Jonassontól korábban olvastam Az analfabéta, aki tudott számolni-t, ezért megörültem ennek a karácsonyi könyvnek. A pukiporos olvasmány után (amelyet egyébként a varrónéni unokájának szeretnék adni, hátha vele is csodát tesz - bizonyos szempontból) jó folytatásnak ígérkezett, egy második lépcsőfok az olvasáshoz visszavezető spanyol lépcsőn.
És valóban, ennek tökéletes volt: már volt valami, de kicsit mégsem, felnőtteknek íródott, de nem kevéssé feszegette a világ nagy kérdéseit (csak a svéd törvényeket...). A történet érdekes, de egyszer volt, bár kicsit lassan folydogált, és sajnos a csúcspont után még sokáig folyatódott. Dicséret az írónak, hogy a hőseit végig gonosznak, ügyesnek és utálom-a-világotnak festett le, és csak nagyon kevés jellemfejlődést engedett meg. Ez olyan emberi... mert olyan nehez változunk meg alapjainkban. Lehetnek új szokások és divatok, amelyekkel megerőszakoljuk magunkat, de van valmai (velős) lény(eg) belül, a szívkoszorúér közepén... jó, tudom, mindig vannak kivételek. A szép hosszú végjátékon kívül kiemelném még a sajátos humorát, amelyet kb. 100 oldal után még a legkedélyesebb olvasó sem tud "ómármegint"-sóhaj nélkül hagyni.
Az analfabéta nagyobbat robbant - minden szempontból -, kíváncsi vagyok a 100 éves bombagyárosra és a vicckultúrájára...
Brak komentarzy:
Prześlij komentarz