Elindulsz lefelé a lejtőn: inkább kitakarítasz, mosol egyet, olyan rendet raksz, hogy csuda, még a szemetet is kiviszed, pedig nem te vagy a soros. Aztán megnézed az internet összes oldalát, minden jútúbos videót kétszer. Elolvasod a híreket. Hirtelen találsz egy honlapot, ahol kongói nyelvet lehet tanulni. Megtanulod a legkönnyebb szavakat és belépsz a Kongói Nyelvtudományi Körbe. Rájössz, hogy mégiscsak a biokémia az életed értelme, és átböngészed a jelentkezési feltételeket az egyetemekre. Mindeközben óránként szétpakolsz, eszel, elpakolsz. Megírod az életrajzodat 2134-ig, de elhatározod, hogy még folytatod. Minden éterbetévedőt letámadsz és kifaggatod, hogy mikor látogat már meg. Aztán depresszióra hivatkozva alszol 15-20 órácskát.
Én megőrülök a saját lustaságomtól, nem tudok tanulni, őszintén sajnálom. Ha most el kéne ragoznom egy igét, nagyon csúnyán néznék...