Egy kis orosz romantika I. (Az Erzsébet-ligeti orosz tiszti kaszinó)

Oroszosra sikeredett a hét vége: orosz tiszti kaszinó, céklaleves, Varsói melódia.

A tiszti kaszinó úgy történt, hogy macskának megbetegedett a füle: egészen felpuffadt, mint egy fánk. Elvittem orvoshoz: ezzel kell kenni, ezzel csepegtetni, pénteken műtét. Jó. Pénteken felcihelődünk, orvoshoz el: háromnegyed óra múlva menjek vissza a cicáért, szebb lesz, mint valaha. Jó. Keresek addig kávét, a szomszédos főiskola épületében biztos van. Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy mindenki, akitől útbaigazítást kértem, következetesen más irányt mutatott, mint amit mondott. Ilyen kitartóan és hosszan én még nem kerestem kávét (az egyébként nagyon kulturált főiskolai épületben). Sétálni vittem fekete szerzeményemet a parkba. Ahogy kiléptem a hátsó ajtón, ebben a látványba ütköztem:

A portás szerint inkább ne ide kössem a kerékpárom. Jó.

Igen, ez egy kerékpártároló, nem virágosláda és nem úttorlasz, megkérdeztem a portás bácsit. Meseország, megjöttem! Érdemes lesz tovább menni, gondoltam, és igazam lett: a következő facsoport mögött a volt orosz tiszti kaszinó romantikusan bomladozó épületére akadtam.

Az épület északi oldala

Komótosan körbejártam, miközben nem győztem a saját vállam veregetni: ejjjjde rendes ez a lyány, nem mászik be sehol, pedig jujjjde kíváncsi, mi van bent, de nem mászik be, rendes lyány ez.... Körbeérve azonban rám mosolygott a szerencse: beszédbe elegyedtem az őrrel, kérdeztem, van-e itt idegenvezetés, mert elég izgalmas helynek látszik. Mondta, hogy nincs, de ha szeretném, idegenvezessem be magam az épületbe nyugodtan. Nagyon izgalmas és félelmetes volt, annak ellenére, hogy egy elég rossz szerkezetű és állapotú, teljesen üres épületről van szó. Egészen lázba jöttem.

A déli szárny

A zinternet szerint ez a terület, a mai Ómátyásföld, nyaralóövezet volt, a XX. század elején kezdték el felparcellázni. Az Erzsébet-ligetbe 1953-banköltözött be a II. Rákóczi Ferenc Katonai Középiskola (az első, 1953-54-es tanévben még Esztergomban laktak). A reáliskolában nagy hangsúlyt fektettek a sportra: vívni, birkózni, úszni, lovagolni, autót vezetni tanították a fiatalokat - összesen 14 sportszakosztály működött, de tanulmányi sikereket értek el sakkban, síben, ejtőernyős ugrásban. Feltételezem, hogy erre külön épültek, pályák álltak rendelkezésre, különösen, ha rendeztek például házi díjugrató és akadályversenyt, lovasbemutatót a szülőknek félév végén.... Túl szép ez, főleg, hogy a tanulók iskolán kívül még ráértek művelődni: a több ezer kötetes könyvtárhoz két könyvtáros tartozott. Az viszont beszédes, hogy heti 4 irodalom, 1 nyelvtan, 3 történelem óra illeszkedett bele az órarendjükbe minden évfolyamon, a gimnázium színvonalra törekedtek - még ha a tanulók átlaga ettől elmaradt. Az iskola minden eszközbeli és anyagi támogatást megkapott. 1956. nov. 4-én a szovjet hadsereg elfoglalta a épületeket, az iskola tanulóinak és dolgozóinak vagyontárgyait elvették és elrendelték az iskola kiürítését. Az elhagyott épületek, raktárak kifosztását a lakosság fejezte be. A tanulókat vidékre vitték. A tanítás alacsonyabb színvonalon, 1957-58-ban folytatódott a Vörös Hadsereg útján, mai Hűvösvölgyi úton, az iskolát 1958 őszén bezárták. Az épületekben 1991. júniusáig szovjet katonai bázis működött (Déli Hadseregcsoport néven). (forrás)
Legfőbb érdekessége a helynek, hogy az  középiskola épületében őrizték Nagy Imrét 1958-ban és a közeli reptérről vitték Romániába. (Mert hol máshol, mint Magyarország szívében, Mátyásföldön nyílt meg az első magyar reptér, 1916-ban.)

Maga a komplexum elég kiterjedt, jelenleg is ugyanaz az egyszerű, fekete kerítés futja körbe a tömböt. Lakóházak, sportpályák, fürdő és (valószínűleg) több közösségi tér működött a területen, egy másik forrás a mai színházépületet (a katonai reáliskola korábbi tornatermét) nevezi tiszti kaszinónak.  E mellett emlékeim szerint is volt egy használaton kívüli földszintes épület, melynek korlátját stilizált konyhai eszközök díszítették.

A mi kis kaszinónkról nem sok derül ki, úgyhogy leírom, mit láttam. A T-alaprajzú, földszintes épület északi oldalán oszlopsor húzódik, erre nyílnak a nagyobb közösségi terek ablakai. A nyugati részen két nagyobb terem található, a sarkokban külön női(nek látszó) és férfi mosdóval, és további két kisebb, ezek belmagassága nagy, a falakon néhol megmaradt tapéta, a tartóoszlopok fején aranyozott (értsd: sárga) dór oszlopfők, a plafonon rombuszt rajzol ki a vasbeton födém. Középen a konyha, melynek elszívó-szellőzőrendszere a keleti és nyugati oldalra is kiterjed. A középső szárnyban (a T szára) sok kicsi, csempézett helység található. Az egyikben felfedezhető az utolsó lakók nyoma: korom, csikkek és tollak. A keleti és a nyugati szárny között nem találtam átjárót, ki kellett mennem a középső szárnyon át a szabadba és a másik, párhuzamos, hasonlóan sok kicsi csempés szobával tarkított folyosón visszajönni. Itt néhány helység volt, majd megint ki az udvarra, átjáró sehol. A keleti szárnyban három helység található, a két nagyobbik plafonja és falai teljesen kiégtek, az őr szerint nem olyan régen a hajléktalanok okozták a tüzet.

A könyvtár ablaka, egy rózsával és egy bábbal

A legkeletibb csücsökben, külön bejáraton át jutottam a "könyvárba" (egyszerűen nem találtam átjárót). Ehhez az amúgy nagyon apró helységhez külön mosdó tartozott. Egyetlen érdekessége a méretén túl (kicsi, vagyis kicsi, értsd: kicsi), a virágos tetőablaka. Feltételezem, az északi hosszú oldal volt a tiszteké, a déli keresztszárny pedig a kiszolgálószemélyzeté.

A keleti szárny csücskében a kicsi könyvtár

Az Erzsébet-ligetben 2007-ben újították fel a színház épületét (ma: Erzsébetligeti Színház, itt szalagavatózott a szerző kisöccse, kis életrajzi adalék) és 2008-ban újuszodát építettek (ennek helyén korábban is fürdő állt, jóllehet a szerző határozottan úgy hitte lánykorában, hogy az a szép épület biztosan színház volt). Elvileg ez a tiszti kaszinó az utolsó felújítatlan épület a komplexumból. A XVI. kerületi önkormányzat 2007-ben kötött szerződést a Baucont Építőipari Zrt.-vel az állagmegóvásról és az őrzésről. 2009-ben Kovács Péter polgármester beszámolójában még mindig csak ígéretekről tudja tájékoztatni a képviselő testületet: 2009 végén már lesz pályázat sport célú fejlesztésre, melynek részeként felújítják az épületet. Jelenlegi tervek szerint 2015 nyarára sportcsarnokká alakítják át a kaszinót: birkózó- és vívótermeket szeretnének kialakítani.

További hangulatos képeslapok a környékről itt.

(A képek szerző felvételei.)

A lemenő nap országai (Midsummer night's tango, 2012)

Szalmaözvegységem első estéjét szőke hasonmásnőmmel ünnepeltem (anyám mondta, hogy nagyon hasonlítunk egymásra, ő már csak tudja) - már-már hagyomány, hogy dokumentumfilmet nézünk, ha egyszer összeverődünk a mozipénztárnál.

Storyline: három argentin zenész megtudja, hogy finnek szerint a tangó tőlük ered és elutaznak ezt kideríteni.

Annyira steril volt a film, gyanúsan fikciós párbeszédekkel, hogy néhány kulcsjelenet magyarázatra szorult - ezekre a filmet követő beszélgetésben a rendezőhölgynél szerencsére rá lehetett kérdezni. A válaszából kiderült: minden autentikus volt, csak manipulálták a jeleneteket. Már maga a bonyodalom kirobbantása is erősen manipulált, ezt kérdezés nélkül éreztük, csak nem értünk rá foglalkozni vele, annyira zseniálisan adta elő sérelmét a finn sztárrendező a finn tangó elsőbbségéről.

A fiatalos német rendezőnek 9 év kutatómunkába került felhajtani a finn tangós társadalmat és szerezni néhány elvetemült argentint, akik személyesen kérdeznek rá, tényleg úgy gondolják-e a finnek, hogy a tangó tőlük ered (igen, így gondolják). A finneket könnyebb volt megtalálni, mivel elég szűk közösség, de a Buenos Aires-i casting alsó hangon egy hónap volt. Eredetileg argentin énekesnőt keresett, de amikor megtalálta a "bohócot, a filozófust és a dívát", tudta, hogy ők az igaziak: nem jöttek zavarba a kamerától (megkockáztatom, szívesen produkálták magukat), végig nagyon együttműködőek voltak. A 7 fős stáb Finnországban plusz egy hangmérnökkel bővült, a sok kültéri felvétel miatt - tényleg nem lehetett panasz a hangra, remélem, a "gyűjtőmunka" anyaga nem vész el, hiszen sok idős énekessel és zenésszel készült interjú  -; a két kamera miatt pedig bőven volt mit összevágni a levesbe.

Szóval, mint amikor begurul az aranyalma a vizsgálóasztalra és kísérleti egerek összevesznek rajta. A manipuláció kísérleti körülményeket jelent: nézzük meg, mi történik, hogyan viselkednek, mit mondanak, ha... és megnézték, pl. otthagyták eltévedve a szereplőket az út szélén, hátha jön valaki. Vagy pl. kivágták a tolmács fordításait a beszélgetésekből, azt a hatást keltve, hogy a spanyol és a finn főhősök "szavak nélkül" (?) is megértik egymást. Ugyanígy zavart éreztünk, amikor kiderült, hogy a főhős, aki a bőröndjébe dobta a "Finnish tango" című könyvet, valójában nem nagyon tud angolul és az út során jobban kellett figyelni rá, hogy ne szoruljon ki a jelenetekből. (Megjegyzem, a könyv borítójának ugyanaz volt a dizájnja, mint annak, amin az egyik finn főhős dobolt. Csak arra tudok gondolni, hogy a finn tangóirodalom alapműve lehetett, eredeti nyelven.) A nyelv tekintetében további érdekesség, hogy a rendező sem spanyolul, sem finnül nem tudott, szerencsére a finn utazáshoz spanyolul-angolul-finnül egyaránt beszélő tolmácsot talált. (Mázli!)

Azt persze nem tudtuk meg, hogy a tangó honnan ered, de megtudtunk egy csomó mindent a finn férfiakról. Például az egyik zenész szerint a finn férfiak olyanok szeretnének lenni, mint az argentin férfiak. Vagy hogy a tangó segít elmondani a finn férfinak, mit érez a finn nő iránt. Vagy nem mondja el, csak segít megmutatni... az 1950-60-as években, amikor ez a műfaj divatba jött, sok párt ez hozott össze. A két leglelkesebb finn zenészt elkíséri a kamera egy gyermekkoncertre, ahol cicának és nyuszinak öltözve énekelnek-zenélnek (igen, a bácsi itt ugyancsak az ominózus könyvön dobol). Azt mesélik öltözködés közben, hogy már a gyerekek szüleinek is játszottak, ezért visszajárnak. Úgy tűnik, sok finn köszönheti az életét egy cica-nyuszi tangóduónak.

Ja, és folyton megy le a nap. Buenos Airesben csak naplementés városképek vannak, a finneknél is folyton esteledik - igaz, ott kicsit később. Mintha a romantikus zene nem elég... a leghíresebb Reijo Taipale: Satumaa c. száma, érdemes meghallgatni.

Bár a fesztiválon díjat nem kapott, azért nem rossz film ez (Imdb). Nagyon szórakoztató, mi jókat nevettünk. Éljenek a finn férfiak!

(Itt láttam: 2014.09.27. Corvin Mozi)