Ferihegyről a Nyugatiig elég hosszú az út...

...főleg, ha nem tudod, merre menj. A Hét Törpe szétszóródott Spanyolországban, csak úgy, mint korábban én. Kölcsönösen megleptük egymást egy-egy képeslappal (bár nem emlékszem, hogy megadtam volna neki a címem - kicsit fura, mert irányítószám volt, házszám meg nem!). Amikor hazajött, kimentem elé a reptérre. A magam módján érkeztem meg a fogadására: késtem negyed órát, eltévesztettem a kaput, el is tévedtem, végül neki kellett összeszednie az épület előtt. A maga módján köszöntött: odavetett egy csá-t, majd egy mátrixos mozdulattal elhajolt (véleményem szerint minden rossz szándéktól mentes és abszoludt baráti indíttatású) közeledő fejem elöl. Ezek után teljesen érdektelen és szaggatott beszélgetéseket folytattunk, miközben megpróbáltunk úrrá lenni a bkv felett (tudom, tudom, naivak voltunk...). Útközben valaki a vonatunk elé ugrott, egy néni meg rosszul lett miattunk a buszon. Semmi sem érdekelte abból, amit mondtam neki, pedig a legtudományosabban előadott pesti metrós idegenvezetést tartottam neki. Amikor megkönnyebbülve sorsára hagytam a metrón, még úgy nézett ki, hogy pont lekési a vonatot haza. Szerencséje volt: 10 perces késéssel indult a vonat - így én a becsületesen eltitkolt lelkiismeret-furdalásomért megkaphattam életem első Oskar-díját. Szeretném megköszönni a szüleimnek, és mindenkinek, aki segített!
Mindezek után tíz pontban foglalta össze velem kapcsolatos eddigi tapasztalatait, amelyet spanyol élménybeszámolójának végére illesztett, így a post terjedelme másfélszeresére nőtt (és kiderült, hogy csak megszokásból simogat - hát mi vagyok én, fekete macska, hogy valaki csak úgy megszokásból simogasson?). Meg kell valljam, nagyon kedvelem őt, igazán kreatívvá tesz, nyílván mindemellett hanyaggá és lezserré is, az oldalszalonnáskenyérhagymával-típusú étkezési szokásokról nem is beszélve. Növekvő lótusz a mellkasomban. És azt is meg kell valljam, nagyon elszomorít, hogy csak addig volt a barátom, amíg szeretett. Nem vagyok különösebben szép lány, de különösebben rusnya sem. Nem túl okos, nem túl buta. Se falábú, se balerina. Semmi különös. Talán kicsit pozitívabb, mint más - de lehet, hogy ezt csak a hiúság mondatja velem. Egy kopott üveggolyó vagyok, aki a sok játéktól elvesztette csillogását, megunt játék lett, kész arra, hogy kisfiúk lyukas zsebéből kipottyanjon, elguruljon, leessen egy csatornanyíláson, és soha senki meg ne találja. De ne legyünk szentimentálisak! Végülis mindegy. Én meg majd úgyis letagadom, amit gondolok.