Táncról 15 percben

A táncról sokat tudnék mesélni. Azért nem mondom, hogy napokig vagy hónapokig, mert az nagyon fellengzős lenne, és én, bár a fellengéseket nagyon szeretem, a szerénykedést még jobban szeretem, ezért jegyzem meg, hogy csak sokat tudnék mesélni, mindenki gondolja oda, mennyit, szabadság van, gyerekek, mindenki azt hisz, amit szeretne, és az teljesülni is fog.
De a táncról nehéz beszélni. Azért mondom, hogy nehéz, mert nagyon nem könnyű, és csak ilyen egyszerű szavakat tudok használni ennek a jelenségnek a leírására, hacsak nem hívok segítségül különböző káromkodásokat és szuperlatívuszokat, de ezeket nem teszem, mert bár kortárs értelmiségi vagyok, következetesen szembeszállok mindenféle divattal, így ezzel is.
Arra kellett rájönnöm ma, hogy a tánc, a maga megfoghatatlanságában valóban megfoghatatlan, hiába próbálják a táncosok leírni, a felvázolt tánctörténet egyrészt valójában nem más, mint zenék, együttesek, táncosok felsorolása, a nagyjából hol, a nagyjából mikor és a nagyjából kik viszonylagos találgatása, fokozottan kihangsúlyozva, hogy a Nyugat, de legalábbis Európa mindig rosszra gondol, akármiről legyen szó, másrészt e szakkönyvekben található a lépések agyonsterilizált változatának rajza-képe-szövegezése, ami annyi, mint puffasztott rizsnek a koleszterinmérő karácsonyra.
Én azért becsülettel felkészülök a társadalmi hatásairól.