Érettségi találkozó magyar tanároknak II.

Az Országos Széchényi Könyvtár büfésnénijének zsíros kenyér-kenő csuklómozdulatáról nem egyszer hallottam, hogy a tökéletesség határát súrolja (inkább simítja), mégsem mertem ma bevállalni - hátha meg kell még szólalnom a megjelent összes egyetemista nevében (magyarul egyedül a sajátoméban). Pogácsával és presszókávéval felfegyverkezve leültem egy bácsi mellé, aki a szemináriumon a kánon ellen érvelt, és megkérdetem, hogy is megy ez. Nagyon kedves volt, nem küldött el, készségesen és hosszan válaszolt. Beszéltünk egy pár szót magánemberként is. Egy híres színész papája - de nem hasonlítanak. Aranyos volt, és ennek nagyon örültem. Ha valóban őszinte volt az arcjátéka, akkor ő is örült nekem, lévén, hogy én szintén próbáltam ha nem is aranyos, de legalábbis kedves lenni. Esti iskolában tanít, fájlalja, hogy nincs motiváció, és a kánont nem tartja túl jónak, bár az amúgy időnként leszelektálja önmagát. (Muszáj neki, amúgy sem fér bele soha semmi abba a négy évbe.) Meg hogy amikor Homéroszon keresztül tanultak a gyerekek görögül, akkor azt könnyebb volt elemezni.
Az előadó teremben találkoztam egy frissen végzett kollégával - olyan fiatal képe volt, azt hittem, sorstárs. Nem nyertem, de kedves ember volt.
A következő programként Brassói Sándor előadása következett az érettségikről. No, van még mit javítani rajta, ez reggel óta bőven kiderült, a bácsi picit le van maradva. Persze, általánosságban ezek az okosságok soha nem fognak eljutni az illetékesekhez, de próbálkozni lehet. Megint volt szó az egyetemekről - be kell valljam, nem értem, miért jó, ha a középiskola diktál, szerintem ez megint csak a lebutítás jele, arra meg köszönöm, nekem sincs szükségem. Egyszerűen nem jó olyanokkal egy óra járni, akik buták, na.
Az egyes szemináriumok beszámolóinak fontosabb kérdései a pontozás, szaknyelv, a szóbeli szubjektivitása és a kronologikus tételsor voltak, és surprise, surprise, a nyelvészetről megint nem esett egy szó sem. Tetszett viszont a feladatbank ötlete.
Végül Arató László ismertette a Magyartanárok Egyesületének álláspontját. Itt már kicsit hazamentem volna. A problémák: erős szerzőközpontúság, tanárok felkészületlensége, nehézségi fokból adódó botrány, gyakorlatiasabb szövegek a szövegértésben. És persze: legyen minél egyszerűbb.
A szünet után Raátz Judit tanárnő órájára ültem be, és nem csalódtam. Kiosztmánya praktikus és használható volt. Rávilágított arra, hogy nem szabad elhanyagolni olyan témákat, mint retorika, stilisztika, pragmatika. Módszertani tippjei a mostani egyetemi tananyag része - szinte elképzelhetetlen, de igaz, hogy a jelenlévők nem hallottak Kagan kooperatív tanulásról szóló könyvéről. A tanárnő szerint a középiskola első évében csak retorikára, szövegértésre, érvelésre kéne tanítani a diákokat, majd onnan könnyen lehetne továbblépni. Vagyis alapozni. És lehet, hogy akkor a műelemzést már a kölykök is élveznék.
Amikor kijöttem az épületből, ragyogó idő volt. Napsütés, szellő, hú, nagyon odavoltam, tetszett. Elsétáltam a Galériába műsorért, megnéztem a várost a vár teraszáról, aztán a Nemzeti Táncszínház felé kanyarodtam - ott két lány meg egy srác zongorás koreográfiát adtak elő a büfénél. Nagyon tetszett. Hiányzott már egy kis macskaköves séta. Természetesen magas sarkú cipőben egy autóbusz műbőr ülésére jobban vágytam volna, de mivel ez a helyzet nem állt fenn, vidáman leszlalomoztam a turpisták között a Moszkva térig.