Egy kis alakú, ízléses vászonkötésben megjelent könyvecskéről van szó, amelynek lényegi része egyetlen mondatból áll. A könyv végén található még egy rövid kikötés a könyv valósággal való kapcsolatáról illetve egy köszönetnyilvánítás, de ezekre később visszatérek.
A mondat jól szerkesztett, eltekintenék attól a néhány hibának a nyelvtani szempontú elemzésétől, amelyek valószínűleg véletlenül csúsztak bele a szövegbe (mint pl. a 7. oldal alján: ...mert hiába akarta [őket] ezzel a tulaj becsalogatni, ide egy bárba, ahol alkoholt is mérnek, a törökök egyre inkább csak tévedésből jöttek...). A tagolatlanság, tömöttség mindamellett elég ijesztő. Egyrészt embertelen (vagy inkább élettelen, de még inkább hangtalan, hiszen a párbeszéd, a kommunikáció tipográfiája nem tud ilyen tömör lenni, ennek ellenére ez egy folyamatos beszéd, mese, csak a narrátorváltások miatt nem mondhatjuk, hogy teljes egészében egy monológ lenne), másrész megkívánja az olvasótól is azt az egy levegőt, amit az író is vett. Nehéz újra meg újra belerázódni a gondolatfolyamba, ha egy percre félrerakjuk a könyvet, könnyen a magyar pultos sorsára juthatunk, hiábavaló lesz a történet elmesélése, ha nem tudunk figyelni. Az életműnek szerves része ez a fajta nagyon hosszúra nyújtott mondat. Számomra ez a lezáratlanság, lezárhatatlanság képzeteit hívja elő. A pont, mint a klasszikus mondat, gondolat zárásának jele itt valójában nem zár, hanem újabb és újabb kérdőjeleket hív elő.
A hosszúság felvetheti azt a kérdést, hogy novellával vagy kisregénnyel van-e dolgunk. Ha novella, megjelenhetett volna novelláskötetben, de a "kisregény" kategóriából is kiszorulni látszik. Azzal több kritika is foglalkozott, hogy mi indokolja a külön kötetben való megjelentetést, még fel nem fedezett jelentőségű mű vagy csak médiafogás lenne?
A mondat jól szerkesztett, eltekintenék attól a néhány hibának a nyelvtani szempontú elemzésétől, amelyek valószínűleg véletlenül csúsztak bele a szövegbe (mint pl. a 7. oldal alján: ...mert hiába akarta [őket] ezzel a tulaj becsalogatni, ide egy bárba, ahol alkoholt is mérnek, a törökök egyre inkább csak tévedésből jöttek...). A tagolatlanság, tömöttség mindamellett elég ijesztő. Egyrészt embertelen (vagy inkább élettelen, de még inkább hangtalan, hiszen a párbeszéd, a kommunikáció tipográfiája nem tud ilyen tömör lenni, ennek ellenére ez egy folyamatos beszéd, mese, csak a narrátorváltások miatt nem mondhatjuk, hogy teljes egészében egy monológ lenne), másrész megkívánja az olvasótól is azt az egy levegőt, amit az író is vett. Nehéz újra meg újra belerázódni a gondolatfolyamba, ha egy percre félrerakjuk a könyvet, könnyen a magyar pultos sorsára juthatunk, hiábavaló lesz a történet elmesélése, ha nem tudunk figyelni. Az életműnek szerves része ez a fajta nagyon hosszúra nyújtott mondat. Számomra ez a lezáratlanság, lezárhatatlanság képzeteit hívja elő. A pont, mint a klasszikus mondat, gondolat zárásának jele itt valójában nem zár, hanem újabb és újabb kérdőjeleket hív elő.
A hosszúság felvetheti azt a kérdést, hogy novellával vagy kisregénnyel van-e dolgunk. Ha novella, megjelenhetett volna novelláskötetben, de a "kisregény" kategóriából is kiszorulni látszik. Azzal több kritika is foglalkozott, hogy mi indokolja a külön kötetben való megjelentetést, még fel nem fedezett jelentőségű mű vagy csak médiafogás lenne?
Brak komentarzy:
Prześlij komentarz