Futólépésben

Mama meglátogatott ma. De ahelyett, hogy táncoltunk volna (ami egyébként a kerület jogos elvárása volt), csak szaladgáltunk fel-alá a patakparton nagyjából hatvan percig. Igazán üdítőleg hatott testünkre és lelkünkre egyaránt. Mama hozott sütit, de nem tudom, miért - valahogy a süti nem illett bele egészen a wellness-napba, amit terveztünk. A családom a kóstolás után úgy döntött, egész hetes edzéstervet állít össze nekünk...

Kutatók éjszakája 2009

Mát tavaly is részt vett a Finnugor Tanszék a Kutatók éjszakáján. Idén az előzőhöz nagyon hasonló programokat szerveztek az illetékesek: táncház, játszóház, irodalmi programok, mini nyelvleckék, teaház, étel- és italkóstoló, kiállítások, útibeszámolók, könyvvásár. Természetesen most is volt olyan, aki feltette a kérdést: bebizonyították már a rokonságot? (Gyengébbek kedvéért: nyelvészetileg már száz éve igen, genetikailag meg nem mutatunk nagyobb rokonságot a törökökkel, mint a finnekkel.) A lelkes szervezőknek hála minden flottul ment. Engem is befogtak: két könyvet adtam el a vásárban.

Hogy ki kinek tett szívességet, amikor úgy alakult a történelem, hogy a Höjszi a Könyvtár Klubban lép fel és tart táncházat hatvan perceben, nem tudjuk. Tavaly az I. épület alagsorában rendeztünk táncházat, és azt kell mondjam, jó volt, mindenki élvezte. Hogy most miért kellett fellépni, vacakolni a ruhákkal, a figurákkal meg egy kicsi és sötét színpaddal, ami megoldhatatlannak látszó feladatok elé állította a csoport vezetését, nem tudjuk, és nem akartunk senkit megkérdezni, egyszerűen azért, erre nincs jó válasz, azon kívül, hogy negyven kettő.

Az utolsó hetekben minden összezavarodott. Annyiszor váltottuk meg a világot Mamával vagy Katival, hogy szabályosan belefáradtam abba, hogy szélmalomharcot vívjak valamivel vagy valakivel, aki képtelen önvizsgálatot tartani. A felvételek jól mutatják, hogy eredményeinkkel korántsem lehetünk megelégedve - és ez most nem valami demagóg duma. Messze vagyunk attól, amire a vezetőség már most büszke. Ezer sebből vérzik a történet. Persze, én sem vagyok tökéletes, és az dobja az első követ, aki sosem felejti el a kadrel sorrendjét (ja, itt egy nagyon aranyos változat, a mienktől kicsit eltér: http://www.youtube.com/watch?v=GdiRDSgSszM ). De könyörgöm: miért? Tehetetlenül állok szemben az emberi szeszéllyel, ami veszélyesebb minden furfangnál, gonoszabb, mint az amerikai tinifilmek szőke pompomlányai.

Höjszi fellépés

Aki szeretne, megcsodálhat most pénteken a krampusz pinceklubjában, 18-18.25-ig leszek a színpadon. Várok mindenkit szeretettel.
Most lépett ki a csapatból a legjobb fiútáncosunk. Részemről az ő emlékére táncolok, abban a reményben, hogy még egyszer táncolunk együtt.
Ez még egy nagyon régi kép a herendi fellépésről.

Folyton változnak az emberek?
Nem csak szép szavak.
Én például esténként nem fürdök,
hanem egyszerűen levedlek.
Belül, a bőröm alatt
szorgalmasan dolgozik
a természet egy kis teremtménye.
Csodálatos. Helyettem megoldja.
Én meg nem csinálok semmit,
csak lábam lóbálva
várok az utolsó vedlésre.

Érettségi találkozó magyar tanároknak II.

Az Országos Széchényi Könyvtár büfésnénijének zsíros kenyér-kenő csuklómozdulatáról nem egyszer hallottam, hogy a tökéletesség határát súrolja (inkább simítja), mégsem mertem ma bevállalni - hátha meg kell még szólalnom a megjelent összes egyetemista nevében (magyarul egyedül a sajátoméban). Pogácsával és presszókávéval felfegyverkezve leültem egy bácsi mellé, aki a szemináriumon a kánon ellen érvelt, és megkérdetem, hogy is megy ez. Nagyon kedves volt, nem küldött el, készségesen és hosszan válaszolt. Beszéltünk egy pár szót magánemberként is. Egy híres színész papája - de nem hasonlítanak. Aranyos volt, és ennek nagyon örültem. Ha valóban őszinte volt az arcjátéka, akkor ő is örült nekem, lévén, hogy én szintén próbáltam ha nem is aranyos, de legalábbis kedves lenni. Esti iskolában tanít, fájlalja, hogy nincs motiváció, és a kánont nem tartja túl jónak, bár az amúgy időnként leszelektálja önmagát. (Muszáj neki, amúgy sem fér bele soha semmi abba a négy évbe.) Meg hogy amikor Homéroszon keresztül tanultak a gyerekek görögül, akkor azt könnyebb volt elemezni.
Az előadó teremben találkoztam egy frissen végzett kollégával - olyan fiatal képe volt, azt hittem, sorstárs. Nem nyertem, de kedves ember volt.
A következő programként Brassói Sándor előadása következett az érettségikről. No, van még mit javítani rajta, ez reggel óta bőven kiderült, a bácsi picit le van maradva. Persze, általánosságban ezek az okosságok soha nem fognak eljutni az illetékesekhez, de próbálkozni lehet. Megint volt szó az egyetemekről - be kell valljam, nem értem, miért jó, ha a középiskola diktál, szerintem ez megint csak a lebutítás jele, arra meg köszönöm, nekem sincs szükségem. Egyszerűen nem jó olyanokkal egy óra járni, akik buták, na.
Az egyes szemináriumok beszámolóinak fontosabb kérdései a pontozás, szaknyelv, a szóbeli szubjektivitása és a kronologikus tételsor voltak, és surprise, surprise, a nyelvészetről megint nem esett egy szó sem. Tetszett viszont a feladatbank ötlete.
Végül Arató László ismertette a Magyartanárok Egyesületének álláspontját. Itt már kicsit hazamentem volna. A problémák: erős szerzőközpontúság, tanárok felkészületlensége, nehézségi fokból adódó botrány, gyakorlatiasabb szövegek a szövegértésben. És persze: legyen minél egyszerűbb.
A szünet után Raátz Judit tanárnő órájára ültem be, és nem csalódtam. Kiosztmánya praktikus és használható volt. Rávilágított arra, hogy nem szabad elhanyagolni olyan témákat, mint retorika, stilisztika, pragmatika. Módszertani tippjei a mostani egyetemi tananyag része - szinte elképzelhetetlen, de igaz, hogy a jelenlévők nem hallottak Kagan kooperatív tanulásról szóló könyvéről. A tanárnő szerint a középiskola első évében csak retorikára, szövegértésre, érvelésre kéne tanítani a diákokat, majd onnan könnyen lehetne továbblépni. Vagyis alapozni. És lehet, hogy akkor a műelemzést már a kölykök is élveznék.
Amikor kijöttem az épületből, ragyogó idő volt. Napsütés, szellő, hú, nagyon odavoltam, tetszett. Elsétáltam a Galériába műsorért, megnéztem a várost a vár teraszáról, aztán a Nemzeti Táncszínház felé kanyarodtam - ott két lány meg egy srác zongorás koreográfiát adtak elő a büfénél. Nagyon tetszett. Hiányzott már egy kis macskaköves séta. Természetesen magas sarkú cipőben egy autóbusz műbőr ülésére jobban vágytam volna, de mivel ez a helyzet nem állt fenn, vidáman leszlalomoztam a turpisták között a Moszkva térig.

Érettségi találkozó magyar tanároknak

Elegánsan késtem negyed órát, de a lényeg megvolt: azért a két-három ezer diákért nagyon meg kell dolgozni. Továbbképzések, utánaolvasások, extra időpocsékolás - merthogy még így sem mindig sikerül. És egyre kevesebben vállalják be. Mert az a csúnya felsőoktatás nem tudja eldönteni, hogy szeretne-e emelt szintű érettségit vagy nem, akkor meg minek strapálja magát az ember gyereke?
A fő problémát a megoldókulcs kidolgozatlansága és a bizonytalan pontozás jelentette. Hiányolták továbbá, hogy nincs tétellista már tavasszal, és ráadásul nincs hozzá szakirodalom sem - így nehéz kidolgozni a vicces és szakmaiatlan című tételeket. Az, hogy a szövegértelmezős feladatokban kortárs szépirodalmi vagy nem szépirodalmi szövegek szerepeljenek, kb. minden fórumon beszédtéma volt. A kortárs szépirodalmi szövegekhez ugyanis nem elég képzettek a tanárok, nem tudják megtanítani, ugyanakkor az irodalomtól sem tudnak elszakadni, félnek az új témáktól. Ez történt tíz óráig. Utána rövid szünet következett, majd sor került a szemináriumokra.
Én egy műelemzős szemináriumra jelentkeztem (innentől minden közép szinten futott). A statisztikákból kiderült, hogy ezt a fajta feladatot nagyon kevesen választják, inkább a könnyebbnek látszó érvelős feladatot írják meg a diákok (az összehasonlítást pedig elhanyagolható százalék). Egyébként az, hogy a választható feladatok sem ugyanazon évben, sem éves összehasonlításban nem azonos nehézségűek, tény, és szerintem felháborító. Legelőször az merült fel, hogy jó-e, hogy a feladat elemzési szempontokat ad meg. Mert ugye a gyengébb képességű, bátortalan diák könnyedén el tud indulni ezek mentén, és biztos nem írja meg még egyszer a történetet a saját szavaival - ez létező jelenség, és ha ilyet kéne olvasnom, biztosan elmorzsolnék néhány könnycseppet közben. De ugyanakkor ez a fajta behatárolás nem engedi szabadon gondolkodni a jobb képességű diákokat.
Majd elterelődött a szó a szaknyelvre - hát itt nem mindenben értettem egyet a kollégákkal. Nem tudom elhinni, hogy nekik nem hiányzik a szaknyelv, nem tanítják, vagy mi történik? Igenis, egy érettségiző ismerjen olyan szavakat, mint beszédmód vagy frazéma. Azért érettségi, nem? Egyre erősödött bennem a gyanú, hogy ők nem ismerik a nyelvi versenyképesség fogalmát. Valahogy elsiklottunk a nyelv felett. Mintha egy szobrász nem nézné meg, hogy márványból vagy agyagból dolgozik. Amikor pedig hallottam, hogy az érettségi feladatsorban az elemezendő művek tele vannak helyesírási hibákkal és szavak maradnak ki, azt gondoltam, nonszensz: ennyire nem tisztelni a nyelvet meg a kritikai kiadást. Minden szó számít. A magyar nyelv és irodalom érettségije, okos emberek állítják össze, és nem tisztelik a szavakat. Sajnos nem volt fizika vagy matematika szakpáros körünkben: egyből megmondta volna, mi lenne, ha ezekben a tárgyakban nem a szaknyelvet használnák.
Azt kell higgyem, a magyar tanárok sincsenek egészen tisztában a szerepkörükkel. Az irodalom ma nagyon más, mint régen. A kánon és a hagyomány olyan biztos pontok, amiket eszük ágában sincs elhagyni - így viszont vergődésre vannak ítélve. Persze hiába próbálnak elszakadni a pozitivista irodalomszemlélettől, ha a szóbeli tételsor pont azt erősíti meg. Meg van ugye a műveltségi rész... Nem egyszerű - a továbbképzések nem elég jók. Vagy már korábban elrontják, az egyetemen, bár azt nem értem, hogyan, nekem például van új, modernebb szemléletű módszertanos segédanyagom, és nem tegnap nyomták. Így szocializálódtak - de ezzel nem lehet sokáig érvelni. Úgy sejtem, sokan nem tudják: a szépirodalomnak köze nincs a valósághoz, és nem arra szolgál, hogy egyes embereknek a lelkivilágát jobban megértsük. Szépirodalmat tudni kell olvasni, és ennek megtanítására a tanárok nagy része nem képes. (Tisztelet a kivételnek!)
Szünet.

Láttad már a kezet,
amely sújtani emelkedett,
de a kar ölelésre lágyult,
és mégis, közel érve
belenézhettél
az pofonra fordult
nyitott tenyérbe,
aztán félelmed oszlatta
az ujjak simítása
homlokodon, arcodon,
és ahogy a puha ujjbegyek
tovacsúsztak lefele,
nyakadra tapadtak -
ki hitte volna,
hogy ilyen erősen szoríthat
egy nő marka?

(Bízol még bennem...?)

Shop

Mivel kiterjedésemre egyedül a családom tesz negatív megjegyzéseket (kiv. ha szívességet akarnak, mert akkor a felvezető szövegben mindig benne van egy 'milyen jó most az alakod' vagy 'fogytál?'), és a környezetem nem, elég fura önképem van. Sokszor elhiszem, amikor mások szépeket mondanak nekem, ezért azok a legyintések is simogatásnak hatnak, amikor megkapom: "neked, fogyni?, ugyan!". Persze, ki merné azt mondani egy jó barátnőjének: költözöl, hogy folyton akkora koffert cipelsz? De amikor bemegyek a boltba, hogy ruhát vegyek magamnak, be kell látnom, hogy bizony a családomnak sas szeme van. Vagy nem, és akkor más megoldást kell keresni arra a kérdésre, hogy miért van az, hogy a boltban csak nálam kisebb nőkre van ruha (kiv. ducibolt). Például minden konfekcióból ugyanannyit varrnak, és a nagyobb nők előbb kelnek, ezért marad nekem délután négyre az a sok M-es, S-es meg XS-es darab. Vagy ugyanez történik, ha a nem ugyanannyit varrnak, hanem kevesebbet, akkor még gyorsabban elfogynak a normális nadrágok. (Be kell valljam, a felsőruházattal negyedannyit sem küzdök, mint az alsóval.) De az is előfordulhat, hogy nincs sok nagy nő ebben a városban, hanem egyszerűen annyi nagy számot gyártanak, amit látok kirakva, és azok a ruhák is mind rám várnak, és teljesen hamis illúziókat dédelgetek, amikor azt hiszem, hogy vannak sorstársaim. De akkor hol vásárol az a sok döncin meg pattogatott kukin hízott tizenéves, akiket mindennap látok az utcán császkálni? Egyszer leütök és kifaggatok egyet, mert tudnom kell a titkot.
(Hogy ne maradjon a T. Közönség hepiend nélkül, megsúgom, végül sikerült egy nagyon kafa kis nacit vennem, de van egy nagy baja: nem szabad benne hízni... aki szeretne, diétázzon velem: minden evés előtt egy kanál almaecet elfogyasztása némi vízzel állítólag csodákra képes.)

(I. rész: A nyúl) II. rész: A nyúl visszatér (III. rész: A nyúl bosszúja)

Mostanában amikor elengedjük a kutyát, valamit mindig visszakerget a szomszédba a málnásnál. Titkon reménykedem, hogy az vérnyúl rejtőzik ott. (Úgy általában őszintén remélem, él még.)
És akkor a nyuszi átlényegül szerelmünk jelképévé. Vagy mi. Fogjuk rá, úgysem értünk hozzá. János korábban meg is jegyezte: "te is tudod, és én is tudom, hogy nem születtél művésznek, és hogy rengeteg dologban jó vagy, de igazán jó semmiben". Persze a bölcsész túl sok mindenhez ért, attól függetlenül, hogy művész-e vagy nem. Túl okos, túl magasan képzett. Az utolsó, akinek van hajlama, vele született motivációja az olvasásra, szövegértésre. És ez nagy kincs. Hiszem, hogy ez a nyitottság örökletes, és csak génjeinkben vihetik tovább a tudományokhoz és a világhoz való hozzáállást ezek a különleges, ritka emberek. És persze művészek. Senki nem tud úgy sálat kanyarítani a nyakába, mint egy pesti bölcsész a kiskörúton, lassan ballagva a lanyha szélben az Astoria felé, maga mellett húzva az alkonyat kékes árnyékát az aszfalton.

Fussss

Félmaraton. Nekem, aki egészséges lelkű emberként nem gondol a távolbanézésnél megerőltetőbb sportra, maga a szó is félelmetes és rémálmaim lesznek tőle. Micimackó nem így van ezzel. A munka felosztása ezzel egyértelművé vált: ő fut, én fényképezek meg cipelem mellette a csomagját. Három pontot jelölt ki, ahol lekaphattam (ez gyakorlatilag ötöt jelentett). Nos, nem mindig sikerült. Mire metróval az Bözske tér sarkára értem, megérkezett az élboly. Egy srác később a hazafelé elmondta, hogy a második bolyban futott, és bizony nagyon kemény volt. (Erre nem tudtunk mit mondani.) Nem sokkal azután, hogy átértem a hídon, jött a Tömeg. Elfáradt a szemem, mire versenyzőnk megérkezett (fehér sapka, csak minden 6. emberen viselt ilyet). A második pont, Vásárcsarnok, könnyebbnek bizonyult, de addigra egyrészt teljesen leizzadtam, másrészt megcsappant az akufeszültségem. És igen, Murphy velem volt, mert a célfotóra már nem kapcsolt be a gép... Micimackó amúgy rendesen meghúzta az utolsó száz métert, azután kaptam észbe, amikor már elszáguldott mellettem... Na majd legközelebb. 1747-ik lett. A staff nevében szívből gratulálunk :)
És a tegnap hatása a mai napra: úgy érzem magam, mint akit elég rendesen elpáholtak. Jól eső fájdalommal jár minden mozdulat, amit meg tudok csinálni :)

Táncmaraton

Több ilyen nap kéne. Rendesen átmozgatott. Elsőkét a Pilates-óra - erről tudtam, hogy durva lesz, bemelegítésnek tényleg nagyon kemény volt. A jazztáncon remekül éreztem magam, csak a balett alapismereteim hiányoztak. (Magyarul: inkább néztem, mintsem a szóbeli utasításokra figyeltem.) A harmadik óra, az ebédszünet után viszont nagyon betett. Nem hallottam, nem láttam mit csinált a nő ott elöl, mert természetesen fekve mutatta a gyakorlatokat, amiket kb a harmadik sorból sem lehetett látni. Utána mindenféle földön kúszós-mászós-forgós gyakorlatok következtek, amik a végső koreográfia részévé váltak később. De előtte jött még, aminek jönnie kellett: fut, ugrik, vetődik, hempereg. Csodálatos volt. Biztosan rossz a technikám, mert kék-zöld a külső combom. És utána megint csúszkálás. Ha ez a kortárs, akkor azt hiszem, át kell gondolnom még egyszer az életemet. Szerencsére a negyedik és egyben utolsó óra nagyon vidámra sikeredett, úgyhogy pozitíve távoztam. (Kontakt tánc: a test központja köré szervezve mindenféle olyan, amit csak párban tudsz megcsinálni.)
Most fáj a lában és a hasizmon. (haha, igen, van hasizmom)

Csigaház

Mivel újra szembesültem komoly hiányosságaimmal, önkritikát gyakorlok. A félrevonulás idejében elsőként befejezem azt a könyvet, amelyet Gusztávtól kértem kölcsön még a nyár elején. (Megjegyzem, Gusztinak feltűnően egészséges színe van, amióta a város másik végében lakik, emésztése és közérzete kiegyensúlyozott, hangulata pedig kiváló.) Másodsorban - ez már lényegében meg is történt - elteszek némi almát télire. Az első adagból csatni, a másodikból fahéjas-zöld citromos-gyömbéres befőtt lett, a harmadik csoportból (ideiglenes túlélők) valami olyasmi lesz, amit a család többi tagja is el tud fogyasztani, pl. almás rétes vagy pite, azonnali fogyasztásra szánva, természetesen.
Ez a kép Krakkóban készült, de a jelen pillanatot is tökéletesen kifejezi.

Spontán táncház

Képek elérhetőek a Picasán, magukért beszélnek. És felismerhető vagyok. (egy projektzáró konferencia néhány perce, köszönet a lehetőségért)