Kovácsné

Szerencsém jól üstökön ragadtam:
borzas fejét ölembe engedtem,
fészkelődött, kéjesen ásított,
- kínomban mi mást tehettem? -
lágyan füle tövét vakargattam.
És mert forgandó a jószerencse,
a rossz pedig nem szunnyad el soha,
álmatlanul forgolódott,
- vagy csak rosszakat álmodott volna? -
nem tudta, szeressen engem vagy ne.

Reggel végül vasra vertem.
Mindenki maga kalapálja,
ha van mit, ugye.