Joni Skiftesvik: Akit állva temettek el (regény)

Előjáték: a 40 centi széles finn irodalmi részlegünket a tavalyi könyvvásáron vettük. Feldolgozás alatt, ez az első.

Kicsit családregény, kicsit krimi, kicsit szociográfia, kicsit modern, kicsit lányregény. Farkastörvényeket és kisded játszmákat mutat be egy kis halászfalu szereplőivel: megrokkant hősies férfi, nehéz fizikai munkát végző szép nő, bosszúálló fiúgyermek, zsugori boltos és fiatal felesége, megzakkant szomszéd, hatalmával visszaélő elöljáró, titkos kuplerájt vezető kocsmárosnő... A szálak szépen lassan bomlanak el, felfeslik a lassan kopó hajókötél, végül elszakad, és a gonoszok a vízbe potyognak. A fiatal, trapperes fedélzetmester gyermekkorát, megaláztatásait, szülei életét és anyja halálát rakhatjuk össze a vissza-visszatérő emlékképekből, megalapozva a bosszúját, amit a sérelmekért áll. Az ő problémáján túl jó képet kapunk az anyjáról, hiszen a fő cél az ő halálának megtorlása - érdekessége abban rejlik, hogy míg a fiában róla élő képek igencsak szépek, a visszatérés és a múlt kutatása sok negatív vonást rajzol ki, csak éppen senki nem mondja: fiam, a te anyád unalomból lett mindenki szeretője.

A cím a fedélzetmester régi szerelmének, a boltos feleségének apjára vonatkozik, akinek utolsó kívánsága az volt, hogy katonai érdemei miatt állva kell eltemetni. Az apának más érdeme nem volt, hacsak nem tesszük felelőssé a szerelmi házasság megakadályozásában és az érdekházasság létrehozásában, ami a fiú elhajózásához vezet, amibe (talán) az anyja is beleőrült, ami aztán a halálához vezetett.

Sok régi emlék megelevenedik, szép képek, jól adagolja az információkat, senki sem szent, senki sem jó, csak mindenki titokban tartja, amit kell. Az emberarcú fóka a legerősebb visszatérő kép, de nem bontakozik ki, ha valaki megérti, mesélje el.

(Polar Könyvek, fordította: Pap Éva)

Hamlet, dán királyfi

...mert ilyesmi nemcsak azoknak jár, akik éppen most olvassák a suliban, hanem azoknak is, akik maguktól már nem olvasnák. És mert megérdemeljük Szabó Kimmel Tamás mindkét farpofáját.

A legjobb a szöveg volt - az ilyen félművelt félértelmiséginek, mint amilyen én is vagyok, a Nádasdy-szöveg maga a hideg zuhany a szauna után. Ahogy egy elkapott félmondat említette a szünetben: a koponya hiányzott a lenni-vagy-nem-lennihez (vagy csak összekeverte a jeleneteket a figyelmes olvasó), és ezzel kb. össze is foglalta a tanulságot: a várakozásokkal ellentétben. Mert eddig fel sem tűnt (és/vagy talán soha nem került ennyire előtérbe), hogy a király (Makranczi Zalán) rendesen megrontja Opheliat (Radnay Csilla), hogy Hamlet (Szabó Kimmel Tamás) őrjöngése ennyire emberi, hogy a végén a nagy párbaj és a tömeges mérgezés valójában nevetséges végjáték, mert már senkinek nincs tovább. Erre a fináléra Hamlet Shakespeare-nek öltözött, rögtönzött divatbemutatót tartott és igen szépen megőrült. Mert szerintem csak egészen a végén őrült meg, addig puszta szivatásnak tűnt az egész - ami kiválóan játszott el. A már említett Ophelias kaland remek metakommunikációban kelt életre, a királynő (Básti Juli) pedig alkoholba fojtotta saját báb-mivoltát, miközben a király uralta a helyzetet (és néha kicsit a darabot is).

Jó megoldás volt a szintezés: a nézőérrel felcserélt játéktér (és így a közönség vélt és valós szerepe is) egyrészt néha összecsengett a szöveggel, másrészt szépen vezette a szereplők lelkivilágát - ennek jeles példája, hogy a király, megközelítve a bűnbánatot, az imádkozós jelenete körül a kiugró állvány alá bújt, az a szint (más, normális estéken ez talán a zsöllye) egyértelműen a szolgák, az alantasabb világok szintje, itt szedik össze a történelmi szemetet a sírásók (vörös csillag, sárga csillagos rabruha, lyukas zászló), de Polonius (Rába Roland) háza is itt van, no meg a fizetővendégek. Megmagyarázhatatlan okból ezt a szemetes világot, amiben élünk, fém italos dobozokkal fokozták - más szemét nem volt, vagy a fogyasztói társadalom ékköve a 0,33-as kóla??

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Hamlet kivételesen sántított - ez a színészt ért civil baleset miatt volt -, és azzal együtt, hogy állványokon szaladgálva bennem általános csodálatot keltett erőnléte, nem tudtam kiverni a fejemből a III. Richard nyitómondatát a bicegő Gloster képével. De ez már más.

A végén már nem bántam, hogy öltönyben játszottak, vagy csak immúnissá váltam, a jelmezt a politikusi magatartással legitimáltam. Persze, egy telefonáló, sms-ező király mindig vicces, de még az is előfordulhat, hogy nem titkolt szándéka a darabnak, hogy a szövegben oly aktuális kérdéseket feszegető hősöket még közelebb hozzák korunk kispolgáraihoz. És a nagy kereszténységi vonal még így sem tiszta.

A fekete ruhás, lenyalt hajú Fortinbras (László Atilla) sortüzet lövet. Nem tudni, hova.
(in Nemzeti Színház, 2012.05.02., rendezte: Alföldi Róbert)

Ha töpörtyűt akarsz tsinálni...

...akkor nagyon figyelj oda, hogy mennyi szalonnához mennyi tejet öntesz, mert csúnyán lehet járni. Életem első töpörtyűje nem akart megpörcösödni, összességében ehetetlen lett, de a zsír (mely kb másfél deci tejjel lett gazdagabb) egészen finom!

Az e heti tanulság egyébként az, hogy az általam erősen nézegetett szakácskönyv (Fáy-féle) egy jelentős szempontból merőben eltér az őt követő 200 évben születettektől, a maiakhoz áll talán a közelebb, mégpedig (jó-jó, ezt bárki kiszúrhatja, aki elolvasott már huszat): nem szorítkozik a receptek leírására, hanem szinte csevegő stílusban értekezik az olvasóval a sütésről-főzésről. Az utóbbi hét átnyálazott szakácskönyvei után (a MKVM könyvtára volt olyan szíves megengedni, hogy kotorásszak egy kicsit a polcokon) a szakácskönyvek kifejezetten távolságtartók voltak, az író és olvasó közötti kapcsolat kvázi egy tanár-diák kapcsolattá vált. Ez egyrészt nyilván köszönhető a nagy igénynek, másrészt a nemzeti öntudat paprikás erősítésének (de néhol még fellelhető egy-egy "magyarosan", vagyis prekolumbiánus fűszerekkel elkészített fogás), mert igen fontos, hogy minden családban legyen halpaprikás az asztalon pénteken, bizony.

Azok a szép reggelek...

Mivel a mai napot megint azzal kezdtünk, hogy átbeszéljük, ki mit hol tartana és milyen technikával őrizne meg épen és tisztán, a Facetom úgy hagyta el a tett színhelyét, vagyis a konyhát, mint a hadvezér a csatateret, én pedig leültem megnézni az index esküvővásáron készített ki videóját...

Lady's style (http://stylebykling.nowmanifest.com/)

A gimiben egyszer mindenkinek kitaláltunk egy kamu könyvet, amit soha nem írna meg (biztosan mindenki ismeri a poént). Az enyém valami olyasmi volt: A modern divat, nem emlékszem pontosan, elég ennyi, hogy azért kaptam, mert főleg anyám és apám fiatalkori ruháiban jártam, de volt egy darabom a déditől is... nagyon hippi volt. (Elithippik, ahogy hívtuk magunkat, ugye.)

Kb. 10 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rendesen elinduljak az átalakulás útján, és ennek egyik jele, hogy megpróbálom végigolvasni Elin Kling blogját, ami előreláthatólag nagyon hosszú és nagyon tanulságos lesz, mert már a 65 oldalon tartok, és néni nagyon becsületesen írt és fényképezett. A tudásra persze szükségem van, mert mert kezd túl laza lenni a farmer-póló kombináció, a kézirattárban könnyen otthon érezhet magát az ember - és innen már csak egy lépés, hogy otthonkában jegyzeteljek. (Nyilván nem értek egyet a divatozással, bár a közgázos könyvtárak vendégeinél ez az alap.)

Nem rossz dolog a divat, csak drága. És nálam azt is figyelembe kell venni, hogy én a ruháimban nem az utcán vagy egy műteremben pózolok, hanem a táncparketten izzadok bele. Fantasztikus lehet élő próbababának lenni. Bár én szeretem, hogy vannak melleim...

p.s. Nem olvasom, csak nézem, mert svédül ír...

Egy komoly ember (film)

Néznek. Ebben a filmben a szereplők folyton néznek.

Egyébként nincs baja, nagyon jó kis film. És ne zavarjon senkit, hogy a szereplők zsidók - tettestársam szerint látszik is, én sosem voltam szemmel orrhosszúság-becslében jó -, ezek a problémák minden családban előfordulhatnak és elő is fordulnak. Sajnáltuk, hogy a közönség nem nevetett sokat, így mi is csak visszafogottan kacarásztunk. De, kérdem én, meg tudjuk őrizni a méltóságunkat? Tiszták tudunk maradni rövid kis életünk során? Bizony, mondom néktek - 50 évvel később és a bolygó másik felén - hazudni kell, mert élni kell, és törtetni kell, és törni kell, és zúzni, zúzát kivájni, nem, inkább egymás máját tépni, egymás haját tépni, egymás haját levágni, erőtlenül összeesni a végén. Kérem, a fenti folyamatot senki ne képzelje el, mert az erkölcsrendészet fel fogja róni, hogy virtuális-véres széklábakkal fenyegetem a szűzlelkű közönséget, akik előáldozásra nyilván nem egy füves cigi elszívása után vonultak be.

Aki nem szereti az olyan filmeket, ahol néznek, az menjen mást nézni. Aki nem szereti a zsidókat, az keressen inkább egy Apácashow-t. Aki viszont úgy érzi, nyakába szakadt az ég, feltétlenül vonuljon egy kellemes mozi fedele alá, és nevessen mások túlélési taktikáin!

Karácsonyi készülődés

Ha az embernek nincs szép nagy gyöngye, csinál sok kicsiből. (Manuálisan kevésbé retardáltak kedvéért: a szalmagyöngyök a testek élei, kitöltés nincs, az eredmény inkább érdekes, de ha - ritkán - szép, akkor nagyon.)

Az előbb fűztem meg (véletlenül) egy csonkított oktaédert. A dodekaédert magam fejlesztettem ki még évekkel ezelőtt, de csak most tudtam meg, hogy így hívják. Ezen felbuzdulva azonnal megfűztem egy ikozaédert (ez pl. kifejezetten esztétikus lett), képről, és ha nem sül ki a szemem 3 prcen belül, akkor a cuki nevű pisze kocka (ismert erdei körökben csak pisze hexaéder vagy pisze kuboktaéder néven fut) következik.

Itt jártam (Sass HENNO, Silenos Kiadó, Bp., 2010.)

Inkább: így jártam. Nem egy Harry Potter, de megjárja.

Az a lényeg, hogy a bűnözés pont olyan szakma, mint a többi, csak nem úgy tanítják, mint a többit - itt a tudást és a tapasztalatot nem min. három év kiképzésben kapod, nincs "labor", sem mesterségesen előállított szituációk, amik nagyon életszerűek. (Lásd. 30 gyerek meg te: nem ugyanaz, mint 15 egyetemista meg te.) Tehát kénytelen a pályakezdő az élettől, éles szituációkból tanulni, vérrel, ütésnyomokkal, sok-sok elszívott cigivel, alkohollal, drogokkal - leginkább ösztönből. A könyv néha kézikönyv-szerűen adja elő magát, szerencsére nem a tuti módszerekre hajt. Ami a legzavaróbb: a majd. Mindent majd tudunk meg. Anélkül is lebilincselő olvasmány (szó szerint), hogy ott kéne lebegtetni az olvasó szeme előtt töménytelen mennyiségű el nem mondott receptet, történetet. Az oldalszámok a pontos időt mutatják, amíg a fogdában a srác ír, 03:18-tól 18:18-ig. Zseniális.

A nők nem virágillatút sz*rnak, egyszerűen tudják, hol van a wc illatosító spray!

Kiégés

Túl vagyunk az idei első és egyetlen badeni fellépésen, amely sokkal rosszabbul zajlott, mint bármelyik eddigi fellépés. Egyszerűen kiégtünk, mint a sokéves izzósor. Pedig idén olyan flottul ment minden: saját sminkkel, többéves rutinnal. Sikerült mégis 20 percet késni, ruhás zsákot otthon felejteni, minden számot elrontani, a végén 20 percet állni a hidegben, utána lekésni Vali fellépését (csak részben), a kellő pillanatban lemeríteni a gps-t, negyed egyre hazaérni. Hogy a pechsorozat onnan indult-e, hogy a kocsiba apuka nyári ablakmosó folyadékot töltött, vagy valahonnan korábbról, nem tudjuk, de a reggeli kávém föld ízű és drága volt - ebből már sejthettem volna. Ráadásul, mintegy fináléképpen, a Facetom egész este azon puffogott, hogy nem hoztam neki még csak egy fél kocka csokit sem az Alpok aljáról (a fagyos a karácsonyi vásárban pont az volt a legnagyobb gondom, hogy ugyan melyik bunkó osztráktól vegyek házi csokit!), aztán felvetettem éjfél körül, hogy hátha a Mikulás hozott neki csokit, és tényleg...! Az öreg szakállas akkor jött, amikor én, de olyan jól eldugta a bakancsába a virgácsot, hogy háromszor elment mellette és nem vette észre.

A szombat este-éjszaka ettől függetlenül nem volt rossz. Szerelmeink történetét meséltük el egymásnak (nem mertünk elaludni, hogy nehogy horkoljunk), fél 4-ig folyamatosan. Fura volt sokadszorra, immár jól átgondolva előadni megismerkedésünk lépéseit (részegen, kiábrándulva, ugye), de jó volt hallani mások mesés eseteit is. Érdekes, de cseppet sem meglepő, hogy ahhoz valakinek a hülyeségeit el tudd fogadni, mérhetetlenül sok tapasztalatra és (rosszul hangzik, de így van) kiégésre van szükség. Különben nem tudnád neki megbocsátani neki, hogy széthagyja a ruháit, nem kapkod a mosogatni való után, és cipővel járkálja össze a nappali-étkező-dolgozó-hálót, ahol előző nap porszívóztál.

Tisztába tenni

Jöttek a majszterok, felszedték és lerakták az új járólapot a fürdőben. Csuda szép lett. Ma fugáznak, aztán lehet tisztába tenni a lakást: elharapózott a por meg a haj, kezd megtelni a kicsi szennyeszsák, a muslincák megkezdték szokásos őszi vándorlásukat a szoba déli sarkába.

Kocsmahaiku

"Étel, ital, nők.
Szeretem mind a hármat,
kivéve a nőt!"

A surlófény a lelkiismeretes takarítók barátja. De nagyon gyorsan ellenséggé válik, amikor úgy érzed, most már abbahagynád.

Ha egy pasi azt mondja, még egy sör, akkor véletlenül sem azzal az időmennyiséggel kell operálni, amennyi idő alatt valaki fél liter folyadékot kényelmesen megiszik, hanem sokkal, de sokkal többel, és célszerű rögtön hozzáadni a következő sör idejét is.

Legyünk őszinték: ebbe a lakásba elférne egy szerszámos láda. Akkor pl. a harapófogóval ki tudnám nyitni a beszáradt körömlakkomat.

eat pray love - na ne

A csajos program árt a barátságnak, az egészségnek, a pénztárcának. De társadalmi élet, és mint olyan, fontos. A csajos filmek fontosak. Butaságom jele, hogy nem nézem meg a kritikákat, mielőtt leülök egy film elé, hanem a mindenkori partnereimre hagyatkozom. Ez bizony hiba.

Valójában nem erre van szükségem. Az emberekhez türelem kell. De az embereknek nincs türelmük. Ezért keresik azokat, akiknek van türelmük. Hogy "szórakoztassák" őket, hogy elmondhassák az okosságaikat, hogy legyen valaki, meghallgatja őket. Ez egy olyan probléma, ami túl sokszor merül fel az életemben.

Miért kell meghallgatnom mások hülyeségeit? A legtöbb ember vak, a szó nem fizikai értelmében. Egyszerűen dühít, ahogy nem látnak maguknál tovább. Mintha lenne egy ilyen program az agyukban: ez nem a te dolgod, ne foglalkozz vele, szeresd magad. És közben olyan filmeket gyártanak, amik ezt még erősítik. A legújabb Julia Roberts film számomra nem az egyél-imádkozz-szeress hármast hozta, hanem az utazgass és barátkozz felelősség nélkül, végső megoldásként hajózz el a szerelmeddel egy szigetre. Az, hogy az amerikaiak összekeverik az olasz zenét a franciával, még apró hiba. A filmzene végig zavaró volt. Egy ideje tudatosan figyelem, milyen zene hogyan van jelen egy filmben. Balin és Indiában nem jártam, nem ismerem, de ha ez megy, jó közepes. Tényleg el kell menekülni a világ másik végére, ha problémánk adódik? Utazni jó. De vajon Barcelona vagy Tallin segítene megoldani a problémáimat? Megíródna a szakdolgozatom, lenne állásom? Esetleg, ha úgy adódna, bármelyik pasin túl tudnám tenni magam?

Végül is, egy nőnek szüksége van némi változásra, ha túl akarja tenni magát egy problémán. A proletár nők ilyenkor elmennek fodrászhoz, műkörmöshöz, ruhaboltba, de előtte jól kisírják magukat a (türelmes)  barátnőjüknek.
Nem tudom jó szívvel ajánlani ezt a filmet senkinek, csak akinek sok pénze és ideje van , na meg aki kíváncsi, mennyire öregedett meg Julia és hogy milyen jó a fodrásza és az öltöztetőnője.

A mosoly egy görbe vonal, ami sok mindent elsimít.

Parkomban I.

Parkomban szobrok vannak:
egy öntött vasbeton szélcsengő,
egy alumínium repülő
a zuhanás pillanatában,
egy elfojtott kiáltás hangja
műanyag köntösbe öntve,
egy porcelánbögre összegyűrve,
egy férfi stilizált fa mellszobra,
mielőtt gyermeke megfoganna.
Parkomban én is szobor vagyok:
minden nap egy mohás kőpadon
márvány mosolyba merevedve
és órák hosszat idézem fel,
ahogy végtelen szeretettel
homlokom csókolgatod.

Egymás társaságában

Legutóbb annyira untam magam egy Facetom-féle baráti találkozón, hogy kénytelen voltam kinyitni egy könyvet. Gondolhatjátok: szemrehányások tömkelege (utána, természetesen) és nyílt színi vita a hazamenetel témaköréből. Az persze nem jutott eszembe ellenérvként, hogy Ő egyszer kora délután elaludt egy társaságban - természetesen az én táncostársaimmal beszélgettünk... még horkolt is kicsit.

Ma csendes részeg vagy

Ma csendes részeg vagy
és ma én is csendes részeg vagyok:
nem ütsz, nem ordibálsz velem
és én sem sírdogálok.
Csak annyit mondasz (csendesen):
Ez nem vers.
Papír és tinta, semmi több.
Kétdimenziós torzszülött.
Önbecsapás igazi teremtés helyett.
Jó gyújtós lenne. Vagy nem.
De legalább újrahasznosítható....