Panelos reggel

Reggel harmattól ázik a fű,
izzadt férfifej lázas éj után,
felhevül és kihűl,
elterül a járdán.

Forrón lehel a szél
az útnak valami csók-félét,
kisimítja az aszfalt ráncaiból
az odatapadt, fáradt port.

Egy eltéved méh beporozta
a vörösfürtös muskátlim
a balkonon.

Paneltornyok árnyai
köröznek a betonon.
A hamis időt mutatják:
éveket késnek
az ezerszemű napórák.

Anyukám mindig mondja, hogy egy nőben legyen annyi tartás, hogy nem megy be a konyhába. Úgy döntöttem, megfogadom a tanácsát: elvitettem ma magam Pest legexkluzívabb kínai éttermébe. Mivel csak egy egyszerű vacsorát akartunk elkölteni, mellőzve minden flancot, mert nem szenvedünk feltűnési mániában, ezt mindenki megállapíthatja, aki csak egy kicsit ismer minket: mértékkel és ízléssel, ez a mi jelmondatunk, de mondani sem kell, hiszen messziről kiviláglik, az auránkban hordozzuk a letisztultságot, ezért egyszerűen rendeltünk, éppen csak enni akartunk, hogy itthon már meg se éhezzünk, én se söndörödjek ki percenként a konyhaszekrény sarkához szotyiért, Gusztáv se pusztítsa a túlélő-csokikat, egyszóval szerényen bevallottuk a főpincérnek, ne sértődjön meg, mi csak bekapnánk valamit, hogy elkerüljük az esetleges otthoni kenyérvajazást. Ennek következtében előételnek csiliszószban mártott marhagyomor falatokat ettünk és pirított csirkelábat roppantottunk. Utána cápauszonylevest következett. A főszakács ajánlatára - akivel sikerült lassú tűzön összemelegedni - Gusztáv szárazra főzött halat választott főételnek, jómagam borsos sült rákot csipegettem. Valójában mindketten a desszertre tartogattuk kapacitásunk javát, és meg kell hagyni, okosan tettük: a licsi kompótot és a mézes sült ananászt senkinek nem lett volna szíve otthagyni...
Anyukám most büszke lenne rám: elintéztem, hogy egy hónapig ne kelljen bemennem a konyhába: nincs miért, mert elfogyott kajapénzünk!

Ma végre volt egy kis sikerélményem: ötöst kaptam Eisemann bácsinál. Nagyon boldog vagyok. Újra van értelme olvasni vagy van értelme újraolvasni? Már csak két vizsga, és lehet menni háváj. Jelentkeztem nyári munkára egy 9. kerületi bűnmegelőzési egyesületnél. Meglátjuk. A motivációs levéllel bajban vagyok: annyi szépet mondhatnék el magamról, nem tudom, hol kezdjem. A valódi bökkenő persze az: nem tudom, miért akarok ott dolgozni, és mint bölcsész illene a semmit is vonzóan és érthetően megfogalmazni. Nyári munkának jó lesz, amíg fel nem fedeznek a szupersztár-keresők.

Ma felszereltem a nyúlfogót a teraszra. Nagyon büszke vagyok magamra, habár nem leszedhetetlen a munkám - remélem, a nyúl nem próbál meg áttörni rajta. Így kilehet őt zárni egész napokra, az állatvédőknek nem lehet egy szavuk se.
A mai nap titkolt eseménye a sütisütés volt, a "mitcsináljukameggyelhogynejussonacseresznyesorsára"-projekt keretében. Diós-meggyes süti, de valahol nem volt jó a recept, mert a tészta híg volt, bár besűrítettem, utána meg nem sült meg belül, de lehet, hogy ez Gusztáv reszortja. De nem kell félni, el fog fogyni. Most már összespórolom a pénzt a habverőre, mert a kézi verés elég budy builder-megoldás. Utána lehet vagánykodni mindenfélével. Főleg a melange-sütivel: három szintes emléktorta Tündinek, a kávézós napokra.

Ma készítettük el a demófelvételeket a Greenfields együttessel. Rákospalotán, nem sokkal az isten háta mögött, egy zeneiskola dísztermében gyűltünk össze e célra, mely levegőtlen és rosszul lefüggönyözhető helységnek bizonyult. Mire a lányokkal puccparádéba vágtuk magunkat, olyan 12 felé, az együttes kitalálta, hogy előbb ők vesznek fel számokat, majd csak azután jövünk mi, és akkor is csak két számot táncolhatunk el... szóval ott ültünk fullsminkben kb. két órát, hogy végül fél óra alatt felvehessünk azt a néhány lépést. Apa hozott a végére kaját és gyümölcsleveket - a fahéjas csiga gondolata segített átvészelni az utolsó tíz percet.
Tanulság: soha ne kezdjél olyan profinak látszó amatőrökkel, akik monóban akarnak demót készíteni, smink nélkül, technikussal a színpadon, akinek a pluszos szatyrában csörren meg a mobilja...

Házimunkával ünnepeltem meg a mai napot. Ott porszívóztam, ahol még soha. Utána elugrottam néhány könyvesboltba és egy pár könyvtárba, mindenhol nagyon örültek nekem, a boltokban rózsaszirmokat hintettek elém a bejárattól a kasszáig, a könyvtárakban a raktárosok személyesen vették át a könyveket fúvószenekari tus mellett, és két könyvtár között díszmagyarba öltözött gyerekek álltak nekem sorfalat a járdán. Az egész kiruccanást rövid szoknyában és az új szandálomban hajtottam végre, megpróbáltam betörtni, de helyette én törtem meg. Kirakatokat sem volt kedvem nézegetni, bánatomban egészen hazáig sántikáltam.

A nap fő eseménye a cipővásárlás volt, melyet hosszas lelki és fizikai tusa előzött meg - az előbbit anyámmal vívtam, aki szerint gyorsan kell jó és olcsó cipőt választani, az utóbbit Gusztávval, mivel mindkettőnknek ugyanaz a magas sarkú, barna bőrszandál tetszett meg és bizony nem kő-papír-ollóval döntöttük el, hogy ki veheti meg. A hosszas kűzdelemből, amit az eladólyánykák kaján élvezettel néztek, végül én kerültem ki győztesen, két foggal kevesebbel, de egy pár cipővel gazdagabban távozhattam a boltból. Gusztáv vigaszdíjul megtarthatta azt a cipősarkat, ami a koponyájába ékelődött. Így mentünk haza teljes egyetértésben. A metrón átvettem az új cipőt - sajnos esett, azonnal testeltem hát az új cipő állóképességét. Nem vízálló, mondta a falatnyi útmutató. Persze ezt egy alig-anyag szandáltól mélységes erkölcstelenség és idiotizmus volna elvárni.

Naa, eddig tartott. Állítólag nem kell aggódnom, mert Körner Gábor is mindig hármas volt nyelvészetből, aztán milyen jó műfordító. Szóval még bármi lehet. (Nem aggódtam én egy percig sem, de ki az a Körner Gábor?)
Sok minden történt - mert mindig sok minden történik -, ezért á la Hét Törpe foglalom össze a dolgokat, röviden, de igyekszem még gondolat-morzsáimat bőven hinteni.
1. A 81 éves K.né Marika néni szombat délután negyed kettő fele a Lehel téri metrómegálló peronján rosszul lett, betámolygott az érkező metró kocsiba, ott elvágódott, utazott két állomásnyit, közbe az orrán át vér folyt a metró padlójára, ott többen kiemelték, lefektették, tartották a fejét, hívtak mentőket. Ő tiltakozott, állította, hogy nincs semmi baja, és hogy szeretne hazamenni, a 16/b-e, nem cukros, de a magas vérnyomására naponta egyszer szed gyógyszert. Mondogatta, hogy fel kéne hívni az unokáját, meg hogy ő nem hülye, és sírva fakadt. Aznap délután a piacról jövet egy elájuló néninek törölgettem a vérző orrát, vigyáztam a szatyraira, megkerestem a táskájában a személyi igazolványát, fogtam a kezét.
2. A nyúl elérte azt a magasságot, hogy fel tudjon ugrani az ágyra. És fel is ugrik! Sajnos a műanyagot nem tudtunk kihajtani belőle.
3. A vizsgaidőszaki elfoglaltság miatt tegnap hosszas keresés után kacsaszívből rittyentettem vacsorát. Sznobul hangzik, de ez volt a hűtőben - a zacskós levesek már elfogytak. Recept később, nehogy anyám szívbajt kapjon.
4. Kaptam egy szál rózsát Gusztitól. Ma vagyunk egy évesek. (Anyáméknak a következő héten lesz a 25. házassági évfordulójuk.) Egyszer már csak leírom, milyen, hogy mindenki megismerhesse ezt a tökéletes embert, nem is ember ez, inkább félisten.

Ez tényleg kevés lett, de muszáj befejeznem, mert függőséget okoz.

Holnap lesz egy nagy vizsga, tessék kérem a szabad kapacitásban szorítani nekem, utána minden lesz, sör, móka, kacagás, nyár, buli, tánc, sütés-főzés, a sört mondtam már...?