Volt szerencsém látni a legújabb, mozikban vetített második világháborús filmet. Pontosítsunk: olyan filmet, amelyben szerepelnek németek, franciák, angolok, amerikaiak, és halomra lövik egymást. De ez így van jól. Egy háborús film, még ha nem is csak a történelmi tényekre támaszkodik, kell hogy tartalmazzon néhány véresebb jelenetet. Igazi csata, közelharc vagy tömegverekedés azonban nem volt (ami miatt kevésbé volt háborús jellege), talán csak egy, a pincében, amikor 10-12 ember egy perc alatt lőtte szét egymást. Fröcsögött a vér. Amúgy is sok vér volt. Egész közelről. De nem lövöm le a poént. (A trailer sem. Sok jelenet van benne, ami végül a filmbe nem került bele.) A legijesztőbb talán az volt, amikor a nőlábán lévő sebbe dugta az ujját a főhős. A véren kívül sok más, jó dolog volt benne. Például a tej. Egy pohár tej. (a tejszínt nem értettem) Az igazán tudott dobni a feszültségkeltésen - hosszú, feszültséggel teli percek amúgy vannak rendesen, végig a filmen. A kihallgatás élménye, amikor mindenki tudja, hogy mi van, de még lejátszanak előtte néhány meccset a delikvensek, na, ezek igazán idegörlő pillanatok. Tetszett még a néger srác ötlete, a földgömbbe épített bárpult, a levehetetlen jelek a homlokon (csodálatos), Daniel Brühl, az, hogy a történelem nagy könyvébe a sors keze néha belelapoz - de nem tudok rájönni, hogy ki ugrott ki az ablakon, amikor a mozi felrobbant. Vagy minden amcsi filmben kötelezően kiugrik valaki, ha robban a bomba az épületben?
Subskrybuj:
Komentarze do posta (Atom)
Brak komentarzy:
Prześlij komentarz