Könyvtárban

Némák a könyvek,
nem beszélnek.
De tompán puffannak
a sok száz oldalas csendek.
A papír zizeg, sistereg,
ahogy végigpörgetek
néhány tucatnyi kötetet.
Nyögnek a nehéz polcok.
Mint a fiatal leánytorkok.
Halk reccsenéssel sírják vissza
a gyöngéd tudós-kezeket.

Szeretem a könyveket.
Ahogy koppan a lexikon sarka,
és ahogy a százéves plakát
porrá olvad, anyaga olyan lágy,
fátyolként hullik alá,
ahogy óvatosan lapozom.
Szemem elmereng a sorokon.
Csak nézem, de nem értem.
Puhán futtatom végig az ujjam
egy-egy díszesebb gerincen.
Mennyi karc és repedés.
Bőrhuzatban édes remegés
ez a sok tudomány.

Mint a tested fürdés után.
Pergamen-száraz a kezem,
úgy simogattalak, mint most a könyveket:
ameddig lehet és ameddig bírom,
minden örömöm és bánatom
a hátadba írom,
hogy könnyebben elfelejtselek,
ne találjam meg a feljegyzéseimet.
Most mégis itt vagyok,
néhány öreg könyvgerincen
matatok valamit eltökélten,
pedig felejteni akarok,
és nem megy és nem megy,
mindenre emlékszik az ujjbegy,
szakadjanak rám a polcok,
ha úgy egyszerűbb és könnyebb!
Nem beszélnek,
némák a könyvek.