Mát tavaly is részt vett a Finnugor Tanszék a Kutatók éjszakáján. Idén az előzőhöz nagyon hasonló programokat szerveztek az illetékesek: táncház, játszóház, irodalmi programok, mini nyelvleckék, teaház, étel- és italkóstoló, kiállítások, útibeszámolók, könyvvásár. Természetesen most is volt olyan, aki feltette a kérdést: bebizonyították már a rokonságot? (Gyengébbek kedvéért: nyelvészetileg már száz éve igen, genetikailag meg nem mutatunk nagyobb rokonságot a törökökkel, mint a finnekkel.) A lelkes szervezőknek hála minden flottul ment. Engem is befogtak: két könyvet adtam el a vásárban.
Hogy ki kinek tett szívességet, amikor úgy alakult a történelem, hogy a Höjszi a Könyvtár Klubban lép fel és tart táncházat hatvan perceben, nem tudjuk. Tavaly az I. épület alagsorában rendeztünk táncházat, és azt kell mondjam, jó volt, mindenki élvezte. Hogy most miért kellett fellépni, vacakolni a ruhákkal, a figurákkal meg egy kicsi és sötét színpaddal, ami megoldhatatlannak látszó feladatok elé állította a csoport vezetését, nem tudjuk, és nem akartunk senkit megkérdezni, egyszerűen azért, erre nincs jó válasz, azon kívül, hogy negyven kettő.
Az utolsó hetekben minden összezavarodott. Annyiszor váltottuk meg a világot Mamával vagy Katival, hogy szabályosan belefáradtam abba, hogy szélmalomharcot vívjak valamivel vagy valakivel, aki képtelen önvizsgálatot tartani. A felvételek jól mutatják, hogy eredményeinkkel korántsem lehetünk megelégedve - és ez most nem valami demagóg duma. Messze vagyunk attól, amire a vezetőség már most büszke. Ezer sebből vérzik a történet. Persze, én sem vagyok tökéletes, és az dobja az első követ, aki sosem felejti el a kadrel sorrendjét (ja, itt egy nagyon aranyos változat, a mienktől kicsit eltér: http://www.youtube.com/watch?v=GdiRDSgSszM ). De könyörgöm: miért? Tehetetlenül állok szemben az emberi szeszéllyel, ami veszélyesebb minden furfangnál, gonoszabb, mint az amerikai tinifilmek szőke pompomlányai.
Brak komentarzy:
Prześlij komentarz