Mostanában amikor elengedjük a kutyát, valamit mindig visszakerget a szomszédba a málnásnál. Titkon reménykedem, hogy az vérnyúl rejtőzik ott. (Úgy általában őszintén remélem, él még.)
És akkor a nyuszi átlényegül szerelmünk jelképévé. Vagy mi. Fogjuk rá, úgysem értünk hozzá. János korábban meg is jegyezte: "te is tudod, és én is tudom, hogy nem születtél művésznek, és hogy rengeteg dologban jó vagy, de igazán jó semmiben". Persze a bölcsész túl sok mindenhez ért, attól függetlenül, hogy művész-e vagy nem. Túl okos, túl magasan képzett. Az utolsó, akinek van hajlama, vele született motivációja az olvasásra, szövegértésre. És ez nagy kincs. Hiszem, hogy ez a nyitottság örökletes, és csak génjeinkben vihetik tovább a tudományokhoz és a világhoz való hozzáállást ezek a különleges, ritka emberek. És persze művészek. Senki nem tud úgy sálat kanyarítani a nyakába, mint egy pesti bölcsész a kiskörúton, lassan ballagva a lanyha szélben az Astoria felé, maga mellett húzva az alkonyat kékes árnyékát az aszfalton.
Subskrybuj:
Komentarze do posta (Atom)
Brak komentarzy:
Prześlij komentarz