eat pray love - na ne

A csajos program árt a barátságnak, az egészségnek, a pénztárcának. De társadalmi élet, és mint olyan, fontos. A csajos filmek fontosak. Butaságom jele, hogy nem nézem meg a kritikákat, mielőtt leülök egy film elé, hanem a mindenkori partnereimre hagyatkozom. Ez bizony hiba.

Valójában nem erre van szükségem. Az emberekhez türelem kell. De az embereknek nincs türelmük. Ezért keresik azokat, akiknek van türelmük. Hogy "szórakoztassák" őket, hogy elmondhassák az okosságaikat, hogy legyen valaki, meghallgatja őket. Ez egy olyan probléma, ami túl sokszor merül fel az életemben.

Miért kell meghallgatnom mások hülyeségeit? A legtöbb ember vak, a szó nem fizikai értelmében. Egyszerűen dühít, ahogy nem látnak maguknál tovább. Mintha lenne egy ilyen program az agyukban: ez nem a te dolgod, ne foglalkozz vele, szeresd magad. És közben olyan filmeket gyártanak, amik ezt még erősítik. A legújabb Julia Roberts film számomra nem az egyél-imádkozz-szeress hármast hozta, hanem az utazgass és barátkozz felelősség nélkül, végső megoldásként hajózz el a szerelmeddel egy szigetre. Az, hogy az amerikaiak összekeverik az olasz zenét a franciával, még apró hiba. A filmzene végig zavaró volt. Egy ideje tudatosan figyelem, milyen zene hogyan van jelen egy filmben. Balin és Indiában nem jártam, nem ismerem, de ha ez megy, jó közepes. Tényleg el kell menekülni a világ másik végére, ha problémánk adódik? Utazni jó. De vajon Barcelona vagy Tallin segítene megoldani a problémáimat? Megíródna a szakdolgozatom, lenne állásom? Esetleg, ha úgy adódna, bármelyik pasin túl tudnám tenni magam?

Végül is, egy nőnek szüksége van némi változásra, ha túl akarja tenni magát egy problémán. A proletár nők ilyenkor elmennek fodrászhoz, műkörmöshöz, ruhaboltba, de előtte jól kisírják magukat a (türelmes)  barátnőjüknek.
Nem tudom jó szívvel ajánlani ezt a filmet senkinek, csak akinek sok pénze és ideje van , na meg aki kíváncsi, mennyire öregedett meg Julia és hogy milyen jó a fodrásza és az öltöztetőnője.

A mosoly egy görbe vonal, ami sok mindent elsimít.

Parkomban I.

Parkomban szobrok vannak:
egy öntött vasbeton szélcsengő,
egy alumínium repülő
a zuhanás pillanatában,
egy elfojtott kiáltás hangja
műanyag köntösbe öntve,
egy porcelánbögre összegyűrve,
egy férfi stilizált fa mellszobra,
mielőtt gyermeke megfoganna.
Parkomban én is szobor vagyok:
minden nap egy mohás kőpadon
márvány mosolyba merevedve
és órák hosszat idézem fel,
ahogy végtelen szeretettel
homlokom csókolgatod.

Egymás társaságában

Legutóbb annyira untam magam egy Facetom-féle baráti találkozón, hogy kénytelen voltam kinyitni egy könyvet. Gondolhatjátok: szemrehányások tömkelege (utána, természetesen) és nyílt színi vita a hazamenetel témaköréből. Az persze nem jutott eszembe ellenérvként, hogy Ő egyszer kora délután elaludt egy társaságban - természetesen az én táncostársaimmal beszélgettünk... még horkolt is kicsit.

Ma csendes részeg vagy

Ma csendes részeg vagy
és ma én is csendes részeg vagyok:
nem ütsz, nem ordibálsz velem
és én sem sírdogálok.
Csak annyit mondasz (csendesen):
Ez nem vers.
Papír és tinta, semmi több.
Kétdimenziós torzszülött.
Önbecsapás igazi teremtés helyett.
Jó gyújtós lenne. Vagy nem.
De legalább újrahasznosítható....