Kisiklás

Tehát.

Félresöpörsz megannyi
szembehulló tincset
és nem félsz
a magánynak adni
a nehéz kilincset,
ha elmész.
Nélküled ezek már nem
azok az édes, tiszta
éjszakák.
Az álom sem érint meg.
Szelíden összebújnak
kint a fák,
törzsükön csorog le
a fürdővízzé oldott
híg hólé,
lecsöppen a semmibe
mint sok elharapott
csonk szóvég.
A köd vaskos teste
alatt halk-szöszke árny
a mező.
Tapogat sűrű keze,
roppan a szalmaszál-
temető,
a csöndben tejfehér
nyögése minduntalan
eltéved.
Mindig ez van, ha elmész.
Szentimentalista
kisiklás agyamban.
Túlélem.

Hagyjuk.