Azok a szép reggelek...

Mivel a mai napot megint azzal kezdtünk, hogy átbeszéljük, ki mit hol tartana és milyen technikával őrizne meg épen és tisztán, a Facetom úgy hagyta el a tett színhelyét, vagyis a konyhát, mint a hadvezér a csatateret, én pedig leültem megnézni az index esküvővásáron készített ki videóját...

Lady's style (http://stylebykling.nowmanifest.com/)

A gimiben egyszer mindenkinek kitaláltunk egy kamu könyvet, amit soha nem írna meg (biztosan mindenki ismeri a poént). Az enyém valami olyasmi volt: A modern divat, nem emlékszem pontosan, elég ennyi, hogy azért kaptam, mert főleg anyám és apám fiatalkori ruháiban jártam, de volt egy darabom a déditől is... nagyon hippi volt. (Elithippik, ahogy hívtuk magunkat, ugye.)

Kb. 10 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rendesen elinduljak az átalakulás útján, és ennek egyik jele, hogy megpróbálom végigolvasni Elin Kling blogját, ami előreláthatólag nagyon hosszú és nagyon tanulságos lesz, mert már a 65 oldalon tartok, és néni nagyon becsületesen írt és fényképezett. A tudásra persze szükségem van, mert mert kezd túl laza lenni a farmer-póló kombináció, a kézirattárban könnyen otthon érezhet magát az ember - és innen már csak egy lépés, hogy otthonkában jegyzeteljek. (Nyilván nem értek egyet a divatozással, bár a közgázos könyvtárak vendégeinél ez az alap.)

Nem rossz dolog a divat, csak drága. És nálam azt is figyelembe kell venni, hogy én a ruháimban nem az utcán vagy egy műteremben pózolok, hanem a táncparketten izzadok bele. Fantasztikus lehet élő próbababának lenni. Bár én szeretem, hogy vannak melleim...

p.s. Nem olvasom, csak nézem, mert svédül ír...

Egy komoly ember (film)

Néznek. Ebben a filmben a szereplők folyton néznek.

Egyébként nincs baja, nagyon jó kis film. És ne zavarjon senkit, hogy a szereplők zsidók - tettestársam szerint látszik is, én sosem voltam szemmel orrhosszúság-becslében jó -, ezek a problémák minden családban előfordulhatnak és elő is fordulnak. Sajnáltuk, hogy a közönség nem nevetett sokat, így mi is csak visszafogottan kacarásztunk. De, kérdem én, meg tudjuk őrizni a méltóságunkat? Tiszták tudunk maradni rövid kis életünk során? Bizony, mondom néktek - 50 évvel később és a bolygó másik felén - hazudni kell, mert élni kell, és törtetni kell, és törni kell, és zúzni, zúzát kivájni, nem, inkább egymás máját tépni, egymás haját tépni, egymás haját levágni, erőtlenül összeesni a végén. Kérem, a fenti folyamatot senki ne képzelje el, mert az erkölcsrendészet fel fogja róni, hogy virtuális-véres széklábakkal fenyegetem a szűzlelkű közönséget, akik előáldozásra nyilván nem egy füves cigi elszívása után vonultak be.

Aki nem szereti az olyan filmeket, ahol néznek, az menjen mást nézni. Aki nem szereti a zsidókat, az keressen inkább egy Apácashow-t. Aki viszont úgy érzi, nyakába szakadt az ég, feltétlenül vonuljon egy kellemes mozi fedele alá, és nevessen mások túlélési taktikáin!