A táncterem kövezetét vastagon fedték a hullák. Én középen egy talpalatnyi vértócsában álltam és unottan lóbáltam a kardom: elfogyott a vágnivaló.
Az Erdőtündér egy asztal közepén guggolt és kielégült arccal cigarettázott, mint egy férfi szeretkezés után. Hosszan kifújta a füstöt.
- Látom, hogy gondolkozol. Mi történt?
- Nem is tudom. Elbizonytalanodtam.
- Ne, ne érezz bűntudatot. Felosztottak minket, mint valami... nem is tudom. Vad, állati vágy égett a szemükben, te is láttad. Meg akartak kaffantani. Mint az állatok.
- Igen tudom. Az a szőke majdnem megfogta a mellemet is.
- És az a ronda, emlékszel...?
- Mind ronda...
- Amelyik úgy rám mászott...
- Mind rád mászott, amelyik nem rám...
- Tudod, amelyik aztán úgy kapálózott, mint egy felfordított bogár...
A kedves emléket felidézve kuncogtam egy rövidet.
- Na ja. Persze... legalább a szépjét megmenthettük volna.
Egy kisebb kupacra mutatott a kijárat mellett.
- Ott vannak. Hazavisszük őket.
Közben elindultam körben a teremben. Farzsebekből kikandikáló pénztárcák után kutatott sasszemem.
- És a lányokat se sajnáld - elnyomta a cigit.
- Nem, azokat semmiképpen.
- Akik így öltözködnek... komolyan, még adják a lovat a pasik alá.
Maximálisan egyetértettem. Megszámoltam a pénzt. A bűz kezdett elviselhetetlenné válni.
- Mennyi az idő? Nem vagy éhes?
- Olyan egy körül lehet.
- Ó, fiatal még az idő. Gyere. Én már egész megéheztem ennyi hús láttán!
- Oké, mehetünk.
Lassan kászálódott össze. Kerestem egy szemeteszsákot. Körbeálltuk a halmot.
- Helyben fogyasztod vagy elvitelre lesz?
Nagyot kacagtunk.
- Elvitelre lesz, köszönöm.
- Ezt a fél kart is...?
- Ja, azt nem. - Nevetett. - Véletlenül kerülhetett ide...
- Na, csak azért. Annyira nem szép. Esetleg a kisujja.
- Mutasd. Hm, nem rossz. Akkor legyen csak a kisujja.
Bepakoltunk.
- Evés után megiszunk egy teát a Kazimierzben? Jól esne valami kis nyugalom.
- Persze.
Felmásztunk a lépcsőn, ki a levegőre. Lent már egészen elfogyott.