Hogy csókoljam
lábad nyomát?
A koszos földet?
Ugyan már!
Inkább a lábad.
Felfelé: ujjak, talp
a bokán át
a vádli és a térd.
Én úgy szeretnék
minden reggel mézes
térdkalácsot enni.
És utána vágyaim
rezgő combjaidon
harapóznának estig.
És így tovább.
Bús düledékeiden
ajkaim megállnak.
Széthull a kéj.
Fájnak a feszülő vállak.
Bőröd valahol elpattant.
A remény sóhajaival
fújlak fel újra meg újra.