trikót. (0 fok körül Mariazellen, +4 körül Badenben.) Előadás után nyakunkba vettük a várost, én ráadásnak Pankát is, megnéztük a templomot meg a tornyát (Mátyás király építette rá, azért néz ki úgy, mint a Mátyás templom), aztán hazahajtottunk. Panka annyit köhögött a kocsiban, hogy csoda lesz, ha nem kaptam el tőle semmit.

Másnap, Badenben minden jól ment (seggberúgás megvolt), szinte flottul. A sminkemet én késztettem el, teljesen egyedül, korrektortól a pirosítóig. Büszke voltam magamra, csak egyszer kentem félre. Sushi makit ebédeltünk. A szójaszósz íze a szalonnalére hasonlított (volna, ha lenne szalonnalé).

Nem tudom, mi ez a sok zárójel, nem szoktam. (Pedig szeretem a jeleket:))

Könyvtárban

Némák a könyvek,
nem beszélnek.
De tompán puffannak
a sok száz oldalas csendek.
A papír zizeg, sistereg,
ahogy végigpörgetek
néhány tucatnyi kötetet.
Nyögnek a nehéz polcok.
Mint a fiatal leánytorkok.
Halk reccsenéssel sírják vissza
a gyöngéd tudós-kezeket.

Szeretem a könyveket.
Ahogy koppan a lexikon sarka,
és ahogy a százéves plakát
porrá olvad, anyaga olyan lágy,
fátyolként hullik alá,
ahogy óvatosan lapozom.
Szemem elmereng a sorokon.
Csak nézem, de nem értem.
Puhán futtatom végig az ujjam
egy-egy díszesebb gerincen.
Mennyi karc és repedés.
Bőrhuzatban édes remegés
ez a sok tudomány.

Mint a tested fürdés után.
Pergamen-száraz a kezem,
úgy simogattalak, mint most a könyveket:
ameddig lehet és ameddig bírom,
minden örömöm és bánatom
a hátadba írom,
hogy könnyebben elfelejtselek,
ne találjam meg a feljegyzéseimet.
Most mégis itt vagyok,
néhány öreg könyvgerincen
matatok valamit eltökélten,
pedig felejteni akarok,
és nem megy és nem megy,
mindenre emlékszik az ujjbegy,
szakadjanak rám a polcok,
ha úgy egyszerűbb és könnyebb!
Nem beszélnek,
némák a könyvek.

Vers(s)író verseny

Nem szoktam beküldözgetni magam mindenféle pályázatokra, de néha kivételt teszek. A legutóbbi kivételre kb. egy hónapja került sor, szombaton volt az eredményhirdetés (a két Vaszil-átiratot küldtem be, Vaszilostul).

Az jászai díjas igazgatónő rövid beszédet tartott, majd felkérte az önkormányzat képviselőjét, hogy "nyissa meg és üdvözölje önöket". Én megnyíltam, semmi gond.

A bácsi azzal indított, hogy van egy rossz meg egy (vagy több) jó híre. A rossz: válság van! A jóra már nem emlékszem, annyira meglepődtem ezen. Aztán még azt is mondta, hogy változik a világ, ezt pedig abból szűrte le, hogy negyvennyolcban lehetett forradalmat csinálni egy verssel, ma meg nem lehet. És hogy épül az új főutca, meg sok a köztéri szobor, meg hogy a kultúra soha nem lehet anyagi kérdés (ő biztos nem spórolt még koncertjegyre) és hogy mindenki tegye a dolgát. Már nagyon el voltam vakulva.

Aztán visszaadta a néninek a szót, aki, hogy felcsigázza a közönséget, bekonferált két erdélyi színészkollégát, hogy olvassanak ízelítőt a mezőnyből. Gondoltam is rá: nehogy felolvassanak itt engem a futottak még kategóriában, én nyerni akarok.

Hát nem, mert mint kiderült később, az ízelítő tulajdonképpen a győztesek műveit jelentette!

A novellák jók voltak, abba nem kötök bele, bár volt olyan, ami kicsit nagyon elvont volt, de hát nem kell nekem mindent megérteni.

Node a versek. Kérem, tényleg itt tartunk? Nem mondom, hogy rosszak. De nem tudom elhinni, hogy majd' 300 vers közül ezek voltak a legjobbak.

Namármost, gondolkodjunk el, miért nem nyertem.

a) Nincs sok ismerősöm a szervezők között. (Tényleg nincs, de akkor minek a jelige?)

b) Nem jutott el a pályázatom a címre. (Bár személyesen adtam le a portán a borítékom.)

c) Nem vagyok amatőr - ugye ez volt a feltétel. (Ez nagyon nagyképűen hangzik, de elnézve a nyerteseket...)

d) A verseim tényleg rosszak. Vagy Vaszil versei a rosszak. Vagy mind a ketten bénák vagyunk, és nem képviseljük a megfelelő szinten a magaskultúrát.

Nem tudok mire gondolni. Nyilván túl fogom élni, de azért engedtessék meg, hogy egy könnycseppet elmorzsoljak a szemem sarkában, hol tart ma a magyar (amatőr) irodalom...

Egy szinten

Azt hiszem, csúnyán süllyed a szintem. Egy AFC számot hallgatok. Vagy ez már a sznobizmus?

V. Nemzetközi & Országos Salsa Táncverseny, Budapest

Szépen beondoláltam a hajam, kihúztam a szemem, mélyen dekoltálódtam és felvettem egy barátságos mosolyt. Indulhatott az este, nagymamástul, barátnőstül, családostul.

A versenyt a Campona mellett rendezték meg, egy szép művelődési házban, jó hangulatban, sok külföldi vendéggel. A verseny fővédnöke a kubai konzulasszony volt, személyesen.

Fél órás késéssel egy nagyon autentikus produkció nyitotta az estét, kubai táncosok, akik közül kettő zsűrizett is. Kilenc országból érkeztek lelkes emberek: Kazahsztán, Lengyelország, Izrael, Szlovákia, Kuba, Románia, Magyarország... (a másik kettőre nem emlékszem). A lengyel szóló srác mecdós figurának öltözött, piros-sárga ruciban. A románok egy kis népitáncot raktak a koreográfiájukba. Mindegy, úgyis a rendező tánciskola táncosai nyertek.

Négy kategóriában lehetett indulni. Az első, a salsa á la Amerika, nem volt túl izgi, egy szlovák pár nyert. A kubai salsa kategória volt az érdekes, mert abban indultak a tesómék, de sajnos nem nyertek, Robcsiék viszont a másodikok lettek, sőt, övék volt a kategória legjobb koreográfiája és az extra különdíj is! (Jellemző: egy tánctanár-páros nyert...) Tesómék nagyon ügyesek voltak, de mintha nem tudtak volna eléggé feloldódni. Saci végig görcsösen tartotta a karját, nem húzta ki magát, Andris megint takarásban vezette le a fele forgást. De bízom benne, hogy jövőre Robcsiék megint másodikok lesznek, csak ezúttal a tesómék után...

Futott még egy freestyle kategória, abban egy nagyon dögös lánycsapat vitte a prímet, a rueda kategóriát pedig a már említett szervező tánciskola növendékei nyertek. Megint úgy volt, ahogy lenni szokott: a közönség tudta, mi az igazság, erősen tapsolt a második helyezettnek, akik bizony jobban megérdemelték volna a győztesnek járó tortácskát...
Részemről büszke vagyok az öcsémre.

- El kéne már ennek az országnak egy jó disznóbőrperzselő nő! - mondta János rám kacsintva.
- S minthogy a szükség égető - folytatta - nem várhatunk tovább, keresni kell egy igazi magyar lányt, kinek tüzes pillantása lángra lobbantja a legkisebb disznóbőr szőrtüszőt is, és fénye reményt gyújt a küszködők és elesettek szívében, és egy nagy, össznépi disznótor közönsége együtt énekelhetne egész este, és mint gömbölyödne gömböc és nyúlna kolbász, úgy kanyarodna a tömegből a tánc. Mulathatnánk szabadon, csak a sonkát kötné kötelék, folyna bor, folyna vér, fogyna a kakukkfüves zsíros kenyér.
- Szép lenne - bólintottam. És mint egy oldal szalonna, lógtam e gondolat sarokvasán tehetetlenül és némán, hallgattam, annyi neszem sem volt, amennyit egy szalonna jókedvében hallatna.

Kívánom neked, ha odamész:
nyeljenek el a repedt pincék,
csípje arcod pirosra a vodka,
torkodból sör habozzon fel,
és tapadjon kezedhez
a kocsmák minden mocska,
ragadjon örökre
a fapadhoz feneked,
hogy ne tudj mozdulni se,
ott érjen váltakozva
a reggel és az este;
árnyak lessenek
minden sarkon,
jóféle magyar lányok
hajoljanak feléd
a füstös boltívekből,
rántsanak le ágyaikra,
és ne hagyjanak békét
míg az élményektől
túl nem csordulsz;
ezer templom tornya
zuhanjon rád
és szakadjon nyakadba
sáros hó és ónos eső,
és a krakkói szép nők
szennyes fürdővize;
hajnalban feküdj kiterítve
a Rynek márványos padján,
kacagjanak ki a parádés lovak,
úri hintók, szekerek kereke
kopogjanak össze-vissza fejeden.
Ez minden, amit szívemből kívánhatok.
Hogy akadjanak csodák
magányos horgászbotodra,
amit csali nélkül lógattál
az éjszaka csillagos vizébe.
És ha reggel felébredve
nézelődsz szállodai szobádban,
ne tudd miért, hogyan, honnan
ez a sok tarkabarka gondolat
és párnád miért csupa csillámpor -
ne tudd, hogy ez az éjjel igaz
vagy csak álom volt.

Vak vendéglátás

Ezen a héten olyan helyeken ettem és ittam, melyeken nem jártam eddig, és legközelebb is csak akkor fogok, amikor egy nagyon gazdag néni vagy bácsi géppisztolyt szorítva bármely testrészemhez megkér erre.
Vasárnap este, amikor egy ismert budai bevásárlóközpont alagsorának elegáns klubjában Hans annyit fizetett egy üveg borért, amennyiből Mamával ketten fél óra alatt derekasan be tudunk csiccsenteni, még nem gyanakodtam, főleg, hogy a maradék fél litert felvittük a várba, ami igen nagy lazaságra vallott.
Hétfőn este azonban bekeményített: közölte a városba jövet, hogy ő akkor gulyás. Mondom neki: azért ne legyünk vicces kedvünkben. De, de, ő gulyás, hol lehet olyat enni? Kizárólag überturpista helyeken, édes fiam. A busz viszont nem állt meg a Gellért téren, úgyhogy végül a Lámpásban kötöttünk ki. Kedves, figyelmes személyzet, olyan tízből tizenkettes egészen el voltam ájulva. Hansnak gulyás piros zománcos edénykében, ahogy kell, nekem csilis-kókuszos leves, malomkerék nagyságú tányér alján két deci finomság. Tényleg jó volt. Desszertnél kiderült, hogy a gyereknek mogyoró allergiája van. Semmi vész, így ugyan ugrott a magyar desszertek java, de egy csokibögrében érkező tiramisu és egy dobostorta pont belefért.
Egész rosszul lettem. Folyt. köv.

Vendéglátás

Hans a városban van, és engem akar. Én a városban vagyok, és aludni akarok.
Még mindig nem dőlt el, ki kinek a vendége ebben az egy hétben. Egész másfajta hinta ez, lévén egy pasiról van szó, akinél nem vagyok biztos, nem keverte el véletlen a Bangkok repjegyét egy budapestire . A jót-beszélgetünk-igaz-én-nem-beszélek-angolul jó játék, de fárasztó és már nagyon unom. Tetted már fel azt a kérdést egy idegennek, hogy vannak-e olyan kérdések, amiket túl korai feltenni egy idegennek?

Csend van és hó és te és a város.
A Rynek Głównyn
a mézeskalácsházak tetején
mint a szitált porcukor,
csillog a hó.
Vagy liszt? Vagy inkább só?
Sót nem sokat ehetünk -
na de lisztet mennyit?
Nem feszíti beleid
ez a tömény szénhidrát,
ahogy szemeddel falod a teret?
Ez a csoda-éhség,
ami mozgatja életed,
és amit szomjazol voltaképp -
tudod te pontosan, mi kéne neked?
A Kościół Mariacki szédülő tornya?
Az emberi gondolat mélye?
Nézz a szemembe:
én vagyok a csoda.
Csókom íze a tiltott gyümölcsé.
Az ősi kísértés kísér
vagy képzeleted kísértete?
Barna házak tetején
csillog valami fehér.
Csend van és hó és csak te.

Vers őszilével [1]

Szia!

Emlékezz vissza, hogy jártuk az erdőt, szüntelen tapodta lábunk az ösvényt, és mennyire a pokolba kívántuk ezt a levélhullató őszt, a félig meztelen fákat, az erezetes sárga leveleket.
Én nem tudom levetkőzni a nyarat.
Megtartottam a leveleimet, mindet, amiket neked küldtem volna.
Nem vitt rá a gravitáció. Vagy a postabélyeg.
Pedig, emlékszel, hogy hemperegtünk az avarban?
Alattam lüktetett a föld, fölöttem a szíved - vagy fordítva, már nem emlékszem.

Simogatom fényképed aranyos keretét, kicsit lepattogzott a festék itt oldalt, kézfejed felett.
Gyertyák fényét csillanja vissza üvegszemed kékje, bevilágítom lángjaival az egész fekete észt éjjelt, Tartu ege visszatükrözi pici fénypontjaim.

Nincs mit mondanom. De ha lenne se lenne kinek. Így is túl beszédes a némaságom.
El lehet felejteni az anyanyelvet?
Mert ha igen, szeretném minél előbb elfelejteni a szavaidat. Amikkel becéztél, amikkel szidtál, azokat, amelyeket messziről kiabáltál utánam az utcán, és azokat is, amiket suttogva ejtettél fülembe, mikor magad alá gyűrtél. És azt is: szia!

Feltámad a szél. Remeg a fákon minden megmaradt levél.
Reggel az egyetemre menet rugdosom a hullott leveleket.

Kint vagyok, mert kijöttem, ide nagyon messze. Nem elég messze. De ha bemegyek, attól még nem leszek bent.

Bent - hozzád, veled, neked.
Kint - mindenhol máshol, mint ölelésed, a kint az a valahol, ahol nagyon nem szeretek lenni.
Nyelvem megrabolt.
Szótáram egyszerre a minden és a semmi.



[1]
Mincsev Vaszil: Őszi levél

Tere
A süvöltő emlékek szele
eléd sodorja az őszi leveleket.
Aranygyertyák a múlt oltára elé,
míg az éjszaka nem veszi ölébe.
Minek mondjam azt a szót?
Csak azért, hogy a magyar nyelv inkorporáló voltát bizonyítsam be?
Nem azért jöttem, hogy az észt nyelvet tanuljam végre meg?
De.
Csak nincs kinek mondanom
Armastan sind,
Armastan sind.
Bár szépek és magasak mind -
de a tartui szél is csak tehozzád visz, tehozzád int.
És (mintha) szívesebben lennék
egy őszi levél ablakod előtt,
kint.

Egy vers alá[1]

Az évekkel nem alkudozom, nem veszekszem, ha jönnek, nem szabódom, ha valahol bő vagy szorít, amit rám szabtak könnyelműen.

Polcaimon arról álmodnak a könyvek, hogy egyszer kirügyeznek.
És hogy majd a múzsa szedi csokorba a hajladozó sorokat.
És kiszóvirágzik a félénk főnév.
És a szemérmes szintagmák karöltve járnak.
És kivirul a világnak világa, úgy gyújt fényt a néma éjszakában.

De összegabalyodik nyelvem a számban.
Hol van a kard, mely egy érvágással megoldja nyelvem, és a bennakadt szó folyama rizzsé duzzadhat, hogy megetethessem vele a jó szóra éhezőket, akik aztán szófosást kapnak és hangosan átkoznak el, hogy hal(l)jam?

Hol van a kard, hogy levágja a fennakadt hangokat, a cinkos néma - de akiben megmarad a szó, pont az lesz az áruló?

Nyár nyár után múlik, és telet követ egy újabb tél.
Sárga papírlapok porladnak kezeim közt semmivé.
Az évek újra- és úrjaszülnek gondokat.
Reggelente egyre fáradtabban öltözik fel bennem a gondolat.
Új papír széle sebzi fel kezem.
Vérem oly vöröslő, mint őszes hegyekben az alkonyat.




[1] Mincsev Vaszil: És igen

Az évekkel nem alkudozom én
A polcaim csak álmodnak
hogy könyveim majd egyszer
kivirágoznak
De régen már a balta
a szárnyaik levágta
a leveleik sárgulnak
csak fakulnak az évek során
Az évek meg csak lankadnak
mert egyre többen vannak.

A jótett magában hordozza büntetését

ezt mondta nekem egy bácsi, azok után, hogy átadtam neki a helyem, majd megkérdeztem, hogy kell-e segíteni leszállni, majd a sikeres leszállás után dolgomvégeztével nekimentem a buszmegálló-táblának kukástul. Kedvesen elbeszélgetett velem a sarokig. Az első ember volt a héten, aki nem nézett rám furán, nem akart megdugni, nem undorodott tőlem és nem szólt be.

Vér-képes-lap

Miután sikerült némi fizikai és pszichikai erőszak árán meggyőznöm az adminisztrátor néniket, hogy már nagyon is adhatok vért, levettek az indexről. A doktor néni viszont úgy küldött el, ahogy kell: ilyen vörösvérsejt számmal el sem lehet pirulni, nemhogy adakozni (ahol 125< kellett volna, ott nekem csak 119 volt). Egyek zöldséget meg vasat. Elmehet a Maja a jó MÉHbe...

Futólépésben

Mama meglátogatott ma. De ahelyett, hogy táncoltunk volna (ami egyébként a kerület jogos elvárása volt), csak szaladgáltunk fel-alá a patakparton nagyjából hatvan percig. Igazán üdítőleg hatott testünkre és lelkünkre egyaránt. Mama hozott sütit, de nem tudom, miért - valahogy a süti nem illett bele egészen a wellness-napba, amit terveztünk. A családom a kóstolás után úgy döntött, egész hetes edzéstervet állít össze nekünk...

Kutatók éjszakája 2009

Mát tavaly is részt vett a Finnugor Tanszék a Kutatók éjszakáján. Idén az előzőhöz nagyon hasonló programokat szerveztek az illetékesek: táncház, játszóház, irodalmi programok, mini nyelvleckék, teaház, étel- és italkóstoló, kiállítások, útibeszámolók, könyvvásár. Természetesen most is volt olyan, aki feltette a kérdést: bebizonyították már a rokonságot? (Gyengébbek kedvéért: nyelvészetileg már száz éve igen, genetikailag meg nem mutatunk nagyobb rokonságot a törökökkel, mint a finnekkel.) A lelkes szervezőknek hála minden flottul ment. Engem is befogtak: két könyvet adtam el a vásárban.

Hogy ki kinek tett szívességet, amikor úgy alakult a történelem, hogy a Höjszi a Könyvtár Klubban lép fel és tart táncházat hatvan perceben, nem tudjuk. Tavaly az I. épület alagsorában rendeztünk táncházat, és azt kell mondjam, jó volt, mindenki élvezte. Hogy most miért kellett fellépni, vacakolni a ruhákkal, a figurákkal meg egy kicsi és sötét színpaddal, ami megoldhatatlannak látszó feladatok elé állította a csoport vezetését, nem tudjuk, és nem akartunk senkit megkérdezni, egyszerűen azért, erre nincs jó válasz, azon kívül, hogy negyven kettő.

Az utolsó hetekben minden összezavarodott. Annyiszor váltottuk meg a világot Mamával vagy Katival, hogy szabályosan belefáradtam abba, hogy szélmalomharcot vívjak valamivel vagy valakivel, aki képtelen önvizsgálatot tartani. A felvételek jól mutatják, hogy eredményeinkkel korántsem lehetünk megelégedve - és ez most nem valami demagóg duma. Messze vagyunk attól, amire a vezetőség már most büszke. Ezer sebből vérzik a történet. Persze, én sem vagyok tökéletes, és az dobja az első követ, aki sosem felejti el a kadrel sorrendjét (ja, itt egy nagyon aranyos változat, a mienktől kicsit eltér: http://www.youtube.com/watch?v=GdiRDSgSszM ). De könyörgöm: miért? Tehetetlenül állok szemben az emberi szeszéllyel, ami veszélyesebb minden furfangnál, gonoszabb, mint az amerikai tinifilmek szőke pompomlányai.

Höjszi fellépés

Aki szeretne, megcsodálhat most pénteken a krampusz pinceklubjában, 18-18.25-ig leszek a színpadon. Várok mindenkit szeretettel.
Most lépett ki a csapatból a legjobb fiútáncosunk. Részemről az ő emlékére táncolok, abban a reményben, hogy még egyszer táncolunk együtt.
Ez még egy nagyon régi kép a herendi fellépésről.

Folyton változnak az emberek?
Nem csak szép szavak.
Én például esténként nem fürdök,
hanem egyszerűen levedlek.
Belül, a bőröm alatt
szorgalmasan dolgozik
a természet egy kis teremtménye.
Csodálatos. Helyettem megoldja.
Én meg nem csinálok semmit,
csak lábam lóbálva
várok az utolsó vedlésre.

Érettségi találkozó magyar tanároknak II.

Az Országos Széchényi Könyvtár büfésnénijének zsíros kenyér-kenő csuklómozdulatáról nem egyszer hallottam, hogy a tökéletesség határát súrolja (inkább simítja), mégsem mertem ma bevállalni - hátha meg kell még szólalnom a megjelent összes egyetemista nevében (magyarul egyedül a sajátoméban). Pogácsával és presszókávéval felfegyverkezve leültem egy bácsi mellé, aki a szemináriumon a kánon ellen érvelt, és megkérdetem, hogy is megy ez. Nagyon kedves volt, nem küldött el, készségesen és hosszan válaszolt. Beszéltünk egy pár szót magánemberként is. Egy híres színész papája - de nem hasonlítanak. Aranyos volt, és ennek nagyon örültem. Ha valóban őszinte volt az arcjátéka, akkor ő is örült nekem, lévén, hogy én szintén próbáltam ha nem is aranyos, de legalábbis kedves lenni. Esti iskolában tanít, fájlalja, hogy nincs motiváció, és a kánont nem tartja túl jónak, bár az amúgy időnként leszelektálja önmagát. (Muszáj neki, amúgy sem fér bele soha semmi abba a négy évbe.) Meg hogy amikor Homéroszon keresztül tanultak a gyerekek görögül, akkor azt könnyebb volt elemezni.
Az előadó teremben találkoztam egy frissen végzett kollégával - olyan fiatal képe volt, azt hittem, sorstárs. Nem nyertem, de kedves ember volt.
A következő programként Brassói Sándor előadása következett az érettségikről. No, van még mit javítani rajta, ez reggel óta bőven kiderült, a bácsi picit le van maradva. Persze, általánosságban ezek az okosságok soha nem fognak eljutni az illetékesekhez, de próbálkozni lehet. Megint volt szó az egyetemekről - be kell valljam, nem értem, miért jó, ha a középiskola diktál, szerintem ez megint csak a lebutítás jele, arra meg köszönöm, nekem sincs szükségem. Egyszerűen nem jó olyanokkal egy óra járni, akik buták, na.
Az egyes szemináriumok beszámolóinak fontosabb kérdései a pontozás, szaknyelv, a szóbeli szubjektivitása és a kronologikus tételsor voltak, és surprise, surprise, a nyelvészetről megint nem esett egy szó sem. Tetszett viszont a feladatbank ötlete.
Végül Arató László ismertette a Magyartanárok Egyesületének álláspontját. Itt már kicsit hazamentem volna. A problémák: erős szerzőközpontúság, tanárok felkészületlensége, nehézségi fokból adódó botrány, gyakorlatiasabb szövegek a szövegértésben. És persze: legyen minél egyszerűbb.
A szünet után Raátz Judit tanárnő órájára ültem be, és nem csalódtam. Kiosztmánya praktikus és használható volt. Rávilágított arra, hogy nem szabad elhanyagolni olyan témákat, mint retorika, stilisztika, pragmatika. Módszertani tippjei a mostani egyetemi tananyag része - szinte elképzelhetetlen, de igaz, hogy a jelenlévők nem hallottak Kagan kooperatív tanulásról szóló könyvéről. A tanárnő szerint a középiskola első évében csak retorikára, szövegértésre, érvelésre kéne tanítani a diákokat, majd onnan könnyen lehetne továbblépni. Vagyis alapozni. És lehet, hogy akkor a műelemzést már a kölykök is élveznék.
Amikor kijöttem az épületből, ragyogó idő volt. Napsütés, szellő, hú, nagyon odavoltam, tetszett. Elsétáltam a Galériába műsorért, megnéztem a várost a vár teraszáról, aztán a Nemzeti Táncszínház felé kanyarodtam - ott két lány meg egy srác zongorás koreográfiát adtak elő a büfénél. Nagyon tetszett. Hiányzott már egy kis macskaköves séta. Természetesen magas sarkú cipőben egy autóbusz műbőr ülésére jobban vágytam volna, de mivel ez a helyzet nem állt fenn, vidáman leszlalomoztam a turpisták között a Moszkva térig.

Érettségi találkozó magyar tanároknak

Elegánsan késtem negyed órát, de a lényeg megvolt: azért a két-három ezer diákért nagyon meg kell dolgozni. Továbbképzések, utánaolvasások, extra időpocsékolás - merthogy még így sem mindig sikerül. És egyre kevesebben vállalják be. Mert az a csúnya felsőoktatás nem tudja eldönteni, hogy szeretne-e emelt szintű érettségit vagy nem, akkor meg minek strapálja magát az ember gyereke?
A fő problémát a megoldókulcs kidolgozatlansága és a bizonytalan pontozás jelentette. Hiányolták továbbá, hogy nincs tétellista már tavasszal, és ráadásul nincs hozzá szakirodalom sem - így nehéz kidolgozni a vicces és szakmaiatlan című tételeket. Az, hogy a szövegértelmezős feladatokban kortárs szépirodalmi vagy nem szépirodalmi szövegek szerepeljenek, kb. minden fórumon beszédtéma volt. A kortárs szépirodalmi szövegekhez ugyanis nem elég képzettek a tanárok, nem tudják megtanítani, ugyanakkor az irodalomtól sem tudnak elszakadni, félnek az új témáktól. Ez történt tíz óráig. Utána rövid szünet következett, majd sor került a szemináriumokra.
Én egy műelemzős szemináriumra jelentkeztem (innentől minden közép szinten futott). A statisztikákból kiderült, hogy ezt a fajta feladatot nagyon kevesen választják, inkább a könnyebbnek látszó érvelős feladatot írják meg a diákok (az összehasonlítást pedig elhanyagolható százalék). Egyébként az, hogy a választható feladatok sem ugyanazon évben, sem éves összehasonlításban nem azonos nehézségűek, tény, és szerintem felháborító. Legelőször az merült fel, hogy jó-e, hogy a feladat elemzési szempontokat ad meg. Mert ugye a gyengébb képességű, bátortalan diák könnyedén el tud indulni ezek mentén, és biztos nem írja meg még egyszer a történetet a saját szavaival - ez létező jelenség, és ha ilyet kéne olvasnom, biztosan elmorzsolnék néhány könnycseppet közben. De ugyanakkor ez a fajta behatárolás nem engedi szabadon gondolkodni a jobb képességű diákokat.
Majd elterelődött a szó a szaknyelvre - hát itt nem mindenben értettem egyet a kollégákkal. Nem tudom elhinni, hogy nekik nem hiányzik a szaknyelv, nem tanítják, vagy mi történik? Igenis, egy érettségiző ismerjen olyan szavakat, mint beszédmód vagy frazéma. Azért érettségi, nem? Egyre erősödött bennem a gyanú, hogy ők nem ismerik a nyelvi versenyképesség fogalmát. Valahogy elsiklottunk a nyelv felett. Mintha egy szobrász nem nézné meg, hogy márványból vagy agyagból dolgozik. Amikor pedig hallottam, hogy az érettségi feladatsorban az elemezendő művek tele vannak helyesírási hibákkal és szavak maradnak ki, azt gondoltam, nonszensz: ennyire nem tisztelni a nyelvet meg a kritikai kiadást. Minden szó számít. A magyar nyelv és irodalom érettségije, okos emberek állítják össze, és nem tisztelik a szavakat. Sajnos nem volt fizika vagy matematika szakpáros körünkben: egyből megmondta volna, mi lenne, ha ezekben a tárgyakban nem a szaknyelvet használnák.
Azt kell higgyem, a magyar tanárok sincsenek egészen tisztában a szerepkörükkel. Az irodalom ma nagyon más, mint régen. A kánon és a hagyomány olyan biztos pontok, amiket eszük ágában sincs elhagyni - így viszont vergődésre vannak ítélve. Persze hiába próbálnak elszakadni a pozitivista irodalomszemlélettől, ha a szóbeli tételsor pont azt erősíti meg. Meg van ugye a műveltségi rész... Nem egyszerű - a továbbképzések nem elég jók. Vagy már korábban elrontják, az egyetemen, bár azt nem értem, hogyan, nekem például van új, modernebb szemléletű módszertanos segédanyagom, és nem tegnap nyomták. Így szocializálódtak - de ezzel nem lehet sokáig érvelni. Úgy sejtem, sokan nem tudják: a szépirodalomnak köze nincs a valósághoz, és nem arra szolgál, hogy egyes embereknek a lelkivilágát jobban megértsük. Szépirodalmat tudni kell olvasni, és ennek megtanítására a tanárok nagy része nem képes. (Tisztelet a kivételnek!)
Szünet.

Láttad már a kezet,
amely sújtani emelkedett,
de a kar ölelésre lágyult,
és mégis, közel érve
belenézhettél
az pofonra fordult
nyitott tenyérbe,
aztán félelmed oszlatta
az ujjak simítása
homlokodon, arcodon,
és ahogy a puha ujjbegyek
tovacsúsztak lefele,
nyakadra tapadtak -
ki hitte volna,
hogy ilyen erősen szoríthat
egy nő marka?

(Bízol még bennem...?)

Shop

Mivel kiterjedésemre egyedül a családom tesz negatív megjegyzéseket (kiv. ha szívességet akarnak, mert akkor a felvezető szövegben mindig benne van egy 'milyen jó most az alakod' vagy 'fogytál?'), és a környezetem nem, elég fura önképem van. Sokszor elhiszem, amikor mások szépeket mondanak nekem, ezért azok a legyintések is simogatásnak hatnak, amikor megkapom: "neked, fogyni?, ugyan!". Persze, ki merné azt mondani egy jó barátnőjének: költözöl, hogy folyton akkora koffert cipelsz? De amikor bemegyek a boltba, hogy ruhát vegyek magamnak, be kell látnom, hogy bizony a családomnak sas szeme van. Vagy nem, és akkor más megoldást kell keresni arra a kérdésre, hogy miért van az, hogy a boltban csak nálam kisebb nőkre van ruha (kiv. ducibolt). Például minden konfekcióból ugyanannyit varrnak, és a nagyobb nők előbb kelnek, ezért marad nekem délután négyre az a sok M-es, S-es meg XS-es darab. Vagy ugyanez történik, ha a nem ugyanannyit varrnak, hanem kevesebbet, akkor még gyorsabban elfogynak a normális nadrágok. (Be kell valljam, a felsőruházattal negyedannyit sem küzdök, mint az alsóval.) De az is előfordulhat, hogy nincs sok nagy nő ebben a városban, hanem egyszerűen annyi nagy számot gyártanak, amit látok kirakva, és azok a ruhák is mind rám várnak, és teljesen hamis illúziókat dédelgetek, amikor azt hiszem, hogy vannak sorstársaim. De akkor hol vásárol az a sok döncin meg pattogatott kukin hízott tizenéves, akiket mindennap látok az utcán császkálni? Egyszer leütök és kifaggatok egyet, mert tudnom kell a titkot.
(Hogy ne maradjon a T. Közönség hepiend nélkül, megsúgom, végül sikerült egy nagyon kafa kis nacit vennem, de van egy nagy baja: nem szabad benne hízni... aki szeretne, diétázzon velem: minden evés előtt egy kanál almaecet elfogyasztása némi vízzel állítólag csodákra képes.)

(I. rész: A nyúl) II. rész: A nyúl visszatér (III. rész: A nyúl bosszúja)

Mostanában amikor elengedjük a kutyát, valamit mindig visszakerget a szomszédba a málnásnál. Titkon reménykedem, hogy az vérnyúl rejtőzik ott. (Úgy általában őszintén remélem, él még.)
És akkor a nyuszi átlényegül szerelmünk jelképévé. Vagy mi. Fogjuk rá, úgysem értünk hozzá. János korábban meg is jegyezte: "te is tudod, és én is tudom, hogy nem születtél művésznek, és hogy rengeteg dologban jó vagy, de igazán jó semmiben". Persze a bölcsész túl sok mindenhez ért, attól függetlenül, hogy művész-e vagy nem. Túl okos, túl magasan képzett. Az utolsó, akinek van hajlama, vele született motivációja az olvasásra, szövegértésre. És ez nagy kincs. Hiszem, hogy ez a nyitottság örökletes, és csak génjeinkben vihetik tovább a tudományokhoz és a világhoz való hozzáállást ezek a különleges, ritka emberek. És persze művészek. Senki nem tud úgy sálat kanyarítani a nyakába, mint egy pesti bölcsész a kiskörúton, lassan ballagva a lanyha szélben az Astoria felé, maga mellett húzva az alkonyat kékes árnyékát az aszfalton.

Fussss

Félmaraton. Nekem, aki egészséges lelkű emberként nem gondol a távolbanézésnél megerőltetőbb sportra, maga a szó is félelmetes és rémálmaim lesznek tőle. Micimackó nem így van ezzel. A munka felosztása ezzel egyértelművé vált: ő fut, én fényképezek meg cipelem mellette a csomagját. Három pontot jelölt ki, ahol lekaphattam (ez gyakorlatilag ötöt jelentett). Nos, nem mindig sikerült. Mire metróval az Bözske tér sarkára értem, megérkezett az élboly. Egy srác később a hazafelé elmondta, hogy a második bolyban futott, és bizony nagyon kemény volt. (Erre nem tudtunk mit mondani.) Nem sokkal azután, hogy átértem a hídon, jött a Tömeg. Elfáradt a szemem, mire versenyzőnk megérkezett (fehér sapka, csak minden 6. emberen viselt ilyet). A második pont, Vásárcsarnok, könnyebbnek bizonyult, de addigra egyrészt teljesen leizzadtam, másrészt megcsappant az akufeszültségem. És igen, Murphy velem volt, mert a célfotóra már nem kapcsolt be a gép... Micimackó amúgy rendesen meghúzta az utolsó száz métert, azután kaptam észbe, amikor már elszáguldott mellettem... Na majd legközelebb. 1747-ik lett. A staff nevében szívből gratulálunk :)
És a tegnap hatása a mai napra: úgy érzem magam, mint akit elég rendesen elpáholtak. Jól eső fájdalommal jár minden mozdulat, amit meg tudok csinálni :)

Táncmaraton

Több ilyen nap kéne. Rendesen átmozgatott. Elsőkét a Pilates-óra - erről tudtam, hogy durva lesz, bemelegítésnek tényleg nagyon kemény volt. A jazztáncon remekül éreztem magam, csak a balett alapismereteim hiányoztak. (Magyarul: inkább néztem, mintsem a szóbeli utasításokra figyeltem.) A harmadik óra, az ebédszünet után viszont nagyon betett. Nem hallottam, nem láttam mit csinált a nő ott elöl, mert természetesen fekve mutatta a gyakorlatokat, amiket kb a harmadik sorból sem lehetett látni. Utána mindenféle földön kúszós-mászós-forgós gyakorlatok következtek, amik a végső koreográfia részévé váltak később. De előtte jött még, aminek jönnie kellett: fut, ugrik, vetődik, hempereg. Csodálatos volt. Biztosan rossz a technikám, mert kék-zöld a külső combom. És utána megint csúszkálás. Ha ez a kortárs, akkor azt hiszem, át kell gondolnom még egyszer az életemet. Szerencsére a negyedik és egyben utolsó óra nagyon vidámra sikeredett, úgyhogy pozitíve távoztam. (Kontakt tánc: a test központja köré szervezve mindenféle olyan, amit csak párban tudsz megcsinálni.)
Most fáj a lában és a hasizmon. (haha, igen, van hasizmom)

Csigaház

Mivel újra szembesültem komoly hiányosságaimmal, önkritikát gyakorlok. A félrevonulás idejében elsőként befejezem azt a könyvet, amelyet Gusztávtól kértem kölcsön még a nyár elején. (Megjegyzem, Gusztinak feltűnően egészséges színe van, amióta a város másik végében lakik, emésztése és közérzete kiegyensúlyozott, hangulata pedig kiváló.) Másodsorban - ez már lényegében meg is történt - elteszek némi almát télire. Az első adagból csatni, a másodikból fahéjas-zöld citromos-gyömbéres befőtt lett, a harmadik csoportból (ideiglenes túlélők) valami olyasmi lesz, amit a család többi tagja is el tud fogyasztani, pl. almás rétes vagy pite, azonnali fogyasztásra szánva, természetesen.
Ez a kép Krakkóban készült, de a jelen pillanatot is tökéletesen kifejezi.

Spontán táncház

Képek elérhetőek a Picasán, magukért beszélnek. És felismerhető vagyok. (egy projektzáró konferencia néhány perce, köszönet a lehetőségért)

kéz és kéz között
a méter is messze
a centi is messze
hiába győzködött
vágy és akarat
a határok
itt belül vannak

ez a történet
minden pohár vodka után
egyre idegőrlőbb lesz

rúzsom íze a pohár szélén
megráncosodott fiatalságunk
vöröses lenyomata

ez a történet
minden pohár vodka után
egyre szomorúbb lesz

némán ülünk
a pillanat súlya
szememben elmerül
és fodrot vet
pilláim tövében
arra folyik le
amerre arcom
simította kezed
amerre az öröm
könnyei is folynak
leesik, gyorsul
egyre jobban
pont akkora
a tehetetlensége
mint nekem
ha állok
veled szemben

ez a történet
minden pohár vodka után
egyre lassúbb lesz

néha azt hiszem
te magad vagy
az élő tizedik parancsolat

ez a történet
minden pohár vodka után
egyre ismerősebb lesz

hozok még egy vodkát

Fogyi

Szüleim egy digitális mérleget küldtek nászajándékba. Amúgyis el voltam határozva, hogy idén ősszel, szokásaimmal ellentétben, nem hízom meg. Ahmed, mintha csak kitalálta volna gondolataimat, befalazott egy kis kamrába, egy kis nyílást hagyott mindössze. Ami ezen nem fér be, azt nem is érdemes megenni, biztatott. Pirítós lapjával, víz szívószálon. Egy angyal ez az ember, mintaférj!

Amíg le nem adom azt a 10-15 kg felesleget, addig szellemi termékeimmel szórakoztatom a nagyérdeműt.

Nem tudja mindenki sokáig furán tartani a száját (Brigantik)

Volt szerencsém látni a legújabb, mozikban vetített második világháborús filmet. Pontosítsunk: olyan filmet, amelyben szerepelnek németek, franciák, angolok, amerikaiak, és halomra lövik egymást. De ez így van jól. Egy háborús film, még ha nem is csak a történelmi tényekre támaszkodik, kell hogy tartalmazzon néhány véresebb jelenetet. Igazi csata, közelharc vagy tömegverekedés azonban nem volt (ami miatt kevésbé volt háborús jellege), talán csak egy, a pincében, amikor 10-12 ember egy perc alatt lőtte szét egymást. Fröcsögött a vér. Amúgy is sok vér volt. Egész közelről. De nem lövöm le a poént. (A trailer sem. Sok jelenet van benne, ami végül a filmbe nem került bele.) A legijesztőbb talán az volt, amikor a nőlábán lévő sebbe dugta az ujját a főhős. A véren kívül sok más, jó dolog volt benne. Például a tej. Egy pohár tej. (a tejszínt nem értettem) Az igazán tudott dobni a feszültségkeltésen - hosszú, feszültséggel teli percek amúgy vannak rendesen, végig a filmen. A kihallgatás élménye, amikor mindenki tudja, hogy mi van, de még lejátszanak előtte néhány meccset a delikvensek, na, ezek igazán idegörlő pillanatok. Tetszett még a néger srác ötlete, a földgömbbe épített bárpult, a levehetetlen jelek a homlokon (csodálatos), Daniel Brühl, az, hogy a történelem nagy könyvébe a sors keze néha belelapoz - de nem tudok rájönni, hogy ki ugrott ki az ablakon, amikor a mozi felrobbant. Vagy minden amcsi filmben kötelezően kiugrik valaki, ha robban a bomba az épületben?

Táncról 15 percben

A táncról sokat tudnék mesélni. Azért nem mondom, hogy napokig vagy hónapokig, mert az nagyon fellengzős lenne, és én, bár a fellengéseket nagyon szeretem, a szerénykedést még jobban szeretem, ezért jegyzem meg, hogy csak sokat tudnék mesélni, mindenki gondolja oda, mennyit, szabadság van, gyerekek, mindenki azt hisz, amit szeretne, és az teljesülni is fog.
De a táncról nehéz beszélni. Azért mondom, hogy nehéz, mert nagyon nem könnyű, és csak ilyen egyszerű szavakat tudok használni ennek a jelenségnek a leírására, hacsak nem hívok segítségül különböző káromkodásokat és szuperlatívuszokat, de ezeket nem teszem, mert bár kortárs értelmiségi vagyok, következetesen szembeszállok mindenféle divattal, így ezzel is.
Arra kellett rájönnöm ma, hogy a tánc, a maga megfoghatatlanságában valóban megfoghatatlan, hiába próbálják a táncosok leírni, a felvázolt tánctörténet egyrészt valójában nem más, mint zenék, együttesek, táncosok felsorolása, a nagyjából hol, a nagyjából mikor és a nagyjából kik viszonylagos találgatása, fokozottan kihangsúlyozva, hogy a Nyugat, de legalábbis Európa mindig rosszra gondol, akármiről legyen szó, másrészt e szakkönyvekben található a lépések agyonsterilizált változatának rajza-képe-szövegezése, ami annyi, mint puffasztott rizsnek a koleszterinmérő karácsonyra.
Én azért becsülettel felkészülök a társadalmi hatásairól.

Nesze neked Egyiptom

Hans magángépén utaztunk a tabai nemzetközi repülőtérre, virágeső és vörös szőnyeg fogadott az elviselhetetlen hőségen kívül. A kijáratig 5 ellenörzőponton és 2 átvilágításon estünk át, kaptunk vízumot, pecsétet, többfélét is. A reptér előtt limuzin fogadott. Hans előzékenyen előreengedett, de egy pillanatra elbizonytalanodtam: már ült bent két férfi. Az idősebbik őszülő bajsza alatt mosolygott, a fiatalabbik feszegve elhúzta a száját, mindketten nagyon finom anyagokat viseltek, kendő volt a fejükre kötve. Felnyomtam hát én is az arcomra némi derültséget. Hans kezet fogott velük, engem bemutatott, majd könnyed, irodalmi egyiptomit használva társalogni kezdett az idősebbel. A fiatal lopva rám nézett. Mivel igen gyér az egyiptomi nyelvismeretem, nem figyeltem oda, inkább kifelé bámultam. Kopár, holdbéli tájon hajtottunk keresztül, 10-15 méterenként egy fehérbe öltözött katona állt.
Fél óra után egy lepukkadt pihenőhelynél álltunk meg. Átszálltunk egy nagyobb limuzinba, de nem indultunk el. Hans és az idősebbik férfi most komolyabb hangra váltottak, szinte kiabáltak, néha rám muttak vagy felém böktek. Vita közben egy ember kávét és teát hozott, de csak akkor ittunk, amikor a felek egymás kezébe csaptak. Nevettek, általános jókedv mutatkozott, a fiú is egész felélénkült. Az időssebb férfi írt valamit egy sebtiben előkapott lapra, Hans is írt rá, majd bíztatóan rámmosolygott. Próbáltam beszélni vele, de nem jutottam szóhoz, jó kevddel voltak. Egy fél pillanatnyi csöndben magamhoz húztam, és úgy, hogy lehetőleg a másik kettő ne hallja, a felvilágosítottam, hogy csúnya dolgok derülhetnek ki a nászéjszakán, ha ugyan most adott el feleségnek. Nevetett, és csak annyit mondott, hogy tudják ők ezt, de alapvetően nem feleségnek adott el, bár az öreg talán azért hozta el a fiát, ha megkedvel, elvehet valami sokadiknak. Érdeklődtem, mennyit kapott értem. Tevét, de jó sokat. Legalább ő jól járt, de ezek az emberek velem nem annyira. Ahmed - eszembe jutott a fiú neve. Gyorsan meg kell kedveltetnem magam, ha nem akarok tevetrágyát lapátolni a maradék teve alól.
Hans egy óra beszélgetés és iszogatás után elbúcsúzott tőlem, kiszállt, elment, vége. Ott maradtam a két emberrel, és nem tudtam nekik mit mondani. Elindultunk. Az öreg megsímította a bajszát, majd hozzám fordult, és relatíve jó angolsággal közölte, hogy ilyen olcsón ilyen jó nőt még nem vett, Hans egy hülye európai, mit fog kezdeni ennyi tevével, és különben is, ha nem kellenék Ahmednek, akkor van még két másik fia, azok biztosan szívesen elvesznek feleségül.
Arról már letettem, hogy este nyolcig vagy legkésőbb kilencig hazaérjek, de hogy egy egyiptomi fiút is hazavigyek... mekkora botrány lesz ebből otthon!

Londonból a Bahamákra

Hans megkérte a kezem, én pedig a legnagyobb örömmel mondtam igent. Elmegyünk nászútra. Most nem leszek egy ideig. Eddig se nagyon voltam, de ennek az a magyarázata, hogy ki kellett derítenem, tényleg forrón eszik-e a kását. Valóban forrón eszik, és nyelvükre ég a szó!

Nem is értem

Tegnap ismét (de kötelezően) bevetettem magam a pesti életbe. Rég nem látott ismerősökkel sikerült remekül elütni az időt. A kötelező körökön felül megtudtam, hogy egy bölcsész az én blogomból merített a Nádas-dolgozatához. Ez úgy derült ki, hogy egyik ismerős felolvasta a másiknak, aki mondta, hogy ezt a szöveget már ismeri, mégpedig tőlem. Azonkívül, hogy mélyen elítélendő az az unkreativitás, amival a fiatalok felhasználják az internet szövegeit, számomra megdöbbentő, hogy bárki egy egyetemi dolgozatban (!) az én véleményemre támaszkodjon. Ugyanakkor persze nagyon hízelgő, csak sajnos ott még nem tartok, hogy boldogság-hullámok rezegtessék meg a szívem, amikor megtudom, hogy én diktálom a magaskultúrát. Teljes tudománytalanság és végtelen ötlet-szegénység, az ilyen lopkodós ne menjen bölcsésznek, ezzel gyakorlatilag megalázta az egész bölcsész-társadalmat. (újra elolvastam a bejegyzést, és nem látom, mit lehet abból átemelni egy dolgozatba) Ennek ellenére szívesen megismerkednék vele, és/vagy a dolgozattal. Aki tud valamit, kérem, írjon.

Londonból

A legszebbek azok az esték, amiket tutira tervezel, de túl spontánra sikerednek. A szerda éjfél egy romkocsma előterében talált, ahol nagyon elszántam próbáltam fennmaradni egy billegő bárszéken. Már éppen leestem volna, amikor álmaim hercege felbukkant és megmentette életemet. Azonnal beleszerettem. A szokásos formások után (útlevél- és telefonszámcsere) egy klaviatúra-darabkát nyomott a kezembe: a H-t. Hans vagyok - és megrebbentette a szempilláit. Meghatódtam. Volt már rózsa, bekarcolt termés, kagyló - de ugyan már!! Ez az én emberem, gondoltam. Hol laksz - átkaroltam a nyakát. London - és rebegtette a szempilláit. Gúnyos és kihívó mosolyom válasz volt minden fel nem tett kérdésére. Kisétáltunk a kocsma elé. Szorosan átkarolt, még a lábait is körém fűzte. Szempilláival verdesett, mint valami angyalszárnyakkal. Lassan felemelkedtünk. Csodálatos volt. Két óra múlva leszálltunk egy Russel Square-re nyíló utcácskában. Aki szeretne londoni képeslapot, csak írja meg a címét, itt leszek még egy darabig.

Hétvége 2., egyben utolsó és befejező rész

Bogyófürtösön valami csúnyán kiverhette a biztosítékot, mert nem volt jégkocka a hűtőben. A többi tömény pedig nem túl bizalomgerjesztően úszkált az üvegekben. Ilyen hozzáállás mellett kénytelen voltam egy jól irányzott csuklómozdulattal kizökkenteni a csapos alsó állkapcsát a megszokott helyzetéből. A falu határában egy lovarda működött. Jó kis helynek tűnt, amíg a csikó nagyságú kutyák és közöttünk el nem fogyott stílusos fakerítés. Uccu neki a határnak, ki merre lát. Marek elvtárs a patakba ugrott és békalencsének álcázta magát. Micimackó felcsimpaszkodott egy törpefenyőre, és úgy tett, mintha félig érett toboz lenne, a hatás kedvéért még gyantádzott is egy kicsit. Részemről magamba zuhantam, a gödör felett meg már hiába ugattak a kutyák. Hamarosan megunták minket és visszakocogtak főhadiszállásukra. Marek elvtárs szabályellenesnek nyilvánította az esetet, és feljelentést fontolgatott.
Jólbefürdős volt az utolsó állomás, egy karcsapás erejéig én is bemerészkedtem a vízbe. Marek elvtárssal már a velős kenyérre gyúrtunk, amit a méltán híres Mozgólépcsős kiskocsmában lehetett jó pénzért beszerezni. Innen hazafelé fordítottuk a menést, teljesen eseménytelen-pilledős vonatúttal koronázva meg a napot.
Itthon mindenki nagyon örült nekem, de Anyukám közölte, hogy a fekete zokni viselését lázadásnak veszi.

Hétvége

Nagytópalotás-külsőről indult a túra, pontosabban a falu muskátlis vendéglátó ipari kisegységéből. Erőgyűjtés után felkerekedtünk és a műúton elgurultunk a turistaösvényhez. Már az első pillanattól fogva nem volt veszélytelen a vállalkozás. Emelkedő jön, húzzuk meg, gyerekek, kiáltott fel hirtelen Micimackó, és körbeadta az üveget. Véletlenül eltévesztettük az utat, de ha már a nyaralók közé keveredtünk, nem restelltünk kirámolni egyet-kettőt. Mentségünkre legyen mondva, csak az apróbb és értékesebb tárgyakat vittük el, amiket a következő faluban jó áron akartunk némi alkoholtartalmú frissítőkre becserélni.
Szélesvászonyban féktelen jókedv hirdette a nyarat: sehol senki. Ja, egy temetkezési vállalkozó. De munkáról nem szeretek szünidőben beszélni. A könnyen szerzett értéktárgyakat könnyű italokra cseréltük, és úgy döntöttünk, átvágunk egy 300 méteres szakaszt, csak hogy ne kelljen végig a műúton mennünk. Nem nyertünk. A trécsényi kocsma sercegő neonfényének halványkék derengése lebegett a szemem előtt, miközben maccsétával utat törtünk magunknak a susnyásban a mezőre. Ez már biztosabb helynek látszott: ripacsok illegették magukat szégyentelenül, és egy bálnavadászat itt felejtett csontjairól éticsigák százainak szeme pislogott ránk.
Némi kelemaringózás után megérkeztünk a biztató hangulatú trécselyi kulturközponthoz, ahol jó étvággyal láttunk neki a közben már igencsak összenyomódott ozsonnának. Szerencsénkre pont aznap tartottak a helyiek falunapot, főzőverseny, pálinka kóstolás, tehenészlányok tánca - ki kívánhat magának szebb koradélutáni programot, mint tömény alkoholok ivása után tömény női combokon való szemlegeltetés? Persze nem tettük ezt sokkal hosszabban, mint ahogy elmesélem, nekiindultunk újra, de most már szigorúan a műút széli korlátba kapaszkodva, nehogy úgy járjunk, mint Trécsely előtt. Micimackó és Marék elvtárs rágyújtottak néhány munkásmozgalmi örökzöldre - le is égett a fél domboldal.
folytköv., képek előlegbe itt: http://picasaweb.google.hu/marodicomplex/BalatoniKirandulas#

Hétvége előtt

Apám még a hét elején kezembe nyomott egy listát mindenféle, porzó emberek számára hasznos és kevésbé hasznos ételekről (ennek eredménye volt hét elején az ananászos csirke és a porészárban sült csikre lilahagymával meg cukkinivel). Ezzel felszerelkezve érkeztem meg Micimackó falujába egy esős délutánon, ahol éppen egy fesztivál feszítgette a kereteit. 8-9 körül sikerült kitörnie, mi pedig helyszínről helyszínre vándoroltunk tombolni. Bella ciao forever!

Vacsi

Tizenhárman ültünk a zsurló-fonatos asztal körül. Vacsorához melegítettük a szánkat: nyelvkörzéseket végeztünk, ajkainkat szét- majd újra összehúztuk. A szolgák nesztelenül jártak hátunk mögött egy érzelmes waltzot és aperitifet töltögettek apró hegyi kristály metszésű poharainkba. Szervizasztalkákat toltak be és a fal mellé állították őket. A selyem konyharuhák alól az előétel ínycsiklandó illata kandikált ki. Egy szolga bosszúsan az orrára koppintott, majd visszatolta a ruha alá.
Köztudott, hogy ha tizenhárman esznek egy asztalnál, közülük egy meg fog halni. Éppen ezért csendes és ünnepi hangulat lebegett a csillár felett, amely kész volt bármelyik pillanatban eleget tenni ennek a szeszélyes babonának, melyről mi is egy amerikai filmből értesültünk, de igazáról teljes mértékben meg voltunk győződve.
Az ebédlő kiváló ízlésről tett tanúbizonyságot, és ezt írásban is hajlandó lett volna megerősíteni. A rákpáncél berakással díszített tálalószekrénykék még a házigazda nagymamájának hozományából kerültek ki, a sámfából faragott, kifejezetten ide tervezett tizenhárom széket egy nagybácsi küldte első unokaöccsének születésére, hála a folyamatos hízelgésnek, ötven év alatt semmit nem veszítettek régi fényükből, ülőpárnájukat csak egyszer kellett áthúzni, a háború után mindet az akkori kínai császár kinőtt alsóneműivel vonták be (ez részben megmagyarázza eltérő méretüket, mivel őfelsége több évre visszamenőleg szíveskedett a ház kárpitosának rendelkezésére bocsátani feleslegessé vált ruhadarabjait).
Kezdett kínossá válni az előbbi ünnepi csend és angolosan távozott. Senki nem akart egy jó pohárköszöntőt elmondani. Még csak egy rosszat sem.
Néhány perc után szólásra emelkedtem. Olyan volt a hangom, mintha a saját sírom felett szájdobolnám Mozart Requiemjét. Próbáltam vidámságot erőltetni magamra. Viccelődtem a helyzeten, néhány pikánsabb történetet is elmeséltem. Aztán elfogyott a mondanivalóm. No hát akkor: fenékig!
Normális esetben én ittam volna ki elsőnek a poharat, most azonban úgy éreztem, megcsípett valami, lehajoltam megnézni, mi lehet. Egy eltévedt pókocska futott tova - biztosan nem ízlettem neki. Mikor felegyenesedtem, valószerűtlen látvány tárult elém: asztaltársaim tányérlyukra borulva ülnek az asztal mellett, szájukból kékes vér szivárog. Letettem a poharat. Asztalkendőm tányérom mellé fektettem. A pincérek előzékenyen belekezdtek az asztalbontásba. Kibotorkáltam az előszobába. Nagyon fájt a lábam. Éreztem, hogy lassan megbénul az altestem. Lerogytam a folyosón egy padra. Erős szédülés fogott el, lefordultam a vesekővel burkolt padlóra. Az utolsó, amire emlékszem, a folyosó álmennyezetének réseiből szivárgó ciáncseppek ütemes dobolása a homlokomon.

Hogy csókoljam
lábad nyomát?
A koszos földet?
Ugyan már!
Inkább a lábad.
Felfelé: ujjak, talp
a bokán át
a vádli és a térd.
Én úgy szeretnék
minden reggel mézes
térdkalácsot enni.
És utána vágyaim
rezgő combjaidon
harapóznának estig.
És így tovább.
Bús düledékeiden
ajkaim megállnak.
Széthull a kéj.
Fájnak a feszülő vállak.
Bőröd valahol elpattant.
A remény sóhajaival
fújlak fel újra meg újra.

Séta

Ma elvittem a röfögő borjút legelni a mezőre. Igazi élmény volt: a mező közepén elengedtem, és nem szaladt el, nem evett meg senkit. Persze, ha megjelent volna valami, ami érdekesebb, mint én, akkor azt már a jószándék sem szedi ki a szájából. De nem. Úgy sétáltunk, mintha okos eb lenne, ilyen még soha nem történt velem.

Hétfőn megtartottuk ama emlékezetes höjszis bulit, mely igencsak hiánypótlónak bizonyult, mindazonáltal kicsit vérfürdősre sikeredett.
Tizenketten gyűltünk össze a Cica uccai kihelyezett bázison estefelé, rengeteg étel és ital köré, ez utóbbiaknak elpusztítása emberpróbáló feladatnak látszott, lévén most is az: a küzdelem azóta sem szűnt meg. Volt zene meg tánc meg csevely, általános jókedv, láthatóan mindenki meg volt elégedve. Én magam nemkülönben. Mama viszont elveszett valahol, ez felettébb érdekes kérdéseket tetet fel.
Kedden aztán elmentem népnevelni a játszótérre. Nagyon tanulságos délutánt töltöttem ott, csak a végén a pénzt felejtettem el felvenni. Holnap is megyek. Jó lesz.
Szerdán hegedültem. Valamit csinálni kell a sok szabad időmben. Hegedülni jó. Tetszik, hogy most csak jókat csinálok. A nyuszka viszont elveszett valahol - le merném fogadni, hogy Mamával ketten ropják valahol egy bárban.
Ma házimunkáztam meg elmentem a Müpába. Nagyon élveztem. Előtte egy kávé a teraszon - mostmég ne részletezzük, kivel és kivel nem -, utána vérpezsdítően szép naplemente a parton a Borárosig.

Időközben a bázisról visszatelepültem a főhadiszállásra, Mátyásföld Citybe. A mókus-disznó-nyulat a kertbe eresztettem a tehén-disznó-kutya mellé, de nem jöttek ki jól. Minden más időben néztem a tévét, vagy házimunkáztam.
Szakítás utáni üresjárat. Kb. semmi értelmeset nem tudok csinálni.

János feljött Pestre, egy koncira, s ha már itt volt, találkozott velem is. Erre az alkalomra próbáltam ruhámmal azokat a szép időket felidézni, amikor még Nowa Hutában futtatott minket a mi kis alfonzunk. Sikerült is: a Deákig 5 felajánlást kaptam! (persze egyiket sem fogadtam el) Megnéztük a nemzeti gödrünket, ahol tényleg sok ember volt - úgy látszik, mégiscsak igaz az, hogy ez itt a város legmenőbb pontja. János meg is állapította: pózer egy hely ez. Azért felittuk a helyi alkoholkészletet, és vidáman tovább indultunk. Elsétáltunk a Jászaira, ott van ugyanis az a lebuj, ahová Mamával mostanában csörögni járunk. Nem csalódtam. Szürreális volt, de jó. Valószerűtlenül felöltözött emberek valószerűtlenül táncoltak. Ittunk még egy pár pohárral, levezetésképpen, és persze táncoltunk. Jánosról szabályosan folyt a víz, én sem panaszkodhattam: amikor csak felemeltem a karom, ájultan rebbentek szét az emberek. Amikor már minden teremben rossz zenét húztak, fogtuk a sátorfánkat és kisétáltunk az első metróhoz a Deáktérre. Közben leültünk a Krúdy-háznál egy kávéra (egy török büfében vettük). Megállapítottunk, hogy nagyon jó este volt, és sort kell még keríteni ilyen típusú társadalmi megmozdulásokra. Az első metró 4.40-kor van a Deákon. Amikor János besüvített az alagútba, felhívtam a hegedűtanárom, hogy tudok-e néhány óra múlva órára menni. Nem tudom, mit gondolhattam. Felvette: nem aktuális. Na ja. Ötre otthon voltam.

Vége a vizsgaidőszaknak.
Mamával elmentünk táncolni. Felszedtünk két fiút meg egy lányt. Egy fiút csak azért nem szedtünk fel, mert azzal jött oda hozzám: Héj bébi, táncolunk? Sajnos, percekig nem tudtam megszólalni a röhögéstől, megunta, és elment.
Nyúl reload a picassán.
Most megyek a tesóméknak melltartót venni a hétvégi mókákoz.

Panelos reggel

Reggel harmattól ázik a fű,
izzadt férfifej lázas éj után,
felhevül és kihűl,
elterül a járdán.

Forrón lehel a szél
az útnak valami csók-félét,
kisimítja az aszfalt ráncaiból
az odatapadt, fáradt port.

Egy eltéved méh beporozta
a vörösfürtös muskátlim
a balkonon.

Paneltornyok árnyai
köröznek a betonon.
A hamis időt mutatják:
éveket késnek
az ezerszemű napórák.

Anyukám mindig mondja, hogy egy nőben legyen annyi tartás, hogy nem megy be a konyhába. Úgy döntöttem, megfogadom a tanácsát: elvitettem ma magam Pest legexkluzívabb kínai éttermébe. Mivel csak egy egyszerű vacsorát akartunk elkölteni, mellőzve minden flancot, mert nem szenvedünk feltűnési mániában, ezt mindenki megállapíthatja, aki csak egy kicsit ismer minket: mértékkel és ízléssel, ez a mi jelmondatunk, de mondani sem kell, hiszen messziről kiviláglik, az auránkban hordozzuk a letisztultságot, ezért egyszerűen rendeltünk, éppen csak enni akartunk, hogy itthon már meg se éhezzünk, én se söndörödjek ki percenként a konyhaszekrény sarkához szotyiért, Gusztáv se pusztítsa a túlélő-csokikat, egyszóval szerényen bevallottuk a főpincérnek, ne sértődjön meg, mi csak bekapnánk valamit, hogy elkerüljük az esetleges otthoni kenyérvajazást. Ennek következtében előételnek csiliszószban mártott marhagyomor falatokat ettünk és pirított csirkelábat roppantottunk. Utána cápauszonylevest következett. A főszakács ajánlatára - akivel sikerült lassú tűzön összemelegedni - Gusztáv szárazra főzött halat választott főételnek, jómagam borsos sült rákot csipegettem. Valójában mindketten a desszertre tartogattuk kapacitásunk javát, és meg kell hagyni, okosan tettük: a licsi kompótot és a mézes sült ananászt senkinek nem lett volna szíve otthagyni...
Anyukám most büszke lenne rám: elintéztem, hogy egy hónapig ne kelljen bemennem a konyhába: nincs miért, mert elfogyott kajapénzünk!

Ma végre volt egy kis sikerélményem: ötöst kaptam Eisemann bácsinál. Nagyon boldog vagyok. Újra van értelme olvasni vagy van értelme újraolvasni? Már csak két vizsga, és lehet menni háváj. Jelentkeztem nyári munkára egy 9. kerületi bűnmegelőzési egyesületnél. Meglátjuk. A motivációs levéllel bajban vagyok: annyi szépet mondhatnék el magamról, nem tudom, hol kezdjem. A valódi bökkenő persze az: nem tudom, miért akarok ott dolgozni, és mint bölcsész illene a semmit is vonzóan és érthetően megfogalmazni. Nyári munkának jó lesz, amíg fel nem fedeznek a szupersztár-keresők.

Ma felszereltem a nyúlfogót a teraszra. Nagyon büszke vagyok magamra, habár nem leszedhetetlen a munkám - remélem, a nyúl nem próbál meg áttörni rajta. Így kilehet őt zárni egész napokra, az állatvédőknek nem lehet egy szavuk se.
A mai nap titkolt eseménye a sütisütés volt, a "mitcsináljukameggyelhogynejussonacseresznyesorsára"-projekt keretében. Diós-meggyes süti, de valahol nem volt jó a recept, mert a tészta híg volt, bár besűrítettem, utána meg nem sült meg belül, de lehet, hogy ez Gusztáv reszortja. De nem kell félni, el fog fogyni. Most már összespórolom a pénzt a habverőre, mert a kézi verés elég budy builder-megoldás. Utána lehet vagánykodni mindenfélével. Főleg a melange-sütivel: három szintes emléktorta Tündinek, a kávézós napokra.

Ma készítettük el a demófelvételeket a Greenfields együttessel. Rákospalotán, nem sokkal az isten háta mögött, egy zeneiskola dísztermében gyűltünk össze e célra, mely levegőtlen és rosszul lefüggönyözhető helységnek bizonyult. Mire a lányokkal puccparádéba vágtuk magunkat, olyan 12 felé, az együttes kitalálta, hogy előbb ők vesznek fel számokat, majd csak azután jövünk mi, és akkor is csak két számot táncolhatunk el... szóval ott ültünk fullsminkben kb. két órát, hogy végül fél óra alatt felvehessünk azt a néhány lépést. Apa hozott a végére kaját és gyümölcsleveket - a fahéjas csiga gondolata segített átvészelni az utolsó tíz percet.
Tanulság: soha ne kezdjél olyan profinak látszó amatőrökkel, akik monóban akarnak demót készíteni, smink nélkül, technikussal a színpadon, akinek a pluszos szatyrában csörren meg a mobilja...

Házimunkával ünnepeltem meg a mai napot. Ott porszívóztam, ahol még soha. Utána elugrottam néhány könyvesboltba és egy pár könyvtárba, mindenhol nagyon örültek nekem, a boltokban rózsaszirmokat hintettek elém a bejárattól a kasszáig, a könyvtárakban a raktárosok személyesen vették át a könyveket fúvószenekari tus mellett, és két könyvtár között díszmagyarba öltözött gyerekek álltak nekem sorfalat a járdán. Az egész kiruccanást rövid szoknyában és az új szandálomban hajtottam végre, megpróbáltam betörtni, de helyette én törtem meg. Kirakatokat sem volt kedvem nézegetni, bánatomban egészen hazáig sántikáltam.

A nap fő eseménye a cipővásárlás volt, melyet hosszas lelki és fizikai tusa előzött meg - az előbbit anyámmal vívtam, aki szerint gyorsan kell jó és olcsó cipőt választani, az utóbbit Gusztávval, mivel mindkettőnknek ugyanaz a magas sarkú, barna bőrszandál tetszett meg és bizony nem kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy ki veheti meg. A hosszas kűzdelemből, amit az eladólyánykák kaján élvezettel néztek, végül én kerültem ki győztesen, két foggal kevesebbel, de egy pár cipővel gazdagabban távozhattam a boltból. Gusztáv vigaszdíjul megtarthatta azt a cipősarkat, ami a koponyájába ékelődött. Így mentünk haza teljes egyetértésben. A metrón átvettem az új cipőt - sajnos esett, azonnal testeltem hát az új cipő állóképességét. Nem vízálló, mondta a falatnyi útmutató. Persze ezt egy alig-anyag szandáltól mélységes erkölcstelenség és idiotizmus volna elvárni.

Naa, eddig tartott. Állítólag nem kell aggódnom, mert Körner Gábor is mindig hármas volt nyelvészetből, aztán milyen jó műfordító. Szóval még bármi lehet. (Nem aggódtam én egy percig sem, de ki az a Körner Gábor?)
Sok minden történt - mert mindig sok minden történik -, ezért á la Hét Törpe foglalom össze a dolgokat, röviden, de igyekszem még gondolat-morzsáimat bőven hinteni.
1. A 81 éves K.né Marika néni szombat délután negyed kettő fele a Lehel téri metrómegálló peronján rosszul lett, betámolygott az érkező metró kocsiba, ott elvágódott, utazott két állomásnyit, közbe az orrán át vér folyt a metró padlójára, ott többen kiemelték, lefektették, tartották a fejét, hívtak mentőket. Ő tiltakozott, állította, hogy nincs semmi baja, és hogy szeretne hazamenni, a 16/b-e, nem cukros, de a magas vérnyomására naponta egyszer szed gyógyszert. Mondogatta, hogy fel kéne hívni az unokáját, meg hogy ő nem hülye, és sírva fakadt. Aznap délután a piacról jövet egy elájuló néninek törölgettem a vérző orrát, vigyáztam a szatyraira, megkerestem a táskájában a személyi igazolványát, fogtam a kezét.
2. A nyúl elérte azt a magasságot, hogy fel tudjon ugrani az ágyra. És fel is ugrik! Sajnos a műanyagot nem tudtunk kihajtani belőle.
3. A vizsgaidőszaki elfoglaltság miatt tegnap hosszas keresés után kacsaszívből rittyentettem vacsorát. Sznobul hangzik, de ez volt a hűtőben - a zacskós levesek már elfogytak. Recept később, nehogy anyám szívbajt kapjon.
4. Kaptam egy szál rózsát Gusztitól. Ma vagyunk egy évesek. (Anyáméknak a következő héten lesz a 25. házassági évfordulójuk.) Egyszer már csak leírom, milyen, hogy mindenki megismerhesse ezt a tökéletes embert, nem is ember ez, inkább félisten.

Ez tényleg kevés lett, de muszáj befejeznem, mert függőséget okoz.

Holnap lesz egy nagy vizsga, tessék kérem a szabad kapacitásban szorítani nekem, utána minden lesz, sör, móka, kacagás, nyár, buli, tánc, sütés-főzés, a sört mondtam már...?

kártyavár

Megint összeomlottak a kártyavárak, sokadszor. Kell keresnem valami izgalmasabb célt, mint a kitűnő bizonyítvány, különben meg fogok buggyanni a saját hülyeségeimtől.

Ha becsapódik a kulturmeteor...

Észt hét van. Nem, kezdjük előbbről. Szerdán reggel beszereztem leértékelésen néhány méter svéd szépirodalmat. Az első könyv nagyon jó, egyenesen nekem szól: a főhős sajátságosan keresi az élet értelmét meg élete párját. Csütötök: irodalomóra helyett meghallgattam Áronmester és Virág előadását a finnugrós épületben. Nagy megindítóak voltak, különösen, hogy Virág a saját pasiját, annak apját és hugait reklámozta észt kortárs művészet címén. Este Benedekmesterrel, Virággal, Gusztávval, meg sok más ugró finnel Pál utcai fúk a Merlinben. Annak ellenére, hogy nyelvi korlátjaim voltak, nagyon élveztem. Ez volt a második Pál utcai fiúk vendégjáték az elmúlt egy hónapban, amit szerencsém volt megtekinteni. Utána Kriminaalne Elevant koncert borral (de hogy alkoholista imázsom erősítsem: szerdán este is ittunk egy pohárral a vacsihoz). Nagyon jó volt. Kaspar Jancis egy zseni. (Ő volt Feri Ats, a zenekar gitárosa, egy animációs film rendezője. Egy szőke fürtös zseni.) Péntek: Taarka szetu nyelvű film egy népdalénekesnéniről. Egy baj volt vele: nem csak a szövege volt vulgáris, de a képsora is. Megint koncert. Ezúttal bor nélkül. Gusztáv majdnem eltörte közben a kezem. Nem kellett volna belekötni. Szombat: feltöltödés a Tecsoban. Egy kis valami, aminek nem kell keresni az értelmét. De ma este, ma tényleg ez volt a csúcs: Eszter Salamon performansz. Hát jó, hogy eddig nem nálunk mutatott be. Nem szeretek kísérleti nyúl lenni. Egy vállalkozó kedvű koreográfus ne rajtam kísérletezze ki, vajon látom-e a táncos fejében megszülető koreográfiát. Végülis jó volt. Kiderült meddig tud eljutni az ember fizikai teljesítőképessége, és hogy a többi mennyit ad ki azért, hogy ezt megnézhesse.

Majális

Sátoros öltöző, Szikora Robi nyomja a színpadon, meleg, napsütés, az új egyen-poló lassan rátapad az emberre és nem ereszti. Együtt öltözünk a zenekarral, ilyen sem sűrűn volt még. Egyesek ennek nagyon örülnek. Robit és a gidákat többször visszatapsolják, fogy a műsoridőnk. A zenekar beállása végtelennek tűnik. A színpad túl jól csúszik. Az első szám teljesen jó, Dóra elmegy átöltözni, visszajön, letáncoljuk a következőt, az is jó, megyünk vissza együtt átöltözni a második felvonáshoz. A sátorban a pénztárcák ki vannak forgatva, Esztinek nincs meg a telefonja. Vali a biztonságiakkal kiabál. Közben a színpadon megköszönik a figyelmet... vége. Lejön a zenekar: tőlük két telefont, több ezer forintot vittek el. Hosszan veszekszem a biztonságiakkal, kerítek rendőrt. Az énekes lány sírva fakad. A szervezők mindenkit kárpótolnak. Vali véletlenül a kétszeresét mondja be annak, amit elloptak tőle. Eszti még mindig meg van egy kicsit zavarodva.
Máté képei itt:
http://picasaweb.google.com/marodicomplex/GorromRiverAMajalison#

VÁLTOZÁS!!!

Egy kis programváltozás:

holnap a Városligeti Majálison (szakszervezetek majálisa) fogunk fellépni,
a Vajda Hunyad várnál lévő főszínpadon,
előreláthatólag 16:45-től

Nem belépős a buli!

Gorrom honlap

Közben elkészült a honlapunk. A fotók tavaly előttiek, a szövegek fél évesek talán, de ez semmit nem ront a dolgon. Nagyon szép munka.

http://www.gorromriver.hu/

Ami nincs rajta: pénteken négykor fellépés az Orczy-kertben!
Gyertek el, mert nem tudom, mikor lépünk fel megint Magyarországon!
(majdnem soha vissza nem térő alkalom)
Ezúttal nagyságrendekkel jobb színvonalon, mint egy hete. Mert a próba zenekarral nemcsak hogy drága mulatság, de megfizethetetlen előny is a fellépésen!

Ceglédi fellépés, vagy mi

Ideje lenne Krúdy stílusában írni, egyrészt, mert csak egy picivel jobb, mint Nádas, másrészt, mert olyan régóta olvasom, hátha gyorsabban haladnék, ha átvenném az ő észjárását. Vak Béla van egyébként tőle, szerencsére ő csak szerelemben és bánatban lát meg dolgokat, vidéki színházakban nem.
Az út kocsival majdnem olyan hosszú volt, mintha vonattal mentünk volna (+séta a színházig). Emberek vezetési stílusáról inkább ne essen szó, Csüszi bácsi bizony nem járt volna sokkal jobban, ha vágyai szerint hozzánk ült volna be - ígyis-úgyis a zenekar kocsija után kellet volna mennie. A műsor valóban 6-kor kezdődött, kb. akkorra értünk oda, szóval gyors öltözés, gyors smink, bemelegítésre nem nagyon jutott idő. A plakáton nem volt rajta a nevünk (sem a zöld mezők, sem a kék folyó - mint később a vacsi folyamán kiderült, ez a neveink eredete). 19 körül kezdés. Valamiért minden számunk után ki kellett jönnünk, félidőben pedig át is kellett öltözni. A maradék időben részemről szidtam magam a pocsék teljesítményemért és valami feszülsgoldóért kiáltottam. Jobbhíján bevettem egy Mebucaint, úgyis beteg voltam két napja. Minden számban hibáztam, nem sorolom fel. Említésre méltó, hogy a kendős számban Vali fejbevágott a kendőjével a szóló-résznél. Vicces. A zenekar sok helyen elfelejtette, mit beszéltünk meg, és nem azt játszották, amit kellett volna, ez bezavart, egy számot kétszer játszottak el pl. emiatt: egyszer nélkülünk és egyszer velünk. Eszembe jutott az az apróság, amit Lengyelországban hallottam, miszerint a zenész figyeli a főtáncospárt, és az ő ritmusukhoz igazítja a zene ritmusát.
A vastaps után elmentünk a felépőkkel és a szervezőkkel egy Piszkos Fred nevű helyre, ahol csak az utcai kerthelységben tudtunk leülni és használtatlan volt az étlap. Mindent kifizettek nekünk.
Kicsit most is beteg vagyok.

MKK Bál - beszámoló egy alkohol, füst és drogmentes táncmulatságról

MKK - Műegyetemi Katolikus Közösség. Ilyen valami, érdekes, de jó, szimpatikus emberekkel, szimpatikus célokkal. Egy pillanatra felejtsük el, hogy vallási felekezetekről túl sok rosszat hallunk, hogy hinni tudjunk bennük.
A közönség érdekes volt. Konszolidált. Nem hasítottak a dekoltázsok, egy lánynak sem villant ki a feneke, sokszor még a térde sem. A fiúk ingben, zakóban. Nem triviális, kérem. A plakáton belépő gyanánt sütit és üdítőt kértek a szervezők. (Részemről sütöttem is - Benedekmesternek meg fájt a szíve, hogy beadom a közösbe.)
Táncházunk meglepően sok érdeklődőt vonzott. Kiderült, hogy egy pár ember nem először űzi ezt a műfajt. Peti, a főporondmester ugyanis ebben a közösségben nem egyszer tartott már táncházat. (Hazafelé tudtam meg a részleteket.) Egy külön teremben táncoltunk mi, később néhány tánc erejére átvonultunk megmozgatni a nagyteremi társaságot. Azt hiszem, tetszett nekik. Egy srác érdeklődött nálam az együttesről, aztán felkért táncolni. Nem tudjuk. Sajnáltam, hogy nem adhatok neki Hojszis szórólapot.
A magam részéről nagyon jól szórakoztam. Tanultam sok új táncot, nevettem, barátkoztam, hallgattam az általam nagyra becsült Benedekmester muzsikáját.
És most elindul az álmodozás egy rendszeres táncházról, kb. rendszeres zenekarral és helyszínnel, alkalmanként kulturális ismeretek terjesztésével, ruhapróbával, kis észt nyelvtannal, konyhával, itd., itd. ...
Azért erről a szórólapról még konzultálok Péternagymesterrel.

Koncert előrejelzés

Másodízben jártunk Greenfields koncerten nyílvános próba céljából, most Dóra kivételével mind ott voltunk, le is nyomtuk a számainkat nagyon becsületesen - a kövezet miatt csak úgy utcai ruhában, ahogy odavetődtünk. (Itt jegyezzük meg, hogy az első alkalom a budai Négy szürkében volt, e második a nagykörúti Henry James Pubban.)
Ittam egy White Russant. Felejtős volt. De honnan tudja az ember első ránézésre, hogy a pult túloldalán álló egyenruhás nem barista?
Node, ami a lényeg. A Gorrom River ismét kis hazánkban lép fel, mégpedig a Greenfields együttessel:

ápr. 24., Cegléd (18-tól a Kossuth Művelődési Központ kamaratermében)
és
máj. 1., Budapest, Orczy-kert (16-tól a szabadtéri színpadon - VIII., Orczy út 1., Nagyvárad térnél)

Gyertek el, nézzeket meg minket!! :)

Nyuszis képek a picassán. Meg kell zabálni :)

Másnapos csirke (recept)

Végy egy másnapos csirkét és várd meg, amíg teljesen kijózanodik (hahaha). Kenj ki egy tepsit vajjal, tedd rá a csirkét. Köréje kerüljön a köret egy rétegben: én most félig-főtt csicsókát használtam, de főtt krumpli ajánlott, vagy teljesen megfőtt csicsóka, valójában egyre megy. A csirkére mehet a paradicsompüré (sűrített pari-konzerv, igények szerinti mennyiség), én jó vastagon pakoltam, erre egész ág görög bazsalikomok következtek (ezek izgalmasan átsejlenek majd sütés után). Utána az következik, amit valójában legelőször csináltam. Egy rész feta és egy rész reszelt trappistát (mennyiséget nem tudok, mert maradékból csináltam) tejföllel, kicsi vajjal és kevés tejjel összekevertem (habverővel, mert még mindig nincs gépem). Nem túl híg, nem túl sűrű, az a jó. Rálapátoltam az egészet a tepsi tartalmára, benyomtam a sütőbe, 200 fokon addig sütöttem, amíg Gusztáv nem szólt. Valójában, amíg kellemesen meg nem pirult a teteje.
És bummm, így lett a csokapik.

Vérnyúl

Ma kicsit szontyolgós napom volt. Szerencsétlen reggel, rossz kávé, kapkodás, Micimackó az orvosnál, semmi ehető a boltban, jegypénztár zárva, az órám kivételesen unalmasra sikeredett... kb kezdtem feladni, amikor Emese írt, hogy mehetek ingyé a Szépműbe Muchát nézni. Egész odavoltam. A Szépmű teraszán ittam a presszót, lágyan fújt a szél, a fekete strasszköves kabátom volt rajtam, vastag fekete pamutzoknival és kötött pulóverrel. Nem bíztam semmit a véletlenre: legutóbb, a másik kiállításon annyira hideg volt bent, hogy az egész évfolyam egy sarokban összekuporodva-egymáshoz bújva várta, mialatt a (bizonyosan svéd származású) idegenvezető usankája alól ki-kilesve elrebegi azt a kevés fontos tudnivalót, ami a szórólapon is olvasható. Amíg vártam Emesére, elmélyülten húzogattam ki a számból a rágómat, egész hosszúra kinyújtva, olyan hosszúra, hogy csodájára járt ott a teraszon mindenki. A kiállítás önmagában nagyon tetszett, a legjobbak azok a ruhácskák voltak, amiket a hölgyek viseltek, teszem hozzá, a legtöbbje elég sokat nem takart el, utcai viselésükről csak nagyon nagy melegben lehetne beszélni. Persze, lesz meleg, senki ne aggódjon, és akkor én minden bizonnyal fogok ilyen ruhákat viselni, és őszintén remélem, hogy a szemközt lakó fiatalemberek megbotránkozását nem vívom ki majd.
A nyúlról csak annyit akartam említeni, hogy egyrészt bemászott az ágyneműtartónkba (ez mindennek a teteje, habár egészen pontosan az alja), másrészt megtagadta a répaevést, ami közfelháborodást keltett az utcában.

Húsvéti nyúl

Lehet fújolni, utálni, állatkínzónak kikiáltani - bátran vállaljuk, hogy 42 négyzetméteren élünk együtt egy kicsi vörösesbarna jószággal, akit Húsvét alkalmából vettünk. Pontosabban: ő javarészt a fürdőben él, mi javarészt a nappaliban, így kevésbé zavarjuk egymást, mint korábban a porcicákkal, akiktől a háziasszony-kiskedvenc porszívónk szabadított meg.
A nyúl a maga nemében teljesen korrekt. Két füle van, jókedvéban azokkal csápol, világosbarna a kis talpacskái vannak, ezekkel közlekedik, általában lassan, mert a padlón és a csempén esélytelen a száguldozás. Egyszerűen kipörög szegényke. Ha nem ugrándozik vagy eszik vagy gubbaszt, akkor mindenféle tündéribbnél tündéribb dolgokat csinál a mi legnagyobb gyönyörűségünkre. Kezdetben kis szarosnak hívtuk - a hasmenés apropóján - végül hosszas előzetes felméréseket követően Bogyónak kereszteltük. (no, ez sem esik távol a korábbi verziótól)
Szereti a szénát és a száraz zsömlét, néha iszik, aminek olyan a hangja, mint egy régi írógépnek, és ha szépen rendbejön, akkor kaphat répácskát is.
Nagyon kis helyes. Úgy néz ki, nem fogjuk visszaadni a tenyésztőnek...

Bebábozódás... egy fenéket

Amióta elhatároztuk, hogy bebábozódunk, kicsit zajlik az élet. Ilyen sokminden ritkán történik egyszerre, de valahogy nem is bántam.
Voltam egy görög nemzeti ünnepen; egy szépműs kiállításon; egy nemzeti színházas előadáson; három koncerten - egy könnyű-, egy nép-, egy komolyzenein; megtartottuk a "beköltözős bulit"; találkoztam a Hét Törpével és annak mosolygós barátjával; beköltöztettük Guszti mamáját egy nagy lakásba; és végül, de nem utolsó sorban, minden rokon tiltakozása ellenére és észérveik dacára vettünk egy nyulat, aki hasmenést kapott a salátától az első 24 órán belül. Most kb nem nagyon eszik semmit, néha tol egy kis szénát vagy száraz kenyeret, de csak ha berakom a dobozkájába.

Jókai után Kemény Zsigmond narrációját utálom a legjobban: hogy lehet két fejezettel a vége előtt kinyírni a fél szereplőgárdát, ráadásul úgy, hogy a főhős már bevallotta szerelmét a főhősnőnek, majd egyik oldalról a másikra úgy kivégzik, mintha valami huszadrangú mellékszereplő lenne? Skandallum. És, megjegyzem, az utolsó előtti lapon élőként van említve az a személy, akinek az első rész végén (és 10 évvel korábban) deklarálva van a halála. Viszont elhangzik az a gyönyörű félmondat: "...de egyébiránt mindennek bőségében vagyunk, s leginkább a gondoknak."
Olvassatok Krúdyt. A Fogorvosok Országos Szövetségének ajánlásával.

Olyan meleg van a Cicauccában, hogy az eddig vízszíntesen növő tulipánjaim dobtak 90 fokot a haramadik emelet felé.

Blogok - amiket egymásnak írunk

Ma végigolvastam a blogom eddigi bejegyzéseit. Eredetileg azoknak szántam, akiket érdekel, mi történik velem Krakkóban. Nem sokkal később konstatáltam, hogy Anyámon és Micimackón kívül senki sem olvassa. (így persze kritika is kevesebb volt, de ugye a blog nem műalkotás, hogy folyton véleményezni kelljen) Aztán később egy-két embernek megadtam a címet, és részesülhettem abban a meglepetésben, hogy vannak, akik hűségesen olvassák marhaságaimat. Amikor hazajöttem, a blog ilyentéren értelmét vesztette, de tovább írtam, talán annak a pár embernek, akiktől eddig is messze estem, talán magamnak, nem tudom.
Ugyancsak ma elolvastam Hét Törpe blogját is. Nem tudom, kik olvasták még rajtam kívül, és milyen érzés volt, hogy a blog valójában egy Kerekperecevő lánynak szól. Szép bók. A század stílusos bókja. Úriember ez a Hét Törpe, akárhol bányázik. Az ő blogja ott állt meg, ahol kellett, nem számol be a poszt-történésekről, nem keres alternatív témákat. Tisztelem a továbblépés képességéért. Ha hihetünk az emlékeiknek, szép nagy mosolyt karcoltunk egymás arcába.

Nem tudom, nem kellene most nekem is megállnom. Érzem, hogy paradigmaváltás következik, azzal nyugtatom magam, hogy a változás pozitív lesz. Végülis nő vagyok: arra mindig ráfér egy jó fodrász, ha tanácstalan.

Bebábozódunk

bebábozódunk
kicsire összekuporodunk
meghúzzuk magunk
valami csendes helyen
csak mi ketten
bebábozódunk
a türelem szálaiból fonjuk
puha szürkés burkunk
semmi sem sértheti fel
semmi sem törheti el
bebábozódunk
te meg én mi ketten
bebábozódunk hirtelen

Főzőcske

Nem áll messze szívemtől (és gyomromtól) a finom falat, sőt, nem restellem magam elkészíteni. Így született meg tegnap este Gusztáv főkukta segítségével a kivilekvár. 8 szem puha kiviből készült, két bögre cukor, kevés citromlé, méz, fahéjrúd hozzáadásával. Nagyon finom édes lett, abszoludt siker. Egy baja van: almára emlékeztet az illata, és ízre sincs semmi köze a kivihez. Kellemetlen. De legalább jó :)

Beköltözős buli

Az előzetes hírekkel megegyezően tartunk beköltözős bulit, mégpedig
ápr. 4-ről 5-re virradólag,
kis lakásunkban. A menüt a háziasszony állítja össze, előre jelzett igények figyelembevételével, a jó hangulatról a házigazda humorbombái gondoskodnak ;). (de bármilyen étel-ital-zene felajánlásokat szívesen fogadunk)
Ittalvási lehetőség van, polifoammal és hálózsákkal rendelkezők előnyben.
Mindenkit sok szeretettel várunk! :)

(Aki tudja, hogy tutira jön, az dobjon egy mailt vagy smst, aki nem, az csak állítson be, mindenképp örülünk majd neki :))

Szomszédok

Elszoktam a klasszikus szomszédságtól. Mátyásföld Cityben (világváros) kevés interakció volt: a néni tőlünk jobbra minden este igen hangosan szólongatta a macskáját, és ha az teljesen süket lett volna, akkor is meghallja, hogy vacsoraidő coming; a bácsi szemben idénygyümivel dobálta a kutyánkat; Keresztapámék két sarokkal feljebb - és én olyan rendes voltam, hogy mindig mindenkinek köszöntem az utcában... oszt ennyi.
Itt a következőkkel találkoztunk:
1. egy néni, akiről Gusztáv váltig állította, hogy bácsi (de sztem néninek kellett annak lenni, mindenesetre hiába köszöntünk neki mind a hárman, nem válaszolt),
2. szembeszomszéd bácsi, aki a kérdésre, hogy hol van a szelektív hulladékgyűjtő, azt mondta, hogy talán a panelok között,
3. szembeszomszéd néni, aki a folyósón is igen buzgón porszívózgat, feltehetőleg a 2. pontban foglaltakkal szoros kapcsolatban áll,
4. néni balra, akinek olyan kopogós cipője van, hogy addig hallod, amíg le nem veszi,
5. valami északi származású nő, aki az elmúlt egy hétben reggel 8-9-10 körül a teraszon egy szál pongyolában fogyasztotta el a reggeli italát, egy ízben egy garbópulcsis férfi társaságban reggelizett hasonló outfitben,
6. (minden bizonnyal) Csaba és Kriszta a harmadikról, akiktől (feltehetőleg) próbáltuk lopni a netet,
7. néni, aki nem tudott semmit a kóddal nyíló bejárati ajtókról,
+1. a tesóm ma egy helyes ( nem feltétlen foglalja magában a jó nő tulajdonságait) lánnyal utazott a liftben,
x. feljelentős néni - tesóm állítja, hogy minden házban van ilyen, én még nem láttam, de feltétlenül fel kell keresni egyszer és beszámolni neki a lakásunkban sikerrel működő "Marihunasok Klub"-járól, valamint megkérdezni, nem ismer-e valakit, aki ért a lepárlógépekhez, meg amúgy is: melyik mostanában a legolcsóbb gyümölcs a piacon?

Kb. ezek vannak eddig, a vadabbakkal még nem hozott össze a jószerencse, ami késik, nem múlik :)

Porcicák

Minden háztartás elengedhetetlen eleme a porcica. Kedves, puha jószág, kicsit maszatos, de oda se neki. Sarokban, ágy alatt tanyázik, a legkisebb fuvallat is ki tudja mozdítani nyugodtságából, harcias urgándozással felel a megbontott szélcsendre. Lassan, komótosan fejlődik ki, nem zavar közben senkit. Észrevétlnsége segít neki nagyobbra és nagyobbra hízni az alkalmas helyen.
Na, ilyen porcica nálunk nincs.
A mieink aprók, sokan és mindenütt vannak, belepik az egész szobát, nem csak a sarkokat, minden teret. Erősen nehezíti az együttélést, hogy nem tartják be a területi szabályokat. A sarok, az ajtó mögötti hely, szekrény alatt - az oké. De hogy a tánctér kellős közepén találjak meg néhány vállalkozó szellemű felfedezőt - azt már nem. Nagyon kis rosszaságok. Nagy állatbarát vagyok, nem szívesen vetek véget a mókának, de minden nap felsöpöri-felmosni, az nálam nem játszik. Itt az idő, hogy az öszöndíjamból félretegyek egy porszívóra.
A riport a Gólyavár alulájában készült.

Elköltöztünk

Igen, így történt :)
És nagyon élvezzük! :)
Még kell végeznem némi felmérést a szomszédok körében hegedű-ügyben, és teljes lesz a harmónia.
Najó, internet is kellene. Merthogy nem azért tűntem el megint, mert nincs kedvem írni, hanem mert nem tudom folyamatosan lopni a szomszéd netét. A könytvtárba pedig eddig csak egyszer volt időm elmenni. Most itthon vagyok, kiélhetem a függőségemet. Meg a tévéfüggőséget is. Ja, és lomtalanítás ezerrel.
Meg viszek el néhány verset fordítani. Mint kiderült, igény van, kedvem is, a szlavisztikások újságjában fognak megjelenni (feltéve, ha sikerül addig lektort találnom).
Egyéb nagyobb újdonság talán nincs, sok apróság, mint mindig.
Majd szervezünk beköltözős-partit, addig is bárkit szívesen látunk :)

Péntek, Anyanyelvi napok

Höjszi! A világhírű folkegyüttes ismét Budapesten! Anyaintézményük adott otthont a kiváló művészeknek egy estére! Az új produkcióval előrukkoló csapat ismét elkápráztatta a hazai közönséget!

Hogy Szentgyörgyi Tanár Úr szavait idézzem: "Fantaszikus volt, mint mindig!" (Itt jegyezném meg, hogy a Tanár Úr legendáját tartalmazó hangfelvétel nem sokáig kallódik már, és hamarosan újra felbukkan, hogy lerántsa a leplet a Titokról!)
Legyünk őszinték: jó volt a műsor. Kevés hibával, látványos elemekkel, a szokott színvonal felett egy picivel. Részemről kicsit több sminkkel és mínusz három kilóval.
Sajnos a jog védi a koreográfiákat, így nem áll rendelkezésre videóanyag. Képek coming soon Picasán.
No, de hogy ne maradjuk ma sem nevetés nélkül, íme egy rövid részlet a próbafolyamatról. Mama (háttal, mindig elfelejtem, milyen ruhában) és Jómagam (szemben, setuban) a kadrelt próbáljuk, fiúk nélkül, nem sokkal fellépés előtt a keresztfolyosón. Kameraman: Mama barátja.
Jó szórakozást!
http://www.youtube.com/watch?v=3fVwKNMnCRw

Valentin-nap

Nem vagyok Amerika híve. Messze van, túl nagy, fura popsztárokat kreál magának, nem is beszélve a filmjeiről, amiknek állítólag közük sincs a valósághoz, pedig normál emberek rohangálnak benne. Egy-egy gasztroblog néha felkelti az érdeklődésemet, de nem tudom elképzelni, hogy arra a híg kávéra gerjedjek. Vagy a hamburgerre. Vagy a hot dogra. Piroskanéniék voltak ott tavaly, csináltak 5-6 órányi felvételt, mutattak belőle részleteket... ott minden olyan nagy. És a legtöbb dolog hasonlít valamire. Mert mindenki máshonnan jött - aki egy picit is érdekes, az első puritánok nem egy nagy durranás.
Fannival egyszer terveztünk egy anti-amerika napot, de a zászlóégetésen kívül nem emlékszem semmi más programra.
Sokmindent Amerika számlájára írok. Pl. a Valentin-napot. Egy embertömeg, aminek nincs közös múltja, sem szokásai, kitalál magának. Bármelyik szentet előrángathatták volna, mind szeretett, mind az igaz isteni szeretet nevében halt meg, a legtöbbje csúnya kínzások után. Valentin neve jobban mutatna a képeslapon, mint Rókusé? Lehet. De a szeretet szívünkben lakik és cselekedeteinkben mutatkozik meg, feleim! Nem egy csokor bonbonban, szívecskés ülőgarnitúrában vagy nem tudom.
Mivel ez volt az első, tartottunk Valentin napot, a következőképp. A szüleim reggel jól letoltak a házimunka miatt, ezt szó nélkül hagytuk, egy üzletházban ebédeltünk, utána könyvtár, majd finn kortárs kiállítás, végül vacsi egy kínai étteremben. Itthon vacsi még egyszer, popkorndagasztás után pedig megnéztük a Katyń-t, amit kb. szeptember óta tervezünk. De vettünk két marcipános kedvességet. Nehogy bárki éhenhaljon miattunk.

Fogyókúra - égjen a zsír!

Vasárnap délig tartott a lelkesedés, akkor letoltam egy kupac spagettit. Nem szabad elkapkodni, nyugtattam magam, a fogyókúráknak amúgy is hétfőnként van szokásuk elkezdődni. Este persze tekertem egy kicsit, meg tornáztam - szerencsére durva izomlázat kaptam ettől, és a bokám is fáj, szóval minden adott, hogy jó fogyatékos módjára közlekedhessek.
Hétfő. Mamával elmentünk zsírégető táncterápiára egy bulihelyre. Ne mondhassa senki, hogy nem dolgozunk a sikerért. (Egy pillanatra felejtsük el, hogy koktélokat ittunk hozzá.) Olyan gázul táncoltunk, ahogy csak tudtunk, de még így sikerült felkelteni néhány figyelmes mácsó érdeklődését. Ilyenkor eljátszottuk, hogy egymást szeretjük. (Igazándiból igen.) Megérdemlik!

Berkenye, 2009

Téli tánctábor, vagy csak idei tánctábor, mindegy. Elmegy, táncol, lazít, hazajön - nagy vonalakban.
Berkenye sváb falu. A művelődési házban megtekinthettük a fekete-fehér fényképeket a falu történetéről (ikeás üveglapok mögött, néha leesetek), a szobában egy gyermekkéz írta történelem fogadott, melynek lényege, hogy most piros bogyók szedéséből élnek errefelé a jónépek. Meg van egy struccfarmjuk. Egy szép színpadjuk. És egy éretlen fogadósnéjük.
Szent Anna Fogadó - ne titkolózzunk. Nagyon ígéretes, és annyira nem is rossz. Ha nem vesszük figyelembe, hogy a projektor nem működött minden kifogás nélkül, a szauna csak 60 fokra volt felfűtve, svéd masszást nem találtunk, és a jakuzziba nem 6, hanem max. 4 személy mászhat be, akkor csak a szőke fogadósné marad, mint minden kellemetlenség forrása. Mert ha az ember lánya annak szolgálja fel a rántott sajt előételt, aki rántott sajt főételt rendelt, akkor nem illik ráförmedni, hogy "Miért nem eszel?!", hanem udvariasan átpakolni a rakást a másik vendégnek. Én nem vagyok vendéglátós, de asszem a kérem-köszönöm használata jó benyomást tud kelteni egész vacsora alatt. A macisörnek nevezett málnaszörpös sörhöz pedig szó nélkül jár a szívószál, ne kelljen elmagyarázni a vendégnek, hogy ülepszik a szörp, és nincs mivel felkeverni...
A kiruccanás táncos része az első napi 3 órás próba volt, 20 perces felmosós szünettel a közepén (nem takarítottak ki előttünk, ejnye meg a bejnye). Volt Vigala reinlender, Kaerajaan, Vanaisa polka, meg egy új malmos blokk. És, van isten, a säkkijärvel sappu is, aminek a végén az urak összekapaszkodva felemelik a hölgyeket és mennek velük egy kört. Ehhez könnyű lányok kellenek, amik vannak is, csak nem magasak - így kerültem én Pöttyös mellé, mint legmagasabb a maradékból. Csak kisebb gondok voltak, de azért Mamával aznap visszafogottan vacsoráltunk, és további két hetünk van arra, hogy legalább a ruha súlyát leadjuk (kb. 2 kg).
Második nap túra a nógrádi várba, térdig érő sár, hülye városiak úgy akarják érezni a természet közelségét, hogy a mezőn caplatnak végig a betonút helyett. Vonatindulásig a helyi szabadtéri nagyszínpadon még lenyomtuk a tegnapi menüt és néhány legkedvesebb táncot a régiek közül. Képek a googlen.

Salsa ***** ****

How can we know the dancer from the dance? - ez volt számomra a legizgalmasabb kérdés az egész irodalomelméletben (Yeats sora). A rész-egész viszony és az egységesség problémakörei mellett, van egy sokkal gyakorlatibb kérdés: ki a táncos? A táncos igen összetett jelenség, sokmindenről fel lehet ismerni. Például a táncos az Ó utcai táncosboltban vásárol, és az üzlet szatyrával megy mindenhova. Vagy nem rotál a válla járás közben, önkéntelenül keveri össze a türkös próbatermet a körúttal. Esetleg második pozícióban áll a villamoson, mert úgy nem esik el. Ha nőnemű, akkor mellkasa lapos, de combban erős, ha hímnemű, betúrt polóval járkál. Node most csak gonoszkodom. Vannak olyan táncosok is, akik nem a tömegközlekedésen fitogtatják a spárgájukat (kell-e egyáltalán egy táncosnak a spárga?), azok bemennek egy táncórára, és úgy viselkednek, mint egy táncos, aki újat tanul, nem kezdi elölről a tánc mint szituáció megtanulását. (Tehát pl. nem vesz fel miniszoknyát csak azért, mert azt a táncot színpadon miniben táncolják, vagy nem áll görbén, nem csámpás, itd.)
Én ilyen táncos szeretnék lenni. Ennek felméréséhez a tegnap kiváló volt. Édesöcsém és barátnője hosszas agitálásának (százalékot kapnak utánunk), valamit Gusztáv kíváncsiságának köszönhetően kerültünk egy salsa órára, majd onnan egy buliba. Nem ment rosszul. Egészen addig a pontig, amíg nem akartak vezetni. Engem ugyanis nem lehet vezetni - ez a többség véleménye, ellenkezője most látszik bebizonyosodni. Maradjunk annyiban, az első óra után, hogy tettek rá kísérletet az urak, több-kevesebb sikerrel. Nem szokta a paraszt a szántást. A salsa egy olyan jószág, amelyben a nőnek szava nincs. (Borzasztó.) Annyira nincs, hogy ha nem követem a párom tisztességesen, akkor törhetek-ficamodhatok is. Őszintén irigylem ebben a pillanatban Virágot, akivel a Höjsziben táncoltunk együtt, és akit remekül lehetett vezetni. Ő arra volt jó, hogy remekül lehessen vezetni. Szépen táncolt, de ilyen szempontból erőtlenül. Jó lenne tudni, hogy csinálta.
A salsa jó. Guszti önbizalmának kifejezetten jót tesz. Ezen ponton sikerülhet annak a tudatosítása, hogy én vagyok a nő és ő a férfi. Ez pedig nagyon fontos. Fenébe a feminizmussal - erre a néhány órára mindenképpen. Salsa ***** ****.

Hétfő, mint mindig

A nagycsaládos síelés nagyon bejött, jól szórakoztunk. Sajnos első nap az utolsó csúszásnál (fekete pálya, legutolsó kanyar) pereceltem egy nagyot, úgy kellet összeszedni, azóta is fáj a karom - ezt leszámítva minden remek volt. Gusztáv egy próbababa hajlékonyságával síel, de így elsőre egyáltalán nem rosszul. (nekem nagyon tetszik) Szert tettem egy ingyenes Spar-os kiadványra, melyben német receptek vannak. Itt az ideje németül tanulni - hogy konyhanyelven kommunikálhassak...
Szóval hétfő van. Sikerült megint egy durva órarendet összeállítani 38 kredittel, bár most nem kell minden reggel hajnalban kelnem. Az már tavaly ilyenkor, Pani Kingánál sem jött össze.
Elhoztuk Nagymamától a varrógépet, amiből majd az asztalunk lába lesz. Állítólag ez fizikai képtelenség, mert varrógéplábra nem lehet asztallapot tenni, anélkül, hogy fel ne dőlne. A campuson Könyvtár Klubban ilyen varrógép-asztalok vannak. (Nem röhög. Egy bölcsész-büfének ez a tökéletes név. Egy fiziqus ismerősöm mesélt egyszer a leendő teázójáról, ami a TTK-s campus közelében lett volna ezzel a névvel: Teázó az őrült fizikushoz.) A Singerben, a kazimierzi piactér mellett, egész varrógép-lerakat van asztalkák címszóval megjelölve, de ott pont a még ép varrógépek miatt csak korlátozott mennyiségű söröskorsó fér el az asztalon, a felespoharak viszont kényelmesen elférnek a varrógép alatt is. Tiszta praktikus. Na, mi nem ilyet szeretnék, de hasonlót, szóval oda tudjunk ülni ketten kistányérról elcsipegetni egy melegszenyát, és ne kerüljön nagyon sokba.