Krasznahorkai: Az utolsó farkas - III. rész, Narráció

Mint ahogy említettem, ez az egyetlen mondat nem egy személy monológja. A szereplőkön kívül megszólal egy (korántsem idealizált, mindent tudó) narrátor is.
A narrátori pozíciót könnyen azonosíthatnánk az íróval, mint azt az iskolai irodalomórán többször megtettük. Nem lenne alaptalan ez az eljárás, hiszen az életrajzból tudjuk, hogy Krasznahorkai 1989-ben Berlinben volt ösztöndíjjal, valamint megzavar a könyv végén tett kikötés és köszönetnyilvánítás, és ha nem vagyunk elég figyelmesek, majdhogynem az író és a professzor közé húzzuk meg az egyenlőségjelet (hiszen: "miről is írhatna ő maga, a szerencsétlen, bonyolult mondat- és gondolatlabirintusával!").
Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy ki, mikor és mit mesél. A narrátor megszólalásai a kerettörténetet adják, illetve segítik a helyszínek közötti váltást, amikor időről-időre visszaugrunk a török bárba. Ehhez a narrátorhoz kapcsolható a mondat vége, ahol felkelti az érdeklődést a történet fikcionalitását illetően, miszerint az olvasott történet nem a professzor saját kalandja lenne, csak egy általa írt majd újra- és újraírt történet, esetleg más valaki története, amelyet a professzor felhasznál, vagy ezek keveréke: a professzor kiszínezett utazása.
A "spanyol kalandnak" külön narrátora van, az ő személye lehet a professzor, aki E/3-ben beszél önmagáról, vagy egy tetszőleges második narrátor, de ennek kevesebb a valószínűsége. Ez előbbit támasztják alá a professzor saját magára tett utalásai (pl. "...ez egy vadőr, kiabálta a tolmácsnő, mármint neki, mutatott magára ő a Sparschweinben..."41.p.)
Ezen felül megszólal a tolmácsnő, a sofőr, a vadőrök, valamint megszólal és gondolkodik a magyar pultos, kommentálja az eseményeket és egy ízben magát a szituációt, amelyben a történet elhangzik. A spanyol út elmesélését ugyanis mindig félbeszakítja egy-egy kiszólás, kérdés, a professzor vagy a pultos visszarántják az olvasót a bárba, hogy ott az eddig érdekesnek tűnő történet egy csapásra unalmassá váljon. Mintha a két szereplő egy történet érdekességéről illetve érdektelenségéről akarnák meggyőzni az olvasót. Narrátorok közti ellentét máshol is van: amikor José Miguel az utolsó farkas történetét meséli, megindítóan, hatásosan ad elő, míg erre a professzor nem képes, az ő mesélje egyrészt inkább csak magának szól, másrészt hiábavalóság, hiszen nem tudja lekötni a pultos figyelmét, ahogy ezeket maga is látja.
Van ebben a könyvben valami anekdotikus utóíz, egyrészt a többek által és többször elmondott történet miatt, másrészt az életrajzi adatok alapján (főleg a köszönetnyilvánító megjegyzés alapján).