Adyval a parkban

Aznap elkerültek a bosszantó gondok:
a Liget mélyén ültünk,
lent a földön közvetlenül
s gyomrukba zártak a döngicsélő lombok.

Fülünkbe suttogott ezeregy dallamot
az ölelgető Tavasz,
előbb vidám volt, majd ravasz,
nagyot ugrott és kacagva elfutott.

Koszorút fontunk a harmatos fűből,
tréfálkoztunk a Széllel,
a Halállal, az Élettel,
és kicsordult könnyünk a nagy nevetéstől.

Keringett felettünk sok kis pamacs,
megcsókoltak hevesen,
és mi égtünk szerelmesen
űzve-áldva a végtelen égbolt alatt.