Önmagunk visszacsempészése

Már nagyon közel jártunk a határhoz.
- És nem lesz baj? - tördelte aggódva a hangját, mert a keze szatyrokkal volt tele.
- Ne aggódj. A birka szervezete erős. Sokmindent kibír.
- De a hegyek?
- A birka alapvetően hegyi állat. De mielőtt elloptam volna őket, még meg is kérdeztem, hogy van-e valami ellenvetésük a hegyekkel kapcsolatban.
- És?
- Az egyikük kifejezetten örült. Azt mondta, hogy ez egyfajta kiugrási lehetőség neki.
- Aha.
A pillanatra beállt csöndben jól lehetett hallani tevehólyag-bakancsának csikordulását a kavicsos ösvényen. Figyelmeztettem, hogy ne ezt vegye fel, mert hangos lesz, de nem hallgatott rám. A csönd most mindennél fontosabb. A birkák így is elég hangosak voltak, és a hegyek minden hangot visszavertek. Teljes diszkrécióra volt szükség, amit a birkák birkaságukból kifolyólag amúgyis csak nehezen tudtak teljesíteni.
Kúsztunk fel az ösvényen, magunk előtt terelgettük a birkákat, 3 hónapi hideg élelemmel és ruhával megrakottan.
- És ha beértünk Krakkóba...
- Pszt!
Hasravágódtunk, magunk alá szorítva a birkákat. Füleltünk.
- Remélem, nem a határőrök - súgta. Jobbhíján egy kiálló birkalábat tömtem a szájába, nehogy a fecsegésével eláruljon bennünket.
A léptek egyre közeledtek, de nem gyorsultak, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy a léptekhez tartozó láb pontosan tudja, hogy nem tudunk elszaladni, és hogy mozdulatlanul fogjuk őt bevárni rejtekhelyünkön.
Bár a láb jól látta a helyzetet, az agy mégsem annyira, mert a léptek elkanyarodtak, és bő 15 és fél perc után teljesen elhallgattak, mint akiket örökre levágtak.
- Menjünk - leheltem. Kivettem a birkalábat a szájából, és feltápászkodtam.
- Busszal kellett volna jönnünk, mondtam...
- Ne kezdd megint. Szerinted akkor hányan láttak volna meg?
- Sokkal kényelmesebb lett volna...
- És hova tetted volna a birkákat?
- A busz után kötöttem volna...
Az egyik birka tiltakozásul felröfögött.
- Okos ötlet...
A sötétben majdnem felbuktunk két csupasz alsó lábszárban, amik keresztben feküdtek az ösvényen. Turisták, fintorogtunk magunkban - egyikünk sem szerette soha a céltalan és egészséges dolgokat.
Felérve a hegygerincre kifújtuk magunkat. Lábunk előtt levert Kis-Lengyelország minden fényével, vagyis most pont eggyel sem, mert éjjel 2 volt, és ilyenkor nincs világítás a lengyel városokban. Ültünk és bámultunk bele a derengő semmibe.
- Szép - suttogta elérzékenyülve - de legközelebb szívesen jönnék máshogy - tette hozzá.
- Például mivel?
- A struccfarmon szezonvégi leárazás lesz a következő hónapban...
- Hm, meg lehet próbálni.
Lassan ereszkedtünk le a hegyoldalon, különösen vigyázva arra a birkára, aminek hátára a tankönyveinket kötöztük.