czwartek, 26 sierpnia 2010
Sárvár, 2010
Hát, ez is meg volt. Csinnadrattával (akárhogy is kelljen helyesen leírni ezt a szót), nádi hegedűvel, hátfájást gyógyító pálinkával, Mamával-Papával, fürdőcskéléssel, lángossal, cipőcskekoptató utcántáncolással. Tuljak a gálán, én az elmaradhatatlan muhuban illegetem magam: http://www.youtube.com/watch?v=BTkTVhSwVu0.
czwartek, 19 sierpnia 2010
Mama-féle kakaós-banános süti (magányos éjszakákra)
Ha van egy jó recept, azonnal meg kell sütni, különben elvész a többi 'majdegyszer' recept között. Mama ma délutáni sütije is majdnem így járt, de szerencsére fürgébb voltam, mint nem.
Tehát: végy egy nagy tálat, és az összedolgozáshoz használj robotgépet.
10 dkg olvasztott margarint összekeverünk
1 tojással, majd
2 kanál kakaót,
1 vaníliás cukrot és
25 dkg cukrot szitálunk rá.
Két részletben 1/4 l tejet keverünk hozzá (ma éjjel a tejet 1 pohár joghurt helyettesítette), közben
1 sütőporral elkevert
25 dkg liszt jön.
2 túlérett, pépesített banán és
2 apróra vágott barack kerül még bele. (Bár én inkább kókuszt raktam volna bele - sajnos egyik sem volt a konyhában.)
Ha maradt még szalonképes banánunk, leszeletelve borítsuk be vele a süti tetejét. Kis lángon majdnem annyi idő kell neki, amíg az ember párja hazaér (30-40 perc).
Jó étvágyat :)

środa, 18 sierpnia 2010
7 +1 hasznos tanács játszóteres önkénteseknek
1. Egyik gyerek sem a tiéd. (Vagyis: a legcukibbakat sem viheted el vacsorára.)
2. Ne sértődj meg, ha harmadszorra is lenéniznek, pedig te kétszer elmondtad, hogy csak azért, mert egyidős vagy az anyukájukkal, még nem vagy öreg. Viszont örülj, hogy nem bácsiznak!
3. Anyának/Nagymamának (ha láthatóan erősebb, mint az önkéntes) mindig igaza van. Akkor is, ha spanglitekerési szokásokról van szó.
4. Célszerű Anya (vagy Apa) hol- és hogylétéről alaposan tájékozódni, mielőtt flörtölni kezdesz Apával (vagy Anyával).
5. Ha lufibombát osztogatsz és a kút nincs elzárva, akkor csak percek kérdése, hogy minden kislány csurom víz legyen. (Ne lepődj meg, mást úgy sem tudsz csinálni.)
6. Tollasban/fociban/gólyalábversenyben kikapni nem szégyen. Ezt mondd el minden játék előtt tízszer és utána is jó sokszor.
7. Amíg szépen játszanak, nem érdekes, ki kinek a kije. Amint verekedés tör ki, lépj hátra és mentsd a játékokat. Majd az anyja elintézi.
+1. Ha Te vagy Jack Sparrow és Barbarossa kapitány ellen harcolsz, de előtte csak olyan típusú verekedős filmeket láttál, mint pl. a Tigris és a Sárkány, ne csodálkozz, ha ellenfeled (10 éves) tényleg le akarja vágni a melled.

piątek, 13 sierpnia 2010
Reklámok
Egyedül kb. a sörreklámokban van fantázia, meg néha az autóreklámokban. Volt egy jó sorozata a svéd bútorárudának meg valamelyik óvszermárkának (de lehet, hogy most az óriásplakát-sorozatukkal keverem). Hazai bankunk legújabb reklámjait dumaszínházasok segítik, ezek legalább néha viccesek.
A joghurt és fogkrémreklámok kiemelkedően unalmasak, a legrosszabbak viszont messze a mosópor (öblítő, vízkőoldó) reklámok - mintha minden mosógép-használó degenerált lenne. Miért nem egy kajacsatával illusztrálják az intelligens mosóporokat? Vagy egy remegő kezű nagypapával, akinek a nagymamája csak mosolyog a kilötykölt kávén? A legjobb a gyertyafényes randi lenne, ahol a fiatal pár összeveszik, és egymásra borítják az asztalt a spagettival együtt (persze, miért kell mindig spagettit enni a gyertyafényes randin...), majd egy ajtócsapódás és a szöveg: de a mosóporodban megbízhatsz.
Najó, megyek teregetni.

czwartek, 12 sierpnia 2010
Szobanövény
Vettem ma egy szobanövényt. Nem virágot, nem élő fűszert, nem kertbe való zöldet, ez egy igazi szobanövény.
'Phlebodium Blue Star' - ez a neve. 100% szobanövény, pont úgy, ahogy az ember azt elképzeli, valami kulturált zöld, amelynek nem árt, ha a földje két öntözés között kicsit kiszárad, és nem kell napon tartani sem. Nem kispolgári, inkább olyan bohókásan elegáns, retrós levélformával, de modern, ezüstös-szürkés-zöld színnel. Nyilván innen a neve is: hűvös elegancia árad belőle, olyan 'ki-zöldül-itt-ha-én-nem'-érzés. Bizonytalankodtam egy sort, mikor megvettem (biztos, ami biztos), de hamar megkedveltem. Van valami fura vonzódásom a kicsi, zöld növények felé. Nem, nem eszem meg őket, csak szeretem, ha körülöttem vannak.
Beleraktam egy elfogadható árnyalatú rózsaszín szobanövény-tartóba. Welcome!

wtorek, 10 sierpnia 2010
Múltkor megtaláltam azt a papírfecnit, amelyen azoknak az apróságoknak a listáját vezettem, amelyeknek megőrzését korábban élet-halál kérdésének tartottam, de újragondoltam létjogosultságukat, és kidobtam őket. Amíg elő nem kerül a lista, addig következő pontként ide jegyzem fel azt a kb. 20, kézzel írott levelet, amelyet egy tiszaújvárosi fiú küldött sok évvel ezelőtt (még nem dobtam ki őket, de most inkább nem idézek), illetve 100-150 blokkot és nyugtát, melyeket viszont egyesével négy darabra téptem és ideglenesen elhelyeztem a papírkosaramban.
Fiatal, modern nő
Anyám egyetlen női magazin hűséges olvasója, évek óta járatja. A kínálatból még ez a legértelmesebb darab, magam is beleolvasok néha. Mivel mindennek csökken a színvonala, csak idő kérdése volt, hogy ennél a lapnál ez mikor következik be. Első előjelként egy plasztikai műtéteket végző cég reklámja jelent meg - értelemszerűen, ha mégsem jutott volna el a kedves olvasó a lap által javasolt 'fogaddelésszeretsdatested' életérzésig. Az e heti szám 18. oldalán megjelent 10 pontos életmód-útmutató azonban kicsit kiverte a biztosítékot, hogyaszongya: "Útmutató 40 felett" "10 pont, hogy ne látszódjon öregebbnek a koránál". Szerencsére nem magyar találmány, link a lap alján, sőt, megkockáztatom, ez egy nagy vicc, csak én nem értem a poént. (A barátom szerint általában nem értem a poénokat.)
Elképzeltem, hogy Anyám e szerint él: nem kiabál a telefonba, nem beszél a gyerekeiről, nem szólít le vadidegeneket, kerüli a konfliktusokat, nem anyáskodik, nem mosolyog tánc közben, nem nézi az esti híreket, élősködik a szülein és lemondja az utat Provanceba (vagy Toszkánára), ahová nem fogalt korán szállást. Mert ezeket a fiatalok mind nem csinálják (vagy csinálják).
Negyven felett egy nő tényleg élősködjön a szülein?? (Ha még élnek egyáltalán.)
Az utolsó pillanatban foglaljon szállást, mint egy kezdő utazó?
És ne szólítson le idegeneket, csak azért, mert a szerencsétlen tinik sem szólítanak le?? Mennyi értékes emberi történet rohangál az utcán, amiket jó meghallgatni, nem is szólva arról, ha az ember bajban van, és útbaigazítást kér. (Nyilván, tiniként én sem kértem, Anyám tudna mesélni, hogy tévedtem el rendszeresen.)
Legyen inkább tájékozatlan és vágjon fancsali képet tánc közben, miközben nyolcas alakot köröz a csípőjével, azt a magányos férfiak úgyis nagyon szeretik. Nincs is jobb a buta, flegma néniknél, akiket egy újságírónő egy olyan, bestsellerből kapott információval látott el, miszerint "a fiatalok kutyapózban táncolnak".
Hm. Azt hiszem, öregszem :)

poniedziałek, 9 sierpnia 2010
piątek, 6 sierpnia 2010
Péntek, temetés
Üdv megint. (Akik a szaftosabb pletykákat első kézből akarják tudni: a gépen felépülése óta megint közelebb kerültünk egymáshoz...)
De nem erről akartam írni, hanem röviden egy rokon néni temetéséről, aki valóban ijesztő sebességgel épült le és halt meg. Ez volt életem második részvétele temetésen, de az első rokoni. Hogy e mögött mennyire hasznos pedagógia húzódik meg, abba ne folyjunk bele, mentségemre legyen mondva, ritkán halnak meg a rokonaim és a barátaim, nem nagyon tudtunk kísérletezni.
Ha szorosabb lett volna a kapcsolatunk, valószínűleg jobban megérintett volna - persze így is, és nagyon sajnálom, őszinte részvétem a családnak. Tesóm keresztapjának anyja, anyai nagypapám első unokatestvére volt, ritkán találkoztunk.
A pap bácsi nagyon szép beszédet mondott a kis cserhátsurányi evangélikus temetőben, egy dombtetőn, zuhogó esőben, térdig sárban.
Egy temetés tényleg nem vidám dolog. Nincs rosszabb, mint a zokogó (közeli)rokonok arca. A halottnak - bocsánat - már kvázi mindegy, mert a mennyországból pislog le, node kérem, mi lesz azoknak a szomorúságával, akik itt maradtak??

piątek, 16 lipca 2010
niedziela, 27 czerwca 2010
Jó estét, nyár
Vége a vizsgaidőszaknak, lassan vége az egyetemnek is (már ami a tanulást illeti, mert most jön a tanítás része...), szerdán volt az utolsó szigorlatom, juhúúújj, de boldog vagyok!
Vagyis nem egészen, de csak szimpla hiszti lenne, ha azon sírnék, hogy igen, ezt a jegyet sem érdemeltem meg.
És most indul a nyár.
Barátosném holnap szabadul, és ezután a töményet bizony nem sörrel csapatjuk, hanem még egy kis töménnyel.
A bemelegítést tegnap kezdtük másik barátosnékkal. A szoros program a következő volt:
10-10.30 - Röviditalok szakértése és sminktechinák gyakorlása a kóstolás után (gyakorlati foglalkozás, mottó: "Én rajzolok neked szemöldököt vagy az abszint?")
10.30-01.00 - Tánctanítás kezdőknek a színpadról, a szünetben leánybúcsús Chippendale-bemutató (workshopok, előzetes bejelentkezés nem szükséges, szintfelmérés a helyszínen)
01.00-01.30 - "Budapesti legénybúcsúk szombat este", előadás (meghívott előadó: a Fogtüntér, f### alakú síppal a nyakában)
01.30-04.00 - Szekcióülések
a) Külföldiek lehetőségei a pesti szórakozóhelyeken
b) Magyar fiatalemberek kommunikációja hajnalban
c) Tánctanítás kezdőknek és újrakezdőknek
El is fáradtunk. Az egyik barátnő reggel elveszett, de nem sajnáltuk annyira.

czwartek, 17 czerwca 2010
Béla bácsi
Nem csak azért nem írtam, mert nem volt időm meg kedvem meg témám (elveszett az a fene nagy lényeg a modern regények memoárjaiban), hanem mert a gépem megtagadta a csatlakozást az internethez.
Született négy kismacskánk. Majdnem olyan büszke voltam, mint az anyjuk. Mamáéknál öt kiscica született. Felvágós!
Béla bácsi pedig... hát megmondta. Az erősebb kutya b.
Fura volt végigállni a sort, meg végignézni a filmet. Szerencsére nem voltak elvárt reakciók. Elvhű maradt az öreg, az a lényeg, nem is értem, miért nem vetítik ezt a filmet a moziban. Mivel nem tudtunk meg sok újat (amire nem számítottunk), megint találgathatunk, pontosan mit és hogyan csináltak anno. Ezen a vesszőparipán még sokáig lehet lovagolni, csak el ne felejtsük néha abrakoltatni - a belső égéshez (pl. egy ló gyomra) elég egy szalmaszál is.
És forradalom meg forradalom között van különbség.
Oh, hát ma is végtelenül okosak voltunk! (Csak az a kár, hogy nem tudok ezen - vagy máson - hajnalig vitázni az időközben facettá minősített kollégámmal.)

sobota, 15 maja 2010
Krasznahorkai: Az utolsó farkas - III. rész, Narráció
Mint ahogy említettem, ez az egyetlen mondat nem egy személy monológja. A szereplőkön kívül megszólal egy (korántsem idealizált, mindent tudó) narrátor is.
A narrátori pozíciót könnyen azonosíthatnánk az íróval, mint azt az iskolai irodalomórán többször megtettük. Nem lenne alaptalan ez az eljárás, hiszen az életrajzból tudjuk, hogy Krasznahorkai 1989-ben Berlinben volt ösztöndíjjal, valamint megzavar a könyv végén tett kikötés és köszönetnyilvánítás, és ha nem vagyunk elég figyelmesek, majdhogynem az író és a professzor közé húzzuk meg az egyenlőségjelet (hiszen: "miről is írhatna ő maga, a szerencsétlen, bonyolult mondat- és gondolatlabirintusával!").
Sokkal érdekesebb kérdés az, hogy ki, mikor és mit mesél. A narrátor megszólalásai a kerettörténetet adják, illetve segítik a helyszínek közötti váltást, amikor időről-időre visszaugrunk a török bárba. Ehhez a narrátorhoz kapcsolható a mondat vége, ahol felkelti az érdeklődést a történet fikcionalitását illetően, miszerint az olvasott történet nem a professzor saját kalandja lenne, csak egy általa írt majd újra- és újraírt történet, esetleg más valaki története, amelyet a professzor felhasznál, vagy ezek keveréke: a professzor kiszínezett utazása.
A "spanyol kalandnak" külön narrátora van, az ő személye lehet a professzor, aki E/3-ben beszél önmagáról, vagy egy tetszőleges második narrátor, de ennek kevesebb a valószínűsége. Ez előbbit támasztják alá a professzor saját magára tett utalásai (pl. "...ez egy vadőr, kiabálta a tolmácsnő, mármint neki, mutatott magára ő a Sparschweinben..."41.p.)
Ezen felül megszólal a tolmácsnő, a sofőr, a vadőrök, valamint megszólal és gondolkodik a magyar pultos, kommentálja az eseményeket és egy ízben magát a szituációt, amelyben a történet elhangzik. A spanyol út elmesélését ugyanis mindig félbeszakítja egy-egy kiszólás, kérdés, a professzor vagy a pultos visszarántják az olvasót a bárba, hogy ott az eddig érdekesnek tűnő történet egy csapásra unalmassá váljon. Mintha a két szereplő egy történet érdekességéről illetve érdektelenségéről akarnák meggyőzni az olvasót. Narrátorok közti ellentét máshol is van: amikor José Miguel az utolsó farkas történetét meséli, megindítóan, hatásosan ad elő, míg erre a professzor nem képes, az ő mesélje egyrészt inkább csak magának szól, másrészt hiábavalóság, hiszen nem tudja lekötni a pultos figyelmét, ahogy ezeket maga is látja.
Van ebben a könyvben valami anekdotikus utóíz, egyrészt a többek által és többször elmondott történet miatt, másrészt az életrajzi adatok alapján (főleg a köszönetnyilvánító megjegyzés alapján).

środa, 5 maja 2010
Krasznahorkai: Az utolsó farkas - II. rész, avagy mit sugall a tipográfia
Egy kis alakú, ízléses vászonkötésben megjelent könyvecskéről van szó, amelynek lényegi része egyetlen mondatból áll. A könyv végén található még egy rövid kikötés a könyv valósággal való kapcsolatáról illetve egy köszönetnyilvánítás, de ezekre később visszatérek.
A mondat jól szerkesztett, eltekintenék attól a néhány hibának a nyelvtani szempontú elemzésétől, amelyek valószínűleg véletlenül csúsztak bele a szövegbe (mint pl. a 7. oldal alján: ...mert hiába akarta [őket] ezzel a tulaj becsalogatni, ide egy bárba, ahol alkoholt is mérnek, a törökök egyre inkább csak tévedésből jöttek...). A tagolatlanság, tömöttség mindamellett elég ijesztő. Egyrészt embertelen (vagy inkább élettelen, de még inkább hangtalan, hiszen a párbeszéd, a kommunikáció tipográfiája nem tud ilyen tömör lenni, ennek ellenére ez egy folyamatos beszéd, mese, csak a narrátorváltások miatt nem mondhatjuk, hogy teljes egészében egy monológ lenne), másrész megkívánja az olvasótól is azt az egy levegőt, amit az író is vett. Nehéz újra meg újra belerázódni a gondolatfolyamba, ha egy percre félrerakjuk a könyvet, könnyen a magyar pultos sorsára juthatunk, hiábavaló lesz a történet elmesélése, ha nem tudunk figyelni. Az életműnek szerves része ez a fajta nagyon hosszúra nyújtott mondat. Számomra ez a lezáratlanság, lezárhatatlanság képzeteit hívja elő. A pont, mint a klasszikus mondat, gondolat zárásának jele itt valójában nem zár, hanem újabb és újabb kérdőjeleket hív elő.
A hosszúság felvetheti azt a kérdést, hogy novellával vagy kisregénnyel van-e dolgunk. Ha novella, megjelenhetett volna novelláskötetben, de a "kisregény" kategóriából is kiszorulni látszik. Azzal több kritika is foglalkozott, hogy mi indokolja a külön kötetben való megjelentetést, még fel nem fedezett jelentőségű mű vagy csak médiafogás lenne?

wtorek, 4 maja 2010
sobota, 1 maja 2010
Krasznahorkai: Az utolsó farkas - Közjáték
Mivel nem lineárisan írom a dolgozatot, egy kicsit várni kell majd a következő bekezdéssel, és előfordulhat, hogy részeket újraírok - de most úgyis ez a divat :)
Krasznahorkai: Az utolsó farkas - I. rész, bevezetés
Próbáljuk meg összefoglalni, mit találunk ebben a vékonyka kis ajándékkötetben. Csak néhány szempont szerint, hogy teljen a hely, és hogy jó nézzen ki. Haladjunk kívülről befelé: nézzünk meg a borítót és lapokat (úgyis olyan fontos a szöveg tényleges térbelisége, no nem?), utána realizáljuk, hogy ez egyetlen egy mondat, majd ereszkedjünk le a tagmondatok és szavak szintjére, hogy megvizsgálhassunk, tulajdonképpen ki beszél és hogyan, és amikor már minden betűt összepárosítottunk a lehetséges beszélőkkel, akkor bukjunk megint a felszínre, hogy összerakjuk, amit láttunk, és levonhassuk a végkövetkeztetést: lehet, hogy a legnagyobb Greenpeace novellával van dolgunk?
Subskrybuj:
Posty (Atom)