El fogom felejteni, hogy elolvastam, fel kell írnom, nehogy elolvassam még egyszer.... Egyszer már jártunk így: mondtam Anyukámnak, hogy az észak-európai írókat szeretem, de ugye azok is csak pénzből élnek, ezért gyerekkönyveket is írnak, anyukám meg a kollekció jegyében megvette azokat is. Nem mintha nem érdekelne egy targoncás családfő élete, de szeretném azt hinni, hogy erről már lekéstem, hogy el tudok olvasni valami összetettebbet is, gondolatébresztőt, félelmeteset. Egyébként nem bírom az erőszakot, kivéve, ha én követem el másokon.
....szóval idén is elmondtam Anyukámnak, hogy az észak-európai írókat szeretem, úgyhogy idén is kaphattam gyerekkönyvet. Anyu azzal védekezett, hogy a fiatal eladónő ajánlotta, mondván, nem csak gyerekek élvezhetik. Mondjuk szerintem annyira nem, vagy csak 99%-ban - persze most már mindegy, hiszem elolvastam, és ezzel újra feltettem a kérdőjelet a pontra. De: ha nem olvasom el, akkor sosem tudom meg, hogy tényleg nekem való lett volna vagy sem. De: mivel ordít róla, hogy gyerekkönyv, rögtön a felső polcra kellett volna tenni, vagy továbbajándékozni. De: mindegy, mert már elolvastam, néha nevettem is rajta. És bár összességében kidobott idő volt, egy valamit mégiscsak hozott a konyhára: rájöttem, hogy tudok olvasni, amit az utóbbi időben egyáltalán nem csináltam. Kicsit olyan érzés, mint a Harry Potter könyvekkel bemelegíteni A kőszívű ember fiaira.
Subskrybuj:
Komentarze do posta (Atom)
Brak komentarzy:
Prześlij komentarz