Hójelentés

Csak röviden, mert eléggé fáradt vagyok: rossz is volt meg jó is volt, három nap nem a világ és mégis.
Elvileg csütörök délután mentünk volna, aztán végül némi kavar után péntek reggel indultunk. Ahhoz képest, hogy tizenx éve járunk síelni, nem ment zökkenőmentesen a történet, pl. minden botot otthon hagytunk, Tesóm korcsolyáját hoztuk el boardcipője helyett...sebaj. A pálya tiszta jég volt. Semmi vész! Este esett a hó. Másnap is. (Délre értünk ki.) Délután, az utolsó csúszásnál nagynéném szaltózott egyet (felvágós lenne, ha direkt csinálta volna, de nem), a traptrap egyenesen a mentőautóhoz vitte, az meg Mürzuschlagba, a kórházba, ahol sikerült néhány órát eltöltenünk összezárva Anyuval - egy kocsiba nem fértünk be hatan, és mi voltunk a leggyengébb láncszemek. De még mindig jobb dolgunk volt a fűtött, kávéautomatás váróteremben (ittatok már irish coffet automatából?), mint Apámnak meg Tesómnak, akik ugyan felvitték nagynénémet meg unokatesómat a hegyi apartmanba, de lejönni már nem tudtak, csak hólánccal, de az meg gyári hibás volt... kerék lekap, hólánc fel, kerék fel, 500m legurul, kerék le, hólánc le, kerék fel... fél tízre értünk vissza. Reggel írt a kollégám. Látszólag sikerült 160 karakter erejéig kijózanodnia 3 nap után. Egész elérzékenyültem. Ma gyönyörű idő volt a hegyen, csak nagyon hideg és jeges. Próbáltam fényképezni, nem nagyon sikerült. A fenti, panorámás hüttében ettünk Anyuékkal, de olyan csúnyán sokat, nagyon rossz volt utána. Ne egyetek sokat síelés előtt. És most kialszom magam, vízszintesben, kemény ágyon, ahogy szoktam, mert a kocsiban csak félig összegömbölyödve tudtam ülni és nagyon fáj a hátam.